Dean Hastings

Nobody's perfect

Az ellentétek kavalkádja forrong benne, nap, mint nap. Az érem két oldala. Elég sokszor, majdhogynem mindig egy nyugodt, csendes, a világra kíváncsi ember ácsorog, de sosem tudhatod, hogy legbelül mi is rejlik benne. Energikus alkat, nem szereti a teljes tétlenséget, mindig szeret alkotni valamit, vagy valahol lenni. A falak, a korlátok nem neki valók, szorongás fogja el tőlük mind a fizikailag felépített, mind a lelkiek.
Szigorú értékrend szerint élő, következetes és őszinte ember. A saját törvényeit tartja tiszteletben, mások véleményével nem foglalkozik. Sajátos filozófiával rendelkezik a világ működéséről: úgy tartja, hogy minden fájdalom az öröm forrása, s minden öröm a fájdalom táptalaja. Emiatt igyekszik távol tartani magától mindent, ami szép, boldog és kiegyensúlyozott. Nem törekszik harmóniára, jól érzi magát a felforgatott környezetben, eligazodik az útvesztőkben de ha úgy hozza a szükség, határozott rendet vág a problémák között. Az élet megedzette őt emberileg és fizikailag egyaránt, így azok számára, akik először találkoznak vele, magabiztosságot és erőt sugárzó tekintélyt tapasztalhatnak. De Dean is érző emberi lény: megtanulta, hogyan parancsoljon megálljt a gondolatai és érzelmei külső kivetülésének. Gondolkodó típus, mindig kész arra, hogy cselekedjen. Egy idegen ember számára nehéz megérteni Őt és a gondolkodásmódját: minden általános emberi eszmét a visszájára fordít és fordítva fog fel, másképp értelmez, emiatt különcnek is gondolhatják. Ennek ellenére Dean rendkívül intelligens, sokat tapasztalt, ami a szívén, az a száján jellem: karakán, aki jól tudja, hogy mit akar.
Nem hajlamos a depresszióra, de a hirtelen gerjedt haragot nemigen tudja kezelni. Olyankor támadóvá, nyerssé, és ellenségessé válhat. Tudása, bizonyítási vágya teszi olyanná, akitől illik tartani, főleg, ha ellene követett el valamit. A rosszakarat nemigen ütközik ki rajta, szándékosan ritkán okoz kárt, bántalmat, mindet a helyzet hozza. Szelíd, de időzített, ketyegő bomba? Meglehet. Hatalmas listával és tapasztalattal rendelkezik a meghódított nők terén, de egyik sem amolyan nyálasan csöpögő kapcsolat, inkább testi síkon mozog mind.

Bőrét tetoválások tarkítják, ezek a múltja maradványai.
Magasság: 180 cm
Súly: 110 kg
Alakja magas, szikár, edzett, és ez meg is látszik, ha valaki olyannyira közel kerül hozzá, hogy ruha nélkül láthatja a testét. Bár ruhában is jól látszik mindene. Szőkés barna haja rövidre vágott, és néha össze vissza áll. Egyenes, magabiztos tartás, határozott zöld éles tekintet. Ügyel a külsője kifogásolhatatlanságára, mondhatni ez is a kötelességei közé tartozik. Minden nap gondosan megigazítja az állkapcsán terpeszkedő borostát, ami nélkül nincs nap, hogy ne látnának. A borotvával reggel, de még este sem szeret sokáig ismerkedni, ha nem feltétlen muszáj: ugyan már, jól áll neki és ezt kár tagadnia bárkinek is. Elengedhetetlen kellékké vált, akárcsak a mosolya...

This is my Life

A nehéz gyerekkor sok dologra képes az ember személyiségével, jellemével, értékrendjével. Dean sosem gyűlölte az életét, nem szidta sorsát, nem volt lázadó és nem kívánt magának mást. Hiába nem kapott semmiféle szeretetet a szüleitől, hiába kezdett elveszni a megjátszott kedvesség mocskában, sosem érezte ezt lelki tehernek. Sőt, ez a folyamatos nyomás volt az, ami egy igazán erős jellemet, kemény személyiséget adott neki.
Miért lett Dean olyan, amilyen, és miért járt be ilyen hánytatott, veszélyes, kalandokkal teli életutat, melynek koránt sincs vége, de közben változtatni sem óhajt életvitelén? Nos, ennek oka gyermekkorában keresendő.
„A fény sohasem huny ki, a sötétség sohasem alszik el. A fénynek képesnek kell lennie átvilágítania a sötétségen. A sötétségnek képesnek kell lennie homályba borítani a fényt."

Amikor meglátja a holttestet, szánalmas nyögés szakad fel a mellkasából.
A gyomrából.
Nem tesz fel kérdéseket. Nem hall üvöltő szirénaszót, az utca zúgó csendben függ. A válla reszket. Üresség marja a lelkét.
Megrémül a néma közönytől, a szenvtelen, arctalan fagyosságtól, és meginogva kapaszkodót keres. Ezek után...
Nyugodtan vezet. A bütykök monoton hegyvonulata szinte áttetszően sápadt fehér, ahogy a cserzett bőr ráfeszül, és az utastérben üres csend honol.
Torkot köszörül, megvakarja az arcát - a borosta serceg a körmei alatt, mint zavart rádiójelek -, ám a keze reszket.
Mintha belső elektromosság rázná.
Az elsuhanó lámpák fénye végigsimít az arcán, megcsillan a hajszálai közt ülő esőcseppeken.
És újra.
És újra...
Hosszú pillanatokig csak bámulta az eget, hunyorgott a szemerkélő esőtől, aztán a keze ökölbe szorult.
Képtelen volt a sírásra.
Nekidőlt az autó oldalának, és önmagát átkarolva próbált úrrá lenni a fel-felcsapó remegésen.
Ha az autóban marad, valószínűleg karambolozott volna.
...
A házban sötétség van. Már bealkonyult: Dean mégsem akarja felkattintani a villanyt.
Felvillan a telefon kijelzője, és megrezzen, amikor a férfi feloldja a képernyőzárat.
Üres háttér fogadja.
Jól hallhatóan zúg a vonal, amikor Dean tárcsázza az ügyfelét.
- Vedd fel, a picsába is - sóhajtja kimerülten, és az ajtónak dől.
Kevés választja el attól, hogy falhoz vágja a készüléket, aztán indiántáncot járjon a roncsain.
Az a gyökér megint felbosszantotta őt.
Minden egyes alkalommal ezt csinálja.
Ahányszor csak beszélnek telefonon, mindig felbassza az agyát.
Végül fény telepedik köré. Az ajtóba pillant, illetve az ott álldogáló mosolygó lányra. A mosolyt hasonló görbülettel viszonozza, bár az övé inkább sikeredik vigyorra, mint mosolyra. De a testvére, miatta van meg még a jobbik fele. Drága Madie...