Jason Brooks

Nobody's perfect

Jason rejtélyes figura. Első ránézésre hideg, mint a jég, a stílusa kissé arrogáns, kimért és távolságtartó. Többnyire hallgatag, de ha megszólal, a mondandója rideg és határozott, látszólag nem nagyon törődik mások lelkivilágával. Ha munkáról van szó, mindent hajlandó megtenni, ami csak szükséges, olykor még többet is, és ezt másoktól is elvárja. Nem vesz részt olyasmiben, amit nem talál elég színvonalasnak, illetve nem dolgozik olyan személlyel, akit nem talál elég jónak a feladatra. A partnereit általában maga választja, de senkit nem enged közel magához. Tehát az összkép: egy mogorva, öntelt hólyag, aki bár valóban profi, önmagán kívül mindenki mást lenéz, és még bunkó is.
Ám ha jobban megnézi az ember, és az illetőnek van is érzéke az ilyesmihez, talán észreveszi, hogy valami nem stimmel. Talán feltűnik neki, hogy gyanúsan sok küzdelem rejtőzik ebben a férfiban, az álarcok mögött, valahol a ködös rumliban túl sok a titok, a sérülés és az elfojtott indulat, ami néha fel-felvillan egy pillantásban, de egyelőre csak lappang a felszín alatt.
Ha pedig valaki hajlandó rászánni a kellő időt és energiát, már egészen jól látszik, hogy ez az ember valójában nem is él igazán. Olyan, mint aki valahol egy másik éltben ragadt.
De ilyen nem sok van, túlságosan jól védekezik.
Csekélyke szabadidejében, szívesen űz extrém sportokat. Szüksége van az adrenalinra, hogy kiengedje a gőzt. Imádja a motorokat, de az autók sem hagyják hidegen, régi vágya a versenyzés, de eddig még sosem engedett a csábításnak.
Amit a húgán kívül senki sem tud róla, hogy klausztrofóbiája van, és a kutyák sem a kedvencei, mióta hat éves korában az egyik kis híján széttépte az arcát. A bal arcán húzódó heg őrzi a nyomát, ha mosolyogna, olyan lenne, mint egy mélyebb mosolyránc.

This is my Life

Nos, nos, régen kezdődött. Még kamaszkorban, valahol London egyik szegényebb negyedében, amikor a szülők egy baleset következtében váratlanul meghaltak. Jasonnek nem maradt más, csak az egy szem húga, akit rajongásig szeretett, és a nyomasztó feladat, hogy gondoskodjon róla. Hogy ne kelljen árvaházba menniük, az egyik távoli nagynéni magához vette őket, de mást nem igazán várhattak tőle.
Mindketten nagyon korán elkötelezték magukat a művészet mellett, azon belül is a tánc volt az, ami a leginkább vonzotta és önkifejezésre sarkallta őket, de a színészet sem állt messze tőlük. Ugyan nem volt pénzük neves művészeti iskolába járni, de különösen elszántak és tehetségesek voltak, és erre a kombinációra általában hamar felfigyelnek az emberek. Volt is egy tanár, aki hajlandó volt foglalkozni velük, kisebb-nagyobb fellépéseik is akadtak, amivel kerestek némi pénzt, mikor az élet ismét közbeszólt.
Kiderült, hogy Stephanie krónikus ízületi betegségben szenved, így nem folytathatta a táncot. A lány teljesen összetört, de később a zene és Jason segítségével újra talpra állt, azóta az énekléssel foglalkozik leginkább. Jason pedig kénytelen volt új partnert keresni magának, ha nem akarta abbahagyni a fellépéseket. Ekkor ismerkedett meg Amyvel, egy tehetséges tánctagozatos lánnyal. Minél többet dolgoztak együtt, annál szorosabbá vált a kapcsolatuk, míg végül Jason ráébredt, hogy menthetetlenül beleszeretett, de a lány sem kérette magát sokáig. Tökéletesen kiegészítették egymást, mind a színpadon, mind a való életben, egyre nagyobb sikereik voltak, de Amy többre vágyott.
Volt egy álma, amiért szinte bármire képes volt, egy előadás, amit borzasztóan nehéz volt kivitelezni, de megszállottan hitt benne, hogy ha sikerül, egy csapásra elismerést és hírnevet szerezhetnek maguknak a szakmában. Elkezdtek hát dolgozni a darabon, de mint az várható volt, koránt sem ment zökkenőmentesen, ugyanis nem csak rendkívül magas technikai felkészültséget igényelt, hanem száz százalékos lélektani jelenétet is, egy másodpercre sem lehetett kiesni a szerepből, különben nem működött.
Jason egy idő után észrevette, hogy Amyt lassan kezdte felőrölni ez az egész, így kiszállt, és megpróbálta őt is lebeszélni róla, de Amy hallani sem akart ilyesmiről. Veszekedtek. Azt mondta, ez a darab az élete értelme, és ha nem vele, hát mással valósítja meg. Elrohant, és Jason aznap nem ment utána, fogalma sincs, hogy miért, azóta is csak kifogásokat talál válasz helyett, de nem tette meg, és a bűntudat azóta sem hagyja nyugodni emiatt. Másnap ugyanis már hiába kereste, csak a lány holttestét találták meg, nem tudni mi történt, állítólag egy hotelszoba ablakából zuhanhatott ki valahogy. A vérében alkoholt és egy kis drogot is találtak, így azt mondták, öngyilkosság, és eltussolták az ügyet; ami akár igaz is lehetett, de Jasonben mindig is ott motoszkált a gyanú, hogy mi van, ha mégsem. Elvégre nem ilyennek ismerte őt. Mindenesetre Amy meghalt, durván és kisszerűen, még azelőtt, hogy a tehetsége révén híressé válhatott volna. Nyom nélkül tűnt el, akár egy kicsiny bogár a túl magas fűben.
Három év telt el azóta, de Jason még mindig nem képes túllépni a történteken.  Nem adta fel, hogy kiderítse, mi történt pontosan, abban a hotelszobában, és megfogadta, hogy mégiscsak elkészíti azt az előadást, bármibe kerüljön is, ennyivel tartozik Amynek. Neki sikerült, ami a lánynak nem, néhány filmes szereplésének és megszállott munkamániájának köszönhetően mostanra nemzetközileg is elismert művész lett, akit számos fellépésre hívtak. Így került Los Angelesbe, az Orpheum színház új tagjai közé. Azonban a partnert, aki alkalmas lenne a feladatra, még nem találta meg, pedig már sokat kipróbált, emiatt kallódnak is róla rosszindulatú pletykák, megjegyzések.
Időközben a húgával való kapcsolta is megváltozott, habár ő mindent megtenne, hogy megóvhassa és segítsen neki, a lány köszöni, nem kér mindebből. Olyannyira, hogy még a vezetéknevét is megváltoztatta, csak hogy ne a bátyja hírneve révén jusson előre, hanem a saját erejéből. Alapvetően jó a viszonyuk, és gyakran találkoznak, de Stephanie mindenki előtt titkolja, hogy testvérek, és ezt Jasontől is elvárja.