At least i've got my friend | Ali & Jason

At least i've got my friend...

Nem hoztuk szóba azt, ami történt. Csak megittuk a whiskyt, beszéltünk még erről-arról, végül mire visszaértem pár szendviccsel a konyhából, Jason már aludt én pedig jó pár percet azzal töltöttem, hogy figyeltem, ahogy alszik és megettem a rögtönzött kajámat.
Csak ezek után mentem be a szobámba, hogy előkerítsek egy fölösleges plédet, majd gyors zuhanyzást követően ledőltem én is aludni, viszont nekem nem ment olyan egyszerűen, mint Neki. Akörül járt az agyam, ami köztünk történt és valahogy nem tudtam hova tenni az esetet, így végül megnyugtattam magam azzal, hogy a whisky miatt volt.
Annak ellenére, hogy hajnalig csak fetrengtem, reggel én voltam a legéberebb, mert már hét órakor a kávét főztem és a reggelit készítettem. Oké. Nem diétás kaja, mert tükör tojás és némi bacon szalonna van terítéken, de azért remélem, hogy Jason nem utasítja vissza, ahogy az aspirint sem.

Próbálok minél halkabban tevékenykedni, hogy nyugodtan aludhasson, végül megterítek a kis asztalnál és odasétálok az ablakhoz egy kora reggeli cigi erejéig. Nem igazán visz rá a lélek, hogy felébresszem, de tudom én, hogy van-e mára valami programja? Lehet, hogy már egy találkozóra kellene készülnie vagy nem is tudom. Ha nem ébresztem fel, akkor lehet, hogy bajba keverem, ha meg igen, akkor... akkor nem tud ilyen édesen aludni, mint most. Szívem szerint mellé bújnék, hiszen újra és újra eszembe jut az a csók, de nem teszek ilyesmit. Elnyomom magamban és inkább a reggelire koncentrálok.
Jobb ötlet híján aztán úgy döntök, hogy a zene lesz a legjobb megoldás. Halkan elindítom hát az este hallgatott lemezt és megvárom, amíg Jason elkezd ébredezni, közben azon kezdek agyalni, miféle programmal hajtsam be a nyereségem. Hova mehetnénk el, ami neki is tetszene? Bár, már az elején eldöntöttem, hogy neki ugyan nem árulom el, de elviszem egy igazi versenyre. Nem, mint sofőr, mert az elég nagy mélyvíz lenne. Mint az utasom. Szerintem most még azt is élvezné, aztán persze később ő is nyugodtan versenyezhetne, csak így legalább meglátná, hogy is megy ez felénk és, hogy mire kell felkészülnie.

Alison & Jason

Még nem ébredek fel rendesen, csak olyan félálomban vagyok, mikor felfedezem, hogy valahonnan halk zene szól. Méghozzá pont ugyanaz, ami a nemrég elillant álmomban is szerepelt, így mikor először megmozdulok, és álmosan pislogok párat, nem is tudom pontosan eldönteni, hogy álmodom-e még vagy ez már az ébrenlét világa.
Néhány pillanatra, úgy döntök, inkább még visszahunyom a szemem, és a tenyeremmel megdörzsölöm a homlokomat, ami minél inkább magamhoz térek, annál élesebben lüktet. Másnaposság? Csodálkozom, és elmerengek egy kicsit, hogy mi is történt pontosan az elmúlt este.
Eleinte olyan, mintha a sötétben tapogatóznék, de ahogy jobban kezdek figyelni a zenére, hirtelen rájövök, honnan ismerős, és eszembe jut minden. Rögtön ki is pattannak a szemeim. Ez azt jelenti, hogy még Alison lakásán vagyok?
Feltámaszkodom a könyökömre, és körbepillantok. Többre egyelőre még nem futja, ritka rossz ébredő vagyok, pláne másnaposan, de így is sikerül választ kapnom a kérdésemre. Rájövök, hogy jelenleg azon a kanapén fekszem, amin az este nagy részét töltöttük, és ahogy továbbgondolom a történteket, az is eszembe jut, mi lett a vége a mulatságnak.
Te jó ég, sóhajtok egyet, és inkább felülök. Megdörzsölöm a szemem, és ahogy az ablak felé pillantok, be is úszik a képbe Alison, aki úgy látszik, épp a reggeli cigarettáját fogyasztja. Én is azonnal megkívánok egy szálat.
De ekkor belém hasít, hogy fogalmam sincs, mit mondjak neki, vagy hogy ő mit gondolhat a tegnap estéről, így inkább amellett döntök, hogy megvárom, ő szóba akarja-e hozni a történteket. Ha igen, megbeszéljük, ha nem, valószínűleg úgy teszünk, mintha meg sem történt volna, mint mielőtt elaludtam volna.
Most már arra is jól emlékszem, hogy mit mondott, mielőtt felvette volna azt a telefont. Az elég egyértelmű volt.
- Azt hiszem, elaludtam – mondom ki az első ötletet, ami az eszembe jut. Bár ha valami, akkor ez biztosan feltűnt neki. A hangom még álmos és kissé rekedtes, általában kell néhány kör, mire bejáratom a hangszálakat.
Letolom magamról a plédet, és ekkor jut eszembe, hogy ezt valószínűleg tőle kaphattam valamikor az éjszaka során.
- Ne haragudj – teszem hozzá egy kis fáziskéséssel, miután felállok, és én is odavánszorgok az ablakhoz. Nekidöntöm a hátam a falnak, és leveszem a cigisdobozom a párkányról, ahol még este hagytam, és automatikus mozdulatokkal rágyújtok egy szálra. Hátha ez felébreszt rendesen. Közben igyekszem nem Alisonra nézni, jó is, hogy mellettem áll, és nem velem szemben. A tegnap este után elég ironikus, de azt hiszem, kissé zavarban vagyok. Nem nagyon szoktam másnál ébredni.
- Tényleg nem kellett volna már az a harmadik pohár whisky – fújom ki az első slukkot, és próbálok nem a lüktető fejemre koncentrálni, na meg nem arra, hogy milyen szörnyen festhetek. Bár lehet, a többi sem, akkor nem végződött volna így ez az egész. Attól hogy nem beszélünk róla, még egy ideig biztos foglalkoztatni fog. El sem hiszem, hogy mit csináltam.

At least i've got my friend...

Csendben figyelem az utcát, ahonnan gyanítom, már eltűntek a paparazzik, de amiket hallottam már róluk, simán el tudom képzelni, hogy a szalon küszöbén alszik az egyik, a bokrok közt a másik. Ezek képesek mindenre és még, ha nem is történt semmi köztünk Jasonnel, leszámítva azt a forró, heves, vad, szenvedélyes csókot, amitől most is megborzongok, ők akkor is valami érdekeset fognak írni az újságba. Például, hogy nálam töltötte az éjszakát, ebből pedig mindenki leszűr majd, amit akar. Mondjuk valahogy nem is érdekel igazán. Mi tudjuk mi van és ez a lényeg. Vagyis mi sem tudjuk mi volt ez az egész, de amíg nem hozzuk szóba, nem is kell ezen gondolkozni. Amúgy sem akarom elrontani ezt az egészet azzal, hogy elkezdjük most elemezgetni, hogy mi miért volt és, hogy mi lesz ezek után. Jól éreztük magunkat, elragadott minket a hév és ennyi. Alattomos módon ingereltem Jasont egész este, aminek az a forró csók lett az eredménye. Más esetben tudom, hogy nem tette volna meg, mert kétlem, hogy az a fajta nő lennék, akikre ő bukik.

Lassan ébredezni kezd, én pedig csak csendben szívom a cigim tovább és a párkányra könyökölök a kávésbögrém mellé. Az ő kávéja a kanapé melletti kis asztalon van, de kíváncsi vagyok rá kell-e neki egyáltalán vagy, hogy észre veszi-e.
-Jó reggelt.- vigyorodok el, mikor megszólal és bólintok is egyet. Úgy mondja, mintha ez olyan nagy gond lenne. Ha tudná, hány olyan buli volt már itt, amin legalább tizenöt ember dőlt ki. Persze, ez még abban az időszakban volt, mikor itt lakott az exem. Ez se most volt már.
-Ne kérj már állandóan bocsánatot. Ha gond lett volna, akkor felrázlak, taxit hívok neked és haza fuvaroztatlak. Egyáltalán nem volt gond, hogy befoglaltad a kanapét.- mosolygok még mindig, közben újabb slukkot szívok és kortyolok is egyet az éltető nedűből, ami általában a másnaposságot is eltünteti pillanatok alatt.
-Jó volt az. Jól éreztük magunkat, kicsit berúgtunk, aztán ennyi. Egy estére el tudtál lazulni, szóval büszke vagyok magamra.- vigyorgok rá és valamiért a jól éreztük magunkat résznél egy pillanatig zavarba jövök. Mennyivel jobban éreztük volna magunkat, ha nem zavar be az a telefon, de talán jobb is így. Az már tényleg teljesen összekuszálta volna a dolgokat.
-Inkább igyál egy kávét, szívd el a cigid, aztán kajáljunk.- fordulok én is háttal az ablaknak, hogy ugyanolyan pozitúrába kerüljek, mint Jason és mellette ácsorogva lessem a lakást. Tényleg nem zavar, hogy itt van. Egyszerűen csak zavarban vagyok még egy picit, de ez majd elmúlik. Inkább örülök, hogy valaki van velem.

Alison & Jason

Hát, ami azt illeti, volt már jobb reggelem is. Ahogy a falnak dőlök, és megkezdem a cigimet, a bal kezemmel hátrasimítom a hajam, hogy visszaterelgessem az elkóborolt szálakat, és ne úgy fessek, mint... mint aki épp most ébredt, gyűrötten és szörnyen sajgó fejjel egy idegen lakásban.
Bár, most már nem is nevezném Alisont idegennek, igaz, hogy még csak kétszer találkoztunk, de ez a második elég emlékezetesre sikerült. Legalábbis egy ideig még nehéz lesz kivernem a fejemből, az biztos. De meg fogom próbálni, mert nem hiszem, hogy járható út lenne köztünk, amibe az este belekezdtünk. Ő teljesen más, mint én, kétlem, hogy az a fajta pasi lennék, akire ő bukik.
Ha nincs a whisky, bizonyára az lett volna az igazi reakciója, ami először, nem hiszem, hogy visszahúzott volna, miután egyszer már visszautasított. Lehet, csak megsajnált, jut eszembe ez a gondolat is, és ettől megkeményednek a vonásaim és ökölbe szorul a kezem. Biztos, hogy nem iszom többet a közelében, határozom el hirtelen.
De ezek után tényleg az a legjobb döntés, ha nem beszélünk róla. Ő is ugyanúgy, vigyorogva néz rám, mint azelőtt, látszólag már el is felejtette az egészet. Vagy ő is hasonló taktikán van, így megpróbálok én is ehhez alkalmazkodni.
- Oké – reagálok a gyors, reggeli dorgálására, és mintha ezzel együtt át is kapcsolnék. – Nem volt olyan kényelmes, mint amilyennek elsőre tűnt, de a whisky szerencsére hamar kiütött – mondom szemtelenül, és ezzel együtt meg is masszírozom egy kicsit a nyakam. Tutira elfeküdtem, de még nem érzem, hogy fáj, mert a fejem lüktetése ezt is elnyomja.
Ami meg a kanapét illeti, azt hiszem, tegnap este szívesebben aludtam volna az ágyban, de még szerencse, hogy nem történt meg, mert az most még kínosabb lenne. Nem mindig vagyok ellene az egyéjszakás dolgoknak, de nem olyannal, aki... nem is tudom. Egyszerűen nem vele. Nem mintha nem tartanám vonzó nőnek, de eddig talán ő az egyetlen, akivel egy kicsit legalább jól érzem magam. Hülyeség lenne emiatt elcseszni.
- Kérhetek egy aszpirint? – morgom még mindig a reggeli nyúzott hangomon. Hiába, csak a kávé meg az aszpirin fog teljesen rendbe hozni.
Amikor kimondja a következő mondatot, összefoglalva az este történteket, hát... több minden is van benne, ami miatt kicsit talán elmúlik a reggeli sápatag arcszínem. De azt nem lenne értelme letagadnom, hogy tényleg jól éreztem magam. Az ellazulásnak viszont annyira nem örülök. Tudtam jól, hogy semmi jó nem sül ki belőle, ha elengedem magam, nem hiába passzíroztam olyan mélyre ezt az énemet.
Remélem, ezt most már ő is belátja, miután ízelítőt is kaphatott belőle, és felhagy azzal a szándékával, amit este említett. Hogy elő akarja kotorni a régi Jasont.
- Én annyira nem – jegyzem meg, miután azt mondja, hogy büszke magára, de mivel végképp nem akarom szóba hozni, ami történt, inkább hozzáteszem: - Nem szokásom így kiütni magam. Nem bírom rosszul az italt, de a diétám miatt, úgy látszik, kevésbé örül neki a szervezetem. – Mivelhogy azt sem akarom, hogy olyan nyápicnak nézzen, akit ilyen könnyen kibuktat néhány pohár whisky.
Belegondolva elég vicces, hogy most itt ácsorgunk, zavarban, egymásra sem nézve, ugyanolyan pózban, az ablaknál cigizve. Ez általában olyankor jellemző, mikor tényleg történt valami az este, és másnap nagyon nem örülnek neki a partnerek. De nálunk erről azért szó sincs, így megpróbálom, nem is úgy kezelni a dolgot.
Elnyomom a cigit, és Alison felé fordulok.
- Remélem, sok kaja van, mert reggelente farkaséhes vagyok – mondom egy sunyi mosollyal. – Ez az egyetlen napszak, amikor szabad.

At least i've got my friend...

Gyorsan sikerül megegyeznünk arról, hogy ne kérjen mindig mindenért bocsánatot, így aztán még melegében meg is jegyzi, hogy kényelmetlen volt a kanapé, én pedig vigyorogva fejet csóválok. Tudom, hogy piszok kényelmetlen. Én is aludtam már rajta, mikor filmezés közben kidőltem. Reggel mindenem sajgott, de most komolyan: mit kellett volna tennem? Felrázni Jasont, hogy "a kanapé kényelmetlen, bújj inkább az ágyba"? Azok után ami történt, ez már végképp irtó gáz lett volna. Legalábbis most, reggel, tiszta fejjel. Akkor este még fenét nem érdekelte volna azt hiszem.
-Szívesebben aludtál volna az ágyban?- sunyi kérdés, tudom, de nem bírom elnyomni magamban a pajkos kislányt, aki rend szerint kiforgatja mások szavait és poént csinál belőlük. Persze, csak utólag esik le, hogy ezzel mire is utalok igazából, így inkább gyorsan a szőnyeget kezdem szugerálni és még egyet slukkolok.
-A kávéd mellett van az asztalon. Sejtettem, hogy szükség lesz rá.- biccentek a kávézóasztal felé, majd szívok még egy utolsót a cigiből, alaposan kiélvezem az utolsó slukkot, végül azzal egy időben, ahogy kifújom a füstöt, a csikket kipöckölöm az utcára. A rituálé utolsó pontja már, csak az, amikor a kávémból az utolsó kortyokat is beszürcsölöm. Elképesztően jól tud ez esni egy ilyen reggelen.

-Jason. Nem kell semmi miatt mentegetőznöd. Tudom, hogy nem ilyen vagy és, ha ez vigasztal, azt hiszem én sem. Viszont, szerintem kellemes volt.- pillantok fel rá most először és próbálom leolvasni az arcáról, hogy benne milyen érzések kavaroghatnak az estével kapcsolatban. Komolyan nevetségesek vagyunk. Mint két kamasz, akik életükben először smároltak. Nem gondoltam volna, hogy valaha is zavarba jöhetek még ilyesmi miatt.
-Sütögettem ezt-azt, de majd az étvágyadtól függ. A hűtőben van még bőven kaja. Nem fogsz innen elmenni üres gyomorral.- mosolygok fel rá, végül amikor már úgy érzem, hogy talán jobb, ha elmegyek a közeléből, mert egyre többször villan be az a pár perc, inkább a konyha felé veszem az irányt, hogy elmossam a bögrémet.
-Remélem, nem késel el sehonnan. Nem elzavarni akarlak, nehogy félre érts, csak nem tudtam eldönteni, hogy felébresszelek-e vagy sem, ott kell-e már lenned valahol, vagy sem... érted.- magyarázok nagy okosan és tényleg remélem, hogy nem azt fogja ebből leszűrni, hogy ideje mennie, mert én még szeretném, ha maradna. Minimum addig, amíg a reggeli eltűnik, ha már neki álltam sütögetni korán reggel. Csak miatta csináltam, mert egyébként én el vagyok egy kis müzlivel is, aztán napközben főzök magamnak, de a reggelivel nem szoktam pepecselni.
-Gyere enni, ha végeztél.- dobom le magam az asztalhoz, de addig nem látok neki semminek, amíg nem csatlakozik. Nálunk mindig is ez volt a szokás. Hiába volt egy tuskó az apám, meg voltak a szép tulajdonságai is.

Alison & Jason

Látom, ahogy vigyorogva fejet csóvál a kanapés panaszom hallatán, és hanyagul a nyakamat masszírozva épp azon gondolkodom, hogy valahogy behajtom rajta, ha még napok után is sajogni fognak a tagjaim. Persze csak viccelek, de mikor egy az egyben nekem szegezi a kérdést, hogy szívesebben aludtam volna-e az ágyában, hirtelen megakad a mozdulatom.
Átfut az agyamon, hogy ezzel most vajon tényleg arra gondol, hogy jobb szerettem volna-e, ha több történik közöttünk, vagy egyszerűen csak ennyire szereti szívatni az embert.
A szemem sarkából felé sandítok, mielőtt bármit is mondanék erre, de mivel azt látom, hogy nagy erőkkel fixírozza a szőnyeget, csak halványan elmosolyodok. Úgy látom, véletlenül csúszhatott ki ez a kérdés. Visszafordulok, és a falnak támasztom a fejem, beleszívok a cigimbe, és miközben kifújom, egy félkomoly választ is útjára engedek.
- Ezt most már soha nem tudjuk meg, mivel tegnap nem volt választásom. – Nem szemrehányóan mondom, legalábbis nem gondolom komolyan, még ha egy picit rá is játszok a hangommal. Inkább csak úgy, mint akinek most jut eszébe egy eddig elhanyagolt részlet.
És tényleg. Az tulajdonképpen nem derült ki, hogy mi történt volna, ha csakis rajtam múlik a dolog. Elvégre ő volt az, aki leállított mindent. És az a helyzet, hogy ezt most már ilyen távolságban én sem tudom megmondani. Örök rejtély marad.
- Mindenre ennyire ráérzel? – kérdezem kicsit ironikusan, mikor a pillantásom megtalálja a kávézóasztalra készített aszpirint és egy bögre kávét is. Csoda, hogy nem ébresztett fel az illata.
Elnyomom a cigit, és el is indulok értük. Nem sűrűn vettem még be kávéval gyógyszert, de most ez valahogy nem tud érdekelni, ahogy az sem, mikor sikeresen le is forrázom vele a torkomat, amiről csak egy tompa nyögés árulkodik. A lényeg, hogy minél hamarabb hasson mind a kettő.
Mikor kezemben a kávéval visszasétálok az ablakhoz, Alison azzal vigasztal, hogy semmi miatt nem kell magyarázkodnom. Igen, ez most jól esik, hiszen azt jelenti, hogy nem a tegnap este alapján akar megítélni, mint embert, amiből talán nem is jönnék ki annyira jól. Én pedig elhatározom, hogy ezentúl vigyázni fogok, hogy ne is lásson többet ebből az oldalamból.
Ám az utolsó mondata szöget üt a fejemben. Ez vajon ezt jelenti, hogy nem bánta meg? – filózok, és mikor a reggel során most először rám emeli a tekintetét, olyan érzésem van, mintha valamiféle választ keresne az arcomon egy olyan kérdésre, amit nem tett fel.
De nem is szükséges.
Belekortyolok a kávémba, így szinte csak a szemeim látszódnak ki a bögre takarásából, de azok viszonozzák a pillantását. Nekem azért egy picit több volt, mint kellemes, amennyire felhúzott addigra, de ezt nyilván nem akarom most az orrára kötni. Nem is lenne értelme már.
Biztos még az emlék frissessége miatt, de most hogy így megint egymással szemben állunk, nem tudom megakadályozni, hogy bevillanjon néhány kép tegnapról, így inkább megtöröm a szemkontaktust, és az ablakhoz hajolva kilesek az utcára újságírók után kutatva, és csak ekkor válaszolok.
- Az attól függ, az est melyik részére gondolsz – mondom kétértelműen, és ahogy visszaemlékszem, számomra azért akadtak enyhén negatív pillanatai is. Bármennyire is jólesett az a pár csók, azért az a néhány perc is eléggé belém égett, amikor először elutasított.
Rendes tőle, hogy csinált reggelit, és ahogy felfigyelek a konyha és az asztal felől érkező illatokra, türelmetlenül korran is egyet a gyomrom. Nem habozok tehát sokat, leülök Alisonnal szemben az asztalhoz, és nekilátunk a reggelinek.
- Ezzel most életet mentesz – pillantok felé hálásan, nem tagadom, nagyon jól esik minden falat. Bár belegondolva jó korán kelhetett, hogy ezt mind összehozta. – Mindig itthon szoktál reggelizni?
- Ma csak déltől lesznek próbák, addig még haza is tudok ugrani egy zuhanyra. – És a másnaposságot is van időm eltüntetni. Kevésbé lennék látványosan szerelmes Rómeó, ha közben szaggatna a fejem.
- Én neked mikor kezdődik a mai műszak? – kérdezem, hogy mennyire igyekezzek felszívódni. Lehet, nem ok nélkül kérdezte, hogy nekem mikorra kell mennem. – Biztos húzós napod lesz, ha még ilyen későn is rád csörögtek egy időpontért. - jegyzem meg ártatlan arccal, viszont a célzás nagyon is szándékos, ha már ő is szándékosan szívat vele.

At least i've got my friend...

Nem volt választása ez tény, de gyanítom, ha nem szól közbe az a telefon, nem tudtunk volna leállni. Én legalábbis biztos, hogy nem lettem volna rá képes pár perccel később, azt pedig most nagyon bánnánk. Így is zavarban vagyunk. Akkor mi lenne? Lehet, én már ébredés után leléptem volna a fenébe, hogy ne kelljen vele találkozni és magyarázkodni.
-Igazad van. Ez már sosem fog kiderülni.- de én azért sejtem, hogy mi lett volna a folytatás és, ha elképzelem, nem tűnik borzalmasnak. Sőt. A tegnap este után még inkább vonzó számomra Jason. Leginkább az az arca, amit egy rövid ideig láthattam. Az a szenvedélyes figura, aki a falhoz passzírozott, ahogy előtte nem sokkal beszéltük. Nincs mit tenni. Ez a vonat már elment.
-Csak ismerem a whisky hatásait.- vigyorodok el és elégedetten lesem, ahogy el is indul a kávéért és az aszpirinért. Bár azt nem gondoltam volna, hogy a gyógyszert a kávéval kíséri majd le és igen. Akartam szólni, hogy még eléggé meleg lehet, de szerintem erre magától is rájön, amint leküldi az első korttyal.
-Egyikre sem. Végül is, csinálhatunk úgy is, mintha meg sem történt volna, ami megtörtént. Nekem teljesen mindegy, Jason.- sóhajtok egyet vállat vonva, miközben a konyhaasztalhoz battyogok és leülök a helyemre, hogy neki lássak a reggelinek. Részemről ennyi volt a próbálkozás, hogy esetleg beszéljünk arról a csókról. Ezen túl nem fogom erőltetni az egészet. Minek? Jól érezhető, hogy Jason inkább szóba sem akarja hozni. Lehet, hogy ő csinálja jól.

Inkább koncentrálok a kajálásra, ami úgy tűnik, jó ötlet volt. Nem is engedném el innen úgy, hogy nem evett, szóval elégedetten lesek csak, mikor leül mellém és neki lát, a hálás pillantását pedig egy mosollyal díjazom és örülök, hogy kicsit bőszebben áll neki enni, mint jó múltkor az étteremben. Ja. És itt nincs semmiféle pincérnőcske, aki neki riszálhatná magát. Ez azért picit megnyugtató.
-Ha van rá időm, akkor igen, de általában csak müzlit eszek. Nem állok neki egy emberre sütögetni de most ketten vagyunk, szóval valami jobbat akartam összehozni.- mosolyodok el, miközben tudatom vele, hogy ez az egész tényleg neki szól, mint vendégnek. Ha elsétál innen, akkor azt úgy tegye, hogy elégedett volt mindennel. Na és persze, ne korgó gyomorral állítson már haza.
-Fel akartam ajánlani, hogy akár le is tusolhatsz, de így akkor gondolom inkább otthon szeretnél.- fűzöm hozzá a mondanivalómat két falat között és nem is bánom, hogy nem kell itt ücsörögnöm és az ajtót szugerálnom, amíg Jason a fürdőben tusol. Még a végén kedvem támadna meglesni vagy épp meglepni és annak megint csak nem lenne jó vége. Az biztos, hogy ez az állapot sem lesz jó hosszútávon. Ez az este csak arra volt jó, hogy felkorbácsolja a kíváncsiságomat.
-Ha jól emlékszem kettőre jön az első vendég, de amúgy sem lesznek sokan. Délután majd beugrom a műhelybe, aztán ennyi.- vonok vállat, ahogy röviden vázolom a napomat és jelzem, hogy ma nem sok programom lesz estére. Nem, mintha el akarnám hívatni magam valahova csak hát, ha lenne Jasonnek ötlete, azt kíváncsian várnám. De már megint vele tervezgetek, szóval inkább eszek.
-Legközelebb kikapcsolom majd a telefonom.- na tessék. Arcomon a sunyi vigyor virít, hiszen ez olyan, mintha közöltem volna, hogy lesz még ilyen esténk, mint a tegnapi és itt nem a whiskyre gondolok vagy a beszélgetésre. Inkább a csókra, ami szerintem, ha újra elcsattanna, már nem lenne megállj. Valóban olyan borzasztó lenne az?
-Elhiheted, hogy én se szívesen szakítottam félbe azt, amit épp csináltunk.- morgom magam elé, miközben a következő falattal szemezgetek, amit hamarosan el is tüntetek. Mindezt olyan lazán teszem, mintha épp nem azt mondtam volna, amit. Vagyis, hogy nem szívesen szakítottam félbe a csókunkat. Lényegében bocsánatot kértem, amiért ott hagytam és inkább felvettem a telefont. Lehet nem kellett volna.

Alison & Jason

Nem tudom, de az ő szájából valahogy sokkal drasztikusabban hangzik ez a „ez már sosem fog kiderülni”. Pedig voltaképp csak az én szavaimra helyesel, mégis azt érzem belőle, hogy a háta közepére nem kívánná még egyszer az egészet.
A whisky hatásait éppenséggel én is ismerhetném egy kicsit jobban. Komolyan, úgy érzem magam, mint egy tizenöt éves kamasz, aki beivott, hülyeséget csinált és még szarul is van tőle másnap.
Alison viszont úgy tűnik, nincs elragadtatva a válaszomtól. Lehet, tényleg bunkó voltam/vagyok, hogy inkább nem beszélek a történtekről, de nem tudom, mit mondhatnék neki. Egyrészt, baromi nagy hülyeség lett volna, de ő is tudja, hogy nem rajtam múlt, hogy megálltunk. Másrészt, tényleg nem nagyon akarom még jobban megpiszkálni a témát, mert még mindig nem csendesedett le bennem teljesen; az előbb is, ahogy itt állt előttem, és a pillantásom akaratlanul is az ajkára tévedt, olyan élesen elevenedtek meg bennem a tegnapi emlékek, hogy inkább jobbnak láttam elfordulni tőle.
Tényleg jobb, ha elfelejtjük ezt az egészet. Ha pedig nem beszélünk róla, az már egy lépéssel közelebb visz a felejtéshez. Remélem.
Azt viszont nem akarom, hogy emiatt megharagudjon rám, meg amúgy is elég éhes vagyok, szóval utána sietek a reggeli irányába.
- Akkor most nagyon megtisztelve érzem magam. – Meg egy kicsit zavarban is, mert én itt bunkózom vele, ő pedig külön bejáratú reggelivel bajlódik nekem. – Ez esetben viszont ragaszkodom hozzá, hogy visszahívhassalak valamikor – próbálok minél ártatlanabb, de komoly ábrázattal ránézni. De konkrét időpontot egyelőre nem mondok.
Közben az jár az eszemben, hogy még el se húztam innen a csíkot, már is egy következő randira hívom. Így aztán nagyon jól fog menni az elfelejtés hadművelet.
- Még úgyis haza kell ugranom néhány cuccért – bólintok a zuhanyzós mondatára. Kedves tőle, de azt hiszem, a tegnapi után valamiért nem tudnék úgy levetkőzni, és beállni a zuhany alá, hogy közben ne egyfolytában arra gondoljak, hogy az ő lakásán vagyok, és ha tegnap nem hagyjuk abba, akkor talán most ő is ott állna mellettem.
De ez a gondolat még most is túl élénken hat a fantáziámra, így inkább meg sem kísérlem, hogy leveszem a tekintetem a tányéromról. Csak csöndben bólogatok arra is, amikor a napját vázolja, de nem igazán tudok arra figyelni, amit mond. Inkább csak gyorsan elpusztítom, ami a tányéromon van, és azt hiszem, az lenne a legjobb, ha minél hamarabb eltűnnék a színről.
Elvégre tegnap még azzal a benyomással érkeztem, hogy mindössze egy fél óráig maradok. Ehhez képest kissé felborult a program.
És ez az a pont, amikor mégis megbánom a telefonra tett utalásom, ugyanis gondolhattam volna, hogy nem hagyja majd annyiban, sőt rádob még egy-két lapáttal. De valahogy pont ez a tulajdonsága piszkálja fel annyira a bennem szunnyadó dolgokat.
Meglepődve nézek fel, mikor a telefont és a legközelebbi alkalmat említi, és ekkor találkozom a sunyi vigyorával. Erről pedig eszembe jut, hogy még jó pár kezelés hátra van a tetoválásom végleges eltüntetéséig.
- Én meg legközelebb nem megyek bele még egy ilyen hülye fogadásba – mosolyodom el én is, ahogy visszagondolok, hogy abból indult minden. Bár tudom, hogy nem épp az a természet vagyok, aki immunis a hasonló provokálásokra.
Akár el is hihetném, amit mond, de ha tényleg így van, akkor felmerül bennem a kérdés, hogy mégis miért csinálta. Nekem úgy áll össze a kép, hogy inkább csak a whisky miatt ment bele, meg a szórakozás kedvéért, de talán nem számított ilyen reakcióra tőlem, és végül inkább mégis kihátrált. Vagy egyáltalán nem is tervezett semmit, ahogy én sem, csak egyszerűen túl messzire mentem, és le akart állítani. De akkor meg miért mondja, hogy nem szívesen tette? Ezt egyáltalán nem értem.
- Neked sem kell semmiért mentegetőznöd – mondom végül csendesen, amit nemrég ő mondott nekem. Akkor nekem is jól esett, remélem, most nála is hasonlót vált ki. És mint egy végszóra, meg is törlöm a számat a szalvétával.
- Azt hiszem, jobb, ha most megyek. Még el kell intéznem ezt-azt – állok fel az asztaltól, és próbálom összeszedni a cuccaim. Lemegyünk a lépcsőn, és a kijáratnál azért még visszafordulok. Baromira nem szeretem kimondani ezt a szót, de azok után, amennyit tett értem... a riporterek, a reggeli, a tegnap este...azt hiszem, nagy bunkóság lenne ha enélkül távoznék.
- Köszönök mindent – nézek lopva a szemébe, és egy pillanatig latolgatom, hogy talán kéne még mondani valamit, de végül lekapom róla a tekintetem, és kifordulok az ajtón.

At least i've got my friend...

Nem olyan nagy szám ez a reggeli, de azért jól elbohóckodunk a gondolattal, hogy ettől most neki el kell szállnia és tényleg megtisztelve kell éreznie magát. Ettől függetlenül szerintem fordított esetben ő is valami reggelivel üdvözölne, nem? Még, ha nem is olyannal, amit ő készít, de legalább egy kávét szerezne valahonnan. Gondolom én, mert Jason nem épp egy bunkónak tűnik, aki ilyesmire nem figyelne. Sőt. Őt olyannak tudom elképzelni, aki, ha bele zúg egy nőbe, akkor nagyon figyelmes és talán minden reggel vagy legalább egy héten megtenné ezt. Na mindegy. Már megint elkalandoztam.
-Ugyan már. Nem nagy dolog, de örülök, hogy tetszik.- vigyorodok el, mert még szerintem senki nem volt, aki ennyire tudott örülni egy kis tükörtojásnak meg egyebeknek. Komolyabb reggelit is össze lehetne hozni több idő alatt, de a fél óra alatt, amennyivel előbb keltem, erre futotta. Ezt viszont szeretettel adom cserébe azért, hogy jó fej velem.
-Állok elébe.- kúszik egy széles mosoly az arcomra és nem tudom, hogy most akkor ezt egy randira való felkérésnek vegyem vagy, csak egy baráti találkozónak, amikor majd meghív valahova enni. Maradjunk az utóbbiban. Az a biztos.
-Rendben. Ahogy neked kényelmesebb. Csak előbb vakard össze magad, nehogy most te üss majd el valakit.- szemétkedek, igen, de nálam ez jelöli a leginkább, hogy laza vagyok és nem feszülök hülyeségeken. Hülyeség alatt mondjuk itt a tegnap estére gondolok és arra, ami köztünk történt még, ha az nem is volt hülyeség. Egyáltalán nem volt az. Szerintem túl komoly volt, ha még most is ezen rágódunk.

Nem tudok nem mosolyogni továbbra is, főleg, ahogy megemlíti, hogy még egyszer nem megy bele egy ilyenbe. Azt hiszem, mostanra ő is rájött, hogy hülye ötlet volt ellenem fogadni. Főleg ilyesmiben. Tudhatta volna már akkor is, hogy én fogom megnyerni, mert nő létemre meg vannak a bizonyos praktikáim az ilyesmire. Nem beszélve arról, hogy sunyi vagyok.
-Megtanultad a leckét, igaz? Nyugi. Még egyszer én se csinálnék ilyesmit. Nem is tudom már, hogy jött föl az egész ötlet.- legyintek egyet, mintha az egész nem is számítana már, pedig dehogynem számít. Ha nincs az a fogadás, akkor az este végkimenetele se olyan lett volna, amilyen. Vagy igen? Nem tudom. Ez már megint az a "mi lett volna,ha?" féle elmélkedés. Felesleges ezen agyalni.
-Nem mentegetőzök.- morgom magam elé ismét halkan, végül ahogy Jason felpattan, én is felállok és még, mielőtt követném a lépcső felé, bedobom a két tányért a mosogatóba. A kávés bögrémmel a kezemben indulok meg utána és bólintok.
-Menj csak nyugodtan. A tetkódat pedig ne felejtsd el kenegetni. Úgy gyorsabban gyógyul.- kapom fel a krémet, ami épp elém kerül útközben és a kezébe nyomom. Legalább szenvedni nem fog annyira, de persze ettől függetlenül lesznek a beavatkozás miatt kellemetlenségek. Ez sajnos ezzel jár.
-Igen. Én is.- sóhajtom, mikor már kilép az ajtón, végül bezárom és visszasétálok a lakásba, hogy valamennyire rendet rakjak. Csak ezek után szánom rá magam egy újabb cigire végül arra, hogy neki lássak a napi teendőimnek.

Alison & Jason

Beleegyezik a kajameghívásomba, bár még magam sem tudom, hogy mire gondoltam pontosan. De majd még lesz időm eldönteni, lehet, várok vele néhány napot, talán egy hetet is, hogy mindketten kellően elfelejtsük ezt a tegnapot. Egy hét múlva már talán emlékezni se fogunk arra a csókra, és minden újra a helyére kerül.
Elmosolyodok a beszólásán, hogy most nehogy én üssek el valakit. Úgy látom, már ettől a témától sem fogunk soha megszabadulni, de igazából nem is szeretnék. Ahogy a szemétkedéseitől sem, már-már hiányozna, ha nem csinálná.
Az viszont megnyugtat, hogy ő sem vágyik több hülye fogadásra. Bár azért sajnálom, hogy elveszítettem. Így ha kimondatlanul is, de el kell ismernem, hogy ha akar, képes hatással lenni rám. Nem is akárhogy, húzom el a szám, és már megint az a fal melletti jelenet ugrik be. De ezen kívül azt is sajnálom, hogy nem megyünk versenyezni, pedig annyira beleéltem már magam. Ha másért nem, legalább ezért megérte volna megnyerni.
Végül felállok az asztaltól, és megcélzom a kijáratot. Alison még a kezembe nyomja a krémet, ami azért belátom, elég hasznos egy eszköz. Az már más kérdés, hogy mi fog eszembe jutni róla, ha majd bekenem magamnak.
Elköszönök tőle az ajtóban, de igyekszem minél hamarabb elpárologni a közeléből. Remélem, ő nem érez ebből semmit, azt nem akarom, hogy azt higgye, menekülök, vagy ilyesmi.
A riporterek már szerencsére feladták a bulit, eggyel sem találkozom, amíg odasétálok a motoromhoz, és útnak indulok vele. A fejem már kicsit jobb, de még mindig nem az igazi, otthon lezuhanyzom, átöltözök, és iszom még egy jó erős kávét, csak utána indulok a színházba. Egész nap annyi a teendő, és akkora a pörgés, hogy nincs is időm Alisonon vagy bármi máson gondolkodni. Szerencsére. Teljesen lefoglal a meló.
Olyan hét óra körül járhat az idő, amikor egy ismételt zuhanyzás után, még kissé vizes hajjal, de kilépek a főbejáraton, és a motorom felé indulva azt tervezgetem, hogy mit is csinálok ma este, de ekkor rájövök, hogy az egyetlen, akit ismerek a városban az még mindig Alison. Egy pillanatra elmosolyodok arra a gondolatra, hogy vajon mit szólna hozzá, ha ma este is beállítanék hozzá, egy üveg whiskyvel, de megnyugtatom magam, hogy valószínűleg a fejemen törné össze.
Felsóhajtok, majd felülök a motorra, és próbálom előhalászni a zsebemből a kulcsot.

At least i've got my friend...

A nap hátra lévő részét azzal töltöttem, hogy hol az esti dolgokon agyaltam, hol pedig tetováltam egyet, amikor megérkezett végre a bejelentkezett vendég. Mindemellett dél körül kaptam egy sms-t is, hogy újabb versenyt rendeznek majd, amin még szép, hogy nekem is ott kell majd lennem.
Ezzel a tudattal álltam neki végül kora délután átnézni a kocsimat a műhelyben, hogy minden rendben legyen vele később, és valamikor hat óra körül vágott belém villámcsapás szerűen a felismerés, hogy akár Jasont is elvihetném. Hiszen minden vágya az volt, hogy elmenjen egy versenyre. A fogadással is azt nyerte volna, csak épp nem ilyen formában, de a végeredmény a lényeg, nem az oda vezető út, nem? Szóval lehet, hogy nem mi fogunk egymás ellen versenyezni, de attól még biztos tetszene neki. Nem beszélve a meglepetés erejéről, hiszen eszem ágában sincs szólni neki, hogy mire számítson este. Nem érdekel az se, ha félholt a próbák miatt, akkor is elvonszolom magammal.

Elszántan állok neki készülődni, amint végzek minden egyéb dologgal, majd miután kellően stílusosan kicsípem magam, már fogom is a slusszkulcsomat, hogy elinduljak a garázsba a kicsikémhez. Mióta Will alaposan átnézte, még csodásabban duruzsol, én pedig ragyogó szemekkel vezetem, mint egy kisgyerek, aki megkapta élete első dömperjét.
Nem a leghalkabban parkolok állok meg a színháznál, ahonnan belátni a személyzeti parkolóhoz is és mit ad Isten, Jason épp kifelé battyog. Azonnal becsörtetek, végül megállok mellette, lehúzom az ablakot és elvigyorodok.
-Jössz nekem egy estével, ugye emlékszel? Csavargás meg ilyesmi. Szóval, elkísérlek hazáig, hogy lerakd a gépet és mehetünk is.- nem is óhajtok erről vitát nyitni és csak, hogy ezt ő is azonnal megértse, fel is húzom az ablakot. Nem akarom hallani, ahogy neki áll ellenkezni, hogy de ő nem akar vagy akármi. Persze megmondani meg nem fogom, hogy egy versenyre készülök. Az a meglepetés része lesz az egésznek. Inkább csak vigyorogva játszadozok a gázpedállal és kicsit hallatom a kicsikém hangját, amit a nagy művész emberek közül nem biztos, hogy mindenki értékel, de konkrétan teszek rá. Végre nem az előző estén kattogok és teljesen ellazultam. Megtehetem hát, hogy szórakozok kicsit.

Alison & Jason

Az éjszakai couchsurfing és a rengeteg próba miatt eléggé fáradtan battyogok ki a színházból, és állapodok meg a járgányomon. Épp a kulcsot kergetem a bőrdzsekim zsebeiben, amikor egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy valaki – nem minden feltűnés nélkül – becsörtet a kapun, és mellém navigálja az autót. Az autót, amiről kerek szemekkel veszem tudomásul, hogy túlságosan is ismerős.
És valóban Alison az, gyanús vigyorral húzza le az ablakot, és közli, hogy most óhajtja behajtani rajtam a megnyert fogadása tárgyát. Vagyis a közös csavargásunkat a városban.
Meglepetés ide vagy oda, azért én is egy kis mosollyal üdvözlöm. Akármilyen fáradt vagyok, ez mégiscsak kellemes meglepetés, főleg, hogy pont az előbb járt az eszemben. De mire válaszolhatnék is valamit, már vissza is emelkedik az ablak. Na oké, értem a jelzést. Tehát nincs tiltakozás, ingatom meg a fejem egy félmosollyal.
De hát még azt sem tudom, hogy hová akar menni, vagy mi született meg a fejében ma estére, ráadásul tényleg elég elgyötörtnek érzem magam, gondolkodom, miközben beindítom a motort, és Alisont kikerülve kigurulok vele az utcára. Azért azt nem bírom ki, hogy ne intsek neki oda egy szemétkedő viszlátot, mert tudom, hogy most végig itt fog kullogni mögöttem, egy ilyen jó kocsival, és nem előzhet majd meg, bármennyire is szívatom útközben, hiszen én mutatom az útvonalat.
Ezt azért ki is használom rendesen, de nem tudom, miért bújuk ki belőlem ennyire a kisördög, talán így fejezem ki, hogy örülök, hogy itt van, és nem egyedül töltöm az estét.
Nemsokára meg is érkezünk, a lakás ugyan a belvárosban van, de örültem neki, hogy sikerült egy viszonylag elegánsabb és csendesebb környéket kifogni. Végül megállok a parkolórésznél, leszállok a motorról, és egy bujkáló mosollyal odasétálok Alisonhoz. Megvárom, míg kiszáll, vagy megint letekeri az ablakot, majd meginvitálom egy gyors körútra hozzám.
- Még fel kell ugranom néhány dologért, ha kérsz egy kávét, vagy egy energiaitalt, vagy bármi mást, akkor gyere. Nekem lehet, kelleni fog valamelyik – árulom el, hogy frissesség terén nem vagyok a helyzet magaslatán, de lehet azért tenni az ügy érdekében. Azt pedig nem szeretném, ha addig idelent várna.
Ha elindulunk, akkor előre engedem, de azért navigálom neki az utat. Beszállunk a liftbe, és benyomom a nyolcadik emeletet, majd felé fordulok, és nem olyan feltűnően, de végigjáratom rajta a tekintetem.
- Na és... – jövök rá, hogy még meglehetősen hiányosak az információim – mi is a terv ma estére?
Majd mikor a lift megáll, kiszállunk, és beterelem a lakásomba. Míg a zárral matatok, azért felkészítem a helyzetre.
- Lehet, annyira nem fog tetszeni, de még csak két hete lakom itt. Nem volt időm annyira foglalkozni vele – tárom ki végül az ajtót, és betessékelem. Mikor belépek utána, felkapcsolom a villanyokat, csak mert ebben annyira jó vagyok, és amit láthat, az egy amerikai konyhás, modern lakás, a színek visszafogottak, és többnyire a szürke és a fehér árnyalatai váltakoznak. Viszont bármennyire is hidegnek vagy barátságtalannak tűnhet elsőre, előnye, hogy panorámás lakás, és a nappali egyik falát végig üveg borítja. Mellette pedig van egy pici erkély is, de az a hálószobából nyílik.
- Akkor mit adhatok? – kérdem, mikor a pult felé veszem az irányt, hogy megnézzem, mi is van itthon.

At least i've got my friend...

Örülök, hogy Jason arcán a neheztelés helyett inkább az örömöt látom, amiért megjelentem. Persze, az is látszik rajta, hogy elég nyomott és fáradt, de ez engem hol érdekel, mikor nagy meglepetéssel készülök épp? Tudom, hogy amint rájön hova megyünk, fel fog pörögni és el is felejti, hogy fáradt. Már, ha tényleg annyira érdeklik a versenyek, mint ahogy mondta.
Semmiféle ellenkezésnek nem adok lehetőséget, mert amint közlöm, hogy indulás van, tekerem is fel az ablakot, ő pedig egy vigyorgó-fejcsóválós mutatvánnyal jelzi, hogy tetszik neki a dolog még akkor is, ha nem érti mi van.
Lassan tötymörög a motorral, amivel nagyon felhúzni nem tudok. Inkább én szórakozok azzal, hogy jó közel hajtok hozzá és újra meg újra felbőgetem a motort, mintha siettetném, pedig nem. Bőven van még időnk odaérni és egyébként is számítottam ilyesfajta szemétkedésre. Jó, hogy a humor megmaradt köztünk a tegnap este ellenére.

Mikor megérkezünk a lakásához leparkolok szépen, kipattanok a kocsiból és vigyorogva zsebre dugom a kezem. Számítottam rá, hogy nem így akar megjelenni majd. Mármint nem az öltözékével van gond, csak gondoltam, hogy esetleg kicsit felfrissíti előtte magát, átöltözik meg ilyesmi. Végtére is, egész délután dolgozott. Sejtettem, hogy kell majd neki egy kis idő, hogy elkészüljön.
-Egy kávé jól esne.- bólintok, majd követem a bejáratig, beszállok vele együtt a liftbe és ahogy eszembe jut, miféle dolgokra szokták használni ezeket egy-egy filmben, lopva elmosolyodok.
-Az maradjon még meglepetés, de megsúgom, hogy nem diszkóba megyünk.- vigyorodok el és feltűnik, hogy végig mér, mintha ebből várna némi támpontot, hogy mihez is öltözzön, de az öltözékem nem sokat segíthet neki. Sima farmerban és egy bordó topban vagyok, valamint a bőrdzsekimben. Ebből sok mindent nem hiszem, hogy le tud szűrni.
A lift csilingel, én pedig előre csörtetek, miközben Jason navigálását hallgatom, hogy merre is kell menni. A lakásához érve csendben figyelem, ahogy előkeresi a kulcsát, végül belépek én is vele együtt.
-Az enyémnél csak jobb lehet.- nevetem el magam, ahogy eszembe jut a hiányos bútorzatom és egyébként is, ő mégis csak egy híresség, én meg egy mezei tetkós vagyok. Gyanítom, hogy nem egy putriban lakik, még akkor se, ha nem volt még ideje otthonossá tenni. Ennek ellenére mikor belépünk, én elégedetten nézek végig, mert nem csak a hatalmas üveg fal, de a színkombinációk is tetszenek. Bírom a modern stílust és a visszafogottságot is.
-Szerintem semmi gond nincs ezzel a lakással. Nekem tetszik.- lesek rá végül elismerően, ahogy alaposan végig mérem a helyet, majd a háló felé pillantok és a hatalmas ágyra, de még mielőtt gondolatok ezrei támadnák meg az elmém, az erkéllyel kezdek szemezni.
-A kávé remek lesz.- lesek vissza rá és megállok az üvegfal előtt, hogy a városon és a fényeken legeltessem a szemem. El tudnék itt egész este nézelődni, de ránk ugyebár sokkal jobb program vár és, ha csak eszembe jut, mit fog szólni Jason, előre vigyorgok. Remélem, hogy tetszeni fog neki még akkor is, ha most csak az utasom lesz.
-Ha javasolhatom, valami laza szerkót vegyél magadra. Nem kell öltöny vagy ilyesmi.- jegyzem meg, miközben a pulthoz sétálok és ledobom magam a bárszékre a kávémat várva. Ujjaimmal a pulton dobolok, de csak mert izgulok, hogy mi lesz a meglepetés eredménye. Nem, mintha le akarnám nyűgözni Jasont. Egyszerűen csak szeretem meglepni és boldoggá tenni a barátaimat.

Alison & Jason

Szemétkedésnek indul nálam a szándékos lassan haladás, de úgy veszem észre, hogy ő is jól szórakozik közben, felismerte, hogy produkálhatja a járgányt, és én minden egyes alkalommal elmosolyodom egy picit, amikor a hátam mögött meghallom felbőgni a motort. Szerintem a körülöttünk haladók nem is értik, miért nem előz már meg, de engem nem zavar az általános figyelem, ami ránk irányul. Inkább többször is belenézek a visszapillantóba, hogy lássam a vigyorát.
Miután kiszállunk, rábólint a kávéra, és elindulunk felfelé. Nagyon titokzatosnak tűnik ma este, még azt sem árulja el, hogy hová készülünk. Azt mondja: meglepetés.
- Nem mindig szeretem a meglepetéseket – figyelmeztetem előre, egy kicsit vegyes érzelmekkel; nem is tudom, mire számítsak. Volt már, ami jól sült el, de az utóbbi időben alapvetően inkább kikerülöm őket, ha tehetem. Pedig régen szenvedélyesen szerettem a spontán dolgokat, lehet, mégis igaza van Alisonnak, és mostanra túlságosan besavanyodtam.
- Pedig ma este pont ahhoz lett volna kedvem – mosolyodok el halványan a diszkós kijelentésére. Évezredek óta nem voltam diszkóban, de nem hiszem, hogy az én világom lenne, a táncnak valahogy egy másik vonalát részesítem előnyben.
- Ne mondd ezt, én bírtam a lakásod. A minimalizmus divat mostanában – mosolygok leplezetlenül, és végre sikerül beletalálnom a zárba. Amíg ő elnézelődik odabent, én odateszem a kávét, majd puszta megszokásból, mivel általában a színházban és itthon is sebtében kell átöltöznöm, jövés-menés közben elkezdem gombolni az ingem. Úgy a harmadik gombnál esik le, hogy ezt most lehet, nem így kéne megoldani.
Lopva Alisonra pillantok, aki épp a panorámában gyönyörködik, majd őt kikerülve, be is csörtetek a hálószobába, és hanyagul behajtom az ajtót. Nem zárom be teljesen, hogy közben azért tudjunk beszélni.
Hallom is, ahogy próbál némi támpontot adni az átváltozásomhoz, de persze úgy, hogy azzal ne áruljon el túl sokat. Fogalmam sincs, hova készül, vagyis készülünk, de ahogy a szekrény előtt ácsorgok, furcsamód egy pici izgalmat érzek. Nem tudom, amiatt van-e, ami tegnap este történt, vagy ez a várakozás izgalma, hogy vajon hová ráncigál el, de határozottan érzem, hogy ez a furcsa érzés ott bizsereg a mellkasomban.
Egyébként ma volt időm végiggondolni a tegnapi eseményeket, most már józan fejjel is, és így már tejesen egyértelműen látszik, hogy mi volt: az alkohol hatására mindketten kicsit lejjebb adtuk a gátlásokat, és... talán mindkettőnknek túl régen volt utoljára kapcsolata. Nem hiszem, hogy bármi többet kellene belemagyarázni, vagy érdemes lenne tovább foglalkozni vele, elcsattant az a csók, de tévedés volt, ennyi volt. Még jó, hogy Alison észnél volt.
Bár amúgy sem hiszem, hogy túlságosan lázba hoznám, mint férfi. Ő egy hús-vér nő, nem a kirakatba készült, mint én, vagy azok a nők, akikkel általában körül vagyok véve. Neki más kell. A barátság, viszont még működhet közöttünk. Annál is inkább, mert most is sokkal élénkebbnek érzem magam a társasága miatt.
Végül meghagyom a farmert, de az ingemet lecserélem egy kényelmesebb pólóra, és visszasétálok a nappaliba.
Alison közben már a pultnál ücsörög, és most, hogy így hátulról szemlélem, nyomban feltűnik, hogy még nem vált meg vékonyka bőrdzsekiijétől, így odalépek hozzá, és finoman, alig hozzáérve a vállaira teszem a kezeim.
- Ettől biztos nem szeretnél megválni? – kérdem halkan, mögötte állva, készen arra, hogy ha igent mond, lesegítem róla. – Meleg lesz az a kávé.
Majd ahogy lefő a nedű, csészékbe öntöm, és minden kellékkel együtt elé pakolom a pultra, én pedig leülök a vele szemközti székre.
- És hogyhogy pont ma este kapom meg a büntetésemet? – kérdem egy bujkáló mosollyal az arcomon, miközben a kávémat kavargatom. Ugyanis tény, hogy megbeszéltük, de reggel még nem volt szó róla, hogy ma este indulunk neki a városnak. Azt hittem, ő is jobbnak látja, ha eltelik egy kis idő a tegnapi után. De remélem, egyáltalán nem érződik, hogy emiatt kérdezem. Elvégre enélkül is egy teljesen helyén való kérdés.

At least i've got my friend...

Más esetben ugyanazon a véleményen vagyok, mint ő. Nem fetétlenül sülhet el jól egy meglepetés. Attól még, hogy a másik fél annak szánja és azt hiszi, hogy amaz majd örül neki, lehet, hogy épp rohadtul megsérti, megijeszti, kényelmetlen helyzetbe hozza és stb. Ennek ellenére én most teljesen biztos vagyok benne, hogy semmi ilyen gond nem lesz. Ki fog ugrani a bőréből, de épp emiatt nem tudhat meg most erről az egészről semmit.
-De ezt szeretni fogod. Tudom.- jegyzem meg magabiztosan, miközben egy halvány mosoly megjelenik az arcomon és rezzenéstelen tekintettel fükészem Jason szemeit. Sőt. Szinte pókerarcot vágok, hogy még véletlenül se olvashasson le róla semmit. Elmondhatnám, hogy miről van szó és esküszöm, erős a kényszer, hogy el is mondjam, de tartanom kell magam. Olyan élvezettel mesélt Jason a versenyekről és, hogy mennyire érdekli őt ez az egész.
-Fenébe. Sebaj. Legközelebb diszkóba megyünk.- húzom el a számat, mintha valóban szomorú lennék, amiért nem diszkóba megyünk, de nagyon jól tudom, hogy ő is csak viccelt. Nem olyannak képzelem a beszélgetéseink alapján, mint aki elektronikus zenére csápol a tömeg közepén egy drogos tinikkel teli helyen. Ez valahogy nem Jason lenne.
-Adok neked mindjárt olyan minimalizmust. Inkább a ruháidat minimalizáld és öltözz át.- vigyorgok rá, ahogy körül járom szép lassan a lakást, végül az ablaknál állok meg. Egészen lenyugtat a látvány és megpróbálom elképzelni egy pillanatra, milyen lehet úgy felébredni, hogy ez fogad.

Fél szemmel látom az ablakban visszatükröződni Jason alakját és azt, hogy neki lát kigombolni az ingjét, mire olyan feszülten kezdek lesni kifelé, mintha azért fizetnének, hogy én a várost nézzem.
Valami nincs rendjén az biztos, és hálát adok az égnek, amiért Jason is úgy látja jobbnak, ha magára csukja a háló ajtaját még, ha nem is teljesen.
Minden esetre próbálom a gondolataimat lekötni és nem akörül kattogni, hogy Jason épp vetkőzik. Borzalmas vagyok, de tényleg. Melyik nőnek jár ilyesmin az esze, ha egy barátjával találkoznak? Szerintem egyiknek se. Szóval, szégyelljem magam!
Alig pár perc alatt sikerül rájönnöm, hogy az ablaknál ácsorgást is meg lehet unni, így jobb ötlet híján leülök a pulthoz, ahol csendben, magamban töprengek az este további részén na és persze azon, hogy mit csináljunk majd a verseny után, hiszen alig fél órás- egy órás az egész. Kétlem, hogy akkor már haza kellene mennünk majd mindkettőnknek, mert fel leszünk agyonra pörögve. Maximum majd beülünk valahova kajálni.
Egy pillanatra összerezzenek, ahogy Jason a vállamhoz ér. Nem azért, mert ne lenne gyengéd és óvatos, hanem mert reflexből jön ez az egész, ha váratlanul hozzám érnek. Ettől függetlenül a következő pillanatban már a szívem kétszázzal zakatol és zavartan kibújok a kabátomból. Még mindig nem tudom a tegnap estét hova tenni, de azt tudom, hogy most is úgy borzongok meg Jason közelségétől, mint akkor, tehát ezt nem lehet a whisky számlájára írni. Nem tudom, hogy csak testi vonzalom volt-e mindaz vagy a szimpátia erősebb, mint gondoltam, de azt tudom, hogy a halk duruzsolása libabőrt okoz rajtam mindenütt.
-Milyen figyelmes vagy.- jegyzem meg végül egy apró mosollyal, ahogy némiképp összekapom magam és csendben a pultra könyökölök. Zavarban vagyok a jelenlétében, így, hogy kettesben vagyunk. Ez holt biztos. Már csak arra kéne rájönnöm, hogy fogom ezt leküzdeni. Meg mondjuk azt se lenne rossz tudni, hogy ő miként viszonyul a tegnap történtekhez. Bonyolult ez az egész.
-Büntetés? Komolyan annak fogod fel, hogy itt vagyok?- vonom fel kérdőn szemöldököm, de persze tudom, hogy ezt azért mondja így, mert elvesztette a fogadást, ami ugye semmiképp sem pozitív. Legalábbis remélem, hogy nem azért mondja, mert tényleg büntetésnek érzi, ha vele vagyok.
-Gondoltam az lenne a legaljasabb, ha most keresnélek fel, amikor tudom, hogy másnapos vagy.- vonok vállat és egy pillanatig még én is majdnem elhiszem ezt a magyarázatot, annyira jól adom elő. Azt mégse mondhatom, hogy ma tudtam meg, hogy lesz az a dolog, amire el akarom vinni. Ez így olyan hülyén hangzik.

Alison & Jason

Még csak a liftben vagyunk, de mikor olyan mélyen és rezzenéstelenül a szemembe néz, szinte túlságosan diszkrétnek érzem a helyzetet, mégis nehezemre esik megtörni a kontaktust. De azért megteszem, és inkább a sorban felvillanó liftgombokra pillantok, mintha csak azt ellenőrizném, hogy mennyi van még hátra.
- Ha te mondod... – nyugtázom halvány mosollyal, és el is gondolkodok rajta, hogy vajon honnan ilyen biztos benne. De nem túrázok rajta sokáig, mert nyílik a lift, és be is érünk a lakásba.
- Ahhoz előbb el kell veszítenem még egy fogadást – kontrázok rögtön a diszkós megjegyzésére. Sejtem, hogy viccel, de azért nem árt az óvatosság. – De mivel az előbb jelentettem ki, hogy nem fogadok veled többet, ennek az esélye a nullához konvergál.
Miután bemegyünk, ő az ablaknál állapodik meg, én pedig nekifogok minimalizálni a ruháimat. Végül egy sportosabb szerelés mellett döntök, és az inget egy pólóra cserélve vissza is battyogok a nappaliba. A próbák után már zuhanyoztam, szóval ezt most már nem kell.
Alison közben a pulthoz telepedett, nekem pedig rögtön szemet szúr, hogy még kabátban van. Nem mintha vetkőztetni akarnám, remélem, ő sem érti félre a helyzetet, de óvatosan a vállára teszem a kezeimet, és miután beleegyezik, lesegítem róla a dzsekijét. De mikor előkerül a válla és a nyaka vonala, lévén hogy most már csak egy top van rajta, kihasználom, hogy mögötte vagyok, és ráérősen végigpillantok az újonnan feltárt területeken. Majd ahogy a tekintetem lejjebb vándorol a karján, észreveszem az apró lilabőröket, és egy picit felvonom a szemöldököm.
Ezt vajon én okoztam? – fordul meg a fejemben egy pillanatra, és váratlanul rám tör az ötlet, hogy mi lenne, ha megpróbálnám visszaadni neki azt a szemétkedést, amit a lakásán művelt velem; és bár elég nagy a kísértés, amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is hessegetem a gondolatot. Nem; húzok egy éles határt még elméletben is. Még egyszer nem akarok megkockáztatni egy olyan helyzetet, mint ahová a tegnap este vezetett. Ezt pont az előbb tisztáztam le magamban.
- Te pedig hallgatag – mutatok rá, hogy eddig ahhoz voltam szokva tőle, hogy végigcsacsogja a napot. Nem mintha zavarna, sőt, ha olyan szűkszavú lenne, mint én, itt ülhetnénk egymás mellett néma csendben, de most mintha valami visszafogná. – Remélem, nem érzed kényelmetlenül magad. Bármit szeretnél, szólj nyugodtan – pillantok rá ellenőrzésképp, miközben összerakom a két kávét, majd mindent a pultra helyezve elé telepednék az egyik bárszékre. Annyira nagyvonalú volt velem, mikor nála voltam, nem szeretném, ha ne tudnám viszonozni.
Mikor olyan meglepetten néz rám, felvont szemöldökkel, elgondolkodom rajta, hogy vajon miért is vette ezt a „büntetést” olyan komolyan. Azt hittem, a szokásos vigyor-plusz-beszólás kombinációval fog rá reagálni, de ez most nem így történt, ami egy picit meglep.
- Nem így értettem – korrigálok én is egy kicsit komolyra váltva, igazából örülök, hogy itt van. Élvezem a társaságát, ez teljesen egyértelmű számomra, de neki azért nem szívesen vallanám be. – Csak nem szeretek veszíteni – toldom meg még egy rövid indoklással, de inkább nem mászok bele jobban a témába. Az megint csak a tegnap estéhez vezetne vissza minket, amit szerintem mindketten próbálunk elfelejteni.
Belekortyolok a kávémba, de mivel még elég forró, vissza is teszem a helyére.
- És miért szeretsz ennyire aljas lenni velem? – viszonzom a felvont szemöldököt, de közben egy halvány mosoly is az arcomra kúszik. Ártatlan kérdésnek indult, de pár másodperccel később rájövök, hogy az élében nagyon is benne van a tegnap „elszenvedett” játszadozás emléke, így inkább leveszem róla a tekintetem, és megint teszek egy próbálkozást a kávéval. Nagyon remélem, hogy neki nem ez jut róla eszébe, és én is meggyőzőm magam, hogy nem erre gondoltam. Mert tényleg nem. Sokkal inkább az aljas és mindent kiforgató beszólásaira, amikkel mindig betámad. Azt hiszem.

At least i've got my friend...

Megmosolyogtat a felismerés, hogy tényleg utálja a vereséget és a tegnapi győzelmem igen csúf sebet ejtett az önbecsülésén. Viszont én büszke vagyok magamra és rá is, ami azt illeti, mert igen sokáig bírta és olyasmiket bírt ki zavarodottság nélkül, amiket más nem bírt volna. Azt hiszem, én se vállalnám ezt be még egyszer. Ez így pont elég volt arra, hogy megtörténjen az a csók és most itt pislogjunk egymásra, mint két hülye. Mert bár beszélünk és egy légtérben vagyunk mindketten, attól még érezni azt a pici feszültséget, mintha mindketten ugyanarra gondolnánk csak egyikőnk se meri kimondani.
-Megértem, ha nem akarsz még egyszer kikapni.- vonok vállat tök lazán, de végül elvigyorodok, hiszen ezzel csak az agyát akarom húzni.
Gyors ruhacsere után immár a pultnál ücsörgök, ő pedig megérint, bennem pedig pillanatok alatt összezavar ezzel mindent. Olyan egyszerű volt a fogadásra, a whiskyre meg hasonlókra fogni azt, ami tegnap történt, de így már nem igazán tudom, hogy mi miért van. Ritkán ér el nálam ilyesmit valaki egy érintéssel, mert a libabőr az mégis csak a libabőr. Azaz, hogy rohadt jól esik, hogy a másik hozzád ér és talán még igényelnél is többet. ~Jesszusom, Alison. Lődd fejbe magad...~

Felpillantok rá a megjegyzése hallatán és szívem szerint rábökném, hogy még szép, hogy hallgatag vagyok, mikor szívem szerint csak egy dologról beszélnék. Olyasmiről épp, amiről nem tudom, hogy lehetne-e vagy, hogy akarna-e vagy, hogy érdemes-e szót fecsérelni rá. Nem beszélve arról az apróságról, hogy zavarban is vagyok a tegnapi után. Mit gondolhat rólam? Hogy idegen pasikat felhurcolok magamhoz és lesmárolom őket? Vicces, hogy Willel is hasonlóan történt, csak az a műhelyben volt, de most nem ez a lényeg. Hát mi a lényeg? Erre kéne rájönni.
-Nem lehetek mindig szószátyár. Néha én is elfáradok, tudod?- mosolygok továbbra is, mert ha valami ne változik, akkor az ez. Nagyon ritka, hogy lelohad arcomról a mosoly és nem azért, mert a nap 24 órájában be vagyok tépve, hanem mert azt vallom, hogy "mosolyogj és a világ visszamosolyog rád". És tény, ha valakivel összefutok és ezt látja, akármilyen levert ábrázata volt előtte, amíg velem beszél mosolyog. Nekem pedig ez bőven elég ahhoz, hogy úgy érezzem, hogy minden jó. Akkor is, ha éppen nem.
-Nem, köszönöm. Elégedett vagyok a kiszolgálással.- biccentek vigyorogva, miközben a kávémmal kezdek foglalatoskodni, végül a bögrét két kezem közé veszem és óvatosan kortyolok belőle. Nem árt egy kis koffein a verseny előtt. Ilyenkor mindig jól jön, mert bár nem aludnék el a volán mellett -akkor be sem ülnék-, a reflexeimre jó hatással van a fekete lötty.
-Tudom, hogy értetted, Jason. Csak szívom a véred- legyintek, miközben a pillantásom inkább én is elkapom, mert a nyakszívásról most valami tök másra asszociálok, aminek már megint köze van a tegnaphoz. Meg fogok őrülni, ha nem fogjuk előbb-utóbb megbeszélni ezt, mert ez így nem jó. Nem tudni, hogy ő miért tette, de még csak azt se, hogy én miért tettem vagy, hogy érdemes-e tovább firtatni a dolgot. Elfelejtsük, ne felejtsük és hasonlók. Most csak úgy lóg az egész a levegőben és pusztán arról gondoskodik, hogy kényelmetlenül érezzük magunkat egymás társaságában.
-Úgy mondod, mintha évek óta aljaskodnék veled. Azért nem szóltam erről reggel, mert délután találtam ki. Vagy a tegnap estére gondolsz?- és puff. Vágjon valaki tarkón, mert ezt nem akartam kibökni, csak hát nem tudom megállni. Valamivel utalnom kell rá, de mivel ez még kényelmetlenebb téma, mint eddig, inkább sietve az órámra lesek.
-Pár perc múlva nem ártana elindulnunk. Meg van mindened, amire szükséged lehet?- terelem gyorsan a témát, hátha tudok még menteni és nem kezdjük felemlegetni azt a forró, szenvedélyes, vágytól izzó csókcsatát, amit tegnap vívtunk és aminek gondolatába újra libabőrös leszek. Túl jó volt az ahhoz, hogy csak úgy megfeledkezzünk róla.

Alison & Jason

Már a lépcsőházban szóba kerül a fogadás-téma, Alison galád mód nem csak hogy emlékeztet a tegnapi csúfos vereségemre, de még lovagol is rajta, amitől automatikusan eggyel feljebbi kategóriába ugrik a vérmérsékletem. Nem vagyok mérges vagy ilyesmi, egyszerűen csak így reagálok rá, ilyen vagyok, már volt időm hozzászokni.
- Ne cukkolj, mert olyankor kiszámíthatatlan vagyok – jegyzem meg mosolyogva, de azért küldök felé egy kissé sejtelmes, fenyegető pillantást, majd kitárom előtte az ajtót.
Mondjuk azért, mert a legelső gondolatom az volt, hogy majd meglátjuk, legközelebb ki kap majd ki, de még jó, hogy nem mondtam ki, mivel pont az előbb határoztam el, hogy: nincs. több. fogadás.
De attól persze folyton ott motoszkál bennem a visszaadás vágya, már csak az önérzetem miatt is, csak az a kérdés, hogy mikor mennyire engedek neki teret. Például mikor meglátom, hogy libabőrös lett a karja az érintésemtől, megint nagyon erősen rám tör, mondjuk, hogy véletlenül hozzáérjek a nyakához, de még időben visszafogom magam.
Persze nem is biztos, hogy én váltottam ki ezt belőle... nem szeretek elhamarkodott következtetéseket levonni.
Végül a dzsekijét leteszem a kanapéra, majd felszolgálom a kávét, és elé ülök. Mikor azt mondja, hogy ő is elfáradhat néha, elé tolom a kávéját.
- Akkor itt az ideje egy koffein adagnak. Hosszú lesz még az este – nézegetem az arcát, hogy próbáljam leolvasni, mennyire is fáradt, bár ekkor eszembe jut, hogy tulajdonképpen én vagyok az, akinek fogalma sincs róla, hogy mennyire is lesz hosszú. De valahogy az az érzésem, hogy ha ennyire titkolózik, akkor nem csak pizzázni ülünk be valahová.
De akkor sem hiszem, hogy csak a fáradtságot látom rajta, lehetséges lenne, hogy még ő is a tegnap estén gondolkodik? Nézek utána, mikor túlságosan hirtelen kapja el a pillantását. Tényleg úgy érzem, hogy nem olyan fesztelen, mint mondjuk tegnap volt, vagy abban a kávézóban. De egyelőre úgy döntök, nem rágódom ezen, elvégre még nem ismerem eléggé, inkább kivárom az estét. Lehet, csak belemagyarázom. Mert hát, ha lenne bármi, amin gondolkodna a tegnappal kapcsolatban, akkor nem hinném, hogy ma beállított volna. Hogy mégis megtette, ez csakis azt jelentheti, hogy egyáltalán nem foglalkoztatja, ami történt.
És mintha csak idevonzottam volna a témát, megáll bennem a korty, mikor felteszi azt a bizonyos kérdést.
- Nem... – nyelem le végül – kifejezetten – nem is tudom, mit mondjak hirtelen, de mielőtt még bárhogy is folytathatnám, ejti is a témát, és közli, hogy akár indulhatnánk is. Igen, most már biztos. Hülye voltam, hogy azt feltételeztem, foglalkoztatja ez a téma. Ahhoz túlságosan félvállról veszi, és látszik, hogy ezt is csak szúrásként említette, valójában egyáltalán nem akar róla beszélni.
De jobb is így, mert emlékeztetem magam, hogy igazából én is erre jutottam délután a szánházban.
- Mivel nem tudom, mire lehet szükségem, akár indulhatunk is – koppantom le a kiivott kávéscsészémet a pultra, és habár incselkedésnek szánom, most valahogy nem sikerül mosolyognom hozzá. Mi bajom? Talán az zavar, hogy sokkal lazábban veszi ezt az egészet, mint én? De hát. Mégis mit kéne rajta komolyan venni... Felállok, a zsebembe süllyesztem a legfontosabb dolgokat, és indulásra készen várom, hogy kilibbenjen előttem az ajtón, amit épp kinyitok neki.
Ekkor azonban eszembe jut a dzsekije, amit voltam szíves leduruzsolni róla, és ahogy hirtelen visszafordulok érte, véletlenül egy az egyben belerohanok. Nem gondoltam, hogy máris mögöttem van.
Hogy nehogy fellökjem, vagy elrántsam, rögtön utána nyúlok, és a derekánál fogva sikerül is megtámasztanom.
- Ne haragudj – kérek azonnal bocsánatot, és nem lépve hátrébb nézegetem, hogy nem okoztam-e valami kárt benne. – Sajnálom, csak eszembe jutott a dzsekid - mondom bűnbánóan, mikor találkozik a tekintetünk.

At least i've got my friend...

Kiszámíthatatlan. Mint mondjuk tegnap? Mert valljuk be, azt se gondoltam volna, hogy tényleg megpróbál megcsókolni úgy, ahogy előtte firtattuk. A falhoz passzírozva, gyengéden de mégis szenvedélyesen. Komolyan nem gondoltam volna, hogy ezt így megteszi, de ebből is látszik, hogy az alkohol oldja a gátlásokat, mivel ez a Jason, aki most itt ücsörög előttem tuti, hogy nem tenne ilyesmit. A másik viszont, akit el akar nyomni és játszani akarja a jó fiút, na ő simán megtette. Én pedig nem bánom egy percig se, csak még mindig nem tudom hova tenni.
-Hosszú, bizony.- bólintok mosolyogva, ahogy a kávét elém tolja én pedig a gondolataim végére érek, majd jobb ötlet híján neki is látok kortyolgatni. Teljesen jó a hangulat, ha jónak lehet nevezni azt, ahogy ücsörgünk bambán és mindenfelé nézünk, csak egymásra nem. Mert nagyjából ez történik kisebb megszakításokkal, pedig a nyakamat tenném rá, hogy gondolatban mindketten ugyanazon sportolunk. Egyedül azt nem tudom, mikor lesz a legmegfelelőbb az alkalom arra, hogy beszéljünk is róla, mert az biztos, hogy meg kell beszélnünk. Így örökké megmaradna ez az egymás mellett elpislogós, kínos csendes hangulat, amitől tökön döfném magam, ha pasi lennék és lenne olyanom.
-Akkor jó.- eresztek meg egy szelíd mosolyt válasz gyanánt, de aztán inkább áldom az eget, amiért nem mentünk bele mélyebben a témába. Nem akartam én itt neki látni a köztünk lévő legkomolyabb témáról beszélni, de kicsúszott az a megjegyzés, mert nem tekinthetünk rá úgy, mintha meg se történt volna. Az lehetetlen.

Alaposan végig mérem, aztán átgondolom, hogy mire is lehet szüksége. Sok mindenre mondjuk nem igazán. Tárca, telefon, egy kabát és körülbelül ennyi.
-Jó leszel így szerintem. Maximum egy pulcsit kapj még fel, ha esetleg hideg lenne, mire haza hozlak.- jegyzem meg, miközben én is ledöntöm a maradék kávémat és automatikusan meg is indulok utána az ajtó felé. Nem éppen azt figyelem, hogy ő merre halad vagy, hogy halad-e, mert ismét a gondolataimba merülök, így szinte letaglóz, amikor visszafordul hirtelen és nekem jön. Számítok rá, hogy akkor most nyekkenek egy nagyot a padlón és már előre érzem, hogy a hátsóm fogja bánni, de tévedek, mert Jason elkap a derekamnál fogva és azonnal a bocsánatomért esedezik, én pedig képtelen vagyok nem az arcába bámulni, ahogy hirtelen ennyire közel kerül hozzám.
-Semmi baj. Megvagyok.- préselem ki magamból gyorsan és amolyan melléktevékenységként a hajamat is megigazítom, de végül csak lesek Jasonre és azon gondolkodom, miért is lenne annyira rossz, ha újra megtörténne a tegnapi dolog, csak most józanul? Miért ne lehetnénk úgy is barátok? Na jó. Ezt már nem egy mozi film bebizonyította, hogy nem működik.
-Ja, igen. A dzsekim.- bólogatok már-már úgy, mint aki meg van babonázva, kezem pedig vállára szinte észrevétlenül -legalábbis számomra- nyakára siklik. Felváltva lesem ajkait és tekintetét és igen erősen bennem van a kényszer, hogy megcsókoljam, de végül csak elkapom tekintetem és megköszörülöm a torkom, ahogy szokás.
-Majd én ide hozom.- hadarom el és már indulok is, hogy magamra vegyem a bűvös dzsekit, ami miatt most majdnem megborultam, végül anélkül, hogy Jasonre pillantanék -asszem fülig pirulva- megindulok a lift felé. Megzakkantam, ebben biztos vagyok.
-Ja, és köszi a kávét.- jegyzem meg immár a liftben ácsorogva, ahol aztán jobb ötlet híján a padlót kezdem szugerálni egész addig, míg a mentőangyalom, azaz a csengő meg nem szólal. Friss levegő kell, semmi más, aztán minden rendben lesz.

Alison & Jason

Lassan végzünk a kávéval, Alison ráadásul egy kicsit meg is siettet, hogy pár perc múlva nem ártana elindulnunk. Fel is pattanok, és úgy látszik, a kávétól nyomban visszaköltözik belém a napközbeni lendület, mert mikor az ajtóban rájövök, hogy Alison dzsekije a kanapén maradt, és sietve visszafordulok érte, majdnem sikerül őt is fellöknöm.
De mielőtt ez megtörténne, a derekánál fogva elkapom, és visszahúzva egyben közelebb is húzom magamhoz, hogy megtartsam. A műveletet sikeresen végre is hajtom, de az elengedés már valamiért nem megy olyan könnyen. Inkább bocsánatot kérek, majd lepillantok rá, hogy megvizsgáljam, minden rendben van-e vele.
A pillantása ekkor találkozik az enyémmel, és mivel hirtelen olyan vészesen lecsökkent köztünk a távolság, nem tudok nem megdermedni a felkészületlenül ért közelségétől. Néhány másodpercig csak bámulom, a kezem nem mozdul a derekáról, és mikor végül az ajkaira téved a tekintetem, minden előjel nélkül bevillan a tegnapi heves csók, és az az érzés, ami azt hiszem, megőrjített volna, ha nem adhatom ki magamból.
Most viszont más a helyzet. Most nincs bennem egy csöppnyi alkohol sem, de mégis vonzónak találom a gondolatot, hogy vajon mi lenne, ha megint megpróbálkoznék valami hasonlóval. Vajon most is eltolna magától, ahogy legelőször tette?
A gondolataimra azonban csak rásegít az érintése, ami a vállam felől lassan a nyakamra siklik, én pedig érzem, hogy ettől menthetetlenül libabőrössé változik mindenem. Ha ezt tovább folytatja, komolyan nem tudom, hogy mi történt volna, de végül elkapja rólam a kezét és a pillantását, megköszörüli a torkát, ami mintha engem is visszarántana a valóságba, majd a karjaim közül kiszabadulva, a kabátja után indul.
Én közben csak állok, és próbálom összeterelni a gondolataim, megvárom, amíg kilépdel előttem az ajtón, ahogyan eredetileg is elterveztem, majd bezárom utánunk az ajtót. Nem mondok semmit, azt hiszem, inkább jobb is, ha hallgatok. Csak beszállok utána a liftbe, és a falnak dőlve lesem én is a padlót, akárcsak ő. Nem tudom, ő hogyan élte meg ezt a pár másodpercet, de hogy egy kicsit belepirult az biztos, állapítom meg, ahogy lopva felé tekintek, de ettől többet nem tudok leolvasni róla, és csak reménykedek, hogy ő se rólam. Bár sokat megadnék azért, ha most hallhatnám, hogy mire gondol.
De helyette a csengő szólal meg, ami jelzi, hogy közben le is értünk a földszintre. Még mindig szó nélkül beszállok mellé az autóba, majd felsóhajtok, és hátradöntöm a fejem. Na jól van, ebből elég, határozom el, és bár még nem tudom, mi lesz a stratégiám, hogy a jövőben elkerüljem az ilyen helyzeteket, abban most biztos vagyok, hogy valahogy fel kellene oldani köztünk ezt a tegnap óta beállt feszültséget. Meg abban is, hogy addig, amíg ezt kitalálom, az este folyamán minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ne kerüljek túlságosan közel hozzá.
Mikor ő is beül, odafordulok hozzá.
- Most már elárulod, hogy hová megyünk? – kérdezem kíváncsian, de főleg hogy megtörjem a csendet, és a tekintetem végül a kezein állapodik meg. Nem tudom, miért, de szeretem nézni, ahogy egy nő vezet.

At least i've got my friend...

Nem tudom, mi folyik itt. Komolyan nem tudnám megmondani, mi ez az egész és, hogy miért érzek erős késztetést arra, ahogy magához húz, hogy inkább hagyjam az egész versenyt a fenébe és inkább azzal töltsem az estét, hogy megcsókolom és hagyom, hogy minden haladjon arra tovább, amerre tegnap indult. Annyira gyengéden, de mégis óvón húz magához, mintha attól félne, hogy összetörtem magam. Mondjuk ez majdnem sikerült is, de végül mégis a karjaiban kötöttem ki. Megint.
Már most elhatározom, hogy ezután az este után jó ideig elkerülöm Jasont. Ma még azt hittem, hogy az lesz a jó, ha találkozunk és nem fogja azt gondolni, hogy haragszok rá, de már belátom, hogy az lett volna a legjobban, ha úgy hiszi. Pár hét múlva lecsendesedett volna minden, eljött volna hozzám a következő kezelésre és minden úgy ment volna, mint tegnap este, amikor besétált hozzám. Ha összeakad a pillantásunk, képtelen vagyok nem arra a csókra gondolni és nem azt érezni, hogy újabbat akarok belőle. Minden teljesen zavaros lett és mégis olyan egyértelmű. Van köztünk valami vonzalom, amit egyikőnk se tud hova tenni. Vagy épp nem akar.
A józan ész viszont megint győzedelmeskedik, mert van elég erőm ahhoz, hogy elhúzódjak tőle és inkább a kabátomért induljak. Pedig annyira mást szerettem volna csinálni, de tudom, hogy azt nem lehet. Így is elég nagy már a galiba. Azt hiszem, ha hagynánk is, hogy magával sodorjon minket ez az egész vonzalom dolog, akkor se én érdekelném, csak a tudat, hogy nő vagyok, aki előző este incselkedett vele. Felpiszkáltam, pedig ki tudja, mikor volt már utoljára nővel. Nem azt mondom, hogy szűzies életet él de, ha nem volt tartós kapcsolata, talán nem is olyan sűrűn van alkalma eltölteni valakivel egy kellemes estét. Az egész vonzalom dolog talán innen ered.

A lift olyan szűknek tűnik, hogy szívem szerint megállítanám és inkább lépcsőn mennék. Egész végig légszomjam van, kínosnak érzem a helyzetet és nincs jobb ötletem, mint a padlót bámulni. Képtelen vagyok Jasonre nézni, mert... mert nem tudom mit látnék. Ha azt a vágyat, amit tegnap, nem tudnék ellenállni most már végleg. Ezért is érkezik úgy a lift csengője, mint egy Messiás én pedig szinte kirobbanok a liftből a kocsi felé. Azonnal a kulcs után kezdek kotorászni a kabátzsebemben -még jó, hogy nem maradt odafent-, végül kinyitom a járgányt és bevágódok.
Valamiért azonnal erősebbnek érzem magam. Talán, mert ez a kocsi emlékeztet arra, hogy én igen is egy vagány, belevaló, határozott és tökös csaj vagyok, aki nem nyálaskodik, nem hezitál és nem pironkodik, mint egy rossz kamasz.
-Hamarosan megtudod. Nyugalom.- vigyorodok el kérdése hallatán és szinte azonnal lazul köztünk a hangulat, viszont egyebet nem fűzök a mondandómhoz, mert beindítom a motort és a magnót is egyben. Csak, hogy fokozzam az izgalmakat amíg odaérünk, csikorgó kerekekkel startolok el Jason lakása elől és cseppet sem óvatoskodik a gázpedál taposásával, miközben felhajtok az úttestre.
-Remélem, tényleg nem vagy nyápic.- sandítok rá egy szemtelen vigyorral az arcomon, miközben felhangosítom a zenét , felváltok ötösbe és neki látok szlalomozni a kocsik közt a sztrádán. Mindezt röhögve teszem, hangosan énekelve a dalt, végül, csak akkor lassítok, mikor elérkezünk a város széléhez, ahol egy két háztömb közt elhaladó apró utcán kell letérni, hogy megláthassuk végre a helyet, ahova tartunk. Nem nehéz rájönni, hogy miről van szó, mert legalább ötven tuningolt kocsi ácsorog az út szélén a hozzá tartozó emberekkel és persze hangos zene szól. Olyan, mint egy filmben, én viszont nem őket lesem, hanem Jasonre sandítok, hogy láthassam a meglepetés eredményét.

Alison & Jason

Végre kikászálódunk a liftből, és magunk mögött hagyjuk az épületet a falakkal, ajtókkal, mindennel együtt, ami bármiféle gondot okozhat. Nem hiszem el, hogy most már a saját lakásomról is Alison fog eszembe jutni, pedig alig több mint negyed órát töltött odafönt. Eddig azt hittem, hogy ha néhány napig vagy hétig elkerülöm őt és a szalont, akkor feloldódik ez az egész fura állapot, hogy a jelenlétében nehéz nem a tegnap estén gondolkodnom, de hála az előbbi jelentnek, most már itthon sem lesz nyugtom.
Ekkor beülünk a kocsiba, ahol valahogy egy csapásra minden sokkal könnyebbnek és egyszerűbbnek tűnik. Nekem pedig ismét eszembe jut az úti célnuk, pontosabban az, hogy még mindig fogalmam sincs róla.
Alison felé fordulok, és megkérdem, hogy hajlandó-e már elárulni, de továbbra is titkolózik. Én pedig már egyre türelmetlenebb vagyok, bár ezt próbálom nem mutatni. Nem akarok olyannak tűnni, mint egy tízéves gyerek, aki a karácsonyi meglepetésére vár. Talán csak maga a meglepetés-dolog hívja elő belőlem a kíváncsiságot és azt a pici izgatottságot, amit annyira próbálok rejtegetni. Belegondolva annyira rég volt, hogy valami ilyesmire kellett készülnöm, hogy teljesen elszoktam tőle, talán ezért is szunnyadt el bennem a spontaneitás öröme.
- Nyugodt vagyok, csak kíváncsi – jegyzem meg egy félmosollyal, és ahogy elindulunk, le sem veszem a tekintetem az ablakról. Egyrészt, mert megpróbálom kikövetkeztetni, hogy hová tartunk, másrészt ez jó ürügy, hogy ne kelljen ránéznem. És ez most segít is. Már tíz perc után sokkal kiegyensúlyozottabbnak érzem magam, és erre a zene is rásegít.
A nyápicos beszólása az egyetlen, ami rávesz, hogy felé pillantsak, de úgy hogy abból érződjön is a válasz, és a kérdés miatti néma számonkérés is, bár még azt sem tudom, hogy pontosan mire érti.
A vezetési stílusa csak még egy lapáttal rádob a kedvemre, imádom az olyan nőket, akik dinamikusan vezetnek, és nem tötyörésznek az utakon. A szlalomozás közben azért megkapaszkodom, de csak hogy még véletlenül se boruljak rá az egyik kanyarban.
Egy idő után azonban kezd derengeni, hogy mi lesz a végállomás, de eleinte nem is akarom nagyon beleélni magam, mi van, ha mégse alapon. De azért ezerrel nézelődök, és nem tudok elfojtani egy egyre magabiztosabban növekvő mosolyt.
- Szóval ez volt az – mondom ki hangosan is, mikor már teljesen biztos, hogy hol vagyunk. A hangomon érződik, hogy fel vagyok dobva, és ettől meg is feledkezem arról, amit ma estére elhatároztam. Alisonra pillantok, és nem hogy kerülöm, egyenesen keresem a pillantását. Azt hiszem, az utóbbi évek legőszintébb mosolya virít az arcomon.
Abszolút sikerült a meglepetése, erre végképp nem számítottam.

At least i've got my friend...

Látom Jasonön, hogy már maga az, ahogy szabadon száguldozunk tetszik neki. Élvezi és ezt le sem tudná tagadni, és persze az is feltűnik, hogy bőszen leskelődik. Gondolom próbál rájönni, mi lesz az úticél, de erre csak akkor derül igazán fény, mikor odaérünk a tömeghez és a számomra ismerős arcokhoz.
Jó látni az arcán azt a széles és őszinte mosolyt, amilyet még szerintem nem is láttam és ahogy megállunk, sóhajtok egy nagyot, majd pár pillanatig csak az arcát figyelem.
-Ez bizony. Annyira szerettél volna nyerni, hogy lenyomjunk egy meccset, hogy ma amikor kaptam egy sms-t, azonnal eszembe jutottál. Szóval... kösd fel a boxered.- vigyorodok el ismét, miközben továbbra is tekintetét fürkészem és nem is tudom... ha most lenne komolyabban közünk egymáshoz, egy hálás csókot várnék és nem is rossz az elképzelés, hogy jelen esetben kapnék talán egy olyat. Így viszont erre nem számíthatok, szóval csak biccentek egyet kifelé.
-Na gyerünk. Köszönünk pár embernek, aztán beszélek Sage-el, hogy én is indulok.- lököm gyengéden vállba, majd ki is szállok és megvárom, amíg ő is így tesz. Körülöttünk ezernyi ismerős arc flangál, a megszokott emberek, akik szinte minden ilyen versenyen itt vannak és az is feltűnik, hogy érdeklődve szemlélik Jasont. Remélem, egy sem fog ráismerni és beharangozni egy újságnak, hogy a színész palánta ilyen helyen fordult meg. Nem, mintha ezeknek az arcoknak ilyesmire lenne szüksége. Megélnek ők ebből is.

Reflexszerűen fogom meg Jason kezét, hogy magam után húzzam a tömegbe és persze, ezt azért teszem, hogy nehogy elkallódjon nekem. Eszembe se jut jó ideig, hogy ez megint zavarba ejtő, de amikor kapcsolok, gyorsan rá is lesek, majd le a kezünkre.
-Bocsi. Kövess, oké?- eresztem el gyorsan a tenyerét, majd elé vágok és utat török magunknak, miközben oda-odaköszöngetek pár embernek. Szeretem ezt a közeget, mert úgymond sikerült már némi tiszteletet kiérdemelnem pár megnyert versennyel. Nem mondom, hogy én vagyok az ász, de nem kis pénzt kaszáltam itt. Az is egyértelmű ugyanakkor, hogy nem nyerhetek mindig én.
-Szia Sage.- érek oda a főszervezőhöz, akinél nevezni is lehet, ő pedig mosolyogva megölel, majd Jasont is alaposan végig méri és kezet nyújt.
-Ő Jason, egy jó barátom. Jason. Íme Sage.- mutatom be őket gyorsan egymásnak, majd elő is szedem a zsebembe gyűrt pénzt, ami az alap minden versenyzőnek. Sosem szoktam sajnálni ezt az összeget, mert vagy többszörösen visszajön, vagy egy olyan emberhez kerül, aki szintén autóbolond és ez némiképp vigasztal.
-Tíz perc és kezdünk.- emeli meg felém a pénzt Sage, majd megsimítja a vállam és elsasszézik tőlünk, mert valaki neki kiabál. Széles vigyorral az arcomon fordulok oda Jasonhöz és, ha már van még egy kis időnk, körbe vezetem a csúcs kocsik közt. Az egyikből hangos zene szól, a másik a motorháztető alatt rejlő kincseket mutogatja, a harmadik pedig a neon fényekkel villog én pedig nem győzök vigyorogni. Nem azért, mert nekem ez új lenne, hanem, mert úgy sejtem, hogy Jason el van alélva ettől az egésztől.
-Remélem, felkészültél.- lesek fel rá végül, ahogy visszaérünk az én kocsimhoz és csípőmmel a kocsi oldalának támaszkodok.

Alison & Jason

Mikortól már teljesen egyértelmű, hogy hová is érkeztünk, végigmosolygom az utolsó métereket, amíg Alison keres egy helyet, ahol megállhat. Hihetetlen. Reggel még végképp nem gondoltam volna, hogy ma este itt fogok kikötni. Egy illegális versenyen.
Igaz vezetni nem valószínű, hogy fogok, de ez nem vesz le semmit a jókedvemből. Mikor Alison leállítja a motort, és felém fordul, legszívesebben... nem is tudom, mit tennék legszívesebben. Valahogy ki akarom fejezni a köszönetemet, amiért már most zsong a vér az ereimben, pedig még ki se szálltunk. De nem igazán tudom, hogy ehhez milyen formát válasszak, ezért úgy döntök, hogy kicsit elodázom a dolgot. Valami azt súgja, hogy ma este lesz még rá alkalom.
A tekintetem úgyis mindent elmond helyettem, de ezt csak most engedem meg magamnak ennyire nyíltan, itt a kocsiban, erre a néhány percre.
- Azért a meccsünkről sem mondok le – eresztek meg egy sunyi mosolyt, de aztán szállok is ki a kocsiból sietve. Bár azért nem kerüli el a figyelmem, amit mond. Sms-ben riasztották, tehát voltaképp nem is rajta múlt az időzítés, hogy a tegnapi események után ma ismét találkozzunk. Viszont az a helyzet, hogy még így is túl sok variáció marad éltben, így inkább most nem is foglalkozom tovább ezzel az egésszel, hanem úgy döntök, hogy teljesen a versenynek és a nézelődésnek szentelem magam.
Ebből mondjuk kapásból ki is zökkent a gesztusa, hogy kiszállás után, mintha csak komolyabban együtt lennénk, kézen ragad, és maga után von a tömegbe. Nem értem, miért csinálja, de hagyom, hadd legyen ma minden úgy, ahogyan ő akarja. Elvégre nálam ő a főszervező, és amúgy is, legszívesebben magamhoz húznám egy csókra, amiért engem is magával hozott. Most valahogy még annyira zavarba sem jövök a gondolattól.
Ahogy körbenézek, látom is, hogy elég gyanúsan méreget néhány figura, akiket lehetséges, hogy ő ismer, rólam pedig most azt hiszik, hogy a pasija vagyok. De csak elmosolyodni tudok erre a gondolatra, azt hiszem, túlságosan fel vagyok dobva.
Bár azért egy idő után ő is észbe kap, és inkább elereszti a tenyerem. Ahogy rám pillant, én továbbra is csak csöndesen somolygok, most már rajta is, ahogy sebtében bocsánatot kér.
Meg sem várja a választ, inkább csak elém áll, és úgy mutatja az utat. Én azért nem hagyom ki, hogy a tömeg miatt egészen közel simulva hozzá, ne válaszoljak.
- Azt hiszem, most akárhova követnélek – dörmögöm mögötte, alig pár centire a hajától. Játékos megjegyzésnek szánom, és jelenleg teljesen rábízom, hogy hogyan értelmezi.
Ahogy haladunk előre, oda-odaköszönget az embereknek, és úgy látom, hogy végre teljesen visszatért abba a formába, amit megismertem. Mintha teljesen feloldódott volna köztünk az a korábbi feszültség, és ennek örülök.
Csak akkor ocsúdok fel a nézelődésből, mikor hirtelen megállunk, és bemutat egy pasasnak, aki minden bizonnyal a főszervező lehet, mivel miután kezet fogott velem, át is vesz Alisontól egy bizonyos összeget. Megölelik egymást, de látszik, hogy csak haveri alapon, nekem viszont mégis ad egy ötletet ez a mozdulat. Elvégre akkor most mi is barátok vagyunk... vagy mi.
Miután Sage elmegy, Alison ismét felém fordul, és körbevezet a kocsik között, én pedig nyálcsorgatva vizsgálok meg mindent, ami a szemem elé kerül. Tíz perce vagyok itt, de már most jobban érzem magam, mint az utóbbi időben akárhol.
- Mire is? – vonom fel szórakozottan a szemöldököm, mikor visszaérünk az ő kocsijához, és megkérdi, hogy felkészültem-e. De nem figyelek rá teljesen. Túlságosan leköti a figyelmem a körülöttünk lévő zsongás.

At least i've got my friend...

Örülök, hogy Jason nem kérdez olyasmiket, amikre nem tudnék válaszolni. Például, hogy miért akarom annyira, hogy jól érezze magát vagy, hogy egyáltalán lazítson. Nem tudom, miért érdekel annyira a sorsa, a kedve vagy bármi, csak azt tudom, hogy most én is repesek, amiért látni rajta, hogy örül. A tekintete olyan, akár egy kissrácé, aki hosszú könyörgések után megkapta szülinapjára vagy karácsonyra azt a menő biciklit, amit annyira akart. Persze, tudtam én, hogy ilyesmi hatása lesz a dolognak, de így átélve az egészet mégis csak jobb.
-Nem is kell. Amint lesz rá alkalmunk, lejátszuk azt is.- vigyorodok el szemtelenül, mert hát tény és való, hogy alig várom, hogy lássam mire képes. Érdekel, hogy milyen a vezetési stílusa vagy, hogy mennyire vagány. Vannak, akik azt hiszik, hogy simán csinálnának ilyesmit de amint kétszáz fölé megy a kilométeróra, be vannak rezelve. Tény, hogy az adrenalin van, akit még inkább ösztönöz és van, akit megijeszt. Erre valóban születni kell vagy legalábbis, meg kell szokni.
Egy kisebb baki után, amivel ismét csak önmagamat égetem le, elindulunk kettesben a tömegben, de még mielőtt bárhova is odaérnénk, Jason a fülembe duruzsol valami válaszfélét arra, hogy kövessen, én pedig akaratlanul is libabőrös leszek és alsó ajkamba harapok mosolyogva. Ezt persze, csak addig teszem, amíg ő nem láthatja. Nem kell neki tudnia, hogy az ilyen duruzsolások mit váltanak ki belőlem. Akkor állandóan ezt csinálná, ha tudná, hogy őrült mód beindítanak a hasonló sunyi, apró érintések vagy épp az, ahogy érzem leheletét a hajamon, amiből tudom, hogy nagyon közel van hozzám.
-Vigyázz, mit mondasz.- válaszolom végül, majd meg is érkezünk a mi szeretett szervezőnkhöz. Sageről mit érdemes tudni? Imádja a tiszta versenyeket, utálja azokat, akik mások testi épségére utaznak, igazi kocsi őrült és az apja egykor nagy Nascaros versenyző volt. Más kérdés, hogy szegénynek ez lett a veszte, de Sage-et ez nem tántorította el. Annál szerelmesebb lett a kocsikba. Saját csapatra sosem vágyott, ezt az illegális utcai versenyes hangulatot viszont imádja. Ezért is ő az, aki összehozza mindig ezeket a bulikat. Hogy ez miért fontos? Mert nem véletlenül lett ő is a jó cimborám. Sok ember azok közül, akik részt vesznek az ilyen illegális dolgokban, valójában nagyon jó emberek. Csak szeretik megszegni a szabályokat.

-Hát a versenyre, szépfiú. Az utasom leszel. Persze csak, ha nincs ellenedre.- somfordálok közelebb hozzá, majd mutatóujjam a mellkasára bököm és játékos vigyor kúszik az arcomra.
-És, ha elég vagány vagy hozzá.- incselkedek, de csak aztán ugrik be, hogy az a tegnapi lézeres ügyködés talán még mindig kellemetlen lehet neki, így aztán pillanatok alatt vált a játékos, huncut pillantásom aggódóvá és mutatóujjam helyett a tenyerem pihen immár mellkasán.
-Basszus. Ne haragudj. Nem fájt nagyon? Mindig elfelejtem, hogy mi van.- sóhajtok egyet és erős kényszert érzek arra, hogy itt a helyszínen szemügyre vegyem a sebet, de visszafogom magam. Meg kell szoknom, hogy nem taperolhatom csak úgy, még akkor sem, ha csupán szakmai szemmel akarom látni, hogy minden rendben van-e.
-Van valami kérdésed, mielőtt még kezdünk? Vélemény? Akármi? Csak vigyorogsz, mióta ideértünk.- mosolygok rá lelkesen, mert tényleg jó látni ezt a vigyort az arcán. Nem is tudom, láttam-e már ezt rajta, mióta ismerem, és tény, hogy ez még inkább sármossá teszi a szememben. Szívem szerint most agyonölelgetném és... ~Álmodozz csak Alison.~

» Jason Brooks
» Jason & Alison
» Jason McAlan
» Why so s...mysterious? - Valeri & Jason
» Hope Wonder - Jason Mc Alan