Paintball pálya

Andrew - Madison

Nem gondoltam volna, hogy a ma éjszaka így végződik majd. Egyáltalán nem akartam bajba kerülni, nem akartam, hogy Andrew-nak gondja legyen, erre tessék, amíg a barátom a szórakozóhelyen belül a táskámat keresi, én a macskaköveken sétálok egy számomra ismeretlen alakkal, akit csak a barátom ismer tüzetesebben, én nem. Mégis én vagyok az, aki, ahelyett, hogy a hely előtt lézengő pár ember társaságában maradna, kézen fogva sétál egy idegennel. Oké, a kézfogás enyhe túlzás, amikor a férfi a karomat markolja, kissé fájdalmasan, de nem panaszkodok, hagyom magam irányítani, mert nem akarom, hogy Andrew-nak valami problémája akadjon az apjával, sem pedig ezzel a személlyel. Azt nem állítom, hogy a lehető legjobb módját választom annak, hogy ezt megakadályozzam, de a lehetőségeim most igencsak korlátozottak a jelenlegi állapotomhoz, és helyzetemhez mérten.
- Oké, kislány, akkor mi lenne, ha beszállnánk a kocsimba, és elindulnánk egy másik helyre? - kérdezi, én pedig nyelek egy nagyot, megint. Nem akartam sem szóba állni, sem pedig sétálni ezzel az alakkal, most pedig arra kér, hogy menjek el vele máshova, itt hagyva a helyet, ahol eddig voltam? Andrew nélkül? Ismételten habozok, a férfi pedig erősen ránt egyet a karomon. - Ne kéresd már magad, nincs sok értelme. Csak próbálok kedves lenni, de, ha nem megy így, majd fog másként. - forgatja a szemeit, fél kézzel kinyitja a kocsiajtót, aztán egy mozdulattal az ülésre taszít, majd becsukja mellettem az ajtót. Ha az elfogyasztott élvezeti szerek mennyiségének hatása tompulni kezdene egy kicsit, akkor valószínűleg már kipattantam volna a kocsiból, és szaladni kezdtem volna vissza, a szórakozóhely felé, de jelenleg a lábaimon alig tudok megállni, nemhogy ilyen ötletekkel előállni. A férfi beül mellém, és, amíg beindítja a kocsit, felém fordul. - Ne aggódj, olyan helyre viszlek, ahol jobban tudunk szórakozni, mint itt. - kacsint rám, nekem pedig felfordul a gyomrom. Szó szerint.
Egyetlen szó nélkül, dermedten ülök az anyósülésen, egyszerűen képtelen vagyok csak egy kicsit is megmozdulni. Félek, és az alsó ajkamat harapdálom, miközben az utat kémlelem. Csak tudnám, hogy hova megyünk. Csak nálam lenne az az átkozott táska, benne a telefonommal, akkor aztán, amint lehetőségem adódna rá, felhívnám a testvéremet. Dean két perc alatt mellettem teremne, és igen valószínűleg tartom, hogy fejbe lőné ezt az alakot. Most semmit sem kívánok jobban ennél. Tényleg, semmit.
- Nos, kiscicám, itt az ideje, hogy írjunk egy sms-t a mi kis barátunknak. Bizonyára már nagyon aggódik miattad. - tekint oldalra rám, idegesítő mosollyal az arcán az alig pár perces kocsikázás végeztével. A belváros egy kietlenebb részénél állunk meg, egy paintball pályánál, ahogy számoltam, csak pár saroknyira vagyunk a Black Widow Club-tól, és csak remélni tudom, hogy Andrew megtalál majd engem. Minket. Minél hamarabb. Fél szemmel figyelem, amint a férfi az ujjaival matat a telefonján, majd elégedetten tekint fel. - Oké, akkor most kiszállunk. És, csak semmi őrültség, itt már nincs senki, aki láthatna minket. - emeli fel a mutatóujját előttem, a szemöldökeit felvonva.
Pár perccel később már a pályán álló házban találom magam, az egyik sarokban kuporogva, suttogva. Andrew, gyere értem!