Mon Cheri - Lotty & Mason

Charlotte & Mason

Ez őrültség. Szóba sem fog állni velem. Nem fog végighallgatni, de még ha valahogy pofátlanul ki is vívnám magamnak, más nem a virággal, hogy meghallgasson, akkor is... Lövésem sincs mit kellene mondanom. Tudom, tudom. Csak ne legyek bunkó! Azon felül csak nem lesz ez akkora kudarc. Legfeljebb itt fogok ácsorogni szerencsétlenül még harminc percig úgy, hogy nem fog kijönni vagy kiderül, hogy nincs is itthon. Édes istenem... Ez tényleg nagyon szánalmas, pedig ennél józanabb, aligha lehetnék, vagy épp ellenkezőleg, ezekben a percekben, ami ide juttatott őrültem meg teljesen. Egyáltalán mit keresek itt? Ha már vele szemben állnék most önként vállalkoznék arra az észhez térítő pofonra, csakhogy egész biztosan ki is tudjam nyögni, amiért virágcsokorral a kezemben lépkedek elgondolkodva a bejárati ajtó irányába. Talán vissza kellene fordulnom... Igen, ezt kellene tennem, amíg nem csinálok magamból egy még ennél is nagyobb idiótát azzal, hogy mondjuk egy férfi fog megjelenni az ajtóban, legalábbis jelen pillanatban annál nagyobb pofára esést nem tudok elképzelni, de vállaljuk a kockázatot. Bevallom, hogy egyszer-egyszer megtorpantam, de ez az állapot alig tartott tovább néhány másodpercnél, majd tovább haladtam. Egy pillanatig haboztam, de végül csak rányomtam arra a nyavalyás csengőre. Semmi és semmi és még mindig semmi... A rohadt életbe! Nem fogom feladni ennyivel. Akkor inkább képeljen fel még egyszer. bár előbb nem ártott volna letisztázni magamban legalább, hogy pontosan mi is az, ami idáig vezetett. Sőt, még arra is rászánt, hogy virágot vegyek. Na jó, a virág leginkább olyan bocsánatkérő gesztusként van jelen, ami nekem eléggé nehezen fog menni, szóval ezért van rá szükségem. Újra becsöngettem és megint vártam, tovább... Miközben hátráltam egy kicsit az ajtótól és próbáltam összeszedni magam. Nem vagyok hülye. Én is tudom, hogy kerül. Azt is merem feltételezni, hogy látni sem akar, de én annyiszor beadtam neki a derekamat, amikor kiakart szedni belőlem valamit, hogy leszek olyan pofátlan disznó, hogy nem fogom megengedni, hogy csak úgy egy szó nélkül rám csapja az ajtót. Mert... Mert nekem hiányzik ez a hisztis liba. Annyira, hogy a büszkeségemet is beledobtam útközben az egyik kukába csak aztán el ne felejtem, hogy melyik volt az, hogy ne akadályozzon meg abban, hogy visszaforduljak és inkább elfelejtsem, hogy egyáltalán megfordult a fejemben, hogy szembesültem vele, hogy szeretném, azt akarom, hogy megint a közelemben legyen. mert egyáltalán nem tetszik az a másik maca, ez a Kate. Édes mindegy... Mivel az én problémám egész egyszerűen annyi lenne, hogy Kate nem Charlotte. És egyáltalán nem fair belopni magunkat egy férfi ágyába, azután jól felpofozni, az illatunkat pedig a takaróban és a párnák között felejteni.

Mason & Lotty

em könnyű ebben a városban úgy tölteni a szabadságod, hogy ne hallj senkiről egyáltalán semmit. Bár, még így is mázlista vagyok, mert a főnököm volt olyan jó fej, hogy nem csinált belőlem hasznot és ahelyett, hogy cikket írt volna rólam és az enyelgésemről Masonnel, inkább elfogadta a kérésem, hogy szabira mehessek. Már, csak ezért is rohadt hálás lehetek neki. Na meg azért is, mert megkért minden kedves kollégát, hogy azért csak módjával egészítsék ki a rólam szóló cikkeket és lehetőleg ne alázzanak a porig. Nem, mintha elolvastam volna akár egyet is.
Ahogy Kate-el megbeszéltem, a telefonom ki van kapcsolva és bár párszor rohadt nagy volt a kísértés, hogy bekapcsoljam, nem tettem. Most is a mobilommal szemezek, mert érdekel, keresett-e Ő. Meg akarom nézni, ugyanakkor félek is, hogy csak csalódnék, ha azt látnám, hogy mindenki hívott, csak Mason nem. Talán, még örült is neki, hogy nem lát többé. Azóta folyamatosan bulizik és már azt se tudja, ki az a hülye szöszi, aki rajta csüngött hetekig.
Viszont annak is van haszna, hogy itthon ülök három napja net, tévé és telefon nélkül. Csupán olyan filmeket néztem, amik meg vannak dvd-n és még véletlenül se látok híreket, valamint neki ültem forgató könyvet írni. Persze, nem meglepő, hogy a főszereplő épp egy olyan kaliberű pasi, mint Mason, de ez van. Az ilyenek a zsánereim, így amikor írok, azt képzelem, hogy a nő, akit tönkre vág idegileg, ugyanakkor mégis mindig megnevetteti, az én vagyok. Aztán lehet film lesz belőle, amit nem nézhetek majd meg, mert épp Masonre osztják majd a főszerepet meg valami nyafka ribancra a nőit. Miért is gondolkodok most ezen, mikor már másodjára csöngetnek?
-Istenem, nem akarok több újságírót. Utálom a fajtámat!- szitkozódva plafonra szegezett tekintetekkel, de végül aztán mégis az ajtó felé veszem az irányt. A kíváncsiság, mert mi van, ha mégse egy firkász az? Mi van, ha Kate látogat meg vagy épp a postás hoz egy ajándék repülőjegyet valakitől?
De nem. Egyik sem talált, mert ahogy a konyha ablakból kilesek, nem látom se Kate-et, se a postást.
-Mi a ...?- szökik szemöldököm minimum az emeletig, majd elgondolkodva lesek csupán a függönyön keresztül Mason alakjára és ajkamat rágcsálva agyalok. Kinyissam vagy ne? Oké, eljátszottam párszor a gondolattal mi lenne, ha keresne, de egy percig se gondoltam volna, hogy így is lesz. Mit csináljak most? Úgyis megint vita lesz az egésznek a vége, ha ajtót nyitok. Vagy egyáltalán, mit akarhat?
Akaratlanul indulnak meg a lábaim és mire észbe kapok, már az ajtóban ácsorgok kezem pedig épp a kilincsre siklik, pillanatokkal később pedig értetlenül lesek Masonre, ugyanakkor az a sértettség is elő jön belőlem picit.
-Mi a fenét keresel itt, Mason?- ráncolom a homlokom, de nyelek is egy nagyot, mert a hatalmas csokor láttán már majdnem meg is enyhülök. Nagy lóf*szt! Majd pont ennyitől elájulok, mi? Szeretném hallani inkább, hogy miért van itt és addig nem is fogok még, csak elmosolyodni se.
-Randira készülsz?- oké, most én szúrkálok, mint valami rossz vívó, aki próbál az első percből előnyt kovácsolni, de képtelen vagyok nem ezzel nyitni. Ott van bennem a tüske és, ha ránézek, akkor is a gúnyos mosolya jut eszembe. Talán, most is rajtam röhög és, csak azért van itt, hogy bebizonyítsa magának, meg tud engem kaparintani.

Charlotte & Mason

- Áh, igen. De gondoltam előbb beugrom... - Engedtem le a csokrot, mivel már úgyis tudja, hogy nagyon is az övé lesz, de legalább addig is cukkolhatom, még ezzel is. Nem, nem szándékozom egy újabb pofont kivívni magamnak, de fogjuk rá, hogy nagyjából már tudom hol húzódnak azok a bizonyos határok. Azt nem mondom, hogy szeretem is betartani a szabályokat, általában még a sebességkorlátozást sem, de hé... Eddig még egy nő se képelt fel, hacsak nem pontosan azt kellett tennie. Komolyan érdekelne, össze is hozhatnánk, mint egy általános felmérést, hogy van-e olyan nő, aki kapcsolatban állt velem - lényegtelen, hogy meddig - és emlékszik arra, olyasmire, hogy egy virágcsokorral szobroztam az ajtajában.
- Khm, elárulnád mégis hová a francba tűntél? - Mintha beszámolóval tartozna nekem, de akkor is, akkor sem érdekel. Nemár, ennyire csak nem sérthettem meg vagy tényleg tudok ennyire bunkó is lenne, mert vele nem akartam. De felképelt, én vettem neki virágot, sőt még bocsánatot is fogok kérni, ha előbb nem küld el a bús picsába, szóval ennyivel nem léphetnénk túl ezen?
- Mikor szándékozod visszatolni a formás hátsód a közéletbe? Lassan lehúzhatja a redőnyt a Los Angeles Times, ha még sokáig Kate-et küldik a nyakamra. Nem szimpatizálok a barátnőddel... - Oké, vele szemben még csak nem is vettem a fáradtságot, de ez most nem is róla szól, hanem rólunk. Én tehetek róla, hogy lepasszolt és nem tetszik. Olyan gyerekes kiszámítható húzás volt... Mint egy kölyök, aki valami rosszat csinált és eltűnik, hátha a szülök nem veszik észre vagy letagadhatja, hogy lövése sincs az egészről, hiszen a közelben sem volt.
- Szóval, így kénytelen leszek ezentúl egy másik szőke kék szemű firkásszal kávézgatni... - Színészien loptam a hangomba és az arcomra némi elkeseredettséget és csalódottságot, mintha tényleg minden nap a Rodeo Drive-on kávézgatnék.
- Nemár Szöszi, bocsánatot kérek. Ne haragudj meg mi egymás. Tudom, hogy egy tahó voltam. Az vagyok és az is maradok. De attól még nem akartalak megbántani. - Ezzel máris túlszárnyaltam önmagam, mert ahhoz képest, hogy fogalmam sincs mit mondhatnék eddig be nem állt a szám, Ő pedig még meg sem szólalt. Én pedig egy pillanatig már tényleg azt kezdtem gondolni, hogy ehhez vagy nem vagyok elég részeg vagy pontosan erre kellett volna számítanom. Így egy pokolian hosszúnak tűnő másodpercig hátat fordítottam neki, mint aki meggondolta magát és nem fog tovább hülyén könyörögni egy újságírónak, akiken nap mint nap keresztülnéznek, de aztán ismét szembefordultam vele egy még nagyobb örültséggel.
- Első alkalommal sem pofoztál fel... - Lassan kezdtem megtenni felé azt néhány lépést, ami elválasztott minket attól, hogy olyan közel legyünk egymáshoz, mint amikor megcsókoltam. De még lassabban kezdtem közelebb és közelebb hajolni hozzá és ha elég jó voltam, akkor végül összeértek ajkaink.

Mason & Lotty

ason itt ácsorog az ajtómban. Az én lakásom ajtajában egy csokor rózsával! Csípjen meg valaki, mert tuti, hogy álmodom. Mi a fenét csináljak most? Jó lenne, ha Kate tudna súgni, mint egy kis angyalka a vállamon... vagy épp az ördög. Tök mindegy, csak valami tanácsot adna, hogy most rá vágjam az ajtót, vagy hallgassam meg. Bár tudom, ha meghallgatom, abból úgyis az lesz, hogy minden kezdődik előről... amit szeretnék. A közelemben akarom tudni, akármilyen formában is legyen az.
Nem szólok hozzá, csak ácsorgok az ajtóban, mellkasom előtt összefonom karjaim és a lehető legkeményebb pillantásommal méregetem, de közben azon jár az eszem, hogy milyen jól néz ki és milyen édes tőle ez az egész. Komolyan ennyire hiányolt volna?
Kate nem szimpi neki. Nem csodálom, mert Ő sem szimpatikus a barátosnémnak és azok után, hogy elmeséltem neki mindent Masonről meg arról az estéről, még csoda, hogy nem rúgta azonnal tökön, ahogy találkoztak. Bár megkértem Kate-et, hogy ne tegyen semmi rosszat, azért volt bennem némi félsz, hogy nem fog rám hallgatni.
Még mindig nem szólalok meg. Nem azért, mert nem akarok, hanem mert nem tudok. Annyira meglepett ez az egész és annyira nem vártam, hogy ez meg fog történni, hogy most itt ácsorgok és csak bámulok Masonre. Amiket mond... ahogy néz... szívem szerint a karjaiba omolnék és megmondanám, hogy imádom, annak ellenére, hogy legutóbb vérig sértett. Igazából, arra már nem is emlékszek, csak arra, hogy őrülten hiányzott a szívem pedig most, hogy újra látom, ezerrel kalapál.
Ahogy megfordul, hogy le is lépjen akkor ennyi után, próbálnám szóra nyitni a szám, de nem sikerül semmi értelmeset kinyögni. Akkor sem, amikor visszafordul és felém közelít, de végül az utolsó pillanatban tenyerem mellkasára simítom, ezzel jelezve, hogy nem szeretném a csókot. Még nem. Előbb elmondom, amit akarok.
-Hogy válaszoljak a kérdésedre: megmondtam, hogy eltűnök és nem fogsz látni, amit be is tartottam. Arra nem gondoltam volna, hogy te csak velem tudod elképzelni a kínos interjúkat és igen, tahó voltál, de... -pillantok le a csokorra- ez a csokor gyönyörű és úgy sejtem, nem sűrűn kérsz bocsánatot, szóval... köszönöm.- elveszem tőle, miközben adok egy apró puszit az arcára, aztán csak úgy ott hagyom, becsukom az ajtót és bevonulok. Magamban vigyorgok, mert el tudom képzelni, milyen arcot vág most, de kell egy kis szemétség, hogy úgy érezzem, egyenlő az állás. A virágot szépen vázába teszem és kirakom az ebédlő asztalra, végül visszasétálok az ajtóhoz és pár pillanatig még várok. Kíváncsi vagyok, meddig hajlandó kint állni türelmesen, de az a baj, hogy az én türelmem hamarabb elfogy, így végül mégis ajtót nyitok.
-Hol is tartottunk?- libbenek közelebb hozzá, legalább annyira, mint amilyen közel Ő ácsorgott az előbb hozzám és felpislogok azokba az éjsötét szemekbe. Fogalmam sincs, mi lesz most ezek után vagy, hogy a bocsánatkérést miért turbózta fel egy csókra való szándékkal, de nem is érdekel. Megkeresett és ez nekem már félsiker, hiszen megtehette volna, hogy tovább éldegél boldogan nélkülem.
-Ugye tudod, hogy nem fogom hagyni, hogy szórakozz velem?- suttogom végül ajkaira sandítva egy pillanatig, majd újra íriszeibe emelem tekintetem. Őrület, hogy még mindig tud meglepetéseket okozni ez a pasi és bár ettől is csak még inkább vágyom arra a csókra, nem teszem meg az első lépést. Előbb megvárom a válaszát vagy, hogy ő csókoljon meg engem.

Charlotte & Mason

- Ez most komoly? - Ezt nem hiszem el. A eszem megáll. Sosem fogok tudni kiigazodni a nőkön. Mégis elképedve kényszerültem tudomásul venni, hogy nem csak képzelődöm. Nem csak, hogy a csóknak nem engedett, nyomott egy puszit az arcomra és... Ennyi, nincs tovább? Be kell vallanom számítottam még némi folytatásra. De azon sem lepődnék meg, ha most csak épp szívatna, mert lássuk be megérdemlem. De azon mégis csak tátva maradt a szám, hogy kint maradtam. De mégis azt gondolom, hogy ha már a mielőbb nem léptem le, akkor nem most kellene. mert valami azt súgja, hogy nagyon is akart volna azt a csókot, csak épp a legutóbb csúnyán megbántottam a kicsi lelkét és mos kihasználja a kínálkozó alkalmat, hogy elégtételt vegyen, amiért olyan szemét voltam vele.
- Hol is, hol is... Talán valahol ott, hogy engem idekint felejtettél. Nem volt szép. Mindig így viselkedsz azokkal a férfiakkal, akik meglepnek egy csokor virággal? A csokinak jobban örültél volna? Pedig szerintem látni kellett volna a virágárusnál - Remélem legalább az a fotó nem fog visszaköszönni az újságokból, hogy kinek vehettem azt a virágot... Nem bírtam megállni, hogy ne mosolyogjam el magam, mert ezt még egy nő sem csinálta meg velem, valószínűleg mert annak sehogyan se lett volna szép és boldog vége, mert bolond lettem volna az ajtóban ácsorogva totális hülyévé avanzsálnom magam. Nekem valahogy eddig egyetlen nő sem ért meg ennyit, nem jelentett ennyi és ha ez most nem jön össze, akkor megkockáztatom, hogy jó ideig nem is fog. Szó sincs róla, hogy nem járna ki nekem egy kiadós pofára esés, akár tőle, de... Ez már így is jóval több, mint valaha is egy nőnek őszintén nyújtottam és iszonyatosan pocsék lenne szembesülni azzal a ténnyel, hogy kivételesen igazán akartam, szerettem volna valamit megkapni, a magaménak tudni, mégis óriási kudarc volt. Hát bevallom, hogy én nem tudok veszíteni. Inkább rúgjon tökön és lapozzunk, de ne mondja, hogy húzzak el, mert nincs semmi esélyem. egy, mert nehezen, nagyon nehezen tudnám, lennék hajlandó elhinni neki azok után, hogy megcsókoltam és nem lökött el magától, hogy soha nem vágyott erre. Kettő, mert azzal valószínűleg porig rombolná a kukában lévő férfiúi büszkeségemet, egy időre legalábbis. Három... Nos, az nincs.
- Charlotte, fogd már be. - Alig, hogy ezt kimondom egyből ajkaira tapadtam belefojtva minden további jelentéktelennek tűnő szócskát, mert tudom bármit is mondana semmi sem lenne fontosabb, semmire se lennék kíváncsi jobban, mint arra, hogy mennyivel másabb megcsókolni úgy, hogy Charlotte, csak Charlotte, a notesze nélkül, bár azt hiszem sokat köszönhetek annak a notesznek. Én pedig csak egy srác vagyok, aki ostoba mód abban bízik, hogy ez úttal nem fog kosarat kapni és elkezdődik valami. Reménytelen est.
- Tudod, elég nehéz téged úgy megcsókolni, hogy közben beszélsz, beszélsz és beszélsz. Vagy még senkinek sem volt mersze ügyesen elhallgattatni? - Fontam össze karjaimat dereka körül, ahogy néhány másodpercre elhúzódtam tőle, de már ez is túl sok volt, úgyhogy inkább tovább folytattam ajkai kóstolgatását.

Mason & Lotty

humorérzéke még a régi, ezt már akkor megtudom, amikor visszasétálok hozzá és megkérdezem, hol tartottunk. Szokásához híven, most is valami vicces megjegyzéssel válaszol, ami most is, ahogy mindig, megmosolyogtat. Igen. Látnom kellett volna a virágárusnál. A tétova Mason, aki azon agyal, milyen virágot vigyen a legidegesítőbb firkásznak, aki épp haragszik rá és eltűnt a föld színéről. Ezt a jelenetet szerettem volna látni, de igazából az is elég, hogy a végkimenetelhez közöm van és az a rózsa az én asztalomon landolt.
-A csokit is szeretem, de a virágokat imádom. Főleg a rózsákat. Ráéreztél, mi a kedvencem.- mosolygok rá most már cseppet sem neheztelve a múltkori miatt. Azt a számlát már kiegyenlítette azzal, hogy ilyesmire képes volt menő macsó létére. Nem gondoltam volna, hogy ennyire ragaszkodik hozzám, de persze, mélyen legbelül nagyon reméltem, hogy nem esek pofára és nem várom majd hiába, hogy keressen.
Dől belőlem a szöveg, mint mindig, de Ő még arra is képes, hogy édesen tudassa velem, hogy ideje lenne befognom a számat én pedig... megadom magam. Sőt, mi több. Két tenyerem azonnal végig simítom nyakán, arcán, míg végül átkarolom és nem gondolva semmire, sem a múltra, sem a jövőre viszonzom a csókját. Rá kell döbbennem végül, hogy ez tényleg a valóság, Ő tényleg valódi és tényleg épp engem csókol, nem is akárhogy, mert abból a csókból kiérezni, mennyire vágyott már rá és, hogy hiányoztam neki még, ha ezt így nem is közölte. Másképp nem lenne itt, nem de?
-Senkinek sem sikerült még ilyen édesen elhallgattatnia.- sutyorgom vigyorogva, nem kevés pírrel az arcomon, de aztán csak önfeledten ízlelgetem én is tovább ajkait. Szívem szerint most azonna lerángatnék róla mindent, de ezt inkább elnyomom magamban. Nem akarom rögtön teljesen megadni magam pusztán azért, mert beállított egy csokor rózsával, bocsánatot kért és mert megint olyan édes, hogy megőrülök tőle. Mivé lenne a gondosan felépítgetett imidzsem, ha most azonnal az ágyamba rángatnám?
-Azt hiszem, ezek után megérdemled, hogy behívjalak.- válok el végül egy pillanatra ajkaitól, majd kézen fogom és behúzom magammal, még mielőtt Hollywood összes újságírója ide csődülne.
-Kérsz valamit inni vagy... érdekli a fenét végül is.- sóhajtom, miközben visszasimulok hozzá és most én fojtom belé a szót egy forró csókkal. Megmagyarázni nem tudnám neki a viselkedésem és remélem, nem is vár hasonlót. Csak azt tudom, hogy le kell állítanom magam, szóval elhúzódok tőle inkább és a konyha felé veszem az irányt, mert úgy döntöttem, hogy kér valamit inni.

Charlotte & Mason

- Rohadt kényelmetlen is lenne, addig idekint ücsörögni, amíg végre legyűröd a makacsságod. De attól félek, hogy addigra ki is feküdnék attól az alkohol mennyiségtől, amit addig meginnék, mert titkon azt reméltem, hogy Te majd nem küldesz el a búsba egy soha többé nem akarlak látni címszóval... - Hát igen. Az tudott volna fájni, nem is egy ponton. A büszkeségem úgy a másodperc, sőt a pillanat töredéke alatt tört volna apró szilánkokra. Nem vagyok az a vesztes típus. Így nem is meglepő, ha azt mondom, hogy eddig még soha egyszer sem kellett szembesülnöm azzal a ténnyel, hogy valami úton-módon nem nyertem meg magamnak, amit akarok, amire vágyom. Nekem pedig pontosan rá, erre a nőre van szükségem. Nem érdekel, hogy rajta kívül mennyien és mi mindent megadnának egy ilyen alkalomért meg egyebek... Emellett csalódni is nagyon utálok, rádöbbenni, hogy ezt iszonyatosan elszúrtam, pedig egyáltalán nem így akartam. Azt hiszem túlságosan hozzászoktam ahhoz, hogy mindig mindent jól csinálok, hogy a dolgok nem is alakulhatnának másképp, csakis az elképzeléseim szerint. Így tényleg nem viselném jól, ha most pofára esnék, méghozzá úgy, hogy jelenleg a legfontosabb személy az életemben, az egyetlen nő, aki érdekel, az Charlotte.
- Ha így folytatod, akkor csak egy dolgot fogok akarni... Téged. - Őszintén most is csak őt akarom, ami tisztán kivehető a tekintetemből, ahogyan ránézek. Sőt, még abból is ahogyan megcsókolom újra és újra.
Nem tudtam megállni, egyszerűn nem bírtam ki, hogy ne menjek utána a konyhába, mivel az egyetlen, amit szeretnék az az, hogy a közelemben legyen, hogy szorosan magamhoz tudjam húzni, ölelni, csókolni. Még akkor is, ha most be kell érnem ennyivel. Az sem számít, de akkor még nem akarom elengedni. Alig tűnt mindez néhány pillanatnak. Esküdni mernék rá, hogy csupán egy pillanat volt az egész. Számomra legalábbis túlságosan rövid időnek tűnt, amíg ölelhettem, ennél most sokkal-sokkal tovább akarom. Ártatlan léptekkel sétáltam közelebb hozzá, mintha semmire sem készülnék, amit rólam eléggé nehéz is lenne elhinni. De előbb csak édesen átöleltem, miközben mindkét kezem összefontam dereka körül. Lassan haladtam felfelé a vállától, végig a nyakán aprócska kis puszikkal majd inkább csókokkal egészen addig, amíg egyre jobban ajkaihoz kezdtem közeledni. Közben játékosan addig kezdtem húzni magam felé, amíg szembe fordult velem és ismét ajkaira tudtam tapadni forrón, hevesen és szenvedélyesen. A pillanat hevében kaptam fel fenekébe markolva, majd ültettem fel a konyhapultra, miközben egy másodpercre sem váltam el puha ajkaitól.

Mason & Lotty

ég mindig képtelen vagyok elhinni, hogy Ő ácsorgott az imént az ajtómban, Ő hozott nekem virágot és Ő csókolt meg. Annyira ésszerűtlen az egész. Biztos vagyok benne, hogy milliónyi más dolga lenne most, amik talán fontosabbak. Vagy ezek szerint tévedek? Tényleg számítok neki... ennyire?  
-Ilyen belépő után nem hagynálak kint az ajtó előtt. Igazán stílusosan tudsz bocsánatot kérni.- válaszolok őszintén egy mosollyal karöltve, de mindezek után már csak az foglalkoztat, hogy ajkaira tapadjak. Viszont most fordul meg először a fejemben, hogy ez most mi is? Mert konkrétan nem szerelmet vallott, csak bocsánatot kért. Akár az is lehetne a helyzet most, hogy újra "jó ismerősök" vagy mik legyünk. Vagy ez többet akar jelenteni? Hiszen egyszer már megcsókolt és arra is azt mondta, hogy csak azért tette, mert jól akarta érezni magát. Talán ez most is igaz. Vagyis így gondolom, amíg meg nem szólal, mert az kiöl minden gondolatcsírát a fejemben és csak a zakatoló szívverésem marad meg.
-Nyugi. Nem folytatom.- vigyorodok el és vonulok is félre a konyhába, de ez még nem jelenti azt, hogy megmenekültem. A kísértés, akit jelen helyzetben Mason személyesít meg, követ és egy pillanatig se palástolja, hogy mit akar. Én pedig nem palástolom, mennyire élvezem a csókjait és nem is kell sokáig unszolnia, hogy megforduljak és újra ajkaira tapadjak. Mi ütött belém? Most komolyan? Teljesen elment az eszem. Bizonyára így van, mert még akkor sem szólok semmit, amikor a fenekembe markol és felpakol a pultra, sőt. Halkan belenyögök a csókba és tenyereimmel máris a pólója alá simítgatok. Eltökélt szándékom leszedni róla azt a fránya pólót, de még időben észhez térek és inkább, csak egy nagy sóhaj közepette elhúzódok tőle és homlokom vállára támasztom, hogy egy picit lenyugodjak. Nem akarok semmit elkapkodni. Ezt pedig főleg nem. Most, hogy valószínűleg érdeklem némiképp, nem akarom, hogy rögtön azt érezze, hogy "ez is meg volt". Bár lehet, hogy ezeket a gondolatokat a hülye romantikus filmek ültették az agyamba, de akkor sem árt kicsit várni. Na nem ám az esküvőig, mint régen... pár hétig... napig?
-Mit kérsz inni végül is? Vagy... nem vagy éhes?- pislogok fel rá, miközben megtámaszkodok hátam mögött a pulton és megpróbálok nem arra gondolni, milyen lenne most letépni róla a pólót és itt a konyhában... khm. ~Térj már észhez Charlotte!~
-Van mára valami programod?- puhatolózok óvatosan, hogy siet-e vagy beleélhetem magam abba, hogy legalább egy délutánra az enyém. Persze, nagyon kimozdulni nem tudnánk anélkül, hogy ne készülne pár tucat kép rólunk és igazából nem is tudom, hogy zavarná-e vagy, hogy most mi ez az egész.
-Gyönyörű az a csokor.- mosolyodok el, tenyereimet arcára csúsztatom és óvatosan megcsókolom, mikor újfent a rózsákra pillantok és rádöbbenek, hogy ezt én kaptam Tőle! Ha ezt Katenek elmesélem... meg fog őrülni! Egyrészt, mert nem szívleli Masont, másrészt pedig, mert nem fogja elhinni.

Charlotte & Mason

- Hmm... Van olyan cuki konyhai köténykéd tündérke? - Igen... A huncut mosolyom már megint vagy inkább még mindig megvan és előszeretettel alkalmazom. Sőt, szerintem ezzel már azt is elárultam, hogy nagyon is elképzeltem abban a bizonyos kötényben és csak abban, semmi másban. De ha már a mi előbb leállított, akkor nem hiszem, hogy ilyesmikről kellene ábrándoznom, még egy ideg, hogy meddig, azt Charlotte fogja megmondani vagy ha nem mond semmit csak cselekszik, nekem úgyis jó, akkor is érteni fogom. Talán úgy tűnhetett neki egy másodpercre, de azzal a biztos szándékkal kerestem meg, mert megakarom dönteni, épp csak engedtem a pillanat hevének és örülök, hogy megtettem, mert így most már azt is tudom, hogy mindvégig a képembe hazudott, hozzáteszem egész ügyesen, de mégsem eléggé, mivel annyira mégsem sikerült rászednie, hogy eszembe se jusson kipróbálnia mi történne abban az esetben, ha nekem van igazam és a kis hölgy füllent, mert pontosan ugyan annyira vágyik a csókomra, ahogyan én is arra, hogy megcsókolhassam.
- Khm...  Gyönyörű az Te vagy. Sőt, akkor most válaszolnék is egy kérdésre, amint láthatóan tépelődsz, mégpedig, hogy valójában miért kerestelek meg, mert nyilvánvalóan nem csak bocsánatot kérni jöttem... Tudod szöszi, túlságosan folytatást kívánó volt az a múltkori csók. Úgy éreztem, hogy nekem muszáj próbára tennem, hogy ugyanazt érezném, ha újra megcsókolnálak. - Annyira, hogy mindeközben, amíg elmondtam, amit akartam is nem folyton azokra az édes ajkakra figyelni, mert igen, azok külön figyelmet érdemelnek mostantól, de aztán végül belevesztem gyönyörű kék szempárjába. Az a csokor közel sincs ennyire gyönyörű.
- Szóval, mi lenne az ajánlatod a mai napra? Csakhogy legyen már miért lemondanom a sztárpárocskámnál a megbeszélést. Bűntudatom lenne, ha hazudnom kellene... De ha valamiképp mégis sikerülne elcsábítanod, hogy veled maradjak, akkor nem állnék ellen. - De közben azt gondolhatja, hogy nekem feltett szándékom levenni a lábáról. Közelebb hajoltam és egy puszit nyomtam az arcára, amit egy újabb követett és ezt egészen addig folytattam, amíg újra ajkaira nem csókolhattam. Mégis hogy a francba voltam ezt képes megállni eddig? De a lényeg, hogy most már nem akarok uralkodni magamon. most nem... Kettesben vagyunk. Ha pedig valami csoda folytán képes lenne hinni bennem és abban, hogy komolyabbra szeretném fordítani vele a kapcsolatunkat, vagyis hajlandó lenne egy ilyen kreténnek a barátnője lenni, akkor bizony ki is kell használom az ilyen ritka pillanatokat, hogy senki sem fog minket lencsevégre kapni. Azután pedig, hogy megtudtam milyen édes, pontosan annyira, amennyire akarom semmi kedvem egy buta libával ebédelni, hogy alaposan átbeszéljük a film részleteit, hogy mit és hogyan akarunk megcsinálni. Most úgysem tudnék rá figyelni. mert engem most egy egészen másik történet köt le. engem most egyedül csak az érdekel, hogy a mi kis történetünk miként fog folytatódni, mert egy ilyen forró csók után, már aligha tudnánk úgy tenni, mintha meg sem történt volna... Ellenkezőleg, azt szeretném, ha ezentúl büntetlenül csókolhatnám meg.

Mason & Lotty

indig mosolyt csal az arcomra. Nem tudom, hogy csinálja, de amikor épp nem felhúz és kiidegel, akkor megmosolyogtat. Képtelenség lenne nem imádnom és tudom, hogy nem kellett volna egy csokor rózsa miatt azonnal elgyengülnöm, de akkor se tudtam volna tovább játszani a sértett nőt és hagyni, hogy még próbálkozzon párszor. Tőle azt hiszem, már ez is nagy lépés volt. Sosem hallottam róla és képet se láttam arról, ahogy egy nő háza előtt ácsorog egy csokor rózsával a bocsánatáért esedezve. Soha.
-Azt hiszem, van valahol elsüllyesztve egy kötényem.- vigyorodok el és akaratlanul is eszembe jut egy romantikus jelenet, ahogy együtt főzőcskézünk, ő folyton a nyakamat csókolgatja, én pedig próbálok a főzésre koncentrálni. Igen. Akármekkora sztár is és akármennyire más az életstílusunk, ilyen pillanatokat elejétől fogva el tudok vele képzelni, hogy olyanok lennénk, mint egy normális pár.
Gyönyörű vagyok. Egy pillanatra a lélegzetem is elakad, ahogy ezt mondja és komolyan mondom, jó pár kis pillangó kel életre mélyen bennem. Hol volt eddig ez a pasi? Azt hiszem, gondosan el volt rejtve a Mason Blackburry celeb külső alatt viszont, ha most elő jön és ilyesmiket fog nekem mondani, nem fog kelleni két perc ahhoz, hogy őrülten belezúgjak. Ha még a tirpák Mason is vonzó volt számomra, akkor a bókolós, édes, cuki, figyelmes milyen hatással lesz rám?
-Miért? A múltkori csóknál mit éreztél?- kérdezem pironkodva, miközben az ingjét kezdem gyűrögetni csak, hogy ne rá kelljen néznem és ne lássa, mennyire elvarázsolt már most. Valamivel el kell terelni a figyelmem kislányos zavaromról, de persze csüngök szavain és alig várom, hogy beszéljen. Hogy elmondja, milyennek érezte azt a csókot, mert nekem életem legfinomabb, legédesebb, legforróbb és legcsodásabb csókja volt még, ha rövid is volt.
-Nem is tudom. Csak úgy lennénk paparazzik és rajongók nélkül. Főznék valami finomat, néznénk valami filmet... beszélgetnénk. Ilyesmit tudok ajánlani pár csókkal megfűszerezve de, ha a kolléganővel való megbeszélés és ebéd vonzóbb ajánlat, azt is megértem. Itthon elég nehéz izgalmas dolgokat csinálni.- vigyorodok el a végére, mert hát tényleg nem könnyű. Elmenni nem nagyon tudunk akárhova is, mert arról holnapra ötezer cikk szólna és mindenki hülyeségeket találgatna. Vagy sem? Mi lenne, ha arról írnának, hogy talán együtt vagyunk? Nem lenne az olyan borzalmas hír, nem? De első randinak azért nem olyat kívánnék, ahol menekülni és bujdosni kell csak, hogy jól érezhessük magunkat.
-Persze, ha van valami ötleted, azt is szívesen meghallgatom.- sutyorgom végül nyakába, miközben a finom bőrre hintek pár apró csókot. Incselkedek? Igen. Miért? Fogalmam sincs. Csak jó érezni és látni, hogy ennyire vágyik a csókomra és még többre is, mert gondolom nem kellene könyörögnöm, ha azt akarnám, hogy folytassuk azt a heves csókot itt a konyhapulton és ne is álljunk le, amíg le nem kerül rólunk minden. Más kérdés, hogy akkor azonnal eljátszanánk ezt a kártyát és nem maradna meg az, amit majd őrülten várunk mindketten és ami majd annál édesebb és csodásabb lesz, ha megtörténik. Hát ezért jó várni pár napot. Közben az ember eljátszik párszor a gondolattal, elképzel ezt azt és végül, amikor megtörténik rájön, hogy mennyivel csodásabb az elképzelt dolgoknál az, amikor valóban megtörténik. De lehet, csak én gondolom így?
-Az a csók... én nem bánom, hogy megtetted, mert mindent megváltoztatott. Legalábbis, most úgy tűnik és most már akár be is vallhatom, hogy azért néztem sokszor a pohár aljára, mert borzasztóan összezavart. Túl régóta vágytam már rá.- magyarázok, miközben apró puszikat adok még mindig nyakára, állára, arcára és elmosolyodok a gondolatra, hogy mindezt most hangosan kimondtam és Ő hallotta. Őszinte ember vagyok, így aztán a pillanat, amikor valakinek bevallhatok dolgokat olyan, mintha mázsás súlyokat dobnék le magamról.

Charlotte & Mason

- Azt, hogy Te egyáltalán nem is utálsz annyira. Pontosan olyan vagy, mintha csak a múltkori cikkedből léptél volna ki. Tökéletes... Sőt, annál sokkal édesebb. Az pedig már nagy szó, ha Mason Blackburry azt állítja, hogy nem is kívánhatna szebb, csinosabb, vonzóbb, dögösebb nőt, mint Te vagy. A csókunk pedig pont olyan volt, mint az imént. Magával ragadó és mindent elsöprő. - Rövidebben túlságosan jó volt ahhoz, hogy képes legyek betelni vele, mert nem akarok még nagyon sokáig, ha esélyt kapok arra, hogy levegyem a lábáról nem fogok csalódást okozni, ez annyira biztos, mint ahogy az imént egy csokor rózsával álldogáltam az ajtóban. Elismerem, hogy sokszor vagyok bunkó, tahó, tuskó, nagyképű, seggfej és egy idióta, amikor vele így viselkedek. Még ha azt nem is tudom megígérni, hogy megváltozok, de azt igen, hogy őt megfogom érdemelni, mert akarom. Mert most semmi mást sem akarok ennél jobban.
- A kolléganővel való ebéddel egybekötött megbeszélés minden csak nem izgalmas. Az is bőven elég, ha forgatás közben akar rám mászni, kamerán kívül megpróbáljuk megkímélni egymást... - Kivéve legutóbb, amikor ez nem sikerült, mert ellenkezőleg, nagyon is sikerült összegabalyodnunk, amiről mindenki szerencsésen tudomást is szerzett, másnap reggel pedig tucatjával támadtak le buta kérdésekkel.
- Én inkább valaki másra várnék... De akkor végül ne engem hibáztass, ha túlságosan meg lesz fűszerezve, ugyanakkor mindennel együtt nagyon is hajlok az ajánlatodra. Miről is szeretnél beszélgetni? - Csöppet sem burkoltan most pontosan arra céloztam, hogy nagyon is sok csókot szeretnék kapni vagy akár lopni tőle. Tőle akármikor.
- Az én javaslataimat későbbre tartogatnám. Hölgyeké az elsőbbség. - Ami azt illeti nekem is kellene valamiről beszélnem vele, amit jobb lenne, ha minél előbb megbeszélnénk, hogy később ebből ne legyenek félreértések. Az már nyilvánvalóan nem szimplán bocsánatot kérni akartam, azt akarom, hogy legyen a barátnőm, de nem nem akarom titokban tartani. Én annak személy szerint semmi értelmét sem látom. Először is, mert nem tudnám megállni, hogy ne csókoljam, amikor nem volna szabad. Másodszor, mert egyáltalán nem is vagyok rá hajlandó, hogy ezt megtegyem. Harmadszor, mert miért ne tudhatná meg mindenki, hogy nem csak egyetlen éjszaka erejéig vagyok képes szeretni?
- Tudom jól és ha jól sejtem én tehetek róla, nemde? De az is meglehet, hogy egészen kicsit szándékosan műveltem ezt veled.  - Hmm, abba kellene ezt hagyni, ha még sokáig magán szeretné tartani a ruhát, mert engem őszintén szólva nem sok, pillanatok választanak el attól, hogy megakarjam fosztani tőlük. Kihasználva az alkalmat kaptam egyszer csak mohón ajkai után. Nem csak csókoltam, szinte már faltam édes ajkait, majd ugyanolyan vággyal teli csókokkal ostromoltam, ahol csak értem, álla vonalán, a nyakán, végig a kulcscsontján...

Mason & Lotty

egszívesebben Mason homlokára tapasztanám a tenyerem, hogy ellenőrizzem, mennyire lehet most lázas, de valami azt súgja, hogy ez teljesen komoly és őszinte. El is hiszem én, csak meglep, hogy a sok megalázó, sértő, bunkó megjegyzés után hirtelen ilyesmiket kapok. Viszont úgy olvasztja le az apró jégcsapokat a szívemről szépen sorba, mint ahogy tavasszal olvad el a hó.
-Szóval most legyek elégedett magammal, amiért a nagy Mason Blackburry hajlandó velem szóba állni?- sutyorgom ajkaiba vigyorogva, és bár ezen akár meg is sértődhetnék, én mégis büszke vagyok magamra. Megannyi gyönyörű nővel dolgozik együtt és milliónyi rajongója van és tudom, hogy akad köztük sokkal szebb is nálam, de valamiért mégis én kellek neki. Lehet, hogy csak egy időre és lehet, hogy még Ő sincs tisztában vele, hogy esetleg amint együtt töltünk egy forró éjszakát rájön, hogy csak a vadászösztön hajtotta, viszont nagyon remélem, hogy nem így van.
-Köszi. Ezt az infót akár el is hallgathattad volna. Nem tudtam, hogy a csaj hajt még rád.- féltékeny vagyok? Igen. Az is maradok? Biztosan, mert ilyen vagyok és amikor zavar, hogy a pasim egy olyan nővel van egy légtérben, aki hajt rá, az nem azt jelenti, hogy a pasiban nem bízok. Azt jelenti, hogy jól ismerem a nőket és tudom, mi mindent képesek bevetni annak érdekében, hogy felszedjenek valakit. Ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy egy bizonyos állapot után a pasik már nem az agyukkal, hanem valami mással gondolkoznak. Ennek ellenére megpróbálok nyugodt maradni és nem elcseszni ezzel az éppen kialakuló kapcsolatunkat.
-Akármiről. Minden olyanról, amit az újságokból nem tudhatok rólad és minden olyanról, amiről eddig nem esett szó köztünk. Cserébe te is megtudhatsz rólam ezt-azt.- mosolyodok el, majd nyomok egy apró csókot ajkaira és tovább gyűrögetem rajta az inget. Nagyon irritál az az ing és nagyon szívesen leszedném róla, de még mindig vissza tudom magam fogni annyira, hogy ne tegyem, csak képzeletben. Aztán lehet, hogy a nap végére meggondolom magam ezzel a várjunk dologgal kapcsolatban és én magam fogom kiharcolni, hogy lekerüljön rólunk minden ruha.
-Pedig érdekelnének a javaslataid.- duruzsolom nyakába, miközben adok rá még pár puszit, de aztán már én is érezni kezdem, hogy okosabb leállni. Ezzel őt is kínzom és magamat is, abban pedig nincs semmi vicces. Sőt. Meglehetősen szemét dolog a részemről, de jó ideig nem fogok még tudni betelni Vele, az tuti. Most, hogy végre az enyém...
-Szóval, szándékosan szédítettél el? Az is lehet, hogy én is szándékosan hagytam magam, nem? Talán, a bunkózások ellenére is őrülten vonzónak tartottalak már az elejétől fogva. Talán, már nem is igazán a munka miatt kerestelek fel olyan sokszor...- beszélek minderről úgy, mintha csak feltételezés lenne és találgatnék, holott én tudom a legjobban, hogy mindez igaz. Akkor sem a munka érdekelt már a legjobban, amikor a partyn voltunk, mert igen semmitmondó cikk lett a vége, amit még most se küldtem el, mert rohadtul nem másokra figyeltem. Csakis Mason érdekelt akkor este és azóta is. Lehet, már nem is fogok tudni egy normális cikket megírni? Vége a karrieremnek? Őszintén szólva, most ez se érdekel, mert teljesen elvonja a figyelmem azzal a forró csókkal és még inkább egy másik világba rángat azokkal a szenvedélyes puszikkal, amikkel nyakamat és környékét kényezteti. Ha csak belegondolok, milyen lenne mindezt úgy érezni, hogy közben testünk összesimul libabőrös leszek. A fenébe is. Őrülten kívánom és ezt szerintem Ő is tudja, ha másból nem is, a kéjes, halk sóhajaimból és abból, ahogy vadul a hajába túrok, biztosan.
-Na és.... milyen kaját dobjunk össze? Vagy rendeljünk inkább valamit?- sóhajtom amolyan figyelemelterelés céljával, de gyanítom éz érdekli most a legkevésbé, és őszintén szólva, engem is hidegen hagy a kaja.

Charlotte & Mason

- Te nem is figyelsz rám? Az imént mondtam el, hogy szebb, csinosabb, vonzóbb, dögösebb szöszit keresve sem találnék, sőt nem is kívánhatnék, Te pedig nem is erre figyeltél? - Mert egyáltalán nem erről lenne szó. De hasonló horderejű bóközönnel is csak akkor szoktam nőket illetni, ha benne van a szövegkönyvben, de ez most nem egy romantikus dráma. Épp csak még soha életemben nem beszéltem ennyire nyíltan és őszintén a érzelmeimről annak a nőnk, aki nem csak egy numera. Nem csak egy éjszakára akarom megkapni, hanem még nagyon sokra, nagyon sokszor, nagyon sok huncut pillanatot akarok, tudok vele elképzelni.
- Szöszi, merre jársz? Elárulod mire gondolsz ebben a percben? - Jelen pillanatban bármit, szó szerint akármit megadnék azért, hogy egy kicsit belelássak a buksijába és lássam most mire gondol.
- Tudnod kellett volna, hogy abban a cikkben mindvégig csak rólad beszéltem. De azt hiszem, akár be is vallhatnád, hogy nem csak az olvasóid jártak a fejedben, amikor feltetted azokat a kérdéseket? - Szerencsére arról már megbizonyosodtam, hogy nem tud nekem füllenteni, legalábbis tudnék róla, csak nem faggatnám tovább. Viszont valahogy nem tudom elhinni, hogy csak az olvasói örömére érdeklődött a kis kalandomról, továbbá, hogy számíthatunk-e arra, hogy esetleg komolyra fordulna a dolog kettőnk között, a magánszemély Mason Blackburry nőkkel kapcsolatos vágyairól már nem beszélve.
- Te féltékeny vagy? Nem mondom, imádnám végignézni a tyúkháborút, de mivel attól tartok, hogy több ezer nő szemét kellene kikaparnod, így azt kell mondanom, hogy ne csináld. - Talán inkább arra kellene gondolnia, hogy meglehet, hogy más nőkkel dolgozom együtt, sőt eléggé közel kerülünk egymáshoz egy-egy jelenetben, de végül minden egyes nap egy nőhöz megyek haza.
- Tudod mit? Vedd fel a cuki köténykédet, mond mi lenne a dolgom, a többit pedig majd meglátjuk... De mos csupa olyan kérdést akarok hallani, amire Te vagy kíváncsi. - Én is mindent megfogok tudni róla, ami érdekel. Bár a legfontosabbal már tisztában vagyok. Káprázatosan szép. Én pedig nagyon is büszke lennék arra, ha az én barátnőm lenne és az én oldalamat díszítené a jövőben.
- Talán nem is adtam volna meg neked, amit akarsz, ha nem lennél ilyen őrületesen, ellenállhatatlanul elbűvölő. Talán én is azt gondoltam az első perctől fogva, hogy bár ne csak a firkászom lennél. - De ilyenkor persze a büszkeségem mindig közbeszólt, hogy kussoljak. De jobban belegondolva az egyik aláírt szerződésemben sincs benne, hogy nem a barátnőm nem lehet egy újságíró.
- Mi lenne, ha inkább arról beszélnénk, hogy milyen desszertet akarunk jelen pillanatban vagy Te nem akarod? - Tőle édesebb édesség nekem nem kell. De ha róla van szó, akkor cukorbeteg akarok lenni. Sőt, azt akarom, hogy a szenvedélyemmé váljon a csókolgatása csakúgy, mint most, amit csak akkor fogok abbahagyni, ha Ő leállít.

Mason & Lotty

éptelen vagyok nem vigyorogni, de az még inkább mosolyt csal az arcomra, ahogy azt feltételezi, hogy nem figyelek. Még szép, hogy leginkább a lényeget ragadtam meg, csak épp gőzöm sincs, mit kellett volna mondjak rá. Köszönöm? El lehet ezt intézni egy egyszerű köszönömmel, mikor majdnem leolvadtam tőle a pultról? Kétlem. Soha, senki nem mondott még egyszerre ilyen sok szépet, mint amit most Ő duruzsolt a fülembe.
-Figyeltem édes, csak annyira elbűvöltél ezzel, hogy nem tudtam volna mit mondani rá de... köszönöm. Mindent köszönök.- sutyorgom ajkaiba, miközben tekintetem az övébe fúrom, végül egy apró, de annál forróbb csókot hintek ajkaira. Ha tudná, milyen nagyon vártam már erre és, hogy mennyire boldoggá tette most ezt a napomat. Hirtelenjében az utóbbi három nap is kezd elhalványulni, hogy milyen szenvedést levágtam én itt egyedül. Nem mondom, hogy élveztem, de kellett az a pár nap, hogy most annál inkább boldog legyek, amiért itt van.
-Azon töprengek, hogy vajon akkor is ilyennek fogsz-e látni, ha megtudod milyen vagyok, ha rossz napom van, ha hisztis vagyok vagy szimplán, ha elviselhetetlen a kimerültségtől.- karolom át lábaimmal a csípőjénél, aztán körmeim hegyével rajzolgatni kezdek mellkasára az ingen keresztül. Istenem. Csak még inkább kívánom, minél tovább csicsergünk itt a pulton. Egyre többször jut eszembe, hogy ezt a nyamvadt inget le kéne róla amputálnom.
-Tudod, amikor többször is a fejemhez vágtad, hogy mennyire elviselhetetlen vagyok, nehéz lett volna azt gondolnom, hogy titkon minden vágyad megcsókolni, mert épp olyan vagyok, mint amilyen nőre vágysz. Viszont igen, leginkább azokra a kérdésekre én akartam tudni a választ. Az olvasók akkor már nem nagyon érdekeltek.- vigyorodok el a végére és nyakába puszilok, közben egyre inkább úgy érzem, hogy könnyebb lettem már vagy két tonnával. Mindezt megosztani Vele, elmondani Neki őrülten jó főleg úgy, hogy tudom, nem röhög ki, mert ez épp egy ilyen őszinte pillanat. Ha ma nem sétált volna ide egy csokor rózsával, ezekről a dolgokról sosem szerzett volna tudomást.
-Pedig, sajnos féltékeny vagyok és az is leszek. De ígérem, nem fog durva féltékenységbe átcsapni csak... amolyan egészséges mértékű lesz. Viszont nem kérheted, hogy ne legyek az. Sőt. Inkább örülj neki, mert erről is tudni fogod, hogy a magaménak akarlak. Ha már nem fog érdekelni... na akkor kezdj aggódni.- magyarázok mosolyogva és, ahogy eddig, most is egy csókkal zárom le a mondandóm. Valahogy ez most annyira jól esik és annyira finom, hogy nem is fogok tudni róla leállni egy ideig. Túl sokáig képzelegtem arról, milyen lehet szabadon, akármikor megcsókolni.
-És csak a kötény legyen rajtam vagy hogy szeretnéd?- duruzsolom kacéran, miközben teljesen, totálisan véletlenül lecsúsztatom a trikó pántját a vállamról. Honnan ez a kacérság és ez a kihívó viselkedés? Fogalmam sincs, de élvezem, ahogy azt látom folyton a szemeiben, hogy piszkosul kíván. Gyanítom, rajtam is látszik, hasonlóképp vagyok vele.
-Taláááán, nekem meg is fordult a fejemben, hogy félre dobom azt a jegyzet füzetet és inkább rád mászok.- jegyzem meg egy huncut vigyorral a képemen, de tény, hogy nem egyszer elképzeltem, hogy hagyom a fenébe az interjút és lesz, ami lesz alapon bepróbálkozok nála. Utólag így már azt is tudom, hogy nem koppantam volna, de akkor még azért nem lett volna merszem ténylegesen bepróbálkozni Nála.
-Van ötletem desszertre. Kis tejszínhab vagy épp csoki öntet...- suttogom a nyakába, miközben tenyerem valami érthetetlen módon megindul az ingje alá, hogy végig simíthasson kockás hasán. Ez a pasi a végzetem. Teljesen tökéletes. Hogy is tudnék neki ellenállni? És miért is kellene ellenállnom? Már saját magammal vagyok ellentmondásban.
-Nem ér, én így rohadtul nem tudok a főzőcskézésre koncentrálni. Értelmes kérdés sem jut eszembe, pedig annyi mindent szeretnék még tudni Rólad.- nyöszörgöm végül mellkasába fúrva arcom és egy kicsit önmagammal harcolgatok, hogy most akkor mi is legyen. Végül is, nem vagyok már kislány és Ő sem egy kamasz kölyök. Miért is kellene visszafognunk magunkat? Mások fél perc ismeretség után letépik egymásról a ruhát, mi meg hónapok óta szívjuk egymás vérét.

Charlotte & Mason

- Akkor hisztisen is imádni foglak. - Ez ennyire rémesen egyszerű. Szerintem Ő még hisztisen is imádni való és szerintem akkor is ugyanolyan édesnek fogok találni, mint most. Édesnek és hisztisnek. De azt gondolom, hogy a hisztis Charlotte-al is elfogok bírni, csak egy kicsivel több türelem kell hozzá, de azt is megfogom oldani. Egyrészről, mert szeretem a kihívásokat, de Charlotte számomra sokkal több, mint egy kihívás. Másrészről, mert ha nőről van szó még makacsabb vagyok, mint általában. Ő pedig mást most sem csak egy nő. Harmadrészt pedig mert túlságosan biztos vagyok magamban, hogy hatással tudnék lenni rá azokban a bizonyos elviselhetetlen pillanatokban is. Szóval, megtudtam és még a vagyonomba se került, mert egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy azt is felajánlom az égieknek, csak had lássak bele egy percre a kicsi és rejtélyes buksijába.
- Pedig nekem akkor minden vágyam volt téged megcsókolni, de tudod... Utáltál. Én pedig utálok pofára esni. - Való igaz. Nagyon szarul tűröm a kudarcot. De ennek az időnek is el kellett jönnie, mert kötve hiszem, hogy még sokáig megtudtam volna állni a dolgot. Most pedig már biztosan tudom, hogy egy pofont bármikor megér a csókja, sőt kérnék egy ráadást is. Először is, mert túl édes. Másodszor pedig, hogy egyformán dagadjon fel a képem.
- Akkor pedig csak mondanod kell, hogy mit tegyek, hogy ne legyél annyira féltékeny... - Én pedig, ha tudom megteszem. Ígéretekkel sosem szoktam dobálózni, így most sem fogok és ezután sem. De attól még nem fogom hagyni, hogy feleméssze a féltékenység. - Viszont ha ismersz, akkor pontosan tudod, hogy önző vagyok és ragaszkodó típus. Ami az enyém az csakis az enyém. Képtelen vagyok osztozkodni. Rajtad pedig nem is akarok. Szóval, a féltékenység mindkét oldalon megáll.
- Azt akarom, hogy semmi se legyen rajtad, de kezdhetjük a köténnyel. A többi az én dolgom. - Tekintetem közben lesiklott a vállára, pontosabban a lecsusszanó pántjával szemeztem egy röpke másodpercig, majd szerettem volna azt hinni, hogy igen is képes leszek a tekintetemmel levetkőztetni, aztán rá kellett jönnöm, hogy mégsem fog menni, pedig annyira akartam. Hmm, akkor kétségkívül valami mással kell próbálkoznom.
- Az a jegyzetfüzet... Hé, én annak a notesznek köszönhetek mindent. De ha még egyszer meglátom a kezedben gondolkodás nélkül fogok kikapni belőle. - Tény, hogy más körülmények között aligha ismernénk egymást, de ezentúl  azt szeretném, ha több lenne a kedvenc szöszi firkászomnál.
- Egyértelműen csokiöntet. - Ebbe bele fogok betegedni, méghozzá erősen cukorbeteg fogok lenni, de nem kizárólag a túl sok csokiöntet miatt. De ha most nálam lennék, akkor ezt valószínűleg egy üveg piával játszanánk és akkor még meg is részegítene, mintha most tudnék másra gondolni.
- Még tengernyi időd van feltenni azokat a kérdéseket. Engem viszont most csak egyetlen egy foglalkoztat. - Közben egészen véletlenül és ártatlanul lecsúszott a trikója másik pántja is, ahogy a vállát kezdtem végigcsókolni... A kérdés pedig az lenne, hogy mi lenne, ha ezek a ruhadarabok szép sorjában lekerülnének róla? Egyik kezem közben lassan végigsiklott a mellkasán, majd finoman simítottam végig a combján végigcirógatva puha bársonyos bőrén.

Mason & Lotty

omolyan nagyon nehéz felfognom ezt az egészet és még mindig rettegve várom, mikor csörög az ébresztőm és jövök rá, hogy mindez csak egy álom, amiben Mason édes, imádnivaló és pokolian szexi. Csak, amilyen lenni szokott, de illene már talán ráébrednem, hogy tényleg ő mond ilyeneket, nem olvassa és nem is álmodok.
-Soha nem utáltalak még, Mason.- sutyorgom ajkaiba, miközben tenyerem arcára csúsztatom és komolyan fürkészem tekintetét. Maximum azért utáltam, mert képtelen voltam utálni és ez tök más. Akkor sem tudtam rá igazán haragudni, amikor kellett volna vagy, amikor megérdemelte. Hogy is utálhattam volna, mikor folyton az ilyesmi pillanatok jártak az eszemben? Az, ahogy a partyn viselkedett... az az apró puszi az arcomra... ahogy megfogtuk egymás kezét vagy még jóval előbb csak az, ahogy telefonon flörtöltünk egymással. Mindezek olyan szép pillanatok voltak, hogy nem tudta volna hat bunkósággal se lerombolni.
-Csak mutasd ki, hogy nem kell más.- vigyorodok el és majdnem azt sikerül kiböknöm, hogy "csak szeress" de még időben kapcsolok, hogy ilyesmiről még azért nem okos dolog beszélni. Annak is eljön talán az ideje, de egyenlőre nem kell semmi szeretéssel kapcsolatos dolgot felhozni. Ez is olyan dolog, amit nem szabad elsietni.
-Ígérem, én is mindent elkövetek majd, hogy egy percig se légy féltékeny és, hogy érezd, csakis téged akarlak és egyedül te érdekelsz. Rendben?- csókolok nyakába párszor mert, már a mondandómtól teljesen felforrósodik a hangulatom és minden áron éreztetni akarom vele, milyen is az, ha Őt akarom. Fogalmam sincs, mit tegyek. Sodorjon magával ez az érzés, ez az ösztön vagy inkább nyomjam el és legyek prűd, karót nyelt, 17. századi nőszemély, aki úgy tesz, mintha élete első férfijával lenne dolga? Ugyanakkor igaz, hogy örültem volna anno, ha az a bizonyos első pasi Mason lett volna. Csodásabb emlékeim lennének talán arról az éjszakáról.
-Biztos, hogy most elő kellene keresnem azt a kötényt? Nem szívesen másznék le innen.- vigyorodok el de közben olyan libabőrös vagyok már szavaitól, hogy szinte fáj. Újra és újra megborzongok már, csak attól, ha szemeibe nézek, mert a tekintete túlon túl elárulja, mennyire kíván. Engem! Őrület.
-Nincs több jegyzetfüzet, ígérem. Hülye lennék az újság miatt bármit is elrontani kettőnk közt. Hidd el Mason, akármit is tudok meg rólad és akármi is történjen köztünk, arról csakis mi fogunk tudni. Nem vagyok olyan, hogy a magánéletünket kiteregessem. Inkább felmondanék, mint hogy ilyesmit tegyek.- lesek rá komoly arccal most, hogy mindezt őszintén elmondtam neki. Soha, semmilyen infót nem használnék fel, mert nem azért akarok vele lenni, hogy minél szaftosabb cikkeket írjak. Teszek magasról az újságra! Mason az enyém és ez jelenleg mindennél fontosabb. Aztán lehet idővel megbánom, hogy így gondolkodok a karrieremről, de nem érdekel.
-Van egy... pont itt fölöttem.- sóhajtom drámaian, miközben kezemmel kitapogatom a szekrény ajtót vigyorogva és kihalászom azt a csokiöntetet. Ezen ne múljon semmi. Azt meg végképp nem hagynám ki, hogy Vele játszadozhassak ilyesmit. Mindig is ki akartam próbálni.
-Na és mi lenne az?- duruzsolom vágyakozó pillantásokkal, miközben érzem, hogy a másik pánt is lecsúszik vállamról. Azt hiszem, nyertek az ösztöneim, mert így már képtelen lennék leállni és talán arra se lesz már elég erő bennem, hogy a csoki öntettel játszadozzak. Egyszerűen csak érezni akarom Őt itt és most, nem törődve semmi mással. Ahogy pedig végig simít combomon, én már gombolgatom is ki az ingjét, hogy aztán letoljam vállairól és azonnal csókokkal halmozzam el mellkasát. Teljesen megszédít bőre illata, csípőmmel pedig nem tudok nem oda simulni még inkább ágyékához. Nem akarok én már itt se főzőcskét, se csokit vagy tejszínhabot, csak Őt így, ahogy van.

Charlotte & Mason

- Pedig még biztosan fogsz. A legtöbb barátnőmnek eddig még mindig sikerült. Szóval, neked is menni fog idővel, mivel azt nem tudom megígérni, hogy sosem leszek bunkó vagy tahó veled. - Bárhogyan is szeretném megfogadni ez csak üres ígéret maradna. Van bűntudatom... Azért már ne legyen, mert folyton olyan ígéretek teszek egy számomra nagyon is fontos személynek, amelyeket valójában képtelen vagyok betartani, mert az az ember már nem én lennék, ezzel pedig én mindvégig tisztában is voltam. Nem fogom sem magamat, sem pedig őt becsapni. Semmi értelme... Eddig sem tettük, legalábbis én nem nevezném épp hazugságoknak, amikkel egymást ámítottuk, épp csak megpróbáltuk leplezni, palástolni a nyilvánvalót, amihez csak látnunk is kellett volna, nem csak néznünk. Én pedig végre látok. Látok egy káprázatosan gyönyörűséges nőt, kit nem mellékesen az imént mondhatni, hogy máris a barátnőmnek hívtam, pedig fogalmam sincs, hogy megérdemlem, hogy ezt a posztot töltse be az életemben, de nagyon remélem, hogy most az egyszer nem tévedek és Ő is ugyanannyira szeretne az lenni, a barátnőm, amennyire én akarom.
- Nem kell más. Ha más fog kelleni, akkor már nem leszek melletted, arról pedig tudni fogsz. De tudod, neked teljesen igazad volt. Nem találnék még ilyen nőt, mint Te, mert nincs. Így időpocsékolás lenne máshol keresni azt, ami a szemem előtt van. - Szóval, ideje lenne a valós dolgokkal és valós személyekkel törődni, szeretni őket, ragaszkodni hozzájuk, megvédeni őket, akár még a széltől is. Na jó, ennyire azért nem mennék bele, de honnan is tudhatnám, hogy mi mindent fog még kiváltani belőlem a közelsége, az érintése, az érzelmei, az ahogyan csak rám néz.
- Ezt most nem fogom elszúrni. - Szavaimat alig hallhatóan ejtettem ki, hiszen olyan közel vagyunk egymáshoz, hogy így is tisztán kivehetőek szavaim, de ha mégsem, akkor még mindig tudom vele éreztetni és akarom is. Ezt most nem fogom elszúrni. Nem csak egy éjszakára akarom és nem akarom elengedni, most sem és még nagyon sokáig. Szerintem még hosszú órákig képes lennék így, ebben az állapotban maradni vele és élvezni, hogy a karjaim között van, mert ez most nem fogható semmihez sem és nekem nem is kell most semmi és senki más.
- Nem... Hagyjuk is a fenébe. - De ha az sem lesz rajta, akkor nekem végem, megfogok veszni, legalábbis biztosan nem fogok tudni féken tartani magam.
- Pedig eddig abban a hitben voltam, hogy Te nagyon is egy karrierista nő vagy, ezért sem tudlak levakarni magamról, nem mintha ténylegesen akartalak is volna, csak egy kicsit, amikor nagyon bosszantottál. De attól még ugyanúgy bíztam benne, hogy vissza fogsz jönni. - Akkor még nem gondoltam volna, hogy annyira megtudom sérteni, mint a legutóbb. Tényleg mindig abban reménykedtem, hogy nem sértettem meg, hogy fogom még látni, mert szeretném még látni, de azért nem vallanám be magamnak, hogy ez mégis miért van...
- Nem fontos... Már megkaptam a választ. - Azt hiszem a csokiöntetet egyhangúan egy másik alkalomra fogjuk tartogatni, esetleg kicsit későbbre, mert most kész kegyetlenség lenne tőle, ha előbb a csokival kellene végeznem rajta és csak utána kaphatnám meg azt, amire igazán vágyom. Lekerült rólam az ing, Őt pedig még gyorsabban bújtattam ki a felsőjéből. Türelmetlenül, hevesen és mohón estem neki és kezdtem el csókolgatni immár fedetlen felső testét, miközben kezeimmel még ismeretlen tájait igyekeztem felfedezni.

Mason & Lotty

alahogy nem is várnám el tőle, hogy ne legyen többé bunkó, mert én így imádom. Ezt a pimasz, pofátlan, szemtelen, arrogáns de mégis imádnivaló és ezek szerint romantikus Masont imádom, amilyen most is. Nem akarnám, hogy miattam egy nyálban tocsogó szerelmes hőssé változzon, akit oda teszek, ahova akarok. Ha lesznek is vitáink -biztosan lesznek-, akkor is remélem, hogy a legtöbbet majd egy heves békülős szexszel elintézzük és mehet minden tovább.
-Remélem is, hogy ilyen maradsz.- suttogom ajkaiba egy mosollyal karöltve, miközben végig simítok hátán és újra meg újra megízlelem ajkait. Sosem fogok betelni ezzel az érzéssel, amit a csókja tud okozni.
-Nem fogom hagyni, hogy meggondold magad, ugye tudod? Mindent meg fogok tenni, hogy később is így gondold.- vigyorgok nyakába, miközben apró puszikat hintek bőrére, közben szinte repesek a boldogságtól. Sosem mondtak még nekem ilyeneket és sosem hallottam még egy pasitól sem, hogy nem is akarna jobbat találni nálam. Ezek után nincs is más dolgom, mint továbbra is a tökéletesnek maradni és mindent megtenni azért, hogy ez működjön köztünk. Mert én akarom, hogy működjön. Akarom, hogy Ő legyen a párom, a társam és az a férfi az életemben, aki végre tényleg boldoggá tesz és aki mellett egésznek érezhetem magam. Ilyen egyszerű az egész. Cserébe én is hasonlókat tudok majd neki adni és jobban fogom imádni, mint a legelvetemültebb rajongója.
-Ne szúrd el.- válaszolom egy sóhaj kíséretében, de közben már rég nem arra figyelek, hogy miről is beszélünk. Gondolatban már előrébb járok és teljesen átadtam a terepet az ösztöneimnek. Nem akarok várni. Feladtam a harcot Mason és a sármja ellen. Miért is harcolnék? Eleget húztuk már egymás idegeit így már nincs hátra más, mint az, hogy végre megkapjuk egymást.
-Szimplán el akartam érni, hogy ne úgy nézz rám, mint az idegesítő újságíróra.- mosolygok rá, ahogy elmeséli, hogy olykor tényleg sikerült felbosszantanom, de hát istenem. Nem adhattam fel a reményt, hogy esetleg ő is többet érezhetne irántam, mint amit. Valahogy túlságosan valóságos volt előttem a kép arról, hogy együtt vagyunk és ugyebár azt mondják, hogy amit képes vagy elképzelni, az valósággá is válhat. Persze, ez nem a lila elefántokra vagy a repülő cápákra vonatkozik.
-Akkor fogd be végre.- súgom ajkaiba, miközben bele is harapok picit, majd kibújok a felsőmből és kissé pironkodva ugyan, de felpillantok rá. Tekintetében viszont semmi mást nem látok, csak azt, hogy kíván. Legalább annyira, mint ahogy én Őt szerintem és nem is akarom megakadályozni, hogy úgy cselekedjen, ahogy szeretne. Épp ezért, ahogy csókolgatni kezd, én csak elnyíló ajkakkal és halk sóhajjal tudatom vele, hogy piszkosul élvezem azt, ahogy megérint ajkaival vagy épp kezével. Másra nem is vagyok képes, mint hajába túrni és végig simítani hátán le a nadrág pereméig, aztán játékos fény csillan szememben és kezem előre kúszik. Nehéz lenne nem észrevennem, hogy már most őrülten kíván, hiszen férfiassága erről árulkodik, na meg tettei is, mert egyre bátrabban barangolja be testem kezével. Jézusom, ha rajtam múlik, itt a konyhapulton fogok vele szeretkezni. Olyan régóta vágyom már Rá, hogy rohadtul nem érdekel, melyik szobát avatjuk fel először. Szép lassan majd, idővel úgyis végig haladunk mindegyiken, mert én úgy tervezem, hogy jó ideig vele akarok lenni. Nem egy hétig, nem egy hónapig. Komolyan akarom, hogy ez működjön.
-Mason...- sóhajtom fülébe, majd nyakába csókolok, ahogy egyre inkább érzem magamon, hogy nincs többé megállj, kezemmel pedig a farmeron keresztül kezdem simogatni, hogy legalább annyira felingereljem, mint ahogy ő ingerel engem minden csókkal és érintéssel.

Charlotte & Mason

- Nem is akarom... Azt akarom, hogy sose engedd. Bár egy olyan észhez térítő pofon Charlotte módra egész biztosan megtenné a hatását. Most is működött. Itt vagyok... Veled. - Egy ideje már számítottam tőle egy pofonra, azaz nem lepődtem meg. ellenkezőleg, azon lepődtem volna meg, ha egyáltalán nem mutatta volna semmi jelentőségét annak, hogy megsértettem, mert akkor kénytelen lettem volna belátni, hogy tévedtem, Ő pedig tényleg nem akar becsapni, nem érdeklem, csak egy ugródeszka vagyok a karrierje érdekében, amiért bármit megtenne. Egy ártatlan kis flörtölés pedig igazán nem nagy áldozat a sikerért. Én is tudom. Eleinte meglehet, hogy csak szórakoztam. De azután egyre inkább akartam tudni, hogy mi lenne ennek az egésznek a folytatása, ha kettesben volnánk. Akkor is ellökne magától? Visszautasító lenne? Gúnyos? Akkor is szánalmasnak tartana, ha nyíltan a szemébe mondanám, hogy Őt akarom?
- Nem sétálok végig akárkivel az oldalamon a vörös szőnyegen. Még akkor sem, ha tartozom neki egy szívességgel... - Ennél egyértelműbben már csak akkor fogalmazhattam volna, ha egyenesen kimondom, hogy annak az egy árva szívességnek egyáltalán semmi köze sincs ahhoz, hogy akkor este a vörös szőnyegen sétálhatott végig velem. Végtére is a csók nem volt a megállapodásunkban, ahogy az sem, hogy az ágyamban fog felébredni, az sem, hogy miközben édesen alszik végig hozzám bújik. Az az este már sokkal inkább arról szólt - rólunk -, hogy kiderítsem, hogy van-e, lenne-e értelme komplett idiótát csinálni magamból egy igazi esélyért nála.
Most pedig, hogy már az enyém nem fogom elszúrni. Telhetetlenül csókoltam finom bőrét, ahol csak hozzáfértem úgy, mintha felakarnám falni. Nem tudok betelni vele. Nem tudom, nem akarok leállni a csókolgatásával egyetlen pillanatra sem akarok elszakadni tőle... És még nagyon sokáig nem, ha rajtam múlik. Még magamnak is nehéz elhinnem, hogy iránta nem azt, nem úgy érzek, mint a többi nő iránt, nem úgy kívánom, nem úgy vágyom rá... Őrületesen, észveszejtően, szédítően a rabja lettem ennek a vágynak és neki is. Erősebb, intenzívebb mindennél, amit eddig éreztem. Félresöpör mindent. Én pedig, ha akarnék sem tudnék ellene tenni vagy lemondani róla. Egyedül csak megakarom kapni. Nem kihasználni, az érzelmeire játszani, hanem megkapni, hogy csakis az enyém legyen. Önző módon tudok valakit szeretni és valakihez ragaszkodni.
képes lennék most letépni róla mindent, mint egy vadállat az utolsó ruhadarabig. Beakarom járni, érezni akarom ajkaim alatt, végigakarom csókolni egész testét, minden egyes apró kis porcikáját, kiakarom ismerni teste minden egyes apró kis szegletét... Váratlanul a fenekébe markolva kaptam fel a pultról.
- Irányíts... - Ott fogjuk csinálni, ahol csak szeretné, ha azt mondja, hogy itt a konyhapulton most azonnal, akkor felhagyok azzal a szándékommal, hogy valami kényelmesebb alkalmatosságot keressek magunknak vele a karjaimban, mondjuk a hálószobában, ahol ostrom alá vehetem keresztben és hosszában, mindenhogyan.

Mason & Lotty

egszívesebben hangosan röhögnék magamon, amiért napokig vergődtem, mint egy hülye kutya. A fél vasárnapot azzal töltöttem, hogy azon paráztam, hogy örökre elveszítettem, erre tessék. Ha akkor tudtam volna, hogy így fog folytatódni ez az egész, röhögve vártam volna, hogy eljöjjön ez a nap. Igazság szerint mondjuk lehet, hogy sokkal jobb volt így. Annál édesebb most, hogy végre itt van és annál nagyobb meglepetés, hogy ilyesmiket hallok tőle. Imádom.
-Ha tudtam volna, hogy egy pofon kell ahhoz, hogy ráébredj, hogy velem akarsz lenni, már rég lekevertem volna egyet.- vigyorgok rá, miközben folyamatosan csókokkal halmozom el mindenfelé. A vállát, nyakát, mellkasát, állát és ajkait sem felejtem ki. Minden egyes négyzetcentimétert végig akarok csókolni rajta. Tudom, hogy különlegeset nem tudok neki mutatni. Megannyi nővel volt már életében és ezt meg is értem, nem is zavar, de az biztos, hogy kihozom magamból a maximumot és mindent megteszek azért, hogy a többi kis numerája ahhoz képest, ahogy mi fogunk szeretkezni, elhalványuljon. Azt akarom, hogy még inkább megbizonyosodjon róla, hogy jól választott.
-Ennek nagyon örülök.- duruzsolom nyakába, aztán leginkább szavak helyett már, csak a tettekre koncentrálok. A simogatásokra, az érintésekre, a csókokra és a pillantásokra. Felemészt az a tűz, amit bennem ébresztett ezzel az egész "megjelenek egy csokor rózsával és megszerzem a nőt" dologgal. Annyira elképesztően romantikus, hogy szinte már hihetetlen. És Ő erre is képes. Tudtam én, hogy sokkal több rejlik benne, mint amit mutat. Tudtam én, hogy nem olyan valójában, mint amilyennek teszi magát. Sokkal érzelmesebb és imádnivalóbb.
Ruha már alig van rajtunk, miközben lassan megismerjük egymás gyenge pontjait csókokkal vagy épp érintésekkel. Ki akarom ismerni teljesen, hogy csak én tudjam igazán mit imád és mit nem, de emiatt nem fogom vissza egy pillanatig sem. Idővel mindenre fény derül, ahogy arra is, hol kell megérintenem ahhoz, hogy ilyen vágyat szítsak benne. Azt viszont már tudom, hogy Ő akárhol érint, megveszek, leginkább mégis az hat rám, ahogy újra fenekembe markol és az ölébe kap. Átkarolom nyakát, hogy miközben elindul velem én folyamatosan csókolhassam, lábaim pedig csípője köré fonom. Édes Istenem, mindegy már nekem hol, csak az övé lehessek.
-Át a nappalin és balra.- sóhajtom ajkaiba és igen nehezen bírok már magammal. Majdnem benyögöm, hogy "dobj le a kanapéra és itt ess nekem" de nem. Az ágyam tökéletes lesz arra, hogy először együtt legyünk. Felavatjuk szépen aztán idővel majd minden szobán keresztül megyünk. Mondjuk, vele akárhol csodálatos lehet, ha ilyen szenvedélyes tud lenni, utólag pedig nem is bánom, hogy akkor este nem történt ilyesmi. Erre megéri teljességgel emlékeznem és tiszta fejjel átélni az egészet.

Charlotte & Mason

- Tudtam, hogy ha minden áron a közelemben akarsz lenni, akkor előbb vagy utóbb megfoglak sérteni... Nem azért mert mindvégig azt akartam, hanem mert ilyen vagyok. Szóval,számítottam rá, csak egy kicsivel előbb, mint ahogy érkezett. - Két lehetőségem volt vagy észhez térni, bocsánatot kérni, levenni a lábáról vagy elengedni. Az utóbbi nem megy. Az előbbiben pedig sokkal jobb vagyok, már egy nő meghódításában. Tudom jól, hogy megenne a fene, ha egy másik férfival látnám, mert nekem erősebb volt a büszkeségem annál, hogy elé álljak, a szemébe nézzek és kimondjam, hogy én csak Őt akarom. Szóval, lényegében magamat állítottam válaszút elé és kényszerítettem választásra, de örülök, hogy megtettem. Túl sokat veszítettem, veszíthettem volna... Egy olyan dolgot, amit talán sosem kapnék vissza. Különben is, csak egy bolond keresi még mindig azt, ami már a szeme előtt van, csak látnia is kellene végre. Újabb esély pedig csak azoknak a pancseroknak kell, akik egyszer már elszúrták, de igen nehezükre esett belátni. Én nem fogom. Én előre is mocskosul jól akarom csinálni.
- Részemről volt az öröm hölgyem. - Ha tényleg annyira idegesített volna, akkor sem vezettem volna be az oldalamon, ha szó szerint a nyakamat kezdi rágni, mert nem mindenkinek engedem meg azt, amit neki. De ezek szerint valamit jól csináltam, túl jól is, mert egy percig se gondoltam komolyan, hogy leakarom rázni, inkább magamnak akartam bebeszélni, hogy sokkal jobb lenne, ha leakadna végre rólam, pedig nagyon is hiányzott, hogy láthassam, hogy nem túl feltűnően elvezhessek egy pillantásában. azt hiszem ez sikerült is... Elvesznem benne. Az édes kisugárzásában, a szépségében. Úgy tartják, hogy ha valami tökéletes az nem valódi, de rohadjak meg még mindig a karjaimban tartom, érintem, simogatom, csókolom, számomra nagyon is igazinak tűnik és nem akarom, hogy véget érjenek ezek a pillanatok. Abban is holtbiztos vagyok, hogy ébren vagyok, nem álmodom. Nem álmodhatom, mert ilyen szép álmom még sosem volt se józanon, se részegen.
Át a nappalin és balra... Kezdem elveszíteni a józan eszem feletti uralmat. Eszméletlen milyen hatással van rám, de egy percre se akarom, hogy leálljon. Ellenkezőleg, a legőrültebb énjét akarom kihozni belőle. Azt akarom, hogy úgy szeretkezzünk, ahogy még senkivel sem. Úgy akarok neki esni esztelenül heves, szenvedélyes forró csókokkal, mint egy állat, aki már majd megveszik azért, hogy belekóstolhasson.
A hálószobába érve lassan letettem, igen komoly erőfeszítés kellett ahhoz, hogy ne teperjem le azonnal, mint egy fenevad az elejtett prédáját. De előbb még miközben lassan tovább kezdtünk hátrálni az ágy felé azon szorgoskodtam, hogy mihamarabb, verhetetlen időn belül fosszam meg az összes többi ruhadarabjától is.

Mason & Lotty

ehát, Mason elmondása szerint elég sokáig bírtam idegekkel. Mondjuk, még nekem is meglepő, hogy nem vertem képen még jóval előbb, ugyanakkor büszke vagyok magamra, hogy eddig bírtam. Legközelebb viszont nem így lesz, az biztos. Ha nem is pofonnal, de jelezni fogom neki, ha túlzásba esik.
-Ennek ellenére is imádlak. Legfeljebb sűrűn képen verlek majd.- mosolyodok el majd egy csókkal érzékeltetem, hogy ettől függetlenül tényleg nem tudok rá haragudni. Majd idővel összeszokunk és nem lesznek ilyen problémák. Kitapasztalja, hogy mire harapok és én is kitapasztalom, milyen a stílusa, amikor elfelejti bevenni a bunkóság csillapítót.
Részemről még nagyobb öröm volt, de inkább már nem firtatom az egészet, csak hagyom, hogy magával ragadjon ez az egész romantikus helyzet. Ahogy ücsörgök a pulton félmeztelenül, ő pedig érintéseivel és csókjaival kényeztet. Eddigi álmaim ennek a nyomába se értek, mert sokkal de sokkal finomabbak csókjai és sokkal nagyobb hatással van rám közelsége, mint vártam. Nem véletlenül, hogy az elhatározásom, miszerint várnunk kell még ezzel, úgy illan el, akár egy apró kis pillangó.
Ismét karjaiba kap, én pedig nem tudok mást tenni, mint tovább csókolgatni és irányt mutatni, hova vigyen. Nem, mintha nem lenne teljesen mindegy, de végül az ágy mellett döntök.
Amint lepakol maga elé, nadrágja övével kezdek foglalatoskodni, de közben hagyom, hogy ő is megszabadítson minden ruhától, ami még rajtam van. A legfurább, hogy egy pillanatig sem vagyok szégyenlős. Egy pillanatig sem érzem, hogy bármit takargatnom kellene és ez leginkább tekintetének köszönhető, mert még mindig azt sugallja, hogy én vagyok a legtökéletesebb és a leggyönyörűbb a világon.
Egy szál bugyiban ácsorogva csókolom meg végül, majd megfogom kezét és huncut mosollyal az arcomon húzom magam után az ágy felé. Ja és persze gondoskodok róla, hogy maximum csak egy boxer legyen rajta, vagy már az se. Ez attól függ, mennyire dobálja le magáról a holmikat az utalgatásomra, miszerint arra már nincs szükség.
-Örülök, hogy a múltkor nem történt köztünk semmi. Sokkal jobb ez így és legalább tök józan vagyok.- vigyorodok el, miközben végig simítok kockáin és újabb forró csókot hintek ajkaira, végül hanyatt dőlök az ágyon, őt pedig húzom magam után. Őrülten kívánom már és alig várom, hogy teljesen az övé legyek. Egy pillanatig se hezitálok azon, hogy folytassuk-e ezt vagy sem. Innen már nincs vissza út és, ha lenne se érdekelne. Vele akarok lenni.

Charlotte & Mason

- Azért ne szokj hozzá túlságosan. Eddig csak Te képeltél fel, azért mert megengedtem, mert megérdemeltem. Még elkaphattam volna a kezed. - Megtehettem volna, de nem tettem, mert abszolút jogos volt az a lendületes pofon, bunkó voltam. - De amíg nem haragszol rám ténylegesen, nekem pedig nem kell bűntudatot érezzek, mert néha akaratom ellenére is rám tör, addig minden a legnagyobb rendben. Te imádsz engem. Én egy kretén maradok, akit imádni tudsz. Nekem csak Te kellesz. Kihagytam valamit? Mert nekem semmi sem hiányzik, mert minden megvan, amit elakartam érni. - Valóban mindent megkaptam, amit csak akartam. Azt is remélem, hogy érdemből és ezt nem csak bebeszélem magamnak, mert azt pocsék lenne belátni, hogy nem vagyok, nem tudok elég jó lenni hozzá. Számomra jelen pillanatban semmi sem hiányzik. Minden, amit csak akarok, kívánhatok a karomban tartom. Ha igazán hinnék a tökéletes fogalmában, akkor ez a pillanat ennél szebb, hihetetlenebb vagy akár tökéletesebb már nem is lehetne, mert ez az.
Megfogta a kezem, ahogy az ágy felé kezdett húzni magával, én pedig mindaddig tartottam a tekintetét, szinte az övébe fúrtam az enyémet és csaknem tisztán kiolvasható lehet belőlük, hogy semmi másra sem gondolok, csak arra, hogy mennyire kívánom. Minden pillanat, másodperc, plusz perc már csak büntetés, ami még elválaszt minket egymástól.
- Erre majd visszatérünk úgy egy, kettő, három óra múlva. - Mondtam, miközben finoman édes ajkaira tapadva döntöttem hátra az ágyon. Még egy apró csók az ajkaira, a többivel pedig már egyre lejjebb és lejjebb kalandoztam el rajta. Az következett, hogy az utolsó kicsinyke, jelentéktelen ruhadarabtól is megszabadítsam, ha megemelte csípőjét, akkor szépen le is húztam róla, de még így is kínzóan lassúnak tűntek azok a pillanatok, amíg végre teljesen meztelenül feküdt előttem. Felpillantva rá mohó tekintetem azt sugallta, hogy ha tudnám fel is falnám ebben a pillanatban, ha nekiesnék és nem állítana le. De legalább ebből a szempontól biztonságban van, hiszen ez nem lehetséges, szerencsére. Szükségem van rá. Érzéki csókokkal kezdtem elhalmozni egészen lentről a bokájától indulva elidőzve minden egyes pontján, ahol forró csókot leheltem a bőrébe, úgy haladtam fel egészen addig, amíg ismét ajkaira tudtam tapadni. Közben egyik kezemmel végigsimítva combján húztam fel egyik lábát az oldalamhoz úgy téve a magamévá.

Mason & Lotty

lképedve, de ugyanakkor elolvadva hallgatom szavait. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha ilyesmit fogok tőle hallani. Ez az egész annyira csodálatos, hogy már-már teljesen valószerűtlen. Komolyan, csak egy pofon kellett és egy bál, hogy rájöjjön, hogy én kellek neki? Vagy épp ez a három nap ébresztette rá, hogy hiányzok neki, amíg nem beszéltünk és tudta, hogy arra is meg van az esély, hogy nem láthat többé? Mert, bár majd belepusztultam, én komolyan gondoltam. Képes lettem volna elkerülni, épp ezért lepett meg, hogy ő volt az, aki felkeresett végül.
-Nem tudod elképzelni, milyen boldoggá teszel azzal, amiket mondasz.- mosolygok rá ragyogó tekintettel, miközben újra és újra apró csókot hintek ajkaira. Felemelő érzés szabadon csókolni Őt és ott érinteni, ahol csak akarom. Mindaz, amiről eddig csak fantáziálgattam, most való válik. Ahogy az is, hogy épp heves csókolózás közepette a szobám felé indulunk. Szívem olyan heves tempóban ver, hogy félő, talán kiugrik a helyéről, ugyanakkor teljesen nyugodtnak is érzem magam. Az Ő karjaiban biztonságban vagyok. Ennél szebb már nem is történhetne velem és többet, azt hiszem nem is kívánhatnék.
Pillantásától tökéletesnek, csodálatosnak, vonzónak és gyönyörűnek érzem magam. Hirtelen olyan, mintha én lennék a világ legszebb nője és nem léteznének sem tökéletes színésznőcskék vagy szuper modellek. Mason nem az Ő szobájukban ácsorog majdnem teljesen meztelenül, hanem az enyémben és rám néz úgy, ahogy. Ezt pedig sosem lesz szabad elfelejtenem.
-Legyen inkább négy.- vigyorodok el, miközben elterülök az ágyon és arcára simítva tenyerem, gyönyörködök tekintetében. Minden porcikáját imádom ennek a pasinak. De komolyan. Az alapján viszont, amit művel, szerintem ez kölcsönös. Olyan apró, becézgető csókokkal halmoz el, hogy nem győzök libabőrös lenni újra és újra. Ajkamba harapva figyelem, ahogy kibújtat alsóneműmből én pedig, még szép, hogy segítek neki. Megemelem csípőm, majd izgatottan figyelem tovább, ahogy végig csókol újra mindenhol, végül eljut ajkaimhoz.
Miközben végig simít combomon, én körmeim hegyével cirógatom végig hátát, végül vállára adogatva csókokat adom át magam az érzésnek, ahogy végre elmerül bennem. Halk sóhajokkal tudatom vele, hogy élvezem a dolgot, miközben forró csókot hintek ajkaira. Csodálatos végre mindezt átélni és nem csak elképzelni rosszabb napjaimon, az pedig még csodálatosabb, hogy tudom, még sokszor fog mindez megismétlődni.

Charlotte & Mason

- Négy... Imádlak. - Tetszik ez a hozzáállás, sőt  egyenesen imádom. Nem véletlenül az a nap teles mértékben csakis az övé, csakis az övé vagyok és azt sem titkolom, hogy képes lennék egész délután fel se kelni, csak vele lenni az ágyban. Az meglehet, hogy döglenek utánam a nők, hogy híres vagyok csábító bankszámlával, de ez még egyáltalán nem azt jelenti, hogy akkor van szabad napom, amikor ahhoz van kedvem vagyis ahhoz, hogy ne csináljak semmit. Mert engem is kötnek bizonyos szerződések, határidők, amikhez tartanom kell magam. De jelen pillanatban nincs semmi, ami felülmúlhatná, amit érzek. Sehol nem lennék, senkivel sem és semmit sem csinálnék most szívesebben. Pont itt akarok lenni, pont most és csak vele. Akkor sem tudnám most elengedni, ha ezen múlna minden, mert most úgy érzem, mintha minden létező vágyam valóra vált volna egyetlen csókban és másra nincs is szükségem. Önző lennék, ha azt akarnám, hogy soha ne múljon el? Ha minden egyes nap ugyan így szeretnék érezni. Ha az a férfi akarok lenni mindig, aki vele vagyok. Talán ezt szeretem benne a legjobban, amilyenné engem tesz. Nem azt, ahogy érzem magam tőle, hanem amilyenné tesz. Ez pedig többet elárul rólunk mindennél...
- Varázslatosan gyönyörű vagy. - Ha nem tudnám, azt gondolnám, hogy mindez nem is a valóság, pedig az. Nagyon is valóságos. Valóságos az a bizsergető érzés, ahogy körmeivel hátamat cirógatja, ahogy előbb csak érzéki csókokkal hintek nyakára, majd egyre szenvedélyesebben tapadok ajkaira, miközben erőteljesebb, intenzívebb tempóban kezdek el mozogni benne. Vágytól égő sóhajai pedig csak még inkább felperzselnek. Tudom, hogy erre nekem kellene tudnom a választ, de fogalmam sincs, hogy eddig mégis hogyan bírtam ki nélküle. De egy biztos, ezek után pokolian fog hiányozni minden percben, amit nem velem fog eltölteni, mert ebben az egy dologban nagyon is, szörnyen önző fogok lenni, még pedig, hogy olykor akaratom ellenére is úgy tűnhet majd, hogy úgy kezelem, mint a tulajdonomat, amire tulajdonképp nincs ellenszer, legfeljebb egy hangos ajtócsapkodós veszekedés, ami egy rövid időre megoldja a problémát, de semmi olyasfélére nem tudok gondolni vele kapcsolatban, ami annyira kicsapná a biztosítékot, hogy haragudni is tudjak rá.