Valeri & Kevin - Work together

Ez szörnyű. De tényleg. Most kezdem magam kicsit jobban érezni, mert újra beszél velem. Most ez is hatalmas haladás, azok után, hogy meg sem akartuk beszélni a dolgokat. Félek, hogy sok mindenre nem nagyon megyek azzal, hogy most ilyenek vagyunk. Tudom lehetnék én is kedvesebb, kezdeményezhetnék beszélgetést vele, de valami ebben mégis megakadályoz. Gőg? Büszkeség? Feladom én mindkettőt, ha azt mondja szeretne beszélni velem, ha erre ad valami jelet. Komoyan bármit feladnék most ebben a pillanatban, hogy megint bunkó legyen, meginf leszóljon, csak beszéljen velem. Már a hangját is imádom. Jesszusom mire is gondolok én? Álla vonalát nézem és azt várom, hogy megszólljon? Beteges egy kissé.
-Értékelem az őszinteséged az biztos. De az nem fog többet megtörténni még egyszer.-jó, ebben nem vagyok teljesen biztos, de azért ezt nem kellett neki elmondanom, mert jobb ha azt hiszi, hogy biztos vagyok benne. Viszont igazán nagy örömmel tölt el, hogy ő megismételné, és nem csak azért tette, mert ivott, hanem mert akarta is. Ez azért egy kicsit feldobott, komolyan, kezdem érezni, hogy ennek hatására, még mosoly is kerül az arcomra. Kissé azért meglep a dolog, tényleg azt hittem, hogy csak egy jó este voltam neki, csak egy kicsit szórakozott, de az is lehet, hogy most is csak szórakozim velem, csak azért mondja ezt, hogy ősszezavarjon, hogy megnézze, hogyan is reagálok rá, és próbálom meg helyretenni magamban a helyzetet. Komolyan azt kívánom bár belelátnék a fejébe, bár tudnám, hogy mikre gondolhat ilyenkor, hogy mennyire is volt jó neki az, az este. Szeretném megismételni vele, úgy, hogy nem iszunk, hogy teljesen tiszta a fejünk, hogy mindketten tudjuk mit teszünk. Szívesen engedném megint olyan közel magamhoz, bújnék hozzá, és engedném magamba. Oh hogy az a....már maga a gondolat is beindít, annyira jól hangzik már gondolatban is. Túlságosan is jól.
-Igen, ebben van valami, de nem zavar emiatt a dolog, túlteszem magam rajta hidd el.-kicsit gúnyosan vigyorgok rá, de igazából nem is gondolom úgy, ahogy mondom. Nem zavar a dolog, inkább zavarban vagyok, nem tudom mi lesz ennek a csóknak a kimenetele, de én már várom, még úgy is, hogy kicsit félek tőle. Nem tudom, hogy mi lesz a vége, hogy milyen is lesz, hányszor kell felvennünk, de ha kell nyolcezerszer is csókolózom vele, akár forognak a kamerák, akár nem. Ez az, ami engem kicsit megijeszt, mert ezért nem tudom mi lesz a végkimenetele.
-Hát az ágyad nem igazán, gondolkozz valami más helyen, ami nem ennyjre mocskos mondjuk. Olyan szenvedést tőlem nem kapsz megint.-megint bunkó vagyok vele, nem olyan, mint amilyennek lennem kelene. Szörnyű dolgokaz hoz ki belőlem az, hogy ő milyen volt velem, meg az ilyenek, nem is értem, hogy tudott ennyire megváltoztatni. Nem vagyok én mindenkivel ilyen, nem mondok ilyeneket akárkinek, és valamilyen szinten, most hazudok neki, ami nem szép dolog. Legszívesebben most azonnal hozzábújnék és addig csókolnám míg mindenki le nem lép, hogy csak a miénk legyen a stúdió, és ott csináljuk, és azt, amit akarunk. Remélem nem hozza ki belőlem, hogy ezt is elmondjam neki.
-Felfújom? Nem hinném...szerintem te becsülöd alá azt, hogy ez milyen is.-forgatom meg a szemeimet, ahogy elpillantok róla, mert igyekszem kizárni azt, hogy mennyire is aranyos, mikor kisfiús ábrazáttal tekint rám, de a mosolya mégis ördögi. Komolyan ezzel néha képes megijeszteni, és még magam sem tudom hova tenni, hogy miért is ijeszt meg. Persze egyik pillanatban megakarom tartani a három lépés távolságot, a másikban már centiket sem akarok.
-Neked jól hangzik, mindegy ki partnered, csak nőnemű legyen. Nincs így?-vonom fel szemöldökömet, kérdőn, ahogy őt nézem, és várok arra, hogy válaszoljon. Hihetetlen ez a pasi. Komolyan miért szítja a tüzet? Két dolgot érhet csak el ezzel, az egyik az, hogy felpofozom, ami nem valószínű, annyira azért még nem hergelt fel. A másik pedig, hogy itt berángatom az egyik sötét lyukba és neki esek. Nem vagyok abban biztos, hogy ez jó hatással lenne rám, vagy rá, hiszen ő pont ezt akarja elérni. Lehet ez lenne a célja? Hogy felhergel, aztán megvárja míg én mászok rá? Trükkös, de én nem fogok lépni, azt várhatja.
-Nem te fogod eldönteni, hogy megérdemelsz-e, vagy sem.-nem tudom, hogy pontosabban mikor is fordult át ez a dology mióta mondom azt, amit tényleg gondolok, ahelyett, amit mondanom kellene. Nemnszabadna ennyire őszintén beszélnem, nem szabadna ellent mondanon ebben neki. Egyet kellene értenem vele, hogy ez barom erre nem ezt teszem. Egy idióta vagyok. Főleg mert hagyom hogy ajkaimat elhagyva nyakam csókolgatásába kezdjen, ami már magában is arra ösztönöz, hogy sóhajjal fejezzem ki tetszésemet, de, hogy blúzom felső gombja is már kigombolódik miatta így felfedi dekoltázsom... Még most is imádom, hogy ott csókolgat, ahogy elveszek az érzésekben, de akkor is zavar ez a helyzet. Hogy megint csak szex, aminek nem sok értelme van. Csak ezért érzem muszájnak, hogy megállítsam a kezét, pedig arra vágyom a legjobban, hogy ott is megérintsen.
-Nem lehet...itt meg főleg nem. Mi van ha benyitnak? Vagy kezdődik a forgatás? Vagy csak ha én nem akarom?-az utolsó kérdésemre várom leginkább a választ, mert nem tudom, hogy vajon akkor is akarná-e, ha én meg nem. Csókja édes, nem is tudok elszakadni most tőle, nem, arra képtelen vagyok most, csak őt akarom, senki mást. Karjaimmal nyakánál átölele., szorosan húzom magamhoz közelebb, nyelvem vadul tör utat ajkai közé, és ennyi volt. Az önuralmamnak vége, ennyi, feladtam mindent.

Bevallom, nem hiszem, hoyg megfogott volna, hogyha nem olyan lenne, mint amilyen. Ha kedves lenne velem, és midnig csak megdicsérne, még akkor is, hogyha nincs arra oka, akkor hamar megunnám, az agyamra menne, és inkább beszélni sem szeretnék vele, mert úgy lennék vele, hogy csak be akar vágódni nálam. De ez nincs így, folyton leszól, bunkózik, most meg rideg, és mintha kezdenék is fázni mellette. Na jó, ezt nem igaz. Mostanában nem olyan, mint amilyen az elején volt, mikor még magát a forgatást is félvállról vette, kicsit kikupálódott, de velem még mindig nem a legkedvesebb. Talán ez fogott meg benne? Hogy bunkó? Sokan a rossz fiúkra buknak, de szerintem én midnig szerencsétlen vagyok ebben, szóval lehet csak ezért.
-Igen valóban. Hmm... sok mindent kinéztem volna belőled, de ezt nem, bár a megfogalmazásodban biztos voltam, hogy valami ilyesmi lesz. És én is sokat gondolok rá, főleg arra, hogy miért is esett meg. Ennyit nem ittunk, nem? Én legalábbis nem ittam annyit, hogy amiatt tegyem.-igen így vallom be neki, hogy nem az ital miatt feküdtem le vele. Szép, nem szép, azt hiszem ennek a pillanatnak is be kellett egyszer következnie, hiszen ha nem most mondtam volna el, én magam, akkor megeshet, hogy mástól tudja meg, vagy éppen nem tudja meg soha, és így én sem tudhatom meg, hogy miért volt. Furdal a kíváncsiság aznap este óta, már az első csók óta, de nem akartam elrontani azt a pillanatot azzal, hogy megkérdezem miért is teszi. Még lehet, hogy meg is bántam volna, hogyha akkor nincs semmi, de akkor legalább nem kellene agyalnom állandóan ezen. Fogalmam sincs, hogy mit is kellene már tennem, nem tudom, hogy most mit is kellene mondanom. Tudom, hogy én mondtam, hogy beszéljük meg, de azt hiszem ezt már kezdem megbánni. Vagy mégsem? Oh, már megint semmit sem értek, ez igazán idegesít.
-Zavarban? Már miért lennék zavarban? Ha nem tudnám mire számítsak még megértem, de tudom már, hogyan is csókolsz...-magamban azt is hozzáteszem, hogy mennyire jól is, de ezt hangosan ki nem mondanám, elég sok mindent kinyögtem már így is, amit szerettem volna megtartani magamnak. Persze tudom, hogy ez a csók, nem lesz majd ugyanolyan, mint amilyeneket a múltkor váltottunk, de ez így van jól. Elég fura lenne, ha úgy csókolna meg, mert akkor megint ugyanott kötnénk ki. Erre a gondolatra ajkamba is harapok, ami talán egész feltűnő lehet, ezért is kezdem el lassan rágcsálni, mintha csak unalmamban tenném. Nem hinném, hogy ez igazán feltűnne neki, nem hiszem, hogy annyira figyelne engem, hogy kiszúrja mikor rágom az ajkam unalmamban, és mikor azért mert valamit takargatni akarok vele. Az apróságokra senki sem fektet semmilyen figyelmet, vagyis sokan nem, de én nekem feltűnnek néha dolgok. Igyekszem kerülni Kevint a tekintetemmel, de észrevettem, hogyha ideges többet nyalja meg az ajkait, amik amúgy igazán izgató látványt nyújtanak. Vagy ott van, mikor hajába túr, azt is mikor ideges, de ennek ugye két fokozata is van, és a hajtúrás akkor történik meg, mikor nagyon az. A tarkóját vakargatja, mikor kicsit össze van zavarodva, vagy épp zavarban van, és ez nagyon aranyos szerintem.
-Jajj te... Hát...Biztos találnál valami olyan helyet, vagy akár alkalmat, ahova veled mennék, tudod bármi megeshet. Nem, nem félek tőle, nem hiszem, hogy nagyon sokat akarnál a társaságomban szenvedni.-kicsit mosolygok reakcióján. Talán megleptem ezzel csak nem mutatja? Belőle már bármit kinézek, de bevallom tetszik az ötlet, hogy zavarba jött attól, ohgy vele mennék. Mondjuk ez még engem is kicsit meglepett, főleg a gondolat, hogy szívesen mennék vele bárhova, és én lennék a legboldogabb ember a világon. Komolyan mondom, hogy már a saját agyamra megyek ezzel a sok ellentéttel. Rosszabb vagyok, mint egy barokk író. Szörnyű, hogy mennyire össze tud zavarni, még a saját fejemben sincsenek rendben a gondolataim, mert mond valamit, vagy tesz, ami teljesen összekuszálja, ami ott bent van. Lehet hogyha nagyon akarnám, ki tudnám deríteni, hogy most mi van, össze tudnám szedni a saját gondolataimat, és rendet tudnék rakni a fejemben, de annyira nincs értelme. Úgyis összezavarodok pillanatok alatt, már ha csak rám néz, azt sem tudom, hogy hol vagyok. Ez, nem a legjobb, de így van sajnos.
-Néha úgy érzem, hogy tényleg így van. Főleg mikor a szenvedésemen nevetsz, mert migrént kapok tőled.-ingatom a fejemet, és igen volt már ilyen párszor. Jó nem sokszor, de nevetett már ki emiatt. Bevallom nem miatta fájt a fejem, sohasem, de könnyebb volt ráfogni, mint beismerni, hogy nem zavar, hogy állandóan pofázik, meg leszól. Azt hiszem ez már hiányzik is, hiszen nem beszéltünk annyit, az este óta, mint most.
-Pedig a ruháim maradnak rajtam a közeledben, ha csak nem találnak ide egy túlfűtött éjszakát.-forgatom meg szememet, és kezdek attól félni, hogy ilyen ötlete is lesz majd Jeffnek, mert én nem nagyon szeretném. Nem a vetkőzés miatt, persze abba se szívesen megyek bele, de ha az ő bőre, az enyémet fogja érinteni nem fogom kibírni, hogy leálljak ahol kell. Biztos vagyok abban, hogy megkívánnám, és amint lenne egy kis szabad időnk, már magammal is rángatnám. Oh istenem, ebbe még belegondolni sem jó, mert tényleg nem bírnám.
-Csak tudnám miért...-kizökkentett, már nem tudom mi az amit játszunk, és mi az amit nem, de egy biztos, hoyg tényleg érdekel most ez. Lehet annyira jó színész lenne, hogy ennyire képes lenne elhitetni velem, hogy ezt komolyan gondolja? Nem hiszem. Nem azt mondom hogy nem jó színész, mert hihetetlen az, hogy mennyire jó, de ennyire csak nem. Ajkai puhák, édesek, minden mozdulatáért oda vagyok, nyelve is csak jobban magával ránt, és már nagyon ott vagyok, hogy odaadom neki magamat, mert még simítása is hihetetlenül élvezetes. De aztán muszáj kicsit elszakadnom tőle, hogy legalább egy pillanatig tisztán tudjak gondolkozni, legalább most egy tiszta percem legyen nélküle.
-Akkor sem kéne ezt...-a gyors csók meglep, mert nem tudom mit akar tenni, de a nyakamon való csókok sem lepnek meg, és mér nagyon jól tudom, hogy mennyire is jó. Egy halk sóhajt is elengedek, ahogy mozog, ahogy csókol, és minden, én képtelen vagyok ellenállni neki. annyira élvezek mindent, nem akarok elszakadni tőle most már, de tudom, hogy ezt nem lenne szabad, nagyon nem. Kezemet az ő kezére csúsztatom, nem akarom, hogy tovább menjen, akkor már nem fogom tudni tartani magam, nagyon jól tudom ezt, ezért is kell megállítanom. Homlokom vállának vetem, és tartom kezét, hogy ne mozduljon meg, és keresem is a szavakat, de most nem igazán találom őket, csak makogni tudok.
-Mi....miért csinálod ezt? Miért kell...összezavarnod engem?-komolyan tudnom kell most már, nem akarok a sötétben tapogatózni, nem akarok kihasználva lenni, és főleg azt nem akarom, hogy az érzéseimmel játsszon. Igen, azt hiszem vannak érzéseim felé.

Néha annyira gyerekesnek érzem magunkat. Nem csak őt, hanem magamat is, mert én is kerülöm a tekintetét, én se akarok vele beszélni, arról meg főleg nem, ami a múltkor történt. Nem tudom, hogy erről, hogyan is tudnék vele beszélni, hogy tudnám neki elmagyarázni a dolgokat, hogy hogy tudnám úgy elmondani, hogy mit ébresztett bennem, hogy nem árulom el magam. Nem tudhatja meg, hogy pontosan mit is jelentett nekem az, az este. Annyira félek attól, hogy kinevetne, hogy elmondaná, hogy az csak egy vicc volt neki, csak egy újabb lány voltam, akivel szórakozott. Ez igazán rosszul jönne nekem azt hiszem.
-Hát pedig szerintem jobb lett volna, ha megbeszéljük a dolgokat, mint az, amit csináltunk. De ez csak az én véleményem. -vonok vállat, mert nem tudhatom, hogy ő neki mi is játszódik le a fejében, mikor azt mondom, hogy szerintem ezt meg kell beszélni. Lehet szerinte nem kell megbeszélni, mert ezen semmi sincs, ami szóra érdemes lenne. De akkor úgymond kerülnie sem kellene szóval per pillanat nem tudom mit tegyek. Erről beszélni krll, vagy sem? Nem voltam még ilyen helyzetben, nem is hittem volna, hogy leszek valaha is, mert nem vagyok az egyéjszakás kalandok híve. Nem is hiszem, hiszem, hogy ezek célravezetőek lennének, ezért sem akartam ilyen dologba beugrani, de most mégis ott vagyok, hogy megtettem és nem tudom, hogy ezzel mi lesz. Ügyes kislány vagyok, vállon veregethetem magam. Ha anyám ezt megtudná a plafonon gurulna a kerekeivel, és biztos, hogy apácazárdába küldene. Mindig ettől féltett, nem akarta, hoyg olyan lány legyek, akit valaki könnyen könnyen megkaphat, és nem is akartam ilyen lenni, de ez a pasi magával ragad, minden pillanatban.
-Akkor megnyugodtam.-mondom egy kisebb erőltetett mosollyal, de persze rendesre is futná, hiszen nincs okom nem mosolyogni, csak most nem nagyon van kedvem. Igazából ez csak amiatt van, mert azt hiszem féltékeny lettem. Na, jó nem, nem lettem az... vagy mégis? Talán egy kicsit.. Baj lenne, hogy nem akarom látni mással csókolózni? Nem hinném, hiszen most a mi filmünk forgatják, akkor ne csókolózzon már mással. Persze amúgy csókolózhat, nem érdekel. Vagy mégis? ezért utálom őt, mert mindig ellentmondásokat tódít a buksimba, ami igazán zavar. Oké, enm utálom, sőt, nagyon is az ellentétét érzem, ami megrémít. Nem tudom miért van ez, miért vagyok ennyire oda érte, miért fogja meg a fantáziámat. Nem tudom mi az ami ilyen dolgokat kelt bennem, lehet, hogy csodálatos barna szemei keltik bennem azt, de lehet az is, ahogy mosolyog.Sokszor nem tudom eldönteni, talán mindkettő benne van, és nem csak az egyik. Szerintem az egész lénye fogott meg, még akkor is, hogyha, annyira bunkó, és lenéző velem. Akkor is oda vagyok érte, vele akarok lenni, de ezt nem szeretném, ha tudná.
-Csak azt ne! Nekem akkor végem is lenne. De lehet, hogyha olyan helyre hívnál még el is mennék, ki tudja.-biztos tudna olyan helyet mondani, ahova elmennék, bár megeshet, hogy nem szívesen. Najó...igazából ezt csak el szeretném hitetni magammal, meg vele is, hogyha megkérdezi, pedig nagyon nincs így. Szívesen mennék én vele akárhova, csak vele lehessek. Lehet kicsit unalmas lenne, egész nap, azt mutatnom, hogy mennyire idegesít, miközben legszívesebben röhögnék rajta. Igen, egyszer kétszer már volt ez. Az egyik világosítóra mondott valamit, amire csak a szemem forgattam, pedig legszívesebben nevettem volna, de olyan igazán. Nem akármilyen ez a srác. Nem tudok rajta kiigazodni.
-Mond valamit, ha tudom, akkor segítek benne, csak ne engem nyaggass.-forgatom meg szemeimet, de bevallom, hogy olyan érzésem van, hogy az, az este jár a gondolataiban. Vajon ő, hogy gondol rá? Nagyon is érdekelne, hogy neki mit is jelentett, mert nekem nagyon sokat. El sem tudom mondani, mennyire sokat. Én csak...félek ezt magamnak is bevallani, mert annyira abszurd dolognak tűnik, hogy mi ketten...pedig elfogadnám magam mellé.
-Reméltem is, hogy tudod, és nem kell kiselőadást tartanom.-az, hogy az utáni lévő mondatomra, vagyis igazából költői kérdésemre nem válaszol, az azt jelenti, hogy ő is tudja, hogy csak szórakozom vele. Megszokta már, hogy ilyen vagyok, én is megszoktam, hogy ilyen vagyok már, néha már akkor is ezt teszem, ha nem is akarom. Hjaj mi lesz velem, vagyis velünk.
-Pedig nem kell. Tudok vigyázni magamra.-talán kicsit kiestem a szerepből, ez nincs benne a forgatókönyvben, nem is érdekel, mert ezt komolyan is gondolom. Ahogy azt is, hogy viszonozom csókját, nem zavar, hogy a falhoz nyom, hogy ezt nem így kellene, nem érdekel, túl édes csókja, mégis vad, ami magával ragad pillanatok alatt. Ujjaim abban a pillanatban a hajába túrnak, ahogy szoknyám alatt érzem kezét, fenekembe markolásra, pedig egyből mozdulok is közelebb hozzá. Csókom hevesebbre vált, ahogy közelebb érzem magamhoz, és talán az, hogy ennyire heves vagyok ránt vissza a valóságba és mozdulok el tőle egy picit, így ajkait is elvesztem, bár azokért, igen nagy kár.
-A...azt hiszem, ezt nem így kellene...-motyogom, próbálva összeszedve magam, hajam is csak az útban van, mindig a baj van vele, ahogy velem is, azt hiszem így tartozunk össze.

Félek ránézni, nem azért mert olyan ijesztő lenne, vagy mert rossz érzéseket kelt benne., hanem mert annyira aranyos arca van, hogy lillanatok alatt oda vagyok már érte. Nem vagyok az a fajta lány, aki rajongva néz egy arcot egész nap, mert az a dolga, hogy imádjon valakit, de akkor is el kell mondanom, hogy az ő arcát bármikor eltudnám nézni. A mellette ébrednék minden reggel, se unnám meg, de ilyenekre nagyon nem szabadna gondolnom, össze kell szednem magam. Nem gondolhatok ilyen dolgokra.
-Csak tudnám miért...hiszen állandóan vitatkozunk, és úgy vettem észre, hogy kerüljük is egymást, csak ha muszáj akkor beszélünk, meg ilyenek...-nem nagyon értem, hogy miért is boronálnak minket össze egyből, mert nem js vagyunk annyira jól együtt. A szüleim is azt mondták, hogy meg van a kémia kettőnk között, de én valahogy nem gondoltam így soha. Persze ott volt az a csodálatos este, ami azóta is a fejemben van és képtelen vagyok szabadulni tőle. Ha tehetném, ha lenne bátorságom, már rég bevallottam volna neki, hogy nekem igenis fontos volt az az este, hogy ő is fontos, hogyha tehetném mindig vele lennék...de nem teszem. Nem hinném, hogy benne is ekkora nyomot hagyott volna az, az este, hogy ezen agyalna, vagy bármi hasonló. Szerintem úgy van vele, hogy volt egy jó éjszakája semmi több.
-Igen, csak egy csók, nem egy csókom volt már kamerák előtt, gondolom neked sem ez lenne az első.-igen volt már egy nekem, nem sok tudom, de volt. Abban viszont biztos vagyok, hogy ez nem lesz ugyanolyan. Már tudom, hogy csókol, tudom, hogy ez nem lesz olyan, mint az volt, nem lesz jó annyira. Nem lesz ugyanaz, de jobb is, mert szerintem ha az olyan lenne, akkor a színfalak mögött valahol a földön kötnénk ki, mert 3n nem bírnám visszafogni magam. Ha úgy csókolna, mint akkor én neki adnám magam újra, megint beadnám a derekam, és képtelen lennék neki ellenállni, megint beadnám a derekam. Ha csak rámemeli barna tekintetét, már azt tesz velem amit akar, csam egy szavába kerül. Ezt ő nem tudja, soha nem is fogja megtudni, mert nem akarom, hogy tudja. Nem akarok neki kitárulkozni, ő sem teszi ezt, sosem tudom már mit akar, mert eddig bunkó volt, most meg rideg, ami nem tetszik. Nem tudom mit akar tőlem néha csak a mosolyától el tudnék olvadni, ő pedig ezt pontosan tudja, mégis ugyanezt teszi. Mintha az lenne a célja, hogy zavarba hozzon. Csak tudnám miért teszi...
-Szerintem már haza is küldtek volna minket, hogyha ezt hallják.-neglepő is lehetne, hogy most egyetértünk, de mêgsem az, mert ebben mindig megegyezik a vélemrnyünk. Talán ez az egyetlen dolog, amiről mindketten ugyanígy gondolkodunk, bár lehet van más is, csak még nem jöttünk rá. Jeff szerint rosshabbam vagyunk, mint egy fiatal házaspár, és ebben neki adok igazat. Nem házasodnék össze vele, nem azért, hanem azért mert tényleg rosszabbak vagyunk. Remélem egy olyan lányt fog majd ki magánam, aki ugyanúgy ellent mond majd neki, mint én. Legyen egy kis kihívás is az életében.
-Kéne valami...de nehéz olyat találni, ami eléggé lekötné a te figyelmed, nem igaz?-próbálom kompenzálni azt, amit az a bizonyos félmosoly kiváltott belőlem. Ha csak úgy rám mosolyog az nem ragad magával annyira, mint a félmosolya. Azzal valamk elképesztősn aranyos. Csend Val, csend.
-Nem vagyok én olyan.-legyintek erre a mondatára, mert biztos vagyok abban, hogy ő sem ilyennek ismert meg, és nagyon jól tudja, hogy sosem használnék fel ellene semmit. Még ellene sem, pedig elég bunkó volt velem mindig is.
-Naaa, van értelmes ötleted is? Oké menjünk.-néha már túlságosan is szarkasztikusnak és bunkónak érzem magam, amikor ilyen vagyok vele. Persze megyek vele, nem szakadok el tőle messzire, nem azért mert nem akarok, hanem mert mégis csak vele fogok próbálni most. Amint beérünk ő már magához is ránt, ami meglep, de nem mutatom, mert tudom, hogy a hirtelen dolgokra is fel kell készülnöm, és csak lassan helyezem karjai az enyémeket.
-Olyan régóta szerettem volna megtapasztalni, hogy milyen ha védelmező karjaid közt vagyok.-nincs nehéz szövegem szerencsére, így könnyű volt megtanulnom, és tudom azt is mikor, hogy kell megmozdulnunk. Ahogy közelít, megsimogatom arcát, ahogy kell tennem, és tekintetem én is ajkaira vezetem. Homlokom lassan az övét érinti, és, ahogy egyre közelebb kerül, úgy csukódnak le a szemeim, és szerepen kívül is vágyom puha ajkaira. Pedig nem szabadna, de nem vagyok normális.

Egyikünk sem néz a másikra, mindketten két felé nézünk, nem egymásra. Mindketten kerüljük a másik tekintetét, keresünk valami pontot, ami nem arra van, mert azt akarjuk nézni, hanem mert egymásra nem akarunk nézni. Sosem hittem, hogy valaha az lesz, hogy ennyire fogok kerülni valakit, akár csak tekintettel is, de akkor is. És pont őt...akivel jóban kellene lennem, hiszen mégis csak munkatársak vagyunk. Mindent az, az este rontott el.
-Hát ez hatalmas! Legalább ők odavannak értünk, ha már mi nem vagyunk így egymással.-megtanultam mellette, hogy ha nem vagyok bunkó, visszautasító, meg ilyenek, akkor szinte a sárba tipornak, főleg ő az önbizalmamat. Eddig mindig próbáltam segíteni neki, azzal, hogy ne legyen az útjában, ne menjek az agyára, hogy ne legyek én az, a bizonyos újonc, akivel csak a baj van. De valahogy neki ez sem volt elég, akkor is teljesen ellenem van, mintha mindig csak rosszat tennék. Nem tudom mit tettem ellene, amivel ezt a hatást váltom ki belőle, de akkor ha mondja igyekszem ezen változtatni. Nem azért, mert érdekel a véleménye, neeem. Vagy egy kicsit talán igen...nem tudom már összezavarodok mellette.
-Ebben van valami...ha mi nem tudunk róla, akkor szeretik megváltoztatni a dolgokat. De belehalni csak nem fogunk.-én biztosan nem fogok belehalni, hiszen, ha ez így lenne, akkor már a buli után végem lett volna, de ez nem így történt. Élveztem azt az estét, talán kissé túlságosan is, és az igazaz megvallva megtenném újra, mert nem bántam meg, engem csak az zavar, hogy nem tudom, neki mi is rejlik a kobakjában ezzel kapcsolatban. Hogyha az nem történt volna meg, akkor biztosa nem lennénk, most ilyen hülye helyzetbe, és nem kattogna, azon az agyam, hogy miképpen is fogom túlélni azt a csókot. Túlélni, túl fogom, az már más kérdés, hogy mi lesz velem azután, hogy mennyire fog erőltetettnek látszani. Viszont, ahogy a szemeibe tekintek, nem tudok arra gondolni, hogy mi is lesz, mert valahogy tudom, hogy ezen agyal ő is. Ha úgy fog csókolni, mint akkor este, akkor biztosan elég lesz, csak egyszer felvenni, tökéletes lesz akkor is. Csak én ne rontsam el, azzal, hogy túl sokat agyalok majd azon, hogy mit is csináljak majd, és hogyan.
-Igen, nagyon ritka pillanat ez.-nem szokásunk egyetérteni, csoda, ha néha napján megtörténik, és utána nem kezdünk egyből vitatkozni. Kezd unalmas lenni, hogy folyton csak a vita megy köztünk, de más nem is nagyon lehetne, amilyenek mi vagyunk.
-pontosan. Nem is tudom hányszor jászották már el ezt velünk.-mi nekünk időben itt kell lenni, mindig készen kell lennünk, de ők mindig késhetnek. Valahogy ezt nem érzem fair dolognak.
-Ha egyszeri alkalom, akkor legyen, kiélvezem a helyzetet.-megint kicsit elkalandozom, az, az éjszaka is csak egyszeri alkalom volt, azt is élveztem. Ő de mêg mennyire, hogy élveztem. Valahogy ezt sosem fogom a tudtára adni, bőven elég, hogy én tudok róla, neki ezt nem szabad tudnia. Bár van egy olyan érzésem, hogy nyögéseim is elég kifejezőek voltak akkor.
-Legyen a második opció.-nem azért választottam ezt, mert akkor igazából hamarabb az ajkaihoz jutok, hanem mert semmi kedvem most is végig vinni az egészet, aztán meg majd a kamerák előtt is, vagy nyolcvanszor. A vége teljesen elég lesz szerintem.

Válaszára várva elemelem róla a tekintetem, próbálom a körülöttünk lévő embereket figyelni, de senkinek sem keltjük fel a figyelmét, hogy valahogy kimenthessem magam innen. Ennyi, kész beszélnünk kell, nem tudok mit tenni.
-Áh...mondjuk ebben van okosság is az biztos. Sokan odavannak a szerelmi szálakért.-igyekszem összeszedni magam, csak erre a dologra koncentrálni, mert ebben igazuk van. Ha van egy kis vonzalom két szereplő között, az mindig érdekesebb. Azért remélem nem fog ez átfordulni, egy latin amerikai szappanoperába, hogy mindenki mindenkivel mindenhol. Engem azoktól a sorozatoktól az agybaj kerülget. Tudom, hogy nem válogathatok, nem szabad, egy olyan kezdőnek, mint amilyen én vagyok, nem szabad válogatnia, de ha átviszik ezt egy olyanba én befejezem. Nem egy életre, de amíg észbe nem kapnak, addig igen. Nem akarok a nyolcvan éves nagymamák délutáni programja lenni, miután megették az ebédet. Szerintem azzal nagy sikert nem fogunk elérni, de ebbe nekem nem igazán van beleszólásom, mert ez a rendező, meg a producerek dolga, ebbe a színészeknek semmi beleszólásuk. Nekik csak annyi a dolguk, hogy csendben csinálják, amit mondanak nekik, aztán vigyorogjanak a kamerákba, és néha még meg is játsszák magukat. Oh ezt mi mennyiszer tettük, ha valami riport volt. Mintha nagyon imádnánk egymást, mikor csak állandóan veszekedtünk Kevinnel. Üdv Hollywoodban, ahol semmi sem az aminek látszik.
-Meglehet, de szerintem megérdemeltük volna, hogy legalább egy nappal előre szóljanak, ha már nem is korábban.-igen, engem csak ez zavar, hogy nem tudta elmondani, időben, és az utolsó pillanatra hagyta, mikor már mi ki sem hisztizhetjük, hogy ne legyen, csak egy majdnem csók mondjuk. Lehet kissé túlságosan fel is kapom ezen a vizet, túlreagálom, pedig nem olyan nagy cucc. Igen, tudom, nem kéne, még a végén lebukok, és kiderül, hogy annyira nem is megy az agyamra, sőt még szeretem is a marhaságait. Mondjuk, vannak pillanatok, mikor olyan dolgokat tud mondani, hogy a falra másznék, amivel azt éri el, hogy csak még inkább azt mutassam, hogy utálom, pedig messze vagyok attól. Nem utálom sajnos. Nagyon nem, de ezt soha az életben nem mondanám el neki, elég, hogy én tudom, mert még engem is felkavar. Nem tudom magamban hova rakni, ami a múltkor volt, ez az, ami annyira megzavar a saját dolgaimban, hogy még mindig kerülöm a tekintetét. A kamerák előtt is nehéz a szemébe néznem anélkül, hogy ne jönnék zavarba, de itt azért jobban igyekszem. Persze fel-fel pillantok rá, hogy mégse tűnjön ez fel senkinek, de sokak nem is figyelnek ránk, de nem ám. Amolyan minden napos dolgok vagyunk már.
-Akkor legalább ebben egyetértünk.-pillantok rá, de, ahogy találkozik tekintetünk, úgy jut eszembe az éjszaka, mikor fölém magasodva nézett így a szemembe, csak akkor tekintete vággyal volt telve, de most meg nem mondanám mivel. Nem kapom el a tekintetem, emiatt borul pírbe az arcom, de ha megtenném, az feltűnő lenne, és csak reménykedni tudok abban, hogy nem veszi észre pipacsvörös arcomat. Ezért is pillantok lassan másfele, mintha valami zaj jött volna arról, pedig csak a díszleteket, meg a kamerákat helyezgetik, amiket már megszoktam, de figyelem elterelésnek most ez így bőven elég volt.
-Az biztos, hogy nem rakják össze két perc alatt. Szerintem emiatt a kezdés is csúszni fog.-nem ez lenne erre az első eset, sokszor ezért kapkodunk, hogy behozzuk a lemaradást, amit az állványok, emelvények, meg az ilyenek szerelgetése szokott okozni.
-Átvenni a jelenetet? Ilyet még nem is hallottam tőled. Csak nem beteg vagy?-nézek rá kikerekedett szemekkel, mert igazán meglep ezzel, mert ilyet sem ajánlott még soha fel. Nem az a vegyük át a dolgot az újonccal fajta, már az elején megmondta, hogy ő tudja, én meg oldjam meg. -De, ha komolyan gondoltad, és nem vagy beteg, akkor átvehetjük.-bajunk nem lehet belőle, ártani biztos nem árt, maximum segíthet ez a dolog. Talán akkor majd a kamerák előtt is nyugodtabb leszek. Legalábbis nagyon remélem.

-Hogy mi?? Ezt nem hiszem el! Komolyan?? És erről miért nem szóltál eddig?-mi az, hogy az utolsó pillanatban megváltoztatják a dolgot? Oké, hogy nem nagy változtatás, hogy csak egy kis plusz dolog, ettől nem kell szöveget tanulnom, nem kell megerőltetnem magam, de akkor is. Nem hiszem el, hogy miért teszi ezt velem. Tudom, hogy nem fogok belehalni, hogy meg fogom oldani, mert nem valami olyan hű, de nagy dolog lenne az. Azért akarok színésznő lenni, mert ezek a dolgok mennek, meg tudom oldani, nincs bajom a spontaneitással, de most komolyan. Ez nem egy olyan dolog, mint, hogy pofozzam meg az embert, mert azt bármikor megteszem, főleg a társammal Kevinnel. Jó, mostanában annyira nem rossz, nem bunkózik velem lépten nyomon, de most már rideg, kedvetlen. Csak akkor szól hozzám, ha muszáj. A forgatáson túl nem is nagyon beszélünk. Már nem tudom, hogy ez jó-e nekem, vagy sem, de idegesít. Hogy vehet ennyire semminek engem? Oké, nem vagyok valami nagyon észrevehető lány, de akkor is. Kicsit gondolkodhatna.
-Színésznő akarsz lenni nem? Akkor tanulj meg alkalmazkodni, különben semmire sem mész.-éééééés, ennyi. Ellentmondást nem tűrően fogta megemelte az ujját, mikor megakartam szólalni, majd elment. Hát köszönöm. Nem akarom, ezt, nagyon nem Oké, csak egy csók, semmi nincs benne, ez mindennapos dolog, de... nekem ez nem fog menni, azok után, ami a múltkor volt. Nem tudom az most a pia miatt volt-e, vagy sem, de az igazat megvallva nem akarom tudni. emlékezni sem akarok arra, el akarom felejteni, hogy bármilyen ilyesfajta közöm is lett volna hozzá. Nem azért mert nem volt jó, oh istenem, de még mennyire jó volt, csak nem hiszem, hogy ez benne annyira mély nyomot hagyott volna benne, mint bennem. Szerintem neki csak újabb strigula voltam. Mondták páran, hogy minden újoncot megfektet, de nem gondoltam volna, hogy valaha én is erre a sorsra fogok jutni. Jó nem bánom igazán, mert volt egy jó estém az biztos, de most én nem akarok egy olyan kapcsolatba belebonyolódni, ami nem régiben volt. Azt még egyszer nem.  
Mivel Jeff akkor kapott el, mikor már teljesen kész voltam a forgatásra, semmi dolgom nem volt, hiszen már csak egy rúzs hiányzott, de azt sosem hagyom másnak, az pedig ráér. Ahogy Kevint ismerem már, ő még sehol sem tart, így csak ácsorgok még ott a terem közepén, mikor meglátom őt, ahogy tekintetét rám emeli. Ösztönöm azt súgja, hogy menjek még most, míg nem indul meg felém, míg nem veszi észre, hogy én is látom őt, de mégse teszem. Elég feltűnő, ha csak akkor beszélünk, ha forog a kamera.
-Igen. Épp, most mondta el, csak kár, hogy azt nem tudom miért. Te tudod?-csak értelmes társalgás Val, ne leplezd le magad, hogy zavarban vagy. Ilyeneket mondogatok magamban, míg tekintetem rá emelem, mert nem szeretném, ha rájönne, hogy belül totál vörös vagyok most, mert remélem kívül nem látszik. Zavarba hoz közelsége, hogy itt van mellettem, és nem tudok mit kezdeni magammal. -Na és te mit szól ehhez?-gondolok a plusz jelenetre, ami engem egy kicsit zavar, de csak mert félek, hogy nem fog menni hitelesen. Vagy, hogy túl hiteles lesz. Már nem tudom.