Ethan Powers

Nobody's perfect

Ha valaki rám pillant, az első amit észrevesz, azok a szemeim lesznek. Nem tehetek róla, világoszöld íriszeim csak úgy vonzzák magukra az emberek tekintetét. Az előző barátnőm szavaival élve, egyetlen pillantásommal képes vagyok elérni, amit akarok, bármiről is legyen szó. Bár, én nem igazán hiszek eme mondat igazságértékében, de biztosan lehet benne valami, ha ő így vélte.
Hajam rövidre van nyírva, az arcom borostás, magasságom átlagos, 185 centiméter körülire tehető. Nagyon nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy mindig ilyen kifogástalanul nézhessek ki, hiszen sosem tudhatom, mikor akadok össze egy paparazzóval. Testalkatom sportos, igyekszem időmtől függetlenül hetente kétszer mindig eljárni edzeni a közeli konditerembe. Nem sok tudom, viszont nem igazán szeretnék úgy kinézni, mint azok az izompacsirták. Én inkább a jó ízlés határain belül mozgok.

A belső tulajdonságaimra könnyen rájöhetsz akkor, ha tüzetesebben is megvizsgálod a képeimet. Általában a pillanatnyi kedélyállapotomnak megfelelő hangulatú képeket készítek, kivéve ha éppen egy fotósorozatról van szó. Talán a fényképezőképem az egyetlen olyan tárgyam, ami mindig velem van. Nem számít, hol járok vagy mit teszek, ez az a tárgy, amire kivétel nélkül mindig gondom van. Hiszen sosem tudhatja az ember, hogy mikor bukkan rá valami érdekességre, amit muszáj megosztania a nagyvilággal.
Fotóimat precíz munkával, odafigyeléssel készítem, semmit sem szeretek elkapkodni. Ez a pozitív tulajdonságom a személyiségemre is vonatkozik, ugyanis ha csak tehetem, igyekszem mindig elővigyázatos maradni, odafigyelni a környezetemben levőkre. Talán pontosan emiatt is választottam magamnak a színészi hivatást. Mivel emberekkel dolgozom, létfontosságú számomra az empátia, az együttérzés, illetve persze a spontaneitás sem hátrány.
Színészként megadatik a lehetőség, hogy olyan dolgokat is eljátszhassak egy-egy filmszerep kedvéért, amiket a való életben holtbiztos, hogy nem tennék meg. Ilyen például a gyilkosság, a lopás, de a tipikus hősszerelmes típus is ebbe a kategóriába sorolható. Tőlem aztán egyetlen lány sem várja el, hogy virágot vásároljak neki, ahogyan a csöpögős, romantikus versikéket sem nekem találták ki.  Ha el akarok csábítani valakit, arra sokkal pikánsabb és ideálisabb eszközeim vannak. Ha valakit kiszemeltem, akkor az a lány előbb utóbb az ágyamban is végzi. Na, nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni, senkire sem szoktam ráerőltetni semmi olyasmit, amit ne akarna megtenni.
Kedves, udvarias, őszinte, titokzatos.. no, meg kitartó és céltudatos, ha arról van szó. Talán ezekkel a szavakkal lehetne a legjobban kifejteni azt, hogy milyen is vagyok igazából. Ha valamit a fejembe veszek, akkor azt előbb utóbb véghez is viszem, nem számít kin kell átgázolnom a célom elérésének érdekében.
Illetve, így a jellemzésem végéhez közeledve azt hiszem egy apró kis titkot is elszórok, amit nem árt tudni rólam. Tudom, hülyeségnek és csöpőgösnek tűnik(ami nem vagyok), de hiszek az igaz szerelem létezésében. Legalábbis bízom benne, hogy ha valaha találkozni fogok azzal a  lánnyal, akit nekem szántak, akkor azt valahogyan megérzem és nem fogom csúnyán átverni őt.

This is my Life

A becsületes nevem Ethan Sébastien Powers. Anyai ágon francia-, apai ágon pedig amerikai angol származású vagyok. A szüleim egy Párizsi kirándulás alkalmával ismerkedtek meg egymással, amikor közös barátaik révén egy társaságban indultak nyaralni. Állításuk szerint már elsőre megvolt közöttük az a bizonyos szikra, ami azóta sem múlt el. Én, mint elsőszülött gyermek, nem tudhattam, hogy az általuk előadott történetnek mekkora a valóságértéke, ám tizenéves fejjel nem is igazán foglalkoztam azzal, hogy kiderítsem. Inkább hittem nekik, az egyszerübb volt, plusz kevesebb fejtörést is okozott. Ha jól emlékszem olyan 13 éves lehettem amikor a szüleimmel magunk mögött hagytuk a szülővárosomat, Párizst és elköltöztünk az édesapám Beverly Hills-i otthonába. Tinédzser fejjel nem volt valami könnyű dolgom átszokni a francia nyelvről az angolra. Csupán abban volt szerencsém, hogy én kiskorom óta gyakoroltam mindkét nyelvet, így nem kellett pár hétnél több idő ahhoz sem, hogy rendesen meg tudjam értetni magamat az osztálytársaim körében.
Az általános éveimet új fiúként kellett átvészelnem, ám a középiskolára sikerült annyira feltornásznom magamat azon a bizonyos népszerűségi ranglétrán, hogy már ne legyek a diákok kereszttüzében. Ahogy elkezdtem edzeni és beléptem különböző klubbokba, a barátaim száma is szépen elkezdett növekedni. Olyan hamar eltelt az a négy év, hogy mire észbe kaptam már le is érettségiztem. Nehéz volt magam mögött hagyni az elmúlt éveket, no meg azt a csinos lányt, aki a ballagási ünnepélyünk után már New York-ba is költözött. Ám, annyira azért nem volt komoly a dolog kettőnk között, hogy a kapcsolatunk miatt én is a Nagy Almában folytassam a tanulmányaimat. Úgyhogy maradtam ahol voltam, elvégeztem egy neves színművészeti egyetemet a városban, közben meg a gyerekkori hobbimnak, a fényképezésnek is hódoltam. Az egyetemi évek lejártával rögtön meg is kaptam az első filmes szerepemet. Egy mellékszereplőt kellett alakítanom egy filmben, nem volt nagy kunszt, de arra szerencsére elég jó volt, hogy felhívjam néhány híres rendező figyelmét magamra. Egyik szerep jött a másik után, én meg az évek elteltével egyszer csak azon kaptam magam, hogy népszerű lettem. A felkérések egyre gyakrabban követték egymást, a legboldogabb mégis akkor voltam, amikor már nem csak filmekben kaptam különböző szerepeket, hanem fényképészként is kezdtek megismerni az emberek. Az álmom hamarosan valóra is vált.  Így a  hobbim mára már a második szakmámmá nőtte ki magát.