Bren & Darius

To my cop

[You must be registered and logged in to see this image.]Fogalmam sincs, hogy gondolhatta ezt. Oké, hogy csak így tud vigyázni rám, meg felügyelni, hogy semmi bajom se essen, de mi van azzal, hogy rendőrök legyenek a házam előtt?! Jó bevallom, sokszor megölik úgy a tanút, hogyha rendőri őrizetben van. Akkor hagynának itt a fogdában. Mondjuk ennek nem örülnék. Bűnözőnek érezném magam, és biztos vagyok abban, hogy nem valami kényelmes az, az ágy, ami a fogdában van. Így végig gondolva tényleg nincsen más esély, nincsen más ötlet, amivel ugyanezt a hatást tudnánk elérni. Nem tudom, hogy fogom bírni, vagy ő, hogy fogja bírni, senkivel sem tudok sokáig együtt lenni, maximum három napig visel el mindenki. Már előre sajnálom, hogy mennyi kellemetlenséget fogok neki okozni, már csak magával a jelenlétemmel is, nem kell hozzá, még az ügyetlenségem sem, pedig én nagyon ügyetlen tudok lenni.
Nem attól tartok, hogy egy rendőr lesz a lakótársam, vagy ilyenek és akkor semmi rossz lépésem nem lehet, mert ilyen úgy sem lesz. Már milyen rossz lépésem lehetne? Füvezni fogok a lakásán? Lehetetlen, ilyen bódító szerekkel nem élek. Mi más lehetne még akkora bűn, hogy behozzon? Lehet a fű miatt be sem hozna, nem tudom., hisz néha mindenki követ el hibákat, már rég mindenki a hűvösön csücsülne, ha emiatt mindenkit bezárnának.
-Mivel nincs más lehetőségem, csak azt tudom mondani, hogy rendben, nem?-mosolya egy pillanatra elvonja a figyelmem, de csak egy igen rövidke pillanatra, mert akkor is vele kell élnem egy ideig. Annyira furcsa akkor is belegondolni ebbe az egészbe, hogy egy rendőr magánéletébe is be fogok csöppenni, akinek csak a nevét tudom és azt, hogy nekem próbál segíteni. Bár több segítség lennék én is.
-Akkor már előre sok sikert kívánok, nagyon nehéz vele szót érteni.-és ez még nem is a teljes igazság. Szinte senki sem tud vele szót érteni, szerintem még egy rendőr sem. Annyira makacs az a férfi, és csak a pénz a fontos neki, meg, hogy mindenki időben beérjen és keressük neki a pénzt. Nem is értem, hogy lehet felesége, aki nem is tud arról, hogy a férje, minden alkalmazottjára rámozdul. Sajnálom szegény asszonyt.
-A médiában dolgozom, újságíró vagyok.-válaszoltam olyan gyorsan neki, amilyen gyorsan csak tudtam. Egy külső szemlélőnek, elég vicces lehet, hogy pont egy újságíró került ilyen helyzetbe. Mekkora cikk lehetne ebből, amit átéltem, de tudom, hogy sem most, sem később nem fogom ezt leírni. Ha a főnököm megtudja és megakarja íratni velem, elküldöm melegebb éghajlatra. Majd miután ő megélt ilyeneket írja le. Bár amilyen érzéketlen, meg is tenné.
-Nem, nincsen senki, teljesen egyedül élek.-most nagyon örülök annak, hogy nem élek együtt a szüleimmel, mert akkor őket is veszélybe sodornám. Bár anyám, csak rájuk nézne a vérben forgó szemeivel és szerintem a világból is kifutnának. Én legalábbis azt tenném, ha tehetném. Barátom nincsen, mert úgy három és fél hónapja szakítottunk, szóval egyedül vagyok.
-És én számíthatok barátnőre, aki nem fog örülni nekem?-nem vájkálni akarok a magánéletében, csak azt hiszem tudnom kéne, hogy mire készüljek, hiszen jogosan nem örülne nekem a hölgyemény. Én sem örülnék annak, ha a barátom, vagy épp a férjem, beállítana egy szemtanúval és közölné, hogy velünk fog lakni, egy ideig. Bár nem hiszem, hogy hozzá kellene mennem, ha lenne valakije, mert akkor őt is bajba sodornám.

To my cop

[You must be registered and logged in to see this image.]Tudom, hogy az amit hallottam, az semmi. Nem tudnak rájönni ebből semmire, az sem segít nekik, hogyha mondok bármit is, de az sem, hogyha nem mondok semmit. Igazából bármit teszek ugyanott vagyok és ez mind az én hibám. Ha már látok egy gyilkosságot, mennék közelebb, hogy legalább segítségére legyek bárkinek is. Így semmire sem vagyok jó, főleg, hogy amit tudok, az sem jut az eszembe. Nagyon szégyellem magam emiatt, így lehajtott fejjel ülök inkább, az mindenkinek jobb lesz úgy érzem.
Arra amit mond reagálni sem tudok, igaza van. Ez így nem jó, nagyon nem jó. Biztos vagyok abban, hogy nem fogják annyiban hagyni, főleg, hogy az a férfi teljesen tisztán látott engem. Bevallom kissé félek, hogy mi fog történni. Hogy mennyi időm van még, mert biztos, hogy nem sok időm van, nem fogják feladni, ameddig meg nem találnak és el nem tüntetik az egyetlen tanút. Legalábbis én ezt tenném. Ha én lennék a gyilkos biztos minden nyomot eltüntetnék, nem hagynák semmilyen lehetőséget arra, hogy elkapnak, még akkor sem, hogyha nem láttam őt. Bár az is lehet, hogy azt hiszi, hogy én is olyan jól láttam, mint ő engem, pedig nincs így. Megkérdezhetne mennyit láttam, mielőtt megöl. Az valahogy humánusabb lenne, vagy valami olyasmi.
Ráemeltem megint a tekintetem, mikor megszólalt, de félbeszakította valaki. Kíváncsi lettem arra, hogy mit akart mondani, hiszen mégis én vagyok bajban, vagy valami olyasmiben. Ez már életveszélynek számít? Nem tudom. De az biztos, hogy erről cikket nem fogok írni, most még nem, talán majd ha vége van. De az is lehet, hogy akkor sem. Nem érdekel, hogy a főnököm mit szól mindehhez, semmi köze sincsen, ahhoz, hogy én ezt miért nem írom le. Elég élmény volt túllépni, nem akarom még egyszer lepörgetni a fejemben a történteket, csak egy-két részletbe belegondolni is hihetetlenül rossz.
Először azt hittem, hogy Darius ki fog menni, a másik rendőrhöz és kint fognak beszélni, de beinvitálta, így hallottam amiről beszélnek. Biztos direkt csinálta így, csak nem tudom miért. Lehet, megfeledkezett rólam, vagy a fene sem tudja. Mikor a társa azt mondta, hogy találtak valami jobban hegyeztem a fülemet és a férfit fürkésztem, mert nagyon érdekelt, hogy mit és hol találtak. Azt meg még inkább, hogy mikor, hiszen nem sok idő telt el azóta, hogy itt vagyok. Vagy mégis? Én már azt se tudom mikor jöttem ide.
Hihetetlen nagy örömmel hallottam, hogy találtak valamit, de annak persze nem örültem, hogy ez azt jelenti, hogy nem csak képzelődtem. Ha van tetthelyszín és vértócsa, akkor hulla is van és tettesek is. Pedig kezdtem abban reménykedni, hogy csak képzelődtem az ital miatt. Jobban örültem volna annak, hogyha kiderül, hogy képzelődtem, hülyének hisznek, vagy őrültnek és bezárnak egy diliházba. Akkor legalább az a férfi is nyugodtan hazamehetett volna a családjához.
Mikor kimegy a társa és megszólal egy halovány mosoly jelenik meg az arcomon, hiszen tényleg jó hír, hogy ilyen gyorsan haladnak és a szívem is visszavett egy-két fokkal a hevességén, hiszen már ez is valami.
-Mi? Ez komoly? Azt gondoltam, hogy nem mehetek haza, de tényleg ez a legjobb mód erre?-Nincsen semmi bajom ezzel a férfival, de mégis egy rendőr. Hogy a fenébe tudnék meglenni vele egy lakásban? És meddig? És, hogyan? És mi lesz a dolgaimmal? Az életemmel? Annyi kérdés, amit még magamban sem tudtam teljesen összehozni, nem hogy kimondani. Tudom, hogy így a legegyszerűbb neki, de akkor is zavar kissé, illetve nem zavar, hanem inkább feszélyez.
-Ha tényleg ez az egyetlen mód arra, hogy vigyázni lehessen rám, akkor legyen. De mi lesz a munkámmal, meg ilyenek?-ez a legfontosabb, más nem nagyon érdekel.

To my cop

[You must be registered and logged in to see this image.]Figyeltem, ahogy a kávét csinálta, nem tudtam elvonni a figyelmemet, még ha akartam sem, mert az jobban érdekelt, mint, mondjuk az, hogy nézzem az ujjaimat. Bár az is érdekes volt valamilyen szinten, mert a szoknyám aljával játszottam. Még mindig nem szeretem a szoknyát és ezek után csak jobban fogom utálni.
A csészét bámultam, miután lerakta elém és nem kortyoltam bele, mert nagyon gőzölgött és biztos, hogy akkor nagyon meleg is. De mégis muszáj volt kicsit beleinnom, mert kezdett fájni a fejem. Nem tudom pontosan mitől, de nem is érdekelt, csak beleittam és sikeresen megégettem egy kicsit a nyelvem. Ilyen az én formám.
Mikor kiment bólintottam, de igazából erre semmi szükség sem volt tudom. Ahogy azt is, hogy nem sok segítségükre vagyok. Annyira sajnálom, hogy nem sok mindent láttam, de annyira sötét volt, hogyha egy kicsit közelebb lettem volna, akkor sem láttam volna semmit. Nem tudom, hogy lehetnék, így a hasznukra, hiszen eddig sem mondtam semmi használhatót. Meg fogják unni, hogy semmit se tudok, de akkor nem tudom it fognak tenni. Talán bekerül a megoldatlan ügyekhez, én meg el leszek felejtve és akkor vagy megöl a hapsi, vagy nem. Fogalmam sincs így mi lesz, pedig tényleg szeretnék segíteni, megoldani az ügyet. Nem csak magam miatt, mert ha velem végez a férfi, akkor már nem az én dolgom, mert már semmihez sem lesz közöm. De annak a férfinak bűnhődnie kell. Ki tudja hány embert ölt már meg, anélkül, hogy bárki is látta volna és, az útjába került volna. De én most beleköptem a levesébe, remélhetőleg, sikeresen és nem a semmiért.
Míg Darius kint volt, nem álltam fel a székből, csak lábaimmal topogtam, majd kezeimet helyezgettem, néha-néha pedig hajamba túrtam, hogy valahogy felébresszem magam rendesen.  Igazából nem felkelteni akartam magam, hanem inkább kijózanítani, de ülve nem nagyon sikerült. Helyette inkább újra körbenéztem az irodában. Ahhoz képest, hogy elsőre mennyire ridegnek tűnt már nem nevezném annak. Milyen lehetne egy rendőr irodája, ha nem fehér?! Legyen piros? Nem az nem jó, az harag keltő szín. A képek hiánya igazából annyira nem volt szembetűnő, hiszen lehet azért van, mert nincs családja. Nem akarok elméleteket gyártani, nem tudhatom, de még gondolatban sem akarom végig gondolni milyen élete is lehet. Nekem ahhoz nincsen semmi közöm, és soha nem is lesz.
Mikor visszatért ráemeltem tekintetem és figyelmesen hallgattam a kérdését, de a válaszon kicsit elgondolkoztam.
-Aki lelőtte azt a férfit még előtte, azt mondta, hogy most megfizet, mondott mást is, de azt nem hallottam már.-megint csak a fele információt tudtam vele közölni, mert a többit megint nem hallottam. Tényleg meg fogják unni, hogy ennyire nem tudok semmit. Már a saját agyamra mentem vele.
-A gyilkos látott engem. Miután....miután végzett a férfival egyenesen a szemeimbe nézett. Nem tudom, hogy egészen idáig követtek-e, de az út elején igen.-amint kimondom, a hideg is kiráz. Vajon követtek eddig és most arra várnak, hogy kimenjek és megölhessenek? Mi lesz velem így most?

To my cop

[You must be registered and logged in to see this image.]Nem is hittem volna, hogy meg tudok szólalni, de szerencsére sikerült. Tudom, hogy muszáj volt, hiszen én magam jöttem ide, hogy elmondjam mi történt. Fura lett volna, hogyha idejövök és csak síri csendben ülök magam elé nézve. Nem lenne az jó senkinek, annak a szerencsétlen embernek, meg még inkább nem, akit megöltek. Akkor is szörnyű érzés belegondolni, hogy valaki, vagy valakik várták őt otthon, de ő már sosem megy haza. Ebben ez a legszomorúbb. Talán ez még jobban meg is visel, mint az, hogy én tényleg láttam, ahogy megölik. Jó rendben, tuti rémálmaim lesznek egy jó ideig, ezek után, de az is biztos, hogy fel fogom keresni a férfi családját és részvétemet fogom nyílvánítani. Sovány vigasz, tudom, de kötelességemnek érzem ezt.
Figyeltem ahogy a férfi leírja, amiket mondtam neki és volt valami abban, ahog jegyzetelt. Nem tudom mi, de valamiért oda vonta a tekintetem, viszont, ahogy elemeltem onnan a szemem, egyből az ő szemével találkoztam szembe és próbáltam tartani a szemkontaktust én is.
-Ne....nem tudom, lehet, hogy valamelyik volt, de most így nem ugrik be és sötét volt.-szégyellem magam, hogy nem ugrik be, pedig ezzel nagyon sokat tudnék segíteni. Lehet, hog valamelyik azok közül volt, amit mondott, de most nem tudom biztosra mondani. Kavarodás van a fejemben és arra se nagyon emlékszem, hogy a buli melyik utcában volt, pedig azt pontosan tudom. Mondjuk az utca neveket sosem jegyeztem meg, mindig csak magát az utat, így lehet megint el tudnék jutni oda. Persze lehet, ha igazán kijózanodom, nem megy, de meglátjuk majd, hogy, hogy sikerül ez.
Nagyon zavar, hogy semmi konkrét dolgot nem tudok mondani neki, amivel segíthetném a nyomozást, mert minden sötét volt és még kótyagos a fejem is, így nehéz rendesen gondolkoznom és rendes dolgokat összeszednem a buksimból. A víz sem segít azon, hogy jobban összeszedjem magam, pedig kiittam a pohár tartalmát.
-Férfi volt, de nem láttam, nagyon messze volt. Annyit láttam a sötét és a távolság ellenére, hogy igen magas volt és széles válla volt és sötét haja.-ez aztán a nagy segítség. Nagyon sok ember néz ki így, ezzel semmit sem segítettem. A sötét haj sem biztos, hogy fekete, lehet, hogy barna, de szőke semmiféleképpen sm lehetett. A szemét nem tudom, mert azt nem láttam rendesen. A férfi viszont látott engem, éreztem, ahog tekintetét átfúrta rajtam és olyan volt, mintha a lelkemig látna. A gondolattól is a hideg rázott, és most így itt ülve libabőrös is lettem. Jó ez lehet az is hogy kimet belőlem, az az adrenalin löket, amit kaptam futás közben és most kicsit fázom. Mindegy nem érdekes, a gondolataimmal kell foglalkoznom, hogy segíteni tudjak.
-Az lehet jó lenne.-sőt, biztos, hogy jó lenne. Legalább kissé felébresztene, serkentené az agysejtjeim és még az alkoholt is kiűzné belőlem valamennyire. Nem akarok részegnek tűnni, a végén, még nem hinnék el amit láttam, pedig nem csak beképzeltem. Nem szokásom az ilyen, de amúgy inni sem szoktam, csak nagyon, nagyon különleges alkalmakkor. Ez pont olyan volt, de megismételni nem fogom az biztos.
-Volt ott még két férfi, és mindkettő lefogta, az áldozatot. Körülbelül olyanok voltak, mint a tettes, de térdeltek, így nem tudom mennyire voltak magasak.-válaszoltam neki végig gondolva a dolgokat, mert ezt legalább tudom, mondjuk őket is nehéz volt kivenni, mert összemosódtak az alakok. Nagyon szeretnék segíteni, tényleg, mert rosszul esik, hogy semmit sem tudok, csak a bizonytalanban tapogatózom.

To my cop

[You must be registered and logged in to see this image.]Ha nem segített volna, azzal, hogy a vállamnál fogva vezet, nem biztos, hogy simán eljutottam volna vele az irodájába. Vagyis azt hiszem az volt, nem nagyon figyeltem. Olyan hatalmas volt kint a hangzavar, hogy még csukott ajtón keresztül is hallottam. Olyan rendezetlennek tűnt így az egész, persze biztos nem volt az, különben ők sem igazodtak volna ki. Sosem voltam még bent a rendőrségen, de nem ilyennek képzeltem, mindig valami rendezett hely ugrott be róla, ahol az embereknek meg van mondva, mikor és hol legyenek, erre mindenki mindenhol van és beszél. Hangosan.
Leültem a székre, amihez odatessékelt, és kezeimet az ölembe ejtve kezdtem tördelni az ujjaimat. Sosem voltam még szemtanú, soha nem volt még arra szükségem, hogy valakinek elmeséljem, amit láttam, de ez most sem volt olyan egyszerű. Hogy valamelyest lenyugodjak körbenéztem az irodában, míg ő behúzta a redőnyt, vagy mit, ami hatalmas ablaka előtt volt. Minden annyira rideg és személytelen volt. Fehér falak itt is, mint a buli helyszínén, csak annyi különbséggel, hogy itt egyáltalán nem volt semmi fénykép, de nem tudom miért. Ezen törni a fejem valahogy jobban tetszett, mint az, hogy vissza kelljen gondolnom a ma estére.
Egy kicsit megugrottam a székben, mikor elém rakott egy pohár vizet, sajnos nem tehettem róla, nem akartam megijedni, de a lelki állapotom, ma nem az igazi. Nagyon örültem a víznek és egy kisebb mosolyt mersztettem a rendőr felé...Darius, ha jól emlékszem. Egy jó nagy kortyot ittam belőle, élvezve, ahogy a hideg víz végig folyik a torkomon és kissé megnyugtatott ez is.
A férfi kellemesen mély, nyugodt hangja segített abban, hogy annyira összeszedjem magam, hogy meg is szólalhassak. Tudom, hogy lesz még jó pár kérdése, szóval muszáj összeszednem magam, hogy tudjak mindre válaszolni, hiszen én jöttem ide.
-Bren...Brenna Lyons-nak hívnak.-az elején kissé nehezen szólaltam meg, nem tudtam mit tenni, még mindig a sokk hatása alatt álltam valamilyen szinten.
Nem tudom elképzelni, hogy lehet valaki rendőr, hogy tud egyre több ilyen esetet végig hallgatni, vagy épp végignézni és a rendőri dologhoz, hozzá járul az is, hogy néha megölnek valakit. Én belegondolni sem tudok abba, hogy milyen lehet megölni, látni sem láttam eddig ilyet csak a filmekben. Ezek után nem hiszen, hogy nézek még horror filmeket, elég nagy horror volt ezt valóságban látni.
Nézem, ahogy előveszi a jegyzettömbjét és kissé elkalandoznak gondolataim, vissza arra a helyre, ahol ma az a szörnyűség történt. Nem sok mindenre emlékszem, sok minden most így hirtelen eszembe sem jut, pedig biztosan emlékszem rá, de most mintha blokkolva lenne ez az információ.
-Egy szülinapi buliról mentem haza, két barátnőmmel együtt, csak én lemaradtam tőlük és rossz irányba mentem, így teljesen véletlenül keveredtem oda.-válaszoltam először első kérdésére, mert erre pontosan tudtam a választ, de a másodikhoz össze kellett szednem a gondolataimat. -Valami régi elhagyatott gyár mellett volt, amit már szerintem több éve nem használtak. Az utca nevére nem emlékszem, csak arra, hogy valami L betűs utca volt, de fogalmam sincs melyik. nem ugrik be.-az utca nevére tuti, hogy emlékszem, még gondolkoztam is azon, hogy mennyire nem ismerős nekem, de így nyomás alatt nem ugrik be.

To my cop

[You must be registered and logged in to see this image.]Nem tudtam mit tehetnék, csak futottam amerre a lábam vitt, és az első hely ami beugrott az a lakásom volt. Igen, nagyon szerettem volna hazamenni, vagy csak felébredni és arra eszmélni, hogy ez csak egy rossz álom volt, de persze nem volt az. Akárhogy csipkedtem a karomat, vagy éreztem, hogy neki megyek egy-két falna, nem ébredtem fel. Nem álom volt, pedig mennyire boldog lettem volna, hogyha ez csak az lett volna. Végig gondolva ezt az egészet arra jutottam, hogy haza nem mehetek, hiszen ha követnek megtudják hol lakom és, hogyha nagy nehezen elalszom, akkor rám törnek és megölnek álmomba. A rendőrségre kellett mennem, ebben biztos voltam, annál jobb helyre nem is mehetnék és ott talán még meg is tudnak védeni.
Sosem szerettem a rendőröket és voltak nézeteltéréseim is velük a munkám miatt, hiszen sok ügyben beszéltem már velük, de sosem voltak készségesek. Tudom, hogy nincs más választásom, be kell jelentenem a gyilkosságot, akkor is, hogyha addigra azok az emberek eltüntetnek mindent, és engem fognak teljesen őrültnek tartani, de én láttam amit láttam. Egy gyilkosságot, amiről tudniuk kell, hiszen annak a férfinak is lehetett családja, akik várták haza, de most már sosem fog hazatérni. Ez mennyire szomorú, nem is tudom én mit tennék a családja helyében...feltehetőleg, ha a felesége, vagy a párja lennék, utána mennék, vagyis megölném magam. Hát igen sokszor vannak ilyen gondolataim.
Ezzel valamennyire elvonom a figyelmem a tényről, hogy lélekszakadva futok a rendőrségre, hogy végre biztonságban érezhessem magam. Csak az épületbe belépve fogom fel igazán, hogy mi is történt és szinte azonnal sokkot kapok, teljesen összezuhanok, már nem is érzem, hogy fáj a lábam, vagy akármi, arra próbálok koncentrálni, hogy rendesen vegyem a levegőt, a kiugró szívemet tartsam kordában és az egyik emberre figyeljek, aki hozzám beszél.
-Hölgyem kérem mondja el mi történt, mi a vészhelyzet, hogy itt van.-csak néztem rá, tátogtam egy sort, mert hang nem jött ki a torkomon. A férfi az egyik sarokba vezetett, segített leülni, majd megismételte a kérdését.
-Én....én....én láttam egy....egy gyilkosságot.-kissé nyögve nyelősen, de sikerült kiböknöm végre, hogy mi is a bajom. Visszakérdezett, hogy tényleg így van-e, de megint nem találtam a szavakat, így csak bólintottam.
A férfi gondterhelt tekintettel arrébb ment és nagy telefonálásokba kezdett én meg nem tudtam, hogy most mi legyen. Semmit sem láttam az elkövetőből, nem tudom miért tette, milyen magas volt, milyen fegyvert használt, még a pontos helyszínt sem tudom semmit. Teljesen bepánikoltam, pedig tudnom kéne kezelni ezt a helyzetet, nem szabadna elvesztenem a fejemet, mert akkor semmi sem lesz az egészből, nem fogok megszólalni, és hiába jöttem ide.
Jó ideje ülhettem már ott, amikor egy másik férfi jelent meg előttem. Bemutatkozott én pedig megint csak néztem rá, pillanatokon keresztül, minden arcrezzenését figyeltem, mert megint nem találtam a hangom. Bren most azonnal szedd össze magad. Mondogattam magamban és valamennyire segített is, mert legalább megmozdulni megtudtam. Kezébe kapaszkodom, mert én magam sem tudom mennyire vagyok képes járni, bár válaszolni most sem tudok. Lehet erre nem is kell, úgyis lesz még elég sok kérdése hozzám, amire válaszolnom kell majd. Most csak tudomásul veszem egy bólintással amit mond és hagyom, hogy elvigyen egy csendesebb helyre, már kezdett megfájdulni a fejem.