Néha mindenkinek elkél egy kis segítség...

Liana & Wendy

Aválasz amelyet az idegen lánytól kaptam, egy részről igazolta a gyanúmat, miszerint nem idevalósi, másrészről pedig meglepett, hiszen ha a kissé megkopott nyelvtudásom, jóra enged következtetni, akkor a hölgyike francia. Érdekes, de nem meglepő. Ugyan úgy ahogy mi amerikaiak is járunk francia országba, ők is ugyan úgy szoktak járni nálunk. Igaz, hogy ritkábban, de a lényeg ugyan az.- Te, francia vagy ugye? – néztem rá ugyan olyan mosolygósan és talán egy kicsit kíváncsiabban is, mint azt a helyzet megkívánná.
Őszintén szólva a franciák soha sem álltak annyira közel hozzám mint az olaszok, de a gimiben 2 idegen nyelvet kellett tanulnom, és mivel más nem volt… Maradt a francia, mint szabadon választható, viszont eddig nem volt rá nagy szükségem. De ahogy mondani szokták, egyszer van ami még sose volt.
- Szóóóval… Lássuk csak. - motyogtam elmerülve az imént a kezembe nyomott papírfecnire firkantott címek kavalkádjába.
Rengeteg olyan cím és helységnév volt, rajta amely a szokványos turista látványosságok csoportjába tartozik. Viszont felbukkant egy-két olyan hely is ami nem éppen illett a listába.
- Virágboltok? Biztos vagy ebben? – vontam fel kíváncsian az egyik szépen ívelt szemöldökömet, miközben összehajtottam az imént átvett papír cetlit és visszanyújtottam az eredeti tulajdonosának.
Miközben türelmesen vártam a válaszára, megpróbáltam a fejemben összerakni a hozzánk legközelebb eső pontokat egy térképféleségbe, ami lehető legkönnyebben és legrövidebben elvezet minket a listáján szereplő helyekre.
- Tudod mit? Azt hiszem, rám is rám férne egy kávé. Mit szólnál hozzá, ha elkísérnélek és megmutatnék egy-két helyet ami a listádon van. Aztán pedig elvinnélek a város legszuperebb virágboltjába. Úgyis éppen útba esik hazafelé. – ajánlottam fel segítőkészen.
Tudom saját magamról, hogy egy olyan helyen ahol nem ismersz senkit, és ahol totál idegennek érzed magad, minden kedves segítséget meg kell ragadnod. Hogy honnan tudom? Hát onnan, hogy körül belül 3 hónappal azután, hogy elköltöztem a férjemtől, úgy gondoltam, szükségem van a változtatásra és a nyári szünet idejére elutaztam Európába. Voltam Angliában, Olaszországban és Magyarországon is. Érdekes volt azzal a sok különleges kultúrával és emberrel találkoznom. Viszont alighanem ugyan úgy érezhettem magam egy-egy helyen mint ahogyan most Ő.

Kicsit félek, hogy nem ismerem ezt a helyet, az embereket..tulajdonképpen semmit. Azonban nem ülhetek a babérjaimon. Még költözés előtt készítettem egy helyi térképet táskámba. Bőszen kutatva keresem, majd szorosan markolva hagyom el az egyetlen ismert pontot, az otthonom. Beverly Hills hatalmas és fogalmam sincs merre induljak el. Szeretnék körbe nézni fokozatosan. Kezdetben mondjuk örülnék egy szép kávézóháznak. Párizsban minden reggelt kávézóban ücsörögve indítottam gőzölgő cappuccino és egy kroaszan társaságában. Ez amolyan reggeli rituálé, már kérés nélkül tudta Edith, hogy mit kell hoznia nekem. Nem tagadom..nagyon hiányoznak a megszokott arcok, azok az ízek és Párizs teljes egészében.
Bátortalanul indulok el gyalog. A nagy nyüzsgés abszolúte nem rémiszt meg, hozzá vagyok szokva. Azonban az furcsa kissé, hogy egy szót sem hallok franciául. De hát miért is hallanék nem igaz? Tudatosul azért lassan bennem, hogy elég messze vagyok szülőhazámtól, s ezzel a tudattal vonom meg vállam majd emelem szemmagasságba a térképet. Nem is tudom merre menjek. A bőség zavara... sok helyre szeretnék menni. Először kávéznék egy jót, aztán sétálnék egy parkban, ennék egy fagylaltot, vagy megkóstolnám a forró kutyát, azaz a hotdogot. Szeretnék venni egy pólót amin i love los angeles felirat van, vagy valami hasonlót. Néhány csecsebecsét a családnak, barátoknak. Ez után megnéznék néhány virágboltot. Mivel odahaza nekünk is virágüzletünk van gondolom anyuékat érdekli, milyen az amerikai stílusú bolt..bár szerintem semmi különbség nem lehet közöttük, virág az virág. De hát nehogy az legyen még ennyit se teszek meg.
Tanácstalanul botorkálok előre fel-fel nézve a térkép keszekuszaságából. Néha egy-egy váll nekem ütközik én pedig, hogy anyanyelvemen, hol angolul kérek elnézést figyelmetlenségemért. Egyszer csak egy finom nőies hang szól hozzám..legalábbis azt hiszem hozzám. Felpillantok kissé bátortalanul, majd a mosolygós arcra pillantva én is elvigyorodom. -Szia- köszönök vissza, miközben leeresztem kezeim magam mellé. Próbálom a lehető leggyorsabban megérteni amit mond, nagyjából sikerül is. Pár másodperc gondolkodás után mely arra kell, hogy a lehető legnormálisabban fogalmazzam meg a válaszom megszólal. -Oh..igen, nem jártam még itt.- Zavartan nevetem el magam. Kiejtésemről és apró szüneteimből tökéletesen kivehető, hogy nem anyanyelvi szinten tudom az angolt, plusz szerintem ahogy a szavakat "megpörgetem" még az is hallatszódik, hogy francia vagyok. -Ezeket szeretném megtalálni, esetleg valamelyikhez útbaigazítanál?- Átnyújtok táskámból elővéve egy cetlit amire még korábban felfirkantottam hova szeretnék menni. Mint egy bevásárló lista csupán nem étel és háztartási szerekkel van tele, hanem olyanokkal mint például: kávézó (bár gondolom jó sok van itt), szuvenír bolt, park..

Liana & Wendy

Azt hiszem, meg sem tudnám mondani mikor volt utoljára egy kis szabadidőm, amit vásárolgatással, vagy csak azzal tölthettem, hogy császkálok a városban, vagy éppen beugrok egy körömszalonba. Azóta amióta kibékültünk Richarddal, azóta biztosan nem. Előttem meg hát… Na mindegy, akkor nem voltam éppen toppon. De végtére is köszönhetem saját magamnak. Most viszont jobban érzem magam, mint valaha. Olyan, mint ha a boldogságom szó szerint belülről fakadna. nem igazán tudom megmagyarázni, de ameddig ez az érzés bennem marad, addig nem lehet okom panaszra. Viszont ha azt szeretném, hogy a külsőm is sugározza azt, hogyan is érzem magam, akkor alapos átalakításra lesz szüksége a ruhatáramnak és a frizurámnak is. Talán éppen ezért is császkálok már vagy egy fél napja a város utcáit róva, hogy megtaláljam az új kedvenceimet.
Jó pár szatyrot sikerült már megtöltenem szebbnél szebb felsőkkel és ruhákkal, de volt valami amit még mindig nem találtam meg. Fogalmam sem volt róla, hogy mi az, de éreztem, hogy még nincs meg igazán az amit a legjobban kerestem. Így pedig elég nehéz lesz megálljt parancsolnom a rám törő vásárlási lázamon.
Majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy ha Richard meglátja, hogy mennyi mindent vásároltam, egy kicsit ki lesz akadva. Viszont azt könnyedén meg tudom oldani. Se perc alatt lekenyerezem, hiszen megvannak hozzá a praktikáim, és valljuk be őszintén nem is nagyon kell megerőltetnem magam, ahhoz, hogy ellágyítsam. Talán ez is az egyik oka, hogy már annyi cipő és ruha rejtőzik a szekrényemben, mindenféle megjegyzés nélkül.
Éppen abban a pillanatban került a látóterembe a Kardashian nővérek boltja a DASH, amikor egy csinos, de kissé tanácstalannak tűnő, ránézésre közel velem egykorú lány sétált oda hozzám. Vagyis hát inkább a körülötte rohanó emberek valamelyikéhez. Viszont a nagy érdektelenség, amelyet felé mutattak a többiek, egyedül csak nekem szúrta a szememet, úgyhogy vettem egy nagy levegőt, majd miután kissé haragosan kifújtam, odasétáltam a szőke lánykához.
- Szia! – mosolyogtam rá kedvesen, majd miután fogadta a köszönésemet, ugyan olyan mosolygósan folytattam a mondandómat. hiszen az előbbi hirtelenjött haragom nem neki szólt, sokkal inkábba emberek faragatlanságának.
- Esetleg tudok neked segíteni. Bocsi, hogy ezt mondom, de eléggé elveszettnek tűnsz. Esetleg eltévedtél? – intettem a fejemmel a kezében tartott térképre, miközben beszéltem hozzá.