Leah Hunter

Teljes név: Leah Hunter Szül. idő: 1990/06/06 Szül. hely: USA/Los Angeles Kor: 26 Csoport: Good Guys Foglalkozás: S.W.A.T Kommandós, Hadnagy Multik:   nincs

 


Jellem és kinézet:

Nagyon határozott, és bármire kész a barátaiért, akiket a családjának tekint. Néha a bátorsága súrolja a felelőtlenség és az őrültség határait. Mindig betartja a saját szabályait, még ha másokét nem is. Elég sok az agresszió benne, de ezt többnyire ki tudja tölteni munkája során. Félelmet nem ismer, és képes puszta kézzel is harcolni és lefegyverezni a bűnözőket, ha kell. Nem keresztény, de mindig elmond egy imát, barátaiért. Azokért is, akik még élnek és azok lelkéért is akik már nincsenek vele. Külsőre teljesen átlagos. Olyan 164 centi magas, és 50 kiló. Haja fekete és enyhén hullámos. Szemei sötétbarnák, bőre sápadt fehér. Alkata sovány még is izmos. Kis termete ellenére nagy erő és akarat van benne. Általában feketében jár. 


Kedvence a farmer meg a kényelmes pólók. Leginkább vagy sportcipőt, vagy bakancsot hord. Imádja a bőrkabátokat, pláne a motoros kabátokat. Ruházatához hozzá tartozik még, két fegyvertáska is a hozzájuk tartozó fegyverrel. Egyiket a derekán hordja a másikat, meg egy vállra szíjazható fegyvertokban. Valamint a bak csuklóján még egy taktikai kést szokott rögzíteni.






Előtörténet:


Húszon hat éve születtem Los Angeles – ben. A szüleim rendőrök voltak, a bátyám Jason pedig már három éve a S.W.A.T kötelékéhez tartozott. Én is azon voltam, hogy rendőr legyek, mint a szüleim. Testvérem tíz évvel volt idősebb nálam így ő már külön élt a menyasszonyával. Én tízen nyolc évesen bekerültem a rendőr akadémiára. Anya és apa nagyon sokat segítettek nekem és a testvérem is mindenben támogatott. Egy nap mikor haza utaztam és a szüleimmel akartam elmenni, kirándulni a hegyekbe, de autóbalesetet szenvedtünk. Anya és apa a helyszínen meghalt mire oda értek a mentősök. Engem, mentőhelikopterrel szállították kórházba, és majd egy hónapig élet és halál között lebegtem. Miután magamhoz tértem sokáig tartottak kórházban, mert súlyos gerincsérülésem volt. Jason végig mellettem volt, és mindenben segített. Az orvosok bíztattak, hogy sikerülhet újra járnom. És egy év múlva újra talpon voltam. Sikerült vissza rázódnom a normális életbe. Már amennyire ezt normálisnak lehetett nevezni. Jason magához vett. Ő lett a törvényes gyámom még nagykorú nem lettem. Lucy a menyasszonya nagyon kedves volt velem és ő sok mindenre megtanított. Megtanított főzni, és egy háztartást vezetni. Mire húszon két éves lettem, elvégeztem az akadémiát méghozzá osztályelsőként. Így a Los Angeles – i Rendőrkapitányságon kezdtem dolgozni. Idővel elköltöztem a bátyáméktól, hogy saját életet kezdjek. Egy kis lakásban laktam a belvárosban közel az őrshöz. két évvel később nyomozó lett belőlem, így sokat dolgoztam együtt Jason csapatával vagy is a S. W. A. T – al. Jól haladt minden, sőt, még boldognak is mondtam volna magam. Alig egy évvel ezelőtt történt egy újabb tragédia. Egy piti kis ügyről volt szó. Néhány drogdíler bezárkózott egy raktárépületbe és sehogy nem tudtuk magunk kihozni őket így hívtuk a S. W. A. T – ot.
-          Még is mi a búbánat van Leah? – kérdezte Jason ahogy mellém állt miközben az épület tervrajzát figyeltem.
-          Néhány drogdíler bezárkózott, és nem tudjuk kihozni őket. A főnök megtiltotta, hogy bemenjünk, még nem vagytok itt. – válaszoltam és kivettem a kocsiból a golyóálló mellényemet. Felvettem majd ellenőriztem a fegyveremet.
-          Reméltem, hogy ennél fontosabb az ügy. Lucy épp a szülőszobán van. Apás szülést akart. – mondta, ahogy ő is felkészült a csapatával.
-          Bocs hidd el nem akartalak ide rángatni, de ha a főnök ellen dolgozom, csúnyán seggbe rúg. – válaszoltam.
-          Néha megérdemelnéd. – válaszolta majd végre elindultunk. A csapat kétfelé vált. Jason és a csapat egyik fele hátulról ment. Én a többiekkel elölről. Betörték az ajtót és beözönlöttünk. Minden irányban rendőröket, és kommandósokat lehetett látni. Amerre csak néztem egyenruhás fegyveres férfiakat és nőket láttam. Már nem tudom melyik oldal nyitott tüzet, de erős tűzharc alakult ki. A kommandósok gépfegyverei fülsiketítően sorozták az ellenségeinket. Kisebb háborús övezetbe kerültünk. Akár merre néztem csak a fegyverek torkolattüzét láttam, és csengett a fülem a géppuska zajtól, meg a kiabálástól. 


Kifogyott a fegyverem ezért az egyik kommandós adta oda a sajátját. Láttam, hogy többen szorult helyzetben voltak és a rádióban is csak segélykérést hallottam. Hátul az övembe tűztem a pisztolyt, és egy ládasor tetejére másztam és akkor láttam, hogy a csapat másik felét több fekete ruhás alak tartotta sakkban. Olyan nyolcan, tízen lehettek a támadók, de jól tartották magukat. Olyan jól hogy három kollégám a földön feküdt egy vértócsa közepében. Akár csak a kommandósok közül sokan. A magasból elkezdtem sorra leszedni a támadóinkat, de nehéz volt a kavarogásban eltalálni a megfelelő személyeket. És hirtelen egy rúgást éreztem a hátamon. Nagyot nyekkenve értem földet. Mikor megtámasztottam magam a karjaimmal megráztam a fejem és felpillantottam. Esküszöm, hogy a csajnak, aki megtámadott hófehér derékig érő haja volt, és a szeme a leghidegebb kék, amit valaha láttam. Semmi érzelmet nem tükrözött se a szeme sem az arca. Ura volt a mozdulatainak, és az érzelmeinek. Nem tudom miért, de kipécézett magának, mert amint leugrott az előző helyünkről engem vett célba. Gyorsan feltápászkodtam. A zuhanásnál vagy talán a földet érésnél elhagytam a fegyverem így kénytelen voltam puszta kézzel harcolni. A csaj keményen küzdött, és nagyon jól képzett volt. Hiába próbáltam támadni, alig tudtam hozzá érni. Hirtelen mellkasba rúgott, amitől hátra bukfenceztem. Levegő után kapkodtam és csak azt láttam, hogy Jason rohan felénk. - Leah! - kiáltotta és a csajnak rontott, aki egy laza mozdulattal áthajította a válla felett. Bátyám a fadobozokon landolt. Ő sem érezte jobban magát, mint én. Talpra kecmeregtünk és együttes erővel próbáltuk lecsapni. A csaj jó egy nyolcvan lehetett és csupa izom volt, még is hajlékony akár egy macska. Hirtelen megragadott a torkomnál és elemelt a földtől. A karjába kapaszkodtam nehogy a saját súlyommal fojtson meg.
 -          Jason… Nem ártana… Ha segítenél! – fuldokoltam, de szerencsére bátyuskám összekaparta magát, és térdhajlaton rúgta, amitől hirtelen elengedett, de mielőtt testvéremmel foglalkozott volna újra megragadott és a falnak vágott. A fejem a falon csattant és forgott velem a világ. Elmosódott foltokat és szikrázó csillagokat láttam. Mikor kitisztult a látásom azt láttam, hogy a nő leterítette Jason – t, és ahogy a mellkasára lépett fegyvert szegezett rá. Összekapartam magamat, és a Hófehérke hátára vetettem magam így időt adva testvéremnek a kiszabadulásra. Miután levakart magáról a fegyver markolatával tarkón vágott. Nem tudtam onnantól mozogni. Teljesen elzsibbadtam, és csak forgott velem a világ. A hátamra vergődtem, és csak szemlélni tudtam a külvilágot. Jason fegyvert fogott a nőre és így patt helyzet alakult ki. Egyedül az mentette meg a helyzetet hogy megérkezett az erősítés. Azonnal megadta magát hisz négy – öt géppuskával szemben ő sem ugrált. Mikor ez megvolt és elvezették bilincsben a támadóinkat egyből a sérülteket mentették. A súlyos sérüléseket helyszíne ellátták, és már vitték is be őket a kórházba. Jason oda jött hozzám és segített felülni. A hátamat a falnak vetettem és a sürgölődő mentősöket figyeltem.
-          Ez simán ment. – mondta határozottan Jason.
-          Ja. – válaszoltam. – Ennél már csak az lett volna simább, ha egyből lelövöm. – mondtam amin Jason nevetni kezdett. Én is vele nevettem és mindenki azt hitte, hogy megbolondultunk. Minket az egyik járőr szállított be a kórházba, mert azt akartuk, hogy minden súlyos sebesült biztonságban kórházba érjen így meghagytuk nekik a mentőt. Miután elláttak minket engem befájdalomcsillapítóztak. Állítólag azért, hogy ne szenvedjek. Jobban szenvedtem attól, hogy a büszkeségemen csorba esett, hogy így ellátták a bajom. Jason megúszta egy csuklótöréssel, és hogy átrendezték a képét kissé. Jobb állkapcsán egy szinte fekete zúzódás húzódott, akár csak az orrnyergén és a szeme alatt.  Amúgy komolyabb baja nem történt. Én már jobban megjártam. A bal csuklóm kificamodott és négy ujjam eltört a bal kezemen. Nem szerencsés célt tévesztve egy vas gerendába belecsapni teljes erővel.  Valamint eltört négy bordám, a jobb vádlimat ötven öltéssel varrták össze, mert teljes hosszában felhasadt elég mélyen. Homlokomat kötés takarta, és arcom bal felét egy nagy fehér ragtapasz. Nekem is volt egy szép fekete zúzódásom az állkapcsomon. Egyszóval úgy néztem ki, mint egy mosogató rongy amint párszor átment egy úthenger is. Miután engem is összeraktak és összeférceltek, azonnal a szülészetre rohantam, hogy megnézzem újdonsült unokaöcsémet. Csak az ajtóból figyeltem őket. Csodásak voltak így együtt. Egyenesen gyönyörűek. Ahogy őket figyeltem, rájöttem, hogy Jason - nek nem szabad folytatnia ezt a munkát és életet hisz most már nem csak Lucy van neki. Már családja van és vigyáznia kell rájuk. Aznap este a kórház tetőn ücsörögtem ott ahol a dokik és az ápolók szoktak dohányozni. Leültem egy székre és egy másikra feltettem keresztben a lábaimat. A korláton túl a város fényeit figyeltem. Épp rágyújtottam mikor Jason lépett ki az ajtón.
-          Áh! Hát itt vagy. Már minden üt kerestelek. – mondta és leült mellém. Csendben ültünk egymás mellett, kerülve a másik tekintetét. Már épp rákezdtem volna mondandómra mikor megszólalt. – Ott hagyom a S. W. A. T – ot. Lucy – nak és a kicsinek nagyobb szüksége van rám. És ma mikor az a nő a földre szorított és rám fogta a fegyvert megrémültem. Megrémültem, hogy meghalok, és egyedül maradtok. Tudom, hogy vigyáznál rájuk, de nem akarom, hogy a fiam apa nélkül nőjön fel. –magyarázta én meg kifújtam egy nagy adag füstöt.
-          Ugyan ezt akartam mondani. Neked már mások a prioritásaid. – mondtam mosolyogva.
- Igen. De nem akarom, hogy a posztom üres maradjon. Ezért beajánlottalak a főnöknél, és elfogadta az ajánlást. Holnap felkeres, hogy beszéljen veled. Ha rendbe jöttél meg is kezdheted a kiképzést. – mondta és mielőtt válaszolhattam volna felkelt és otthagyott. Sose volt köztünk érzelgős beszélgetések. Soha nem lelkiztünk. Burkoltan dicsértük egymást, nyíltan leugattuk a másikat. Ez volt nálunk a megszokott. De ez meglepett, hogy beajánlott a saját posztjára. De nem bántam. Örültem, hogy a helyébe léphetek. Majdnem fél évbe telt még teljesen rendbe jöttem. 


Addig új hobbit is találtam magamnak. Méghozzá a kocsikat. Mindig is tudtam autókat szerelni, hisz nem volt a tesómon senki, aki segítsen. De most már bele rázódtam az izomautók világába. Imádtam a gyorsaságot, a benzingőzt.  A város szélén vettem egy régi téglaépületet. Anno raktár volt de sikerült átalakítanom. Fent volt a lakórész, lent pedig volt a garázs, műhely, és egy konditerem valamint fegyverraktár egyben.


 Egy év múlva pedig meg volt a kiképzésem, és a kommandó teljes jogú tagja lettem. Egy Hunter ment egy másik pedig jött. Így lettem hát a S. W. A. T tagja. És semmit nem bántam meg.