Shades of Desire. Madison & Devon

Már kislánykoromban is a táncról álmodtam. Már akkor azt akartam, hogyha megérek rá, akkor azzal foglalkozzak. Aztán az álmom elillant, amint egyik percről a másikra megváltozott az egész életem. Az egyetlen mentsváram, hogy majd egyszer mégis megvalósíthatom a vágyamat, Los Angeles maradt. Hiszen elég nagyváros volt ahhoz, amit egykor elterveztem, és, ahogy a bátyámmal minden meredek lépcsőfokon, ami az életünket jelentette, sikerült feltornásznunk magunkat idáig, ahol most is vagyunk, már el is hittem, hogy valaha tényleg sikerülhet a tervem.

És most mégis egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy a Black Widow folyosóján állok, a tulajdonos irodája előtti, hosszasan tekergőző sorban, azok között a lányok között, akik ugyanarra vágynak, mint én. Csak lehet, hogy kevésbé annyira. Vannak köztük szőkék, és vörösek, magasak, és alacsonyak, de mindannyian olyan rettentő vékonyak, hogy saját magam kövérnek látom mellettük. Én soha sem sanyargattam magam, hogy olyan alakom legyen, amit minden másik lány, és nő megirigyelhetne, valamiért az élet olyan alkattal áldott meg, hogy sem az ételek, sem az italok okozta kilók nem maradnak meg rajtam. Most mégis úgy érzem, hogy be kellett volna iktatnom egy legalább egy hetes kúrát, hogy kitisztítsam a szervezetemből a mérgező anyagokat, mert ezek mellett a táncos castingra várakozó lányok mellett nem érzem teljes értékűnek az önbizalmamat, ilyen pedig csak ritkán fordul elő velem, hiszen soha sem voltam szűkében ennek a tulajdonságomnak.
Ahogy egyre inkább fogynak a lányok a sorban, én egyre inkább az ajtó közelébe kerülök, és, amint az utolsó konkurens lány is kilép rajta, az feltárul előttem, én pedig nagy levegőt véve lépek át a küszöbön, hogy végre megismerjem a klub tulajdonosát.
A biztonsági őrre csak egy pillanatra tekintek fel, nem is érdekel annyira, hogy percekig elidőzzek rajta, a másik férfinak pedig addig csak a hátát szemlélhetem, amíg az ajtó be nem zárul mögöttem. Feltűnik, ahogy végigmér a tekintetével, mustrál, én pedig mindezt egy szó nélkül hagyom, sőt a hatás kedvéért még egy mosoly is kiül az arcomra. Meg sem szólalok, csak bólintok egy kicsit, amint arra kér, hogy produkáljak neki egy bemutatót, bár legszívesebben beszédbe elegyednék vele. Kérésére azonnal ki is választom az egyik kedvenc, és számomra kedvező ritmusú zenét, majd egy pillanatra lehunyom a szemeimet, és igyekszem ezáltal ellazítani magam, hogy ugyanolyan szabadon, és önfeledten táncolhassak, mint akkor, ha magam vagyok, és csak magamnak táncolok. Mindössze pár másodperc kell, amíg a zene dallama elér a testemig, és hatni kezd rá. A kezeimet is felhasználva kezdem el mozgatni a testemet, szinte minden ritmusra pózt változtatva, egyszer csak egyhelyben, máskor pedig kihasználva a méretét táncolok körbe, és egyszer, kétszer megfordulva az irodában. Mozdulataim fiatal lány létemre elég nőiesek, kecsesek, és kissé tapasztaltak is, de csak éppen annyira, hogy ne vigyem azért túlzásba azokat. Mindenesetre az igyekezetem, amely arra szolgált, hogy kiszűrjem a körülöttem lévő férfi jelenlétét, eléri a célját, és csak a zeneszám végén eszmélek, és megállva nyitom fel a szemeimet, hogy a tánc puszta érzésétől mosollyal az arcomon tekintsek a férfi szemeibe.