Jason & Alison

Igazság szerint nem feltétlenül volt célom, hogy befűzzek egy kuncsaftot, jelen esetben Jasont és nem is hátsó szándék vezérelt. Csak, ha már ilyesmi tervei vannak, épp kapóra jövök nem? És, miféle ember lennék, ha nem ajánlanám fel a segítségem vagy nem hívnám fel a figyelmét arra, hogy én akár meg is oldhatom egy régi problémáját. Engem érne a megtiszteltetés. Ki tudja még, merre fog ívelni a karrierje, aztán évek múltán majd elmondhatja, hogy valami nőszemély eltüntetett neki egy kínos tetkót Los Angelesben.
-Jöhetsz, amikor szeretnél.- vonok vállat mosolyogva, mert hát elég sokat ott vagyok. Ha nem a műhelyben vacakolok, akkor a szalonban ücsörgök, bár legtöbbször már időpontra jönnek az emberek. Nehéz a kettőt összehozni, de már egyiket se hagynám abba szívesen. A tetoválást szeretem, a műhely pedig... mintha ott lennék végre otthon. Remek emberek közt lehetek és ott van... ott van Will is, akivel még mindig nem jutottam dűlőre. Miatta sem lépnék le, mert ki tudja, mikor látnám újra?
-Persze.- bólintok, miközben elő is kotrom a telefonom és elveszem az övét, hogy belepötyögjem, majd visszateszem az asztalra. Milyen menő lettem! Egy hollywood-i színész elkérte a számomat. Ha ezt elmesélem a srácoknak, na meg azt, hogy elgázoltam szerencsétlent, nem tudom, hogy sírni fog-e vagy röhögni.
-Ajánlom neki, hogy szedje össze magát.- csóválom a fejem rosszallóan, ahogy újra a pincérnőről lesz szó, aztán körbe lesek ismét a helyen. Másoknak úgy tűnik, nem tűnik fel annyira, hogy ki is ücsörög itt velem. Ez a nő viszont valamiért nagyon nézegeti Jasont. Vagy azért, mert bejön neki, vagy mert felismerte. Nem lehet jó szegény srácnak, hogy sosem tudja ki próbálkozik nála érdekből és ki azért, mert Ő érdekli és nem a pénze vagy a hírneve. Nem szívesen lennék a helyében.
-Szerintem nem csorbítana a hírneveden, ha vállalnál leánybúcsúkat is.- vigyorodok el, mert hát mi rossz van abban? Szexi pasik az izmos testükkel elkápráztatják a nőket. Bezzeg, ha fordítva van, az senkit sem zavar. Hát a fenét! Én is akarok egy táncos fiút a következő születésnapomra. Mondjuk tudom is, kitől néznék végig szívesen egy szexi vetkőzést. Na jó, térjünk vissza a... csirkéhez.
-A rossz dolgok alatt sok mindenre gondolok. Vannak, akik nem képesek elviselni a vereséget és bosszúból csinálnak ezt-azt vagy épp igen, előfordulnak "balesetek" is. Kilöknek valakit a "pályáról" és egyebek. Veszélyes játék, ha nincs meg a kellő hátszeled hozzá.- ismertetem kicsit azokat a farkastörvényeket és nekem még jó, hogy eddig szerencsém volt. Oliver mindvégig olyan biztonságot nyújtott, amit talán más nem tudna. Tudták, hogy neki dolgozok és, hogy még talán barátok is vagyunk, ezért nem bántottak, mert féltek tőle. Nem tudom, ezek után mi lesz, hogy leléptem tőle. Talán el kéne kezdenem aggódni.
-Fogalmam sincs. Én nem egy húron pendülök ezekkel a nőkkel. De most komolyan. Honnan tudja, hogy nem a menyasszonyod vagyok vagy mit tudom én? És van pofája flörtölni.- puffogok tovább, mert igenis zavar, akkor is, ha nem vagyok a menyasszonya. Velem van és nem azért ültünk be ide, hogy a pincérnő dekoltázsát lessük.
-Nem akarok még nagyobb port kavarni mára. Elég volt, hogy elütöttelek.- nevetem el magam, mikor közli, hogy érdekelné a női bunyó. Hát persze. Bikiniben, egy kád sárban... miért is gondoltam, hogy ne érdekelné ilyesmi? Viszont, nem vagyok olyan nevetséges alpári fajta, hogy leálljak bunyózni. Az nem az én stílusom.
-Diétán vagy?- lesek rá csodálkozva, ahogy közli, hogy nem kér a csirkéből, mert elcsábulna. Komolyan nem értem ezt a színészes-hollywoodos dolgot. Mintha lenne esélye arra, hogy elhízzon. Hiszen, gondolom rendszeresen edz és hasonlók. Miért ne ehetne csirkét? Nevetséges.
-Igen. Talán sokszor nem is bonyolult, csak mi gondoljuk úgy.- révedek a távolba, miközben ezt kinyögöm és eszembe jut újra, miért is nem történt meg Willel, aminek talán meg kellett volna. Trevor miatt vagy a srácok miatt? Miattam? Miatta? Nem tudom. Valamiért úgy éreztem, hogy csak felesleges zűr lenne az egészből, de egyre többször gondolok arra, hogy tévedtem. Nem számít.
-Nem tudhatom, nem vagyok orvos de, ha nem fáj, az talán csak jót jelenthet.- mosolyodok el és közben óvatosan szemügyre is veszem, nem-e füllent de igazság szerint nem tűnik úgy, mint aki rosszul érezné magát. Talán, jót tett a kávé és most már minden rendben lesz.
-Azt hiszem, lassan mennem kell majd. Várnak a szalonban, aztán mehetek a műhelybe... millió munka.- sóhajtok egyet, ahogy az órámra lesek és nem azt mondom, hogy nem élvezem és nem szeretem, amit csinálok, csak olykor már fárasztó a két "munkahely". Pedig egyikre se mondhatom, hogy amolyan igazán komoly meló, ahol széthajtják a hátsómat. Teljesen laza a hangulat mindkét helyen. A srácoknál a műhelyben pláne. Életemben nem röhögtem annyit, mint ott.

Nem vitatkozok vele, mert látszólag már tényleg elhatározta magát és persze, ha ilyen esetben hozzám fordulna, akkor is szívesen segítenék, ha nem vagyok az eltüntetés híve. Kinek, mi a döntése. Teljesen rá tartozik, pusztán vázoltam a lehetőségeket, hátha nincs velük tisztában.
-Ahogy gondolod. Én persze szívesen látlak, ha eltüntetni kell tetoválást is.- mosolyodok el barátságosan és komolyan is gondolom. Mindig, mindenkit szívesen látok a szalonomban. Nem vagyok egy utálkozós fajta, így aztán nem is tartok sok ellenséget. Persze, ettől függetlenül akad. Kinek nem?
Nekem is feltűnik, hogy a pincérnő talán túlságosan is segítőkész Jasonnel, ráadásul rajtam átnéz. El is gondolkodok egy pillanatra, hogy talán idő közben meghaltam és fel se tűnt, hogy már csak szellem vagyok.
-Igen. Ő most el akart épp csábítani, így megmutatta, hogy mit rejt az a fehér blúz.- nevetem el magam Jason elképedt arcát látva, közben kortyolok az ásványvizemből. Talán, ha kérni akarnék még valamit, Jason-ön keresztül kellene üzennem majd a pincérnőnek. Sebaj, már megszoktam. Ha pasival vagyok, úgyis jön valami lotyó, aki bepróbálkozik. Ilyen helyzetben nem is sértő, de azért elgondolkodok, hogy honnan tudja az a nőszemély, hogy én épp nem Jason barátnője vagy akármilye vagyok? Hiszen az si lehetnék.
-Szóval vezetni tudsz. Az már kezdésnek jó.- bólintok mosolyogva, ugyanakkor tudom jól, hogy a vezetés nem elég. Persze, nem azt mondom, hogy Jasonben nem lenne meg minden, ami ahhoz kell, hogy a versenyen jól teljesítsen. Azt hiszem jól menne neki, ha egyszer megpróbálná. Csak egy jó kocsi kéne alá és kész, és azt hiszem, ez sem okozna gondot.
-Igen. Ez elég nagy tévhit, pedig nem feltétlenül egy rúdon riszálja magát az, aki táncol. Rólad pedig végképp nehéz lenne elképzelni.- vigyorodok el, mert hát tényleg nehezen hiszem el, hogy nála is fennáll a veszélye annak, hogy rúdtáncosnak nézik, de ki tudja? Vannak hülye emberek a földön. Nem is kevesen.
-Visszatérve a versenyekre, elég sok versenyző van és elég jók is. A városban régóta menő dolog már tuningolni a kocsikat, úhogy bőven vannak jó járgányok, meg hát ott vannak a kis csikók is, akik még tapasztalatlanok. Sajnos, velük sűrűn történik rossz dolog is.- húzom el szomorkásan a számat, mert hát akármilyen idióták, akkor is sajnálom őket. Hála az égnek mondjuk ritka, hogy halálos baleset legyen, de sérülés van bőven, mert elég veszélyes ez az egész. Nem is tudom, miért vagyok a részese. Nem nőhöz illik. Egyáltalán nem, de akkor is szeretem.
-Nem zavar.- én is szoktam hangosan gondolkozni, de most jobb, ha nem teszem, mert szívem szerint megkérdezném a pincér csajtól, hogy üveges volt-e a jó édes apám vagy sem. Nem zavar engem, ha rámászik Jasonre, de ne nézzen levegőnek, mert megetetem vele a csirkémet. Én is vendég vagyok, nem? Ne a pasizás legyen még itt is az elsődleges cél. Hagyja meg a számát valami szalvétán vagy, hogy szokták ezt csinálni. Nem is érdekel.
-Vagy lekoptatod, vagy én fogom megverni.- csóválom a fejem mosolyogva, miközben figyelem, ahogy a nőcske látványosan elriszál az asztalunktól. Bár, Jason szíve joga, hogy rámozdul-e de valahogy úgy látom, hogy nem igazán szimpatizál a csajjal.
-Megkóstolod?- nem vagyok én szívbajos és tudom, hogy a filmekben ez olyan bennsőséges dolog, de nem halok bele, ha vágok egy darabot a húsból és átpakolom Jason tányérjára. Egyébként is a vendége vagyok, szóval konkrétan ez az övé, nem?
-Egyébként iszonyat finom, ezt tanusíthatom.- jegyzem meg még mellékesen, de aztán eszek egy falatot, ha Jason úgy döntene, hogy kihagyja a csirkét. Egyszeri ajánlat volt, utána nem biztosítom, hogy nem vágom be öt perc alatt a kaját.
-Nem tartalak idióta külföldinek. Ne feltételezz ilyesmit.- rázom a fejem két falat közt és tény, nem vagyok egy ítélkezős fajta. Előbb megismerek valakit, aztán állapítom meg, hogy milyen ember és nem fordítva. Jason pedig rendes pasasnak tűnik. A világért se gondolnék róla semmi rosszat.
-Igen. Az emeleten van a lakásom, amiben most egyedül élek. Jelentkező akadna és van is, akit szívesen közelebb engednék de... nem ilyen egyszerű. Ez sosem egyszerű.- mosolyodok el, mert hát tény, ami tény, a szerelem mindig bonyolult. Valahogy mindig olyan helyzet van, amin agyalni kell, fontolgati, átgondolni. Nagyon ritka, hogy csak úgy megy minden, mint a karika csapás.
-Fáj még a fejed?- biccentek felé, mert közben eszembe jut, hogy én bizony fél órája elütöttem szerencsétlent, aminek talán még van hatása most is. Bár, annak örülnék a legjobban, ha nem lenne.

Meglep, mikor közli, hogy lényegében már nem "szűz". Természetesen, tetoválások terén. Szóval, van már egy tetoválása, amit el szeretne tüntetni. Milyen meglepő! Érdekelne, mi lehet az a minta. De komolyan. Biztos valami kamasz kori őrület, hirtelen fellángolás következménye az a tetoválás, ha mostanra már bánja és el szeretné tüntetni. Ugyanakkor, én amondó vagyok, hogy nem szabad. Ez is egy emlék egy jó avagy egy rossz döntésről, attól pedig nem lesz semmis a dolog, ha eltüntetjük az emlékeztetőjét.
-Eltüntetni el lehet, persze nem teljesen. Ici pici nyoma marad. Olyan, mint egy heg. Ugyanakkor, én nem vagyok ennek a híve. Ha már megcsináltad azt a valamit, hogy emlékezz valamire, nem szabad eltörölni, akármilyen ciki is. Jó, ha mondjuk csúf munka és azért akarod, az más de, ha csak azért, mert most nem menő a motívum, szerintem gondold át még párszor. De akár át is lehet dolgozni.- vonok vállat, miközben felvetem az esetleges lehetőségeket, hiszen számtalan mód van rá, hogy korrigáljunk egy régi hibát, jelen esetben egy tetkót. Ha valami olyan minta, akár egy nagyobb motívumba is bele lehet vonni vagy épp, ha nem olyan nagy és nyomatékos, akkor átdolgozni úgy, hogy fel sem ismeri később az ember. Az ő dolga már csak az lenne, hogy eldöntse, mit szeretne.
-Talán, maszkban kellene versenyezned. Na jó, ez viccnek is rossz volt...- mosolyodok el, de hát mi más juthatna eszembe? A másik jó megoldás az lenne, ha úgy állna hozzá, hogy biztos nem ismerik fel. Max, ha megkérdezné valaki, hogy "hé, nem te vagy az a menő színész?" akkor azt mondaná lazán, hogy nem. Ennyi és kész is. Innentől fogva ki piszkálná? Az ember egyébként is, ha összefut egy hírességgel van, hogy fel sem ismeri, csak azt érzi, hogy "valahonnan ismerem". Aztán kiderül, hogy a tv-ből.
-Ha máshogy nem, próbáld ki egyedül. Úgy, hogy még nem verseny, csak... gyakorolsz.- vonok vállat, miközben tovább találgatok, hogy is lehetne megoldani ezt a dolgot, de végül áttérünk a pláza picsákra, akiknek a gondolatától is feláll a szőr a hátamon. Még jó, hogy a műhelyben egyik srác se szívleli az ilyeneket. Jesszusom! Ha Will elő állna egy ilyen műmellű lotyóval... hát én biztos embert ölnék, és nem Will lenne az.
-Ne is mond. Rosszul vagyok tőlük! Főleg ezek a playboy minták, hello kitty és társaik. Hála az égnek a csillagok már kevésbé menők, de a ribanc rendszám, még mindig hódít.- remélem tudja, mit értek ez alatt, mert elképzelni sem tudom, hogy valakinek ezt még be kelljen mutatni. Minden második nő a derekán visel valami abszurd tetoválást, amitől nem, hogy nem szexi, de még nevetséges is. Pont annyi értelme van a dolognak, mint amikor a nyakig húzott tangát kivillantják a csípőnadrág alól. Nevetséges.
-Ezt igazán szépen mondtad. És igen. Sokkal inkább megbecsüli azt az ember, amit kemény munka árán ért el. Ezért is nem akarnám, hogy most rögtön minden az ölembe hulljon.- gondolok itt sok mindenre, személyre és nem személyre. A lényeg, hogy sokkal élvezetesebb úgy megkapni valamit, ha várni kell rá kicsit és áhitozni. Na meg, nem árt letisztítani magunkban a gondolatokat, hogy akkor minek mi lesz az értelme és, hogy valóban kell-e?
-Ha nem akarod, nem kell olyan irányba terelni a beszélgetést, ami neked kényelmetlen.- nyugtatom egy aprócska mosollyal, mikor feltűnik, hogy hirtelen olyan zárkózott már megint és félbe hagy egy mondatot zavart arckifejezéssel. Isten ments, hogy úgy érezze, el kell mondania valamit, amit nem is. Végtére is, nem régi cimborák vagyunk mi, csak most ütköztünk -hehe, szó szerint.
-Nincs akcentusod. Egyszerűen, a viselkedésed olyan. Vagy nem is tudom.- vonok vállat tanácstalanul, majd bólintok egyet.
-Igen. Vagyos, félig meddig. Sacramento-i vagyok, ami elég közel van és jó pár éve itt élek már. Olyan, mintha itt nőttem volna fel.- és szívesebben is emlékszek erre az időszakra, mint arra, amit otthon éltem át. Legszívesebben kitörölném a múltat de úgy, ahogy a tetkókat se szívesen tüntetem el, ezt is meg kell őrizzem. Anélkül nem az lennék most, aki vagyok.
-Na és... egyedül élsz itt?- remélem nem érti félre, nem felszedni akarom vagy ilyesmi, csak érdeklődök. Hiszen, miért is ne várhatná otthon egy aranyos lány ezt a pasit, mikor egész kellemes társaság és jóképű is? Még szép, hogy érdeklődök effelől. Hülye lennék, ha nem tenném. Másrészről, én nem olvasok szennylapokat így azokból nem is tudnék értesülni.

Valahogy úgy érzem, hogy talán kezd Jason feloldódni. Feltűnt, hogy távolságtartó pasi és nem az a mosolygós, vigyorgós fajta, ugyanakkor mostanra már talán rájött, hogy nem akarok semmit kicsikarni belőle és tartania sem kell tőlem.
-Köszönöm szépen.- mosolyodok el, ahogy közli, hogy a vendége vagyok és nem is ellenkezek. Azt hiszem, így próbálja meghálálni, hogy nem verem nagy dobra ezt az egész esetet. Egyébként is, már eleget rongáltam a büszkeségét. Hát még, ha kiharcolnám, hogy én fizetem a saját részemet és nem kérek semmit... ez a pasiknak ugyanolyan szent dolog, mint az, hogy nem mi nők nyitjuk ki előttük az ajtót, hanem fordítva. Nem akarom én megsérteni és egyébként is jól esik, ha meghív, mert ez azt jelenti, hogy egész jól viseli a társaságom.
-Én sem veszem kötelezően. Ez a te döntésed és rajtad áll, hogy bizalmat szavazol-e nekem. Minden esetre, ha gondolod gyere majd el a szalonba, mutatok képeket régi munkáimról, akár hívok is olyat, akit már tetováltam meg ilyenek. Segítek kiválasztani a mintát... nem kell rögtön fejest ugrani a mély vízbe.- magyarázok egy gyengéd mosollyal az arcomon csak, hogy ne érezze, hogy én rá akrnám ezt erőszakolni vagy valami. Nem szoktam senkit sem rábeszélni. Ezt mindenkinek tudnia kell, hogy bevállalja-e vagy sem és, hogy úgy érzi-e én vagyok a megfelelő ember vagy sem. Ha alapjáraton nem vagyok valakinek szimpi például, akkor tuti, hogy nem fog oda feküdni a szalonba, hogy nyomjak rá valami tetkót.
-Igen, a versenyekre, amiről akárki nem tudhat szóval, most már érezd magad igazán különlegesnek. Ha pedig tényleg komolyan érdekelne a dolog, szívesen elhívlak egyszer de tudod, ez amolyan titkos dolog. Bár nem tudom mit szólnának, ha te színész létedre megjelennél. Az biztos, hogy dobna a hírneveden, ha lekapna egy fotós egy illegális versenyen.- röhögök, de persze beszéd közben lehalkítom magam, nehogy avatatlan fül bármit is meghalljon ebből. Igazság szerint, a legtöbb versenyre bárki oda találhat, ha nagyon akar. Itt-ott lehet hallani info morzsákat, mert elég sokan járnak ilyen eseményekre. Mindenhol van valaki, aki tud ezekről, csak kérdezősködni kell.
-Sajnos meg tudlak érteni. Pasi lennék, biztos nem viselném el az olyan nőket és azt is elhiszem, hogy színészként még nehezebb dolgod van.- húzom el szomorkásan a számat és valóban, megesik szerencsétlenen a szívem. Esélye nincs, hogy normális nőt szedjen össze, mert azokban a körökben csak cica babák vannak. Vagyis, lehet, hogy anno normális nők voltak, de a sztár világ tönkre vágta őket és agymosáson mentek keresztül. Igazából nem értek az egészhez. Nem is fogok soha.
-Igazság szerint tökre elégedettnek kellene lennem. Van egy saját szalonom, saját lakással, csodás kocsim, barátaim és minden egyéb de... valahogy mégis úgy érzem néha, hogy valami még hiányzik. Oké, nem konkrétan férjre meg gyerekekre gondolok, hanem... valamire. Például örülnék, ha sikerülne olyan neves tetováló művésznek lennem, mint páran itt Los Angelesben, de ehhez kitartó munka kell és jó vendégek. Igazság szerint, ha nagyon törtető lennék, megpróbálnálak mindenképp befűzni, hogy gyere a szalonomba, de én nem vagyok ilyen. Ezért nem fogok könnyen eljutni a célomig.- vonok vállat a kimerítő megjegyzésem után és egy pillanatra el is szégyellem magam. Mégis, ki a fenét érdekel mindez? Lehet, hogy kérdezett, de kétlem, hogy egy regény méretű választ várt. Szóval, inkább tovább szemezek az étlappal, amit már harmadjára nézek át újra, de még mindig nem tudtam választani. Vagyis... talán mégis.
-Igen. Ha meglátok egy turistát, rögtön el akarok gázolni valakit.- nevetem el magam, végül a pincérnőre lesek, aki visszatér hozzánk és megrendelem magamnak az ananászos csirkét. Bírom az ilyen kajákat.
-Csak... nem tudom. Nem beszélsz furcsán, de mégis hallani vélek valami különbséget az itteni beszéd és a tiéd közt. De lehet, hogy csak szimplán keveset beszélek művész emberekkel.- mosolygok rá és tény, a legtöbbször szleng beszédet hallok vagy épp oltári nagy tuskókkal hoz össze a sors. Ezért is örülök, ha értelmes emberekkel találkozok, mint Jason vagy épp Will és a többiek. Unom már a gettósokat néha.
-Tudok egyébként egy jó műhelyt is, ha kocsit akarnál szereltetni vagy tuningolni. Ott dolgozok én is, mint ügyeletes kocsi festő.- ha már eszembe jutott, fel is hívom rá a figyelmét, mert a nyakamat tenném rá, hogy Will az egyik legjobb a környéken. Persze, ez a dolog a jó csapatban is rejlik de tény, hogy szívvel, lélekkel csinálja, amit csinál.

Tény, hogy ritka, hogy valaki nem azt lesi a másikban, hogy mi haszna lehet belőle, viszont engem még sosem vezérelt konkrétan valaki irányába ez. Olyan már volt, hogy valakit megismertem és utólag kiderült, hogy hasznomra vált az ismeretség, de nem keresek fel senkit azért, hogy nekem jó legyen és nem is csak akkor beszélek x ismerőssel, ha kell valami. Valahogy megtanultam már az életben, hogyan szerezzem meg azt, amit akarok segítség és pátyolgatás nélkül. Sőt. Azt is megtanultam már, hogy egy bizonyos dolog elérése akkor tölt el igazán büszkeséggel, ha tudod, hogy egyedül érted el.
-Igen. Meglehetősen ritka.- most, hogy jobban végig gondolom, talán egyszer már kihasználtam valakit. Az exemet, akivel javarészt szerintem azért voltam együtt, hogy meglépjek otthonról. Viszont erre csak később, mostanában jöttem rá és akkor még teljesen úgy tűnt, hogy ez szerelem. Nem tudom, melyik az igazság. Kicsit talán mindkettő.
-Igen. Elég pocsék érzés tud lenni, de olyankor én csak bízom benne, hogy lesz még alkalmam korrigálni a hibámat.- például a múltkori hibámat Willel, hogy nem hagytam, hogy minden csak úgy történjen, ahogy kell. Már akkor rögtön megbántam, amikor azt mondtam, hogy le kell állnunk. Mekkora hülye voltam. De! Talán helyre tudom még hozni.
-Fúj. Meg tudlak érteni.- nevetem el magam ismét, ahogy elképzelem, hogy a hús láttán elzöldül a feje, de igazából, picit sajnálom is. Pár szerep igen durván kikészítheti az embert. Nem is hiszem el, hogy nincs rájuk hatással, ha mondjuk egy tök depis pszichopatát kell eljátszaniuk. Ne mondja nekem senki, hogy nem veszi át a színész a karakter hangulatát úgy, hogy az kihasson rá. Én legalábbis nem tudnék úgy eljátszani valakit, hogy ne sikerülne átvenni pár dolgot.
-Igazság szerint jól esne, igen. Együnk valamit.- bólogatok egy mosollyal az arcomon és csak most jövök rá, hogy azért is nem rossz ötlet ez, mert ma még nem ettem egy falatot sem. Ha jövök-megyek és dolgozok, hajlamos vagyok megfeledkezni az evésről. Kivéve, amikor már késő délután kopog a szemem. Nem a legegészségesebb életmód, de ez van. Eddig még nem lett bajom belőle.
-Ez is érdekes, de érthető is. Az ember sokszor támaszkodik az érzékszerveire. Ki vizuális típus, ki más.- vonok vállat ezzel jelezve, hogy emiatt nem nézem őrültnek. Mindenki más és más és el kell fogadnunk mások álláspontjait is. Még jó, hogy nem egyforma mindenki. Baromi unalmas lenne az élet.
-Megadom majd a számom és, ha úgy döntesz, kell valami a bőrödre, mindenképp szólj!- vigyorodok el szavai hallatán és tudom, hogy aki már fontolgatja, az általában meg is csináltatja. Addig úgy sem nyugszik az ember. Főleg, ha már komoly tervei vannak, hogy mit is kellene varratnia magára. Onnan már nincs visszaút. Akkor már nyert a tetoválás.
-Pedig hidd el, van még jó pár hozzám hasonló csaj azokban a körökben, ahol mozgolódni szoktam. Viszont, az olyan csajok ritkán sétálgatnak a Rodeo Drive-on napközben, hogy a legújabb rózsaszín körömcipőt megvegyék.- sunyi mosoly kúszik az arcomra, mert bár én is szeretek öltözködni, tény, hogy ritkán járkálok shoppingolni úgy, mint egy díva és nincs kézi pincsim se. Nem is érzem szükségét, hogy legyen. Nem olyan nő vagyok és valahogy jobban bírom a magamfajtákat. Sok pasit meg is értek, ha inkább meleg mint, hogy a rózsaszín cica babákkal szóla álljanak. Én se tenném.
-Szép is, amikor egy gyerekkori álom teljesül.- sóhajtok egyet ábrándosan és eszembe jut, hogy konkrétan én is a kocsikra voltam teljesen ráállva már kislányként, csak akkor még nem gondoltam, hogy versenyezni fogok. Ha pedig apám tudta volna, hogy milyen dilim van vagy, ha most tudná, hogy mit művelek, tuti, hogy elverne úgy, ahogy régen tette. A gondolatra még a hideg is végig fut a hátamon, így aztán elterelem inkább a gondolataim. A mai napig rettegek tőle és kétlem, hogy épp rá kellene gondolnom, amikor egy híres színésszel trécselek kávézgatás közben, akit épp nem rég ütöttem el.
-Most csak egy meló miatt vagy a városban vagy tervezed, hogy ide költözöl vagy már itt élsz?- nem tudom miért, de alapból azt feltételezem, hogy nem ide valósi. Talán, a beszéde miatt vagy nem is tudom minden esetre, ha már beszélgetünk, akkor ismerkedjünk meg, nem?

Nálam kimaradt az az időszak, amikor kis hercegnőnek képzeltem magam vagy épp balett táncos akartam lenni. Az utcánkban nagyrészt srácok laktak, azok közül is a legtöbb fekete volt, akik gyerekként vagy kosaraztak, vagy kocsikkal ügyködtek. A csajok inkább táncoltak, és abban részt is vettem párszor. Annak ellenére, hogy az apám elcseszte, azért nem volt rossz gyerekkorom.
-Sosem vágytam ilyesmire és az üzletnek ugyan jót tenne, de nem szokásom kihasználni az embereket.- vonok vállat, miközben erről röviden felvilágosítom Jasont és inkább nem is részletezem. Rühellem azokat, akik másokon kapaszkodnak fel, hogy elérjenek valamit. Keresztül gázolnak akármin és akárkin... undorító. Ha valaha híres leszek a munkám által, mint például Kat Von D, akkor azt egyedül fogom elérni.
-Ne mondj ilyet. Az is a te munkád még, ha nem is a legjobb. A lépcső része, amin végig kell sétálnod a sikerért. Nekem is van olyan munkám, ami miatt elásnám magam. Viszont, ingyen vállalom a javítását.- nevetem el magam és tény, hogy a legtöbb nem az én hibámból van, hanem mert a kedves vendég pocsék mintát talált ki, amit aztán meg akar változtatni. Ilyenkor kedvezményesen kreálom át de, ha mondjuk kopik a tinta vagy szimplán elcsesztem valamit -igen ritka eset!-, akkor ingyen javítok. Csak emberség kérdése. Talán, épp ezért nem fogok ebből meggazdagodni, mert nem húzom le még a hülyéket se. Pech, hogy tisztességes ember vagyok.
-Sajnos, a filmes szakma még mindig jobban érdekli az embereket, mint a tánc. Pedig a tánc sokkal művészibb.- bólintok egyet és sajnos el is hiszem, hogy ott nincs olyan nagy sikere, ugyanakkor hiszek benne, hogy csak kitartóan kell dolgozni és eléri az ember, amit akar.
-Igaz. Ezt csak a férfi tudhatja, de sztem a tiéd még épségben van.- forgatom a szemeim mosolyogva, mert úgy látom, ez a büszkeség téma nagyon foglalkoztatja. A szememben még nem kevésbé férfi attól, hogy segítettem neki. Ettől még nem tudom milyen ember, mennyire férfi, hogy viselkedne durva helyzetekben és mit csinál az ágyban. Akkor miért ítélkéznék felette?
-Ismerek onnan pár fazont, de én se a vad, sört vedelő motoros vagyok. Leginkább olyan okokból szeretem, amit te is mondasz, csak nekem van egy dilim a gyönyörű motor hangok iránt.- mosolyodok el, miközben a kávés poharam szélét... vakarászom vagy mi. Tény, hogy vannak hülye dolgaim, mint például, hogy nem tudok nyitott ajtónál aludni, még akkor is magamra zárom a fürdő ajtót, ha egyedül vagyok, minden autófestés előtt csak egyetlen egy hajgumival vagyok hajlandó felkötni a hajam -amolyan kabala hajgumi- és társai. Szerintem ilyenek mindenkinek vannak, így az is ide tartozik, hogy a gépek hangját figyelem s csak utána a külsőt. A veterán kocsikért például meghalni is képes lennék.
-Elhiszem. Ezt nevezik balesetnek. Az is lehet, hogy a sors keze volt benne és találkoznunk kellett, mert épp... -nézek rá úgy, mintha valami rossz banya lennék, aki amúgy üveggömmbbel jósolgat szabad idejében- tetkót akarsz csináltatni? Vagy mondjuk szereted a gyors kocsikat.- vonok vállat és igazából magam sem tudom, mi oka lehet, hogy mi egymásba koccantunk, de valami biztos van. Vagy, csak szimplán így jött ki a lépés és feleslegesen agyalok ilyesmiken, de hiszek benne, hogy nem véletlenül találkozik az ember valakivel.
-Érdekesen? Akarod mondani, őrülten, egy nő szájából. Viszont versenyezni csak két-három éve szoktam. Előtte a régi szomszédaimmal baromkodtunk sokat. A tetoválás pedig két éve a munkám. Előtte egy tetkós mellett dolgoztam és saját szalonra gyűjtöttem. Na és te? Mióta táncolsz és színészkedsz? Régi nagy álom ez?- kérdezem érdeklődve mert, ha már én mesélek magamról és az életem töredékéről, akkor ő is megteheti ezt. Csak nehogy közben azt gondolja, hogy mégis valami sunyi riporter vagyok.

Valahogy a válaszát olyan hárítás félének érzem, mint amikor valaki arra, hogy tényleg volt-e sitten azt válaszolja, hogy nem volt régen szent vagy mit tudom én. De mire ezt végig gondolom, végül mégis kinyögi, hogy mi miatt nem akart mentőt hívni és így már igazából teljesen megértem.
-Ami azt illeti, én se szívesen lettem volna a rajongóid kereszttüzében és a címlapon se, amiért elütöttelek. Tényleg jobb, hogy nem hívtunk mentőt de ne felejtsd! Ha nem leszel jól, megnézetlek egy dokival.- mosolyodok el a végére, mert ebből nem vagyok hajlandó engedni. Ha ma elbúcsúzunk egymástól, az úgy legyen, hogy biztos vagyok benne, hogy két perccel távozásom után nem dobja fel a talpát.
-Szóval színész vagy! Az egy jó szakma lehet. Bármi lehetsz, ami szeretnél, ha épp olyan szerepet kapsz. Viszont sajnálom, hogy nem esett le. Elég ritkán nézek filmeket, ezért lehet, hogy nem tudtam ki vagy.- mosolyodok el és tény, ami tény, nem igazán szoktam a tévé előtt dögleni. Ami azt illeti, nem is tudnám megmondani, mikor néztem utoljára valami műsort. Pár film volt, amit megnéztem moziba, mikor épp volt pasim vagy a haverok elhívtak, de ennyi. Ezen kívül vagy tetoválok, vagy mást pingálok, vagy versenyezek. Nincs időm tévét nézni és nem is köt le.
-Annyira nem is volt vészes, hogy segítettem. Nem lett annyi a férfiúi büszkeségednek, nyugi.- csóválom a fejem vigyorogva és még mindig nem értem, miért gondolják a pasik, hogy ciki, ha segítségre szorulnak. Már nem a 12. században élünk, hogy emiatt ne nézzék férfinak és nem is a lovagkorban, amikor bele fulladhatott valaki a vérébe, mert attól volt menő. Ez a 21. század, ahol mi nők is létezünk és gyanítom, sok élethelyzetben lekörözzük a pasikat is. Jó, nem mindet, de vannak igen tesze-tosza alakok. Inkább ők szégyelljék magukat ne azok, akik egyszer-egyszer nagy ritkán segítségre szorulnak.
-Ami azt illeti, nem tűntél olyan motoros típusnak. Tudod, akiket én ismerek, azok a kőkemény motorosok. Tetkó, piercing, fejkendő, sör szag és társai. Bár most, ha jobban megnézlek, egészen passzol hozzád az a gép.- vigyorodok el igazából, ha a másik motoros kategóriát veszem alapul, azaz a jóképű, szexi, fiatal menő pasikat, akik a motorokkal szédítik a csajokat, akkor Jason teljesen beleillik a képbe. És bingo. Döglenek is utána a csajok, úgyhogy nem tévedtem.
-Ha továbbra is úgy sétálgatsz majd, mint aki nem lát és nem hall, akkor könnyen előfordulhat.- kuncogok halkan, közben a pincérnő lénk pakolja, amit kértünk én pedig lecsapok a kávémra. Hiányzott ez már. Mindig hiányzik. Imádom a kávét.
-Én kérlek szépen tetoválok és szabad időmben kocsikat is festek egy jó ismerősöm műhelyében. Valamint... szívesen versenyzek is, de ezt a zsaruk előtt ne hangoztasd.- mosolyodok el, miután röviden elmondom, mivel is foglalkozok aztán várom a hüledező reakciókat. Tudom, nem épp nőies szakma egyik sem, de mit csináljak? Én már csak ilyen különc vagyok, de legalább nem tömeggyártmány.

Örülök, hogy mindketten úgy látjuk, hogy nem én voltam a hibás, ugyanakkor nem akarom én ezt az orra alá se dörgölni. Sajnos, elég egy pillanat ebben a nagyvárosban, amikor az ember nem figyel oda rendesen és vége. Még ez a jobbik eset, hogy csak ennyi történik. Ha nem vagyok észnél és nem kapcsolok gyorsan, keresztül hajthattam volna rajta simán és akkor nem tudott volna ellenkezni a mentő miatt.
-Szerintem felejtsük el az egészet. Viszont, ha lehet egy kérdésem... miért nem akartad, hogy mentőt hívjak? Félsz az orvosoktól? Esetleg a kórházaktól, vagy mi?- kérdezem óvatosan, mert hát nem akarok én a lelkébe tiporni, csak nem értem, miért ellenkezett annyira. Talán bevándorló? Kétlem. Akkor meg miért?
Nem nehéz megtalálni azt a kávézót, ahol parkolhatott, mert annál az egynél ácsorog egy szép kis motor. Viszont, ahogy végig lesek a pasin nehezen tudom elképzelni, hogy tényleg ilyen a stílusa. Motoros? Inkább nézném egy limuzinos alaknak, de hát nem szabad külsőről ítélni, ugye?
-Mit nem? Úgy hisztizel, mint egy nő. A kutyát nem érdekli, hogy mi mit csinálunk itt. Megsérültél, segítek. Ez van. Törődj bele.- nyújtom a kezem segítségül, ahogy kiszáll, aztán csak belekarolok, hogy az uraság kedvéért ne tűnjön olyan gáznak az egész. Így olyan, mintha ő kísérne engem a kocsitól.
-Fájó pontja az lehetett, amikor elütöttelek.- vigyorodok el, majd beriasztom a kocsit és odasétálok vele az egyik üres asztalhoz. Miután lehuppanok én is és ő is, amint arra jár egy pincérnő, rendelek is.
-Kérnék egy üveg ásványvizet és egy tejeskávét cukor nélkül.- mondom is el a nőszemélynek, mi a kívánságom, majd Jasonre sandítok, hogy ő is kibökje, mit szeretne. Amíg megbeszéli a pincérnővel, a motort veszem szemügyre alaposabban. Igazán szép gép. A másik nagy kedvenceim az ilyen gyönyörűségek. Nem is értem, hogy lettem én nő. Lehet, hogy pasinak készültem.
-Nagyon szép gép. Biztos, hogy a tiéd?- kérdezem egy mosollyal az arcomon, ahogy jobban kényelembe helyezem magam, majd körbe lesek a kávézóban. Nincsenek valami sokan, így aztán nem is sokan láthatták, hogy én segítettem ki a kocsiból. Akkor meg nem értem, miért rinyált.
-Nekem is van egy egyébként. Ha legközelebb összefutunk, azzal ütlek majd el, oké?- mosolygok és érzem is, hogy már kevésbé vagyok olyan ideges, mint az elején. Örülök, hogy nem lett komolyabb baja és, mivel elég jó fej is velem, azért se kell aggódnom, hogy meg akar lincselni.

A Chargerem halkan dorombol, miközben Jasont végre betuszkolom a kocsiba és elindulok vele, hogy visszavigyem a motorjához. Próbálok a lehető legkevésbé úgy vezetni, hogy az a szédülésén még rontson, így aztán elég lassan megyek. Viszont, ez a tempó az, amikor tényleg gyönyörű hangja van a motornak. Talán ezért is van az, hogy akaratlanul is mosolygok. Imádom ezt az autót és örülök, hogy nem egy kocsival koccantam ma, mert rohadtul fájna érte a szívem. Oké, a műhelyben gyorsan korrigálnánk a dolgot, mert Will segítene, ezt tudom, de akkor is.
-Nem gond. Ha nem is az, akkor majd megkeressük.- pillantok Jasonre mosolyogva és egy óvatos sóhajjal veszem tudomásul, hogy most már kevésbé van olyan színe, mint egy három hetet vízi hullának. Talán hamarosan elmúlik a szédülése is. Főleg, ha megkapjuk mindketten azt a bizonyos kávét, mert csodák csodájára, beleegyezik az ajánlatomba.
-Tudod, olykor elég furcsán pislogsz rám. Lehet, hogy túl tolakodónak tűnök vagy nem tudom minek, de sosem ütöttem még el senkit. Nem tudom, mi a helyes viselkedés ilyenkor, viszont azt tudom, hogy emberpárti nőszemély vagyok. Úgyhogy Jason, nem fogsz könnyen megszabadulni tőlem. Elütöttelek, így annyival tartozok, hogy csak akkor hagylak magadra, ha úgy látom, hogy rendben vagy.- magyarázok neki, miközben letérek a párhuzamos útra és visszafelé veszem rajta az irányt. Utána már, csak egy balos majd még egy, és valahol ott lesz az a kávézó. Kár, hogy nem tolathattam csak úgy simán vissza, de most már így is jó.
-Nem szeretem, ha egy kábé velem egy korú teszi. Ettől olyan hivatalos az egész, mintha egy ügyvéddel beszélnék vagy egy pszichológussal. Nem vagyok én olyan öreg, sem olyan úri nőszemély, hogy magázni kelljen.- vonok vállat és valóban, talán túl közvetlen vagyok, de akkor sem szoktam ragaszkodni a magázáshoz. Olyan helyen élek jó pár éve, ahol ez nem is megszokott. Ha valaki bejön hozzám a szalonba, nem csókolomozik és nem magáz, miközben eldönti, mit szeretne magára tetováltatni. Laza környéken élek, én is laza vagyok. Ez van. Viszont, ezek szerint Jason más.
-Az Ali vagy a Lis megteszi. Van még jó pár módja a becézésemnek, de ez a kettő bőven elég. Amelyik neked kényelmesebb.- eresztek meg egy óvatos mosolyt felé, bár ezt ő úgysem láthatja, mert lehunyt szemmel ücsörög az ülésen. Az utazás viszont véget ér, mivel a kávézóhoz érünk, ahonnan nem messze parkol is egy szép motor. Gyanítom, az lehet az övé.
-Szerintem jó helyen járunk. Szóval, most benyomunk egy kávét, aztán utadra engedlek, ha jól leszel.- szállok ki a kocsiból, aztán oda sietek az ő oldalához, hogy kisegítsem, ha szükséges. Tudom, hogy ezzel a sárba tiprom az önbecsülését, de leszarom. Az se tenne jót a büszkeségének, ha elnyalna az úton, miközben kiszáll a kocsiból. Szó szerint kiszállna.

Nem először találkozok ezzel a jelenséggel, amikor egy pasi annak ellenére, hogy láthatóan megsérült, játsza a hőst. Will is így csinálta a múltkor és Trevor barátom is nem egyszer hősködött, amikor valami baja volt. Nem szeretem az ilyet, de persze nem is tudom megváltoztatni a dolgot.
-Igazad van. Nehogy alaposan letöröljem azt a sebet.- veszem el a kezem, ahogy leállít, majd behajítom az egyik kukába nem messze tőlünk. Tény, hogy morcos vagyok. Nem a nője vagyok, hogy megjátsza nekem magát. Igazság szerint gőzöm sincs ki ez, csak segíteni akarok és még ezt se értékeli. Ahelyett, hogy hálás lenne, hogy nem hagytam itt a fenébe pár mentősnek, bunkózik, ami nem tetszik. De hát az élet nem lehet mindig fenékig tejfel.
-Sejtettem.- sóhajtom, mikor válaszul a "nem, kösz"-t kapom. Ezek után már igazán nem tudom, mit tehetnék még érte de az biztos, hogy nem hagyhatom még itt. Látszik rajta, hogy még nincs igazán jól, azért pedig nem vállalok felelősséget, ha öt perc múlva, amikor én lelépek esetleg, összeesik valahol. Egyből elő kerülnék, hogy én ütöttem el nem rég, aztán arra ébrednék éjszaka, hogy a rendőrök kopogtatnak az ajtómon. Meg egy frászt. Ha már nem akar mentőt, akkor addig nem is hagyom itt, amíg nem látom, hogy rendben van.
-Alison Shepard.- mutatkozok én is be, ha már hajlandó velem kezet fogni, közben megeresztek egy apró mosolyt is, viszont ez el is tűnik az arcomról, ahogy megtántorodik picit Jason. Szabad kezem a vállára pakolom és próbálok neki valami támaszt nyújtani. Nehogy kinyúljon itt nekem, mikor végre már az utcán sétáló nézelődök elvonultak. Nagyjából, már senki se figyel arra, hogy mi van vagy mi volt.
-El ne képzeld, hogy most neki állsz motorozni. Meg ne sértődj, nem vagyok a dadád vagy ilyesmi, még csak nem is ismerjük egymást, de fejsérüléssel, mikor a lábadon is alig állsz, nem fogsz elmenni motorral. Ha már nem hagytad, hogy mentőt hívjak, ne csinálj hülyeséget.- dorgálom meg újfent, miközben az anyósülésem felé terelgetem és kinyitom az ajtót, hogy betuszkoljam a kocsiba. Elviszem addig a kávézóig, ha a fene fenét eszik is és ameddig ráérek -igazából elég sokáig, mert semmi dolgom-, nem fogom engedni, hogy felüljön arra a motorra. Inkább hazaviszem, aztán visszajövök a motorért és elviszem neki.
-Melyik kávézó az? Egy utcával lentebb ami van?- fordulok hátra az ülésen én is, miután behuppantam, hogy hátra lessek a hátsó szélvédőn, hol is lehet az a kávézó.
-Mit szólnál, ha kötnénk egy egyezséget? Odaviszlek, meghívsz egy kávéra és, ha már nem fogsz szédülni, esküszöm lelépek a fenébe. Azt csinálsz utána, amit akarsz de, ha fél óra múlva is szédelegni fogsz, akkor elviszlek egy ismerősömhöz, aki megvizsgál. Nem kórház, nem mentő, csak egy orvos ismerős, aki otthon is meg tud vizsgálni. Na?- lesek rá kíváncsian, miközben indítom is a kocsit és, mivel ez egyirányú út, ahol épp ácsorgunk, muszáj vagyok végig haladni rajta, hogy aztán a háztömböt megkerülve térjek vissza a kávézóhoz.

Komolyan aggaszt, hogy mi lett a pasival és bár látszólag jól van, azért próbálok meggyőződni róla, hogy tényleg így van-e. Hiszen van olyan, hogy az adrenalintól valaki nem is érzi, hogy gáz van. Utána meg kiderül, hogy itt is eltört meg ott is...
-Ne szórakozzak? Úgy nézek ki, mint aki szórakozik?- ráncolom a homlokom morcosan, mert ha valamivel, hát azzal fel tudnak húzni, amikor segíteni akarok és játszák az eszüket. Itt természetesen a pasikra gondolok. Mindegyik ezt csinálja. Ha baja is esik és tényleg komoly a sérülés, akkor is előadják a menő gyereket. A büszkeség meg a becsület meg miegymás miatt persze. Én viszont azt vígan lesz*rom. Az se érdekel, ha neki áll hisztizni és földhöz verdesi magát, akkor is segíteni fogok, mert nem hagyom csak úgy itt.
-És én degeneráltnak tűnök? Először is, nem kell magázni, nem vagyok vén szatyor. Másodszor, ha tovább ellenkezel és játszod a machót, elütlek még egyszer, hogy biztosan bajod essen. Ez így világos?- förmedek rá, ahogy ellöki a kezemet, de aztán csak csendben másmerre pislogok. Nem is ismerem a tagot, de olyan szépen kiosztottam, mint annak a rendje. Azt hiszem, ez az ideg miatt van még mindig.
-Sajnálom...- morgom magam elé végül, aztán elő kapok a kocsiból egy törlőkendőt -mert ott még ez is van!- és visszavonulok a pasashoz, hogy letérdeljek mellé és alaposan letörölgessem a fejét. Talán tényleg nem komoly a baj, mert már nem vérzik. De persze, fejben azért még lehetnek gondok.
-Fel tudsz állni?- lesek rá végül újra kíváncsian és leginkább a szemeit fürkészem, mert azokon mégis csak látszódna, ha lenne valami zavar odabent vagy nem? Persze, ha megpróbál felállni segítek neki, de egyébként inkább nem erőltetem az meg rohadtul nem érdekel, hogy az úton álló kocsim miatt dudálgatva meg kurva anyázva előznek meg páran.
Ha a pasas meg tud ülni végül a seggén nyugton két percig, vagy épp fel tud állni és úgy is marad, akkor behuppanok a kocsiba végül és lehúzódok az út szélére, de még most se lépek le. Vállalni szoktam a tetteim következményét, most pedig azt vállalom, hogy elviszem valahova, ha kéri vagy, hogy figyelek rá még tíz percig, tényleg rendben van-e. Ennyit megtehetek, ha már nem jelent fel, nem hív mentőt és nem küld el a fenébe.
-Elvigyelek valahová...?- és itt lezáratlanul hagyom a kérdést, csak hogy értse, a nevére vagyok tényleg kíváncsi. Elég rossz lenne úgy szólítani, hogy "pasi" vagy "srác" és így legalább kiderülne, hogy tényleg nincs agyilag probléma. Remélem, csak koppant egy picit a feje, lesz ott egy pukli és kész. Nem akarok életem végéig úgy élni, hogy tudom, egy helyes fiatal srác miattam lett "degenerált".

A pasas a földön fekszik, engem szét vet az ideg és a helyzeten az sem segít, hogy körülöttünk egyre többen sutymorognak és pislognak ránk kíváncsian, hogy mi a fene történt. Viszont, ami vigasztal az az, hogy a srác megmozdul és még meg is szólal, bár elég kábának tűnik ekkor még. Ahhoz mégis van elég ereje, hogy kinyögje kapásból: ne hívjanak mentőt. Én sem vagyok egy anyámasszony katonája, de azért ha koppanna a fejem a betonon egy ilyen esetben, biztosan megnézetném magam. Már csak azért is, nehogy agyilag defektes legyek egy idő után. Persze örülök, hogy nem rögtön pattogni kezd, hogy feljelent és végem van és stb. Ezért már most rohadt hálás vagyok neki.
-Biztos jól vagy? Nem fáj semmi?- segítek neki felülni azonnal, miközben alaposabban szemügyre is veszem, hogy egyben van-e. Nincs-e valamije eltörve vagy akármi. Nem, mintha értenék az orvosláshoz, de azt azért én is meg tudnám állapítani, ha eltört volna egy csontja.
Vérzik a feje. Végem van. Amikor meglátom ujjain a vért érzem, hogy elfehéredek és ismét rám tör a pánik. Mi lesz velem, ha lecsuknak? Én nem oda való vagyok. Oké, kemény csaj vagyok és be is tudok törni pár orrot, ha kell, na de azért a sitt... nem vállalnám be inkább.
-Nem hallották? Menjenek innen!- utasítom a körülöttünk levőket, mivel nagyon úgy tűnik, hogy a pasast zavarja a közönség, de én azért még szemmel tartom. Jobban mondva, megvárom, nem-e akarja négyszemközt majd a képembe vágni, hogy egy rohadt ringyó vagyok és fel fog jelenteni.
-Biztos, hogy minden oké? Hány ujjamat mutatom?- mutatom fel neki három ujjamat is amiből, ha mondjuk lát hatot, akkor szerintem gáz van. Nagyon nagy gáz.
-Ha jól tudsz válaszolni, nem hívok mentőt, esküszöm.- azt viszont nem ígérem meg, hogy én nem fogom alaposan szemügyre venni azt a sebet a fején még akkor is, ha hármat mond. Ha mást nem, legalább letörölgetem vagy valami. Azért cserébe, hogy nem kezdett el már most rendőrért kiabálni, ennyivel tartozok neki.
-Nem vagy rosszul? A nevedre emlékszel?- elvileg a filmekben ezt szokták kérdezni, ha valakinek a fején keletkezik sérülés. Hiába, hogy a koponya erős csont, az agynak elég egy ütés valami rossz ponton és vége. Vagy működik tovább rendesen, vagy nem, ha pedig most benyögi, hogy nem emlékszik a nevére, biztos hanyatt vágom magam itt, rögtön mellette és megvárom, amíg egy szemetes kocsi áthajt a fejemen.