At least i've got my friend | Ali & Jason

Artist ζ Posts Number : 227 ζ Join date : 2014. Aug. 10.

At least i've got my friend...

Örülök, hogy Jason nem kérdez olyasmiket, amikre nem tudnék válaszolni. Például, hogy miért akarom annyira, hogy jól érezze magát vagy, hogy egyáltalán lazítson. Nem tudom, miért érdekel annyira a sorsa, a kedve vagy bármi, csak azt tudom, hogy most én is repesek, amiért látni rajta, hogy örül. A tekintete olyan, akár egy kissrácé, aki hosszú könyörgések után megkapta szülinapjára vagy karácsonyra azt a menő biciklit, amit annyira akart. Persze, tudtam én, hogy ilyesmi hatása lesz a dolognak, de így átélve az egészet mégis csak jobb.
-Nem is kell. Amint lesz rá alkalmunk, lejátszuk azt is.- vigyorodok el szemtelenül, mert hát tény és való, hogy alig várom, hogy lássam mire képes. Érdekel, hogy milyen a vezetési stílusa vagy, hogy mennyire vagány. Vannak, akik azt hiszik, hogy simán csinálnának ilyesmit de amint kétszáz fölé megy a kilométeróra, be vannak rezelve. Tény, hogy az adrenalin van, akit még inkább ösztönöz és van, akit megijeszt. Erre valóban születni kell vagy legalábbis, meg kell szokni.
Egy kisebb baki után, amivel ismét csak önmagamat égetem le, elindulunk kettesben a tömegben, de még mielőtt bárhova is odaérnénk, Jason a fülembe duruzsol valami válaszfélét arra, hogy kövessen, én pedig akaratlanul is libabőrös leszek és alsó ajkamba harapok mosolyogva. Ezt persze, csak addig teszem, amíg ő nem láthatja. Nem kell neki tudnia, hogy az ilyen duruzsolások mit váltanak ki belőlem. Akkor állandóan ezt csinálná, ha tudná, hogy őrült mód beindítanak a hasonló sunyi, apró érintések vagy épp az, ahogy érzem leheletét a hajamon, amiből tudom, hogy nagyon közel van hozzám.
-Vigyázz, mit mondasz.- válaszolom végül, majd meg is érkezünk a mi szeretett szervezőnkhöz. Sageről mit érdemes tudni? Imádja a tiszta versenyeket, utálja azokat, akik mások testi épségére utaznak, igazi kocsi őrült és az apja egykor nagy Nascaros versenyző volt. Más kérdés, hogy szegénynek ez lett a veszte, de Sage-et ez nem tántorította el. Annál szerelmesebb lett a kocsikba. Saját csapatra sosem vágyott, ezt az illegális utcai versenyes hangulatot viszont imádja. Ezért is ő az, aki összehozza mindig ezeket a bulikat. Hogy ez miért fontos? Mert nem véletlenül lett ő is a jó cimborám. Sok ember azok közül, akik részt vesznek az ilyen illegális dolgokban, valójában nagyon jó emberek. Csak szeretik megszegni a szabályokat.

-Hát a versenyre, szépfiú. Az utasom leszel. Persze csak, ha nincs ellenedre.- somfordálok közelebb hozzá, majd mutatóujjam a mellkasára bököm és játékos vigyor kúszik az arcomra.
-És, ha elég vagány vagy hozzá.- incselkedek, de csak aztán ugrik be, hogy az a tegnapi lézeres ügyködés talán még mindig kellemetlen lehet neki, így aztán pillanatok alatt vált a játékos, huncut pillantásom aggódóvá és mutatóujjam helyett a tenyerem pihen immár mellkasán.
-Basszus. Ne haragudj. Nem fájt nagyon? Mindig elfelejtem, hogy mi van.- sóhajtok egyet és erős kényszert érzek arra, hogy itt a helyszínen szemügyre vegyem a sebet, de visszafogom magam. Meg kell szoknom, hogy nem taperolhatom csak úgy, még akkor sem, ha csupán szakmai szemmel akarom látni, hogy minden rendben van-e.
-Van valami kérdésed, mielőtt még kezdünk? Vélemény? Akármi? Csak vigyorogsz, mióta ideértünk.- mosolygok rá lelkesen, mert tényleg jó látni ezt a vigyort az arcán. Nem is tudom, láttam-e már ezt rajta, mióta ismerem, és tény, hogy ez még inkább sármossá teszi a szememben. Szívem szerint most agyonölelgetném és... ~Álmodozz csak Alison.~

Alison & Jason

Gyorsan kiszállok az autóból, mikor azt válaszolja, hogy habár veszítettem tegnap, a közös versenyünk sincs még teljesen veszve. Kiszállok, mert annyira megörülök neki, hogy erős késztetés fog el, hogy valami tettlegességben is levezessem a bennem dúló érzelmeket.
Te jó ég. Ezt el sem hiszem, hogy én mondom. Azt hiszem, túlságosan felpörögtem, legalábbis magamhoz képest biztosan. A régi énemre volt jellemző, hogy hagyta magát az érzelmei által befolyásolni, manapság már a munkán kívül nem szoktam különösebb lelkesedést produkálni semmi iránt, Alison mégis megtalálta a módját, hogy mivel rázzon fel nem csak a napvégi fáradtságból, de a megszokott hangulatomból is. Erről pedig eszembe jut, amit még a lakásán mondott tegnap, hogy fel akarja forgatni az életemet. Hát... ha végiggondolom az eddigieket, el kell ismernem, nem csinálja olyan rosszul.
De bármennyire ügyes, végső soron nem akarok engedni neki. Nem véletlenül alakítottam magam ilyenné, amilyen most vagyok. Nagyon is megvan az oka, de ahogy kiszállok, és végignézek az autókkal és emberekkel zsúfolt terepen, majd visszafordulva Alisonon is, és elfog az a bizsergető várakozás, hogy a ma este milyen jól is alakulhat, ha hajlandó vagyok részt venni benne, nehéz rávennem magam, hogy ma estére ne tegyek kivételt. Végül is... olyan rég volt már.
- Arra viszont készülj fel, hogy nem lesz esélyed ellenem – jegyzem meg a kocsi fölött átszólva, mikor Alison is kipattan a túloldalon. Igaz, hogy tapasztaltabb lehet, mint én – oké, versenyek terén jóval tapasztaltabb –, de ami a vezetést illeti, én sem vagyok kezdő. Meg amúgy is, egyszer már veszítettem ellene, ezt most mindenképp meg akarom nyerni. És ma este azt is láthatom végre, hogy hogy vezet. Abból sok mindent le tudok majd szűrni.
Kíváncsian pásztázom a terepet, de bármennyire is érdekel minden, ami egy ilyen versenyen zajlik, Alison mégis seperc alatt magára vonja a figyelmem azzal, hogy kézen ragad, és úgy irányítja a lépteimet.
Utána már hiába engedi el, és lép csupán elém, hogy vezessen, ahogy összesodor minket a tömeg, szorosan mögé kerülök, és nem tudom megállni, hogy ne hajoljak bele a hajába egy rövidke mondat erejéig. Igazából nincs vele hátsó szándékom, talán csak a neki köszönhető jó kedvem mondatja velem, de ő nyomban figyelmeztet rá, hogy túl messzire mentem, és belegondolva, azt hiszem, igaza van. Jason, viselkedj!
De talán az a tudat szabadít fel egy kicsit, hogy láthatóan itt őt többen felismerik, mint engem, ami számomra nem annyira megszokott szituáció, viszont annál kellemesebb. Hisz nem kell híresség módjára viselkednem, és attól tartanom, hogy mit írnak rólam másnap az újságok, hanem egy kis időre beledőlhetek a könnyed ismeretlenségbe. Végre egy hely, ahol nem azt találgatják, hogy ki lehet az a csaj, aki velem van, hanem hogy ki lehet az a pasas, aki ezzel a nővel érkezett. Nagyon nagy különbség.
Miután elintézzük a nevezést, körbemegyünk végre az autók között, és Alison nagy elánnal magyaráz mindenről, ami eszébe jut, vagy amiről megkérdezem. Utóbbi ritkább talán, és ezt meg is jegyzi.
- Szeretem hallgatni, ahogy magyarázol – pillantok rá végül, nagy nehezen levéve a szemem a járgányokról, amikor visszaérkezünk az ő kocsijához. – De fölösleges kérdeznem, úgyse jutnék szóhoz – mosolygok rá kissé szemtelenül, mivel egyértelmű, hogy ez nem igaz, de most valahogy jól esik piszkálódni vele.
Amit aztán ő is viszonoz, szó szerint beletalál a tetoválásom közepébe, amitől egy kicsit jobban kezdem érezni, hogy van mellkasom, de igazán nem vészes a dolog. Annyira legalábbis nem, amennyire aggodalmas arcot vág utána, már-már felkészülök rá, hogy itt helyben leaggatja rólam a pólót, hogy megnézze a helyét, de végül csak beéri annyival, hogy bocsánatkérően rám tapasztja a tenyerét, hogy megnyugtassa a sebet.
- Nem történt semmi – nyugtatom meg, hogy nem vagyok én olyan nyúlbél fajta, de inkább nem nézek a szemébe, mivel a tenyere melege talán jobban égeti a bőröm, mint az előbbi bökés. Ezért inkább ellépek tőle, és a kocsit megkerülve a másik ajtó felé somfordálok. Már úgyis mindjárt kezdődik a verseny. Sage tíz percet mondott, az éppenséggel már letelt.
- Még szép, hogy készen állok – mosolygok rá a túloldalról, mert már megint a vagánysággal cukkol. – Már egy jó pár éve.
Azzal be is ülök a kocsiba, és izgatottan várom, hogy elkezdődjön a menet. Már érzem is, hogy kezd bizseregni a vérem, mint minden adrenalin löket előtt. Időnként szükségem van rá, hogy kiüríthessem a fejem, és általában csak ez segít, hogy kiadjam magamból a feszültséget, különben megfulladnék. Ezért szeretem annyira az extrém sportokat.
- Hány kört kell menni? – pillantok felé, miután ő is beült. – És hányan versenyeznek egyszerre? – talán ezek azok az adatok, amik helyenként változóak szoktak lenni, így nem árt, ha ezzel tisztában vagyok.
Aztán eszembe jut még valami.
- Mennyire agresszívan vezetnek? - nézek rá egy picit végiggondolva, hogy kell-e attól tartanom, hogy valami történhet. Ami hülye kérdés, mert minden ilyen verseny alkalmával kell, de valahogy mégsem szívesen nézném végig, ha itt mellettem történne vele valami. Nem is tudom, ez a gondolat honnan jött hirtelen, de nem voltam rá felkészülve.

At least i've got my friend...

Tetszik, hogy máris vagánykodik, de kétlem, hogy ne lenne ellene esélyem. Persze, csak akkor fog kiderülni, hogy ki a jobb, ha elmegyünk versenyezni, de attól még állítom, hogy nem lesz könnyű dolga velem még, ha jó sofőr is. Nem szokásom megfutamodni, tökölni vagy óvatoskodni és ezt már most meg fogom neki mutatni. Kicsit mondjuk jobban oda kell majd figyelnem, hiszen nem csak az én életemről lenne most szó, ha baj lenne, de ettől még nyomni fogom azt a gázpedált.
-Aha. Persze. Majd meglátjuk.- bólogatok, mintha teljes mértékig egyetértenék, de arcomon az a sunyi mosoly húzódik, ami általában megjelenik rajta, ha cukkoljuk egymást. Mondjuk ez most olyan, mintha évezredek óta ezt csinálnánk, de elég volt eddig két találkozó és már ilyen laza köztünk a hangulat. Szívatjuk egymást, cívódunk és egyéb dolgok, amikbe most nem akarok jobban belegondolni, mert még elterelik a figyelmemet.
Egy gyors körséta és bemutatkozás után még meglesünk pár kocsit, bár én inkább Jason figyelem, ahogy ragyogó tekintettel leskelődik. Tényleg olyan, mintha egy teljesen más ember sétálna mellettem. Nem olyan visszafogott, stresszes és magába zárkózott pasi, mint aki először volt és ezt jó látni. Talán tényleg kezdünk jó barátokká válni és esetleg már bízik is bennem valamennyire. Igazából, ha be mer mellém ülni, az már egy bizonyos bizalmi szint, nem?

-Szóval szerinted be nem áll a szám, igaz? Mintha én tehetnék arról, hogy uraságodból fogóval kell kiszedni két-három mondatot.- könyökölök a kocsi tetejére és vigyorogva magyarázok át neki. Tény, hogy jóval többet beszélek, mint ő, de azért szóhoz tudna jutni, ha akarna. Tegnap pedig sikerült is elérnem ezt és, csak három deci whisky kellett hozzá.
Közelebb megyek hozzá és mellkason bököm, de csak ezután jut eszembe, hogy ott bizony egy gyógyuló seb lapul, így másodpercekkel később már aggódva lesek rá. Ő persze úgy csinál, mintha meg se érezte volna, de gondolom annyira nem élvezte.
-Jobb, ha nem érek hozzád.- jegyzem meg, miközben a kocsi túloldalához sétál, én pedig magamban szidom az öreganyámat és még megannyi rokont, míg végül én is beszállok. Jó most ez a hangulat. Le kéne állítanom magam és megpróbálni elkerülni az érintéseket. Akármilyen stílusúak is legyenek azok. Baráti vagy sem, nem szabad és kész. Talán ez lesz az egyetlen járható út köztünk.
Elmondása szerint készen áll, de máris látom rajta, hogy nagyon izgul. Azt nem állítom, hogy félne a versenytől vagy ilyesmi, csak izgul és várja, hogy végre induljunk. Bár, ha valaki évek óta ilyesmiről álmodik, izgalmas lehet ott állni a finishben és lesni, ahogy az álma valóra válik. Komolyan mondom, olyan jó kislánynak érzem most magam, mintha épp egy szervemet adtam volna oda valakinek.
-Egy kör, hat versenyző. Aki kiesik, elbukott. Ezek a szabályok.- mondom komoly arccal, mert valóban ez az egésznek a menete. Nincs kedveskedés, óvatoskodás. Kő kemény harc megy itt és nem ritka az sem, hogy valaki összetört kocsival végzi... jobbik esetben. Rosszabbik esetben ott hagyja a fogát is.
-Mondjuk úgy, hogy jobb, ha bekötöd az övet és kapaszkodsz.- csatolom be én is a sajátomét, majd elfordítom a kulcsot, hogy a kis édes mormogása felhangozzon, végül szép lassan odagurulok a rajt vonalhoz, ahova megérkeznek a többiek is.
Csendben fogom a kormányt és próbálom felkészíteni magam, kizárni minden egyebet és csak a versenyre koncentrálni, na és persze arra, hogy ne legyen semmi gond. Előtte viszont azért még odafordulok Jasonhöz amolyan "ha meghalunk, azért ezt tudnod kell" elgondolással.
-Ne haragudj a tegnapi miatt és csak, hogy tudd, én nem bánom, hogy történt, ami. Még, ha kicsit össze is zavarta a dolgokat. Szóval, én nem neheztelek rád emiatt vagy ilyesmi.- mormogom el gyorsan és csak, hogy elkerüljem annak a lehetőségét, hogy Jason valami nekem nem tetsző választ adjon erre, bekapcsolom a rádiót és ahogy szoktam, rákészülök a versenyre a kedvenc zenéimmel, miközben a többi sofőrre lesek. Durva lesz. Ebben biztos vagyok, de nem egyszer álltam már ki ezek ellen és a kocsi azóta csak jobb lett, ahogy én is.
Bal lábam a kuplungon nyugszik, jobb a gáz pedálon pihen, kezem pedig a váltóra simul, miközben az elénk sétáló bigére figyelek. Mondjuk nem értem, miért ezeknek a cicababáknak kell indítaniuk egy-egy versenyt, de ugye nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy amikor elejtik a kendőt, te válts, engedd fel a kuplungot és tövig nyomd a gázt. Ez pedig olyan szépen megtörténik, hogy szépen a mezőny elejére keveredünk még az előtt, hogy az első kanyarhoz érnénk, ami igen kemény, de sikerül bevenni.
Nem nézek Jasonre, mert az kizökkentene. Most csakis a vezetésre figyelek és arra, hogy tartsam a pozícióm a második helyen. Az előttünk szambázó Chevi bár szép kocsi, kicsit sem olyan jó, mint az enyém. Már, csak el kell kapnom a lehetőséget, amikor megelőzhetem és persze azt anélkül kell megtennem, hogy az egyik panelház falának vágódnék.
A lehetőség viszont nehezen adódik. Ügyelnem kell arra is, hogy ép bőrrel megússzuk, de az utolsó kanyarban, ami egy négy sávos útra tér ki, sikerül végül úgy csúsztatnom a kocsi farát, hogy szűkebben vegyük be a kanyart, mint a másik, és előbb tudjunk egyenesbe állni majd gyorsítani, mint ő. Ezzel pedig máris az élre kerülünk és szinte hallom, ahogy a mögöttünk poroló Chevi sofőrje hangosan szitkozódik, arcomon pedig megjelenik egy széles mosoly.

Alison & Jason

Könnyedén viszonozza a szemtelen megjegyzésemet, ezzel csak újabb kis mosolyt csalva az arcomra. De végül is igaza van: majd meglátjuk. Ez az egy biztos. Én még kicsit hamarabb is megtapasztalhatom az ő vezetési stílusát, lévén, hogy nemsokára ott ülök majd mellette, miközben elrajtolunk. Már most alig várom, ha erre gondolok.
- Igen, pontosan így van – játszom azt, mint amit ő az előbb, és megpróbálok rezzenéstelen arccal válaszolni, de a mosolyom engem is elárul, színészet ide vagy oda, nem tudom visszaszorítani. Bár egyébként jogos, amit mond, tényleg nem beszélek annyira sokat, és elhiszem, hogy ez zavaró lehet, de ennek részben az is az oka, hogy a próbák során annyi szöveggel dolgozom, hogy utána már megszólalni sincs kedvem. Meg hát egyedül élek, nincs is nagyon kihez beszélnem.
A kocsi tetejére könyököl, és mikor épp arra gondolok, hogy mennyire jól áll neki ez a kocsi, és ez a lazaság, egy könnyed mozdulattal ellöki magát tőle, és váratlanul közelebb lép hozzám. A tenyere másodperceken belül a mellkasomon pihen, én pedig inkább megszököm előle, mielőtt azt veszélyeztetném, hogy bármi olyasmi jusson eszembe, ami nem idevaló gondolat lenne. Miközben átsétálok a kocsi túlsó oldalára, hallom a megjegyzését, hogy jobb, ha hozzám se ér. És ezzel éppenséggel egyet is értek, hiszen mostanra rájöttem, hogy valami igencsak furcsán működik köztünk. Nem tudom, hogy ő hogy van vele, de én mintha csak tényleg kémiailag reagálnék az érintéseire, bárhogy próbálom, nem tudom figyelmen kívül hagyni őket.
- És ne is nézz rám – pakolok rá egy lapáttal a kijelentésére, amitől az egész elveszíti a komolyságát, de ugyanakkor tudom, hogy csak félig szántam viccnek. Ha olyan mélyen és áthatóan néz a szemembe, ahogy egy órával ezelőtt is tette, vagy akár tegnap a fal mellett, pillanatok alatt képes kisöpörni az összes gondolatomat. Ha pedig nem gondolkodom, elég fura dolgok történhetnek.
Beülünk az autóba, és lassan fel is állunk a rajthoz. Bólintok a szabályokra, és bekötöm az övet. Azt hiszem, látszik rajtam, hogy nem vagyok teljesen nyugodt, de remélem, nem érti félre az izgatottságom. Erre próbálok úgy rásegíteni, hogy közben folyamatosan ott ül egy apró mosoly az arcomon, de ha akarnám, se nagyon tudnám visszafogni, hiszen végre versenyezni fogunk! Mióta vártam már ezt a pillanatot. És ezt most neki köszönhetem, azt hiszem, ezek után nagyon sokkal fogok tartozni neki. Ki kell majd találnom valamit, hogyan is viszonozhatnám.
De amit mond, azzal rögtön derékba vágja az összes gondolatomat. Gyorsan elhadarja, amit akar, és utána be is nyomja a rádiót, hogy még véletlenül se tudjak rá válaszolni. Bár eléggé felfokozott állapotban vagyok ahhoz, hogy rendesen végig tudjam gondolni, hogy mit is akart ez az egész jelenteni, azon azért eltöprengek egy pillanatra, hogy vajon most azért kért bocsánatot, mert a sok játszadozással ösztönzött arra, ami történt, vagy azért, mert végül megszakította.
Azt viszont jó tudni, hogy nem haragszik rám, de a legfontosabb mondata talán mégis az, hogy nem bánta meg az a csókot. Bár az megint más kérdés, hogy ez most mit jelent. De jelenleg nem tudok belemerülni ennek a fejtegetésébe, mert kezdődik a verseny, és most ez az amire száz százalékkal koncentrálni akarok.
Meglepően jól indulunk a rajtnál, mintha Alison már rutinból hagyná maga mögött ezeket az alakokat, pedig nekik is elég jó kocsi virít a hátsójuk alatt. Az első kanyar után már csak egy van, ami előttünk kacsázik, én pedig lopva Alisonra nézek. Látom, hogy nagyon koncentrál, a keze a kormányon, hol a váltón, az arca komoly, de látszik, hogy élvezi ezt az egészet. Teljesen beleéli magát a pillanatba, én pedig örülök, hogy ilyenkor láthatom, hiszen ezek a legőszintébb pillanatok az életben. Ilyenkor nincs semmi álca vagy hazugság, biztos vagyok benne, hogy most olyannak látom, amilyen valójában. És az a helyzet, hogy nehezemre esik levennem róla a pillantásomat, még akkor is, ha a verseny kellős közepén tartunk. Már most tudom, hogy ez a pillanat nagyon bele fog égni a memóriámba.
Nem mellesleg kezdek tartani attól a sima győzelemtől, amit aratni készültem a mi kis meccsünkön, főleg, amikor egy ügyes technikával az utolsó kocsit is megelőzi, és egyenesen a cél felé száguldunk.

At least i've got my friend...

Igazából így visszagondolva a tegnapra és arra, ahogy ma belibbentem, nem tudnám megmondani, hogy jól tettem-e, hogy megjelentem Jasonnél vagy sem. Nem tudom, hogy egyébként ő keresett volna-e vagy épp a tegnap történtek miatt még most is elkerülne. Abban az egyben vagyok biztos, hogy nem szeretném, ha már most megromlana az amúgy is épp bimbózásnak indult kapcsolatunk, mert egyébként érzem, hogy tök jól kijövünk. Teljesen egymás ellentétei vagyunk és szerintem ez jót tesz nekünk. Ő megtanít hallgatni és komolyan viselkedni, én pedig segítek neki lazítani, amit mindjárt egy berúgós estével kezdtünk és egy illegális versennyel folytatunk. Szerintem elég jó tempóban haladunk, nem?
Az egyetlen, amit észben kell tartanom, hogy nem érhetek hozzá, mert a barátságos gondolatok hangulatot váltanak elég durván.
De most koncentráljunk a versenyre, amit sikerül elég jól indítanom. Kivéve azt a rövid monológot, amit még előtte oda mormogok Jasonnek de hát, ha úgy éreztem el kell mondanom, akkor elmondom. Nem szoktam azon tökölni, hogy kimondjam-e amit szeretnék vagy sem. Legalább utána már nem ezen jár az eszem, hanem tudok teljesen mértékben a versenyre koncentrálni, ami most elég fontos. Főleg, mert nem akarok épp ma megdögleni Jasonnel együtt. Oké. Azért annyira bízok a vezetési stílusomban, hogy tudjam, nem lehet semmi gond.

Nehézkesen, de végül sikerül átvennem a vezetést az utolsó kanyarnál, mire vigyorgok egy sort és annál inkább nyomom a gázt egészen a célig. Nem nézek úti társamra, mert eldöntöttem, hogy a verseny végéig nem terelem el ezzel a figyelmem, de amint begördülünk a célnál és az ujjongó tömeg közt sikerül megállnunk, Jasonre lesek és a kormányra vágok.
-Na tessék. Így kell ezt csinálni.- vigyorgok rá, majd kiszállok a kocsiból és ahogy szokás, fogadom a gratulációkat a kedves ismerősöktől, végül Sage-től a szokásos baráti ölelést és a nem kis pénzt, amit ma kaszáltam.
Amint a pénzt zsebre csúsztatom, Jasonhöz battyogok és kezeimet farzsebembe dugom, miközben megállok előtte. A szemtelen mosoly még most is ott játszik az arcomon, mivel most akarok előállni épp a következő tervvel.
-Nehogy azt hidd, hogy meg is szabadulhatsz tőlem. Megyünk ünnepelni.- vigyorgok, de aztán gyorsan érkezik a körüzenet a körülöttünk ácsorgóktól, hogy bejelentették a versenyt, így aztán lehet pucolni én pedig nem is tökölök. Azonnal a kocsiba huppanok és amint Jason is beszáll, már lépek is a gázra, hogy biztonságos helyre menjünk.
-Két verzió van. Az egyik egy söröző, ahova be tudunk ülni. A másik, hogy veszünk ezt-azt az éjjel-nappaliban, leparkolom otthon a kocsit, aztán kimegyünk a tengerpartra és elfogyasztunk mindent.- ecsetelem Jasonnek, miközben a szűk kis sötét utakon, amiken már legalább ezerszer végig hajtottam életemben, hazafelé veszem az irányt. Ha a sörözőt választja, úgyis az is erre van, szóval teljesen mindegy, melyik lesz a cél.

Alison & Jason

Megnyerjük a versenyt! Jobban mondva Alison az, aki elsőként begördül a célvonalon, majd győztesként száll ki az autóból. Nagyon jól vezet, vagyok kénytelen beismerni, ahogy azt is, hogy egy kicsit talán alábecsültem. Azért mert nő lenne? Talán igen, és ez baromira nem szép tőlem.
Viszont őszintén örülök a győzelmének, ezt láthatja is, amikor felém fordul, de még mielőtt bármit is mondhatnék, kipattan a kocsiból, és vigyorogva fogadja a gratulációkat. Meg is érdemli, ám mikor én is kiszállok, megint épp azzal szembesülök, ahogy Sage magához ölelgeti. Érdekes pillanat ez, már csak azért is, mert azt veszem észre, hogy a fickó közben engem néz, de nem csak egyszerűen rám pillant. Valami furcsa, bizalmatlan méregetést látok a tekintetében, amikor találkozik a pillantásunk, és én hirtelen nem is tudom hová tenni ezt. Oké, mások is nézegetnek, mert full ismeretlen lehetek nekik, és nem mellesleg most szálltam ki a győztes kocsiból, de ez valahogy akkor is más volt.
De nem is foglalkozok sokáig ezzel, mert Alison amint megkapja tőle a pénzt, már indul is felém, majd kezeit a farzsebébe csúsztatva, egy boldog, de szemtelen vigyorral megáll előttem, és úgy tűnik, vannak még további tervei az éjszakára nézve.
- Nem áll szándékomban megszökni előled – lépek hozzá közelebb egy kis lépést, miközben a tekintetem egy mosoly kíséretében az övébe akasztom, és kedvem szerint most én is magamhoz ölelném, ahogy az előbb az a fickó tette, szigorúan barátként, örülve és gratulálva a győzelméhez, és hálából azért, hogy engem is elhozott ma este. És már majdnem meg is teszem, de az utolsó pillanatban mégis meggondolom magam. Túlságosan feszélyez a tömeg, hogy mindenki minket néz, és valószínűleg egytől egyig azt várják tőlem, hogy egy ilyen futam után egy forró csókkal jutalmazzam a barátnőmet, és ez a gondolat teljesen lebénít.
- Gratulálok – mondok végül csak ennyit, anélkül, hogy hozzáérnék. – Fantasztikus voltál – és szerencsére pont jókor érkezik a jelzés, hogy el kell tűnnünk a helyszínről, mert jönnek a zsaruk.
Ez feloszlatja a tömeget, és egy percen belül már mi is Alison kocsijában robogunk az kora éjszakában, mikor is vázolja a lehetőségeket.
- Egy sör most jól esne – bólintok rá az előbbi verzióra, de nem azért, mert annyira sörös típus lennék, hanem főleg azért, mert egy ilyen helyen bizonyára társaságunk is lesz, és a tegnapi estéből okulva, nem akarok megint kettesbe kerüli vele. Nem hiszem, hogy jót tenne. Most mindketten túlságosan fel vagyunk dobva, a verseny izgalma még mindig nem csillapodott le teljese bennem, és gyanítom, hogy ezzel ő is így van, pláne egy ilyen győzelem után. Úgy érzem, csak úgy fortyog bennem az energia, ami valamilyen formában szeretne kitörni belőlem, és érzem, hogy egyre nehezebb visszafognom magam. Hogy mitől? Azt még nem tudom, de valamit muszáj lesz kitalálnom, hogy lecsillapodjak, különben ott fogok kikötni, ahol tegnap. Főleg ha Alison iszogatós ünnepséget tervez.
Oldalra pillantok, és figyelem egy ideig, ahogy a sötét utcákban kanyarog. Annyi kérdés motoszkál a fejemben vele kapcsolatban, amikre talán nem is lenne szerencsés választ kapni, de mégis folyton a fejemben zakatolnak. És attól tartok, hogy előbb-utóbb fel is fogom tenni őket, ha sokat maradunk egymás közelében.
Végül leparkolunk egy számomra ismeretlen helyen, de a cégéren jól láthatóan virít a söröző neve. Bebattyogunk, egyenesen a pulthoz, majd Alisonhoz fordulok.
- Na és mit kér a győztes kisasszony? – kérdem tőle előhúzva a tárcámat a farzsebemből. – Ma este bármit kérhetsz, a vendégem vagy. És ebből nincs vita – szögezem le, ha esetleg tiltakozni akarna. Ilyen ma este nincs. Ez az ő estéje, legalábbis azt akarom, hogy jól érezze magát.
Miután felpakoljuk az italokat, keresünk valami szimpatikus helyet, és letelepedünk. Úgy látom, tényleg jó kis hely. Van kiülős rész is, ilyen hangulatos kis bódékká alakítva, de a benti terem is jól ki van alakítva mindenféle játékgépekkel, billiárd asztallal, csocsóval, zenegéppel, és úgy látom, van egy belső terem is, amiről még fogalmam sincs, hogy mire szolgálhat.
- Odabent mi van? – bökök a fejemmel abba az irányba, hiszen ha ő hozott ide, biztosan jól ismeri a helyet.

At least i've got my friend...

Vigasztal a tudat, hogy tényleg nem akar még lelépni, lerázni, itt hagyni és hasonlók. Számítottam rá, hogy talán még velem tart egy kicsit, mert ilyenkor nem árt ugye leereszteni, ha már felpörgettük magunkat. Na jó, az is igaz, hogy a tegnapi este rádöbbentett, hogy tök jó egy olyan emberrel lógni, aki nem feltétlenül ezekben a körökben mozog, mint én. Nem mondom, hogy másra vágyok, mint ami van vagy, ami körül vesz, csak jó mást is megismerni. Jason pedig több, mint más. Egyáltalán nem olyan, mint itt bárki más sem pasi, sem ember értelemben.
-Nem is hagynám.- vigyorgok rá még szemtelenebbül, ahogy a "díjátadóm" után előtte ácsorgok és igazság szerint most sok mindent el tudnék képzelni így a nagy öröm és az őrjöngés közepette, csak azt nem, hogy itt állunk egymással szemben, mint két farok. De ez már csak az önbecsülésem lehet vagy az egom, nem tudom. Talán, csak azért érdekel Jason, mert látszólag elutasít. Nem udvarol, nem rohan utánam, nem próbál meg fölszedni és lehet, hogy ez sérti a hiúságom, ami miatt be kell magamnak bizonyítani, hogy tudok rá hatni. Erre mondjuk már tegnap fény derült, de még mindig ott lebeg a kérdés, hogy vajon csak a pia hozta ki belőle?
-Mázlim volt, de köszönöm. A következő meccs a kettőnké lesz, ne feledd.- magyarázok vidoran, miközben le sem veszem róla a tekintetem és egyre erősebb a kényszer, hogy én lépjek valamit, ami kielégíti a minket bámuló tömeg kíváncsiságát, de végül eldöntöm, hogy nem vetek be ilyesmit most, hogy újra sínen vagyunk és egyébként is a zsaruk miatt muszáj vagyunk lelépni. Kár, hogy minden ilyen este így végződik. Szinte már rutinosan hasít el mindenki másfelé a helyszínről, mintha ott se lettünk volna, a nem rég befejezett versenyt pedig, csak pár keréknyom és cigi csikk jelzi.

Adok neki választási lehetőséget, hogy merre vegyük az irányt és valamiért sejtettem, hogy a söröző mellett fog dönteni. Igazából nem is bánom, mert még a végén elvesztenénk megint a fejünket és hülyeséget csinálnánk. Így azért biztonságosabb lesz az egész, így aztán nem kell kétszer mondania, hogy arra vegyem az irányt.
-Igazság szerint nekem is.- bólintok egyet, bár már most megfordul a fejemben, hogy a kocsit talán le kéne tennem és majd taxival mennénk mindketten haza, amerre akarunk. Az viszont, ha most kiszállunk nálam, beállok a garázsba és felszaladok mondjuk a dzsekimért, hogy séta közben ne fagyjak szét, talán ahhoz vezetne, hogy odafent a nappali láttán eszünkbe jutna minden tegnapról és megint olyan furák lennénk egymással. Marad a "no alkohol" vagy a "nem iszok sokat" jelige ma estére.
Perceken belül megérkezünk a helyre, ahova jó kedvűen battyogok be Jasonnel és állok meg mellette a pultnál, hogy aztán alaposan elgondokozzak azon, mit is igyak.
-Valami nőieset. Mondjuk egy Martinit. Igazi dívaként fogok viselkedni, ha már nyertem.- lóbálom is a kezem már úgy, mint egy rossz pláza cica, de végül inkább csak röhögök egy sort és befejezem. Nem tudnám magam elképzelni ilyen stílusban létezni és azt hiszem, saját magamtól hánynék egész nap. Én nem vagyok ilyen és nem is leszek. Ezért is nem lenne érdemes tovább kavarni a kettőnk dolgát, mert nem passzolnék Jason mellé még, ha össze is melegednénk. Mellé valami finom hölgy való, egy törékeny virágszál, akit óvhat meg ilyesmi, nem egy ilyen, mint én. Más téma, hogy én is tudnék virágszál lenni, ha lenne olyan, aki éreztetné velem, hogy az vagyok.
-Mernék én ellent mondani neked?- emelem fel védekezőn a kezeimet, végül megtámaszkodok a pult oldalánál és a helyet veszem szemügyre. Vannak páran, ide-oda lötyögnek, de igazából nincs nagy tömeg, amit nem is bánok. Így legalább nem foglaltak a játék gépek se mind és még halljuk is majd egymás szavát, hiszen csak a zenegép szól halkan. Nem is baj, hogy halkan...
Miután megkapjuk az italokat, az egyik asztalhoz vesszük az irányt, de közbe Jason ugye fel is méri a terepet, hogy mi ez a hely. Nekem ilyesmire nincs szükségem, mert jó párszor voltam már itt és készen is állok rá, hogy felvilágosítsam erről-arról. Mikor azonban a benti kis külön helyiségről kérdez, csak elvigyorodok és biccentek előre.
-Hát menj be és nézd meg.- vigyorodok el és én nem is követem, ha csak nem kéri.

Alison & Jason

Mikor elindultunk elég fáradt voltam, és a napom egyébként is másnaposan indult, a verseny után mégis azt érzem, hogy még nagyon nem akar visszavonulót fújni a szervezetem. Annyira élveztem a futamot, hogy most jócskán túlteng bennem az energia, és muszáj még továbbmennem valahová, hogy lecsillapodjak, de szerencsére Alisonnak is épp ez a terve.
Mikor azonban a gratulációmra kerülne a sor, érthetetlen okból visszavonulót fújok. Vagyis inkább csak kívülről lehet érthetetlen, én magam nagyon is jól tudom, hogy végül miért nem léptem meg, amit szerettem volna. A gondolat, hogy mit várnak tőlem az emberek, ráadásul van, aki hangot is ad a várakozásainak, elbizonytalanít, sőt, mondjuk ki, megtorpant.
Fénysebességgel eszembe jut a tegnap este, a csók, ami most is kielégítené a körülöttünk állók igényeit, és ami per pillanat nekem is jól esne, de még csak most kezdődik az éjszaka, most beszéltük meg, hogy továbbmegyünk valamerre, és egy ilyen kezdés után elég nehéz lenne tartanom magam bármihez is. Pláne a hozzá-nem-érés fogadalmához, amit még a kocsiban tettem. Azt pedig nem szeretném, ha ismét oda lyukadnánk ki, amibe a tegnap este torkollott.
Beszállunk a kocsiba, és elindulunk, de a sötét utcákon, hátradőlve az ülésben, alig láthatóan felé fordulok, és miközben csöndesen figyelem, ahogy vezet, még mindig ez a téma kering a fejemben: Nem akarom elkergetni magamtól. Furcsa, hogy ezt pont én mondom, de olyan hosszú idő után ő az első ember, akivel képes vagyok jól érezni magam. És ha most belemennénk valami hülyeségbe, lehet, teljesen elvágnám magamtól. Csak azért, mert egy különös hangulatot nem tudtam féken tartani magamban. Ezt nem vagyok hajlandó megengedni magamnak.
- A mázli azért nem így néz ki. Másnak beadhatod, de az a helyzet, hogy én is ebben a kocsiban ültem – jegyzem meg az előbbi válaszán somolyogva. – És mindent láttam – hangsúlyozom titokzatosan. – Még azt is, amit te nem.
A következő meccsre viszont felcsillan a szemem. Akkor már én is vezethetek, és a mostani alapján még csak nem is lesz könnyű dolgom. Jobbat nem is kívánhatnék.
- Az is izgalmas lesz – élem bele magam egy kicsit, de mielőtt túl mélyre mennék a tervezgetésben, meg is érkezünk. A pultnál aztán elmosolyodom a kis alakításán, és kikérem neki a martinit. Magamnak pedig egy Captain Morgant, ma valahogy rumos kedvem van.
- Ez esetben én leszek a gentleman, aki a dívát ma este elszórakoztatja – válaszolok egy sármos félmosollyal, de rögtön érzékelem, hogy ezzel szerepbe léptem. Kicsit úgy érzem magam, mintha egy ismeretlen darabot játszanék, és érdekes módon ez jobban felszabadít. Ha játszom, bármivé könnyen átalakulok.
- Az attól függ, melyik fajta díva vagy – támaszkodok én is a pulthoz, és elmélyülten méregetem. – Olyan, amelyik öntörvényű és formabontó, aki előbb akarná meghódítani az összes férfit a teremben, mint hogy önmagának is bevallaná, hogy vonzódik egyhez; vagy olyan, amelyik a jelmez mögött meghúzódva türelmesen várja az alkalmas pillanatot, amikor lecsaphat az áldozatra – ecsetelem szórakozottan, de közben nem eresztem a pillantását. Mindkettővel találkoztam már, de azt nem tudnám megmondani, hogy neki mi lenne, vagy éppenséggel mi lehet a taktikája. Nem tudom, hogy viselkedik, ha lazítani megy.
Fizetek, majd elindulunk befelé, út közben bekukkantok az elszeparált helyre is, és látom, hogy egy hangulatosan kialakított, elsötétített tánctér van odabent, de ember az éppenséggel nem sok. Egészen megtetszik a hely, és bár nagyon nem szívesen táncolok a színpadon kívül, most mintha még kedvem is támadna hozzá. Eszembe jut, hogy régen mennyi ilyesmi helyen megfordultunk Amyvel, és egy pillanatra kiesek az eddigi hangulatomból.
Kicsit elkomorodom, viszont semmi esetre sem akarok ma ebbe túlzottan belemenni, így inkább gyorsan ki is tévelygek a teremből, vissza Alisonhoz, és lepakoljuk magunkat az egyik szimpatikus asztalhoz. A mosoly azonban kicsit nehezen kúszik vissza az arcomra.
- A ma estére – emelem felé a poharam, hogy megpróbáljak visszarázódni. Mármint ezt éppenséggel úgy gondolom, hogy a futamra, meg a győzelmére, fel sem tűnik, hogy nem sikerült teljesen egyértelműre. Mert hát, az estének még ugyebár nincs vége.
- Mennyire ismered azokat az embereket, akik ma kint voltak?Gondolom, a nagy részüket igen, és ez fordítva is igaz – vezetem is le a saját gondolataimat, és belekortyolok az italba. – Azért kíváncsi vagyok, hogy rólam mit gondolhattak – tűnődöm el ezen egy picit. Elvégre teljesen új voltam, Alison oldalán, ráadásul a győzelem miatt reflektorfényt is kaptam. Az is lehet, hogy volt, aki felismert, de szívesebben gondolok arra, hogy inkább nem.
És eszembe jut az is, amikor ott álltunk egymással szemben, és hallottam azokat a tömegből bekiabálós megjegyzéseket, majd Alisonra nézek, és most először elgondolkodom rajta, hogy vajon ő mit szeretett volna abban a pillanatban. Vagy mire számított, mert az arcán hasonló várakozó tekintetet láttam, mint amihez már egyszer volt szerencsém korábban...

At least i've got my friend...

Érdekelne, mit látott a verseny közben, amit én nem és igazság szerint ettől a kijelentésétől valamiért picit meg is borzongok, mert nekem teljesen úgy jön le, hogy ő végig engem figyelt. Vagy nem tudom. Lehet, csak szeretném ezt hinni. Ennek ellenére elmosolyodok és bólintok egyet, mert igaza van. Itt volt végig velem és mindenféle felvágás nélkül mondhatom, hogy nem a mázlin múlott, hanem azon, hogy van gyakorlatom és igen jól érzem ezt a kocsit. Mondhatni, már eggyé váltam vele az évek során.
-Miért? Te mit néztél?- szemét vagyok, tudom, de nem bírom kihagyni, hogy ne kérdezzek rá erre. Zavarba jön-e vagy sem, akkor is érdekel, hogy mit fog erre reagálni. Képzeletemben olyasmi jelenet pörög le, hogy közli halk, mormogós hangon, hogy engem figyelt, aztán csak lesünk egymásra és itt a kocsiban forrón megcsókol, de mindezt gyorsan elkergetem, miközben leparkolom. Ebben a friss levegő is a segítségemre siet, így ezek a képzelgések meg is szűnnek. A martini meg tuti rásegít majd még, hogy másfelé kalandozzak.
-Izgalmas, bizony. Főleg ott kint a semmi közepén.- vigyorodok el, majd a pultnál ácsorogva előadom a dívát, ami Jasont elgondolkoztatja, legalábbis ezt látom rajta, mert rögtön vázol nekem két típust. Igazából kicsit mindkettőt a magaménak érzem. Hangulattól függ, hogy akarok valaki behálózni.
-Te melyiknek gondolsz?- araszolok picit közelebb hozzá és egy sunyi vigyorral fel lesek rá. Szívem szerint, most játékosan végig lépkednék ujjaimmal a mellkasán csak, hogy összezavarjam, de megfogadtam, hogy kerülöm az ilyesmit, így inkább a poharamat veszem a kezembe és elindulok vele az egyik asztalhoz.
Jason a táncteret is szemügyre veszi, én pedig egy pillanatig már azt hiszem, hogy esetleg majd bemegyünk oda és letáncoljuk a cipőinket, de végül az asztalhoz battyogunk, nem hátra. Mondjuk nekem ez is tökéletesen megfelel. Ha akarok majd besétálok én oda, ő pedig vagy követ, vagy nem.

-Az estére.- vigyorodok el, ahogy koccintok vele, tekintetem pedig nem ereszti hosszú másodpercekig az övét. Újra és újra az a csók jut eszembe, mikor ránézek, az apró szikrát pedig, ami köztünk táncikál és egyre nagyobb, szinte látom magam előtt. Annyira érezni, hogy mindketten visszafogjuk magunkat és kétszer meggondolunk minden mondatot és mozdulatot, hogy már fáj. Tőlem tart ennyire vagy szimplán beskatulyáztam magam a tegnap estével? Fogalmam sincs már, hogy mit kellene gondolnom az egészről.
-Jól ismerem őket. Jó arcok.- vigyorodok el, de a következő megjegyzését már nem tudom hova tenni. Mit gondolhattak róla? Azt, hogy egy pasas, aki azért jött, mert szereti a versenyeket és a kocsikat. Na jó. Egyértelmű, hogy mindenki azt gondolta, hogy ő a pasim, hiszen a legvégén mindenki azt várta, hogy a "pasim" egy vad csókkal mutassa meg, mennyire büszke rám. Szerintem most mindenki össze is van zavarodva rendesen, vagy azon gondolkoznak, honnan szedtem össze egy ilyen töketlent, aki nem mer megcsókolni közönség előtt.
-Azt hiszem, mindenki azt hitte, hogy a pasim vagy, de ne törődj ezzel. Általában ez van, ha egy nő és egy pasi együtt mutatkozik, szóval nem para.- vonok vállat és kerülöm a tekintetét, mivel abból láthatná, mennyire gáz mindezt elmondanom. Kicsit a megjegyzése olyan volt, mintha tartana attól, hogy a barátomnak nézik, amiből meg már azt tudom leszűrni, hogy gáznak érezné, ha velem úgy kellene mutatkoznia, mint a pasim. Nem értem én már ezt az egészet, ezért is iszok inkább egy kortyot és lesegetek körbe.
-Na? Nem akarsz oda bemenni?- biccentek végül a táncos részleg felé, mert jobb téma nem jut eszembe. Túl zavaros már az egész.

Alison & Jason

Hogy mit figyeltem a verseny alatt? Hát persze, hogy őt. Ki nem hagytam volna, de erre a direkt kérdésre, nem igazán tudom, hogy mit feleljek neki. Látom a szemtelen vigyort az arcán, és az az érzésem, hogy megint provokálni akar. Szórakozik, talán kísérletezik. És ez egy csapásra elkergeti belőlem a morfondírozó énemet. Ha már szórakozik, akkor egye is meg, határozom el hirtelen, direkt kérdésre, legyen direkt válasz. Majd mikor már leparkoltunk, és leveszi a kezét a kormányról, felé fordulok, és megvárom, amíg találkozik a pillantásunk.
- Téged – mondom határozottan, mélyen a szemébe nézve, majd a pillantásom lejjebb kalandozik rajta, mielőtt újra visszatalálna a szeméhez. Nem tudom, mit olvas ki a tekintetemből, de ezúttal hagyom, hadd látszódjon az a kavarodás, ami tegnap óta bennem dúl. Hogy hajt felé valami, aminek olykor elég nehéz ellenállni, de közben meg tudom, hogy nem lenne jó döntés. Hadd lássa egy kicsit, ha már beszélni nehezen tudok róla, és ha már ő a verseny előtt megnyílt egy kicsit a témáról.
Úgy veszem észre, nem is maradt minden hatás nélkül a manőverem, de mielőtt még bármi másra is rászánnám magam, kinyitom az ajtót, és kiszállok, hogy besétálhassunk a sörözőbe. Esküszöm, nem tudom, hogy fog alakulni ez az este, de ha jobban magamba tekintek, nem is tudom eldönteni, hogy milyen verziónak örülnék jobban.
A köztünk lévő játszadozás, amit talán elég óvatlanul szítottam fel az előbb, a pultnál aztán tovább folytatódik. Tudni akarom, milyen típussal állok szemben, de ügyesen kicselezi a kérdést. Hogy én mit gondolok? A tegnapi alapján a másodikra tippelnék, de a verseny alapján akár az elsőt is elképzelhetőnek tartom. Sok-sok feltételes móddal persze, de az azért látszott, hogy nem mozog szégyenlősen a hímek között.
- Nem szeretek elhamarkodottan dönteni – viszonzom újra a pillantását a pultnak támaszkodva. – Talán ma este kiderül.
Azzal fel is egyenesedek, mert készen lettek az italok, és miután megnéztem magamnak a titkos termet is, koccintunk. Nem tudom, mi generálja ezt az állandó és nyughatatlan vibrálást köztünk, de a sejtelmesség most is ott bujkál a szeme sarkában. Vagy csak én látom bele? Azt mondta, nem bánja, hogy megtörtént az a tegnapi csók, de ez nem azt jelenti, hogy újabbat szeretne. Az akár tegnapi is megtörténhetett volna.
Kitérőként inkább megint a versenyre terelem a szót, azon belül is arra, hogy együtt mentünk. Kíváncsi vagyok, mit mond, mert ebből talán el tudok csípni néhány morzsát arra vonatkozóan, hogy vajon milyen gyakran visz ki valakit. Valakit, akit a pasijának néznek. Vagy az is. Valahogy tényleg nehéz elhinnem, hogy egy ilyen gyönyörű nőnek ne lenne dolga a férfiakkal. Legalábbis gyakrabban, mint amit nekem bevallott tegnap, bár nem mintha lenne hozzá bármi közöm is, hajtom le az ital nagy részét nagy elmélkedésemben. Eléggé megszomjaztam a verseny után.
Azt viszont észlelem, hogy annyira nem tetszett neki a kérdésem, össze-vissza tekintget, csak rám nem, mintha megsértődött volna. Pedig elhatároztam, hogy ez az ő estéje, így mikor a táncteremről kérdez, inkább nem kezdek el tiltakozni. Elvégre amúgy is ünnepelni jöttünk.
- Ma este te döntesz – bólintok beleegyezésképp, és lehajtom a maradék italomat, majd felállok, és magam elé engedve, követem a kisterem felé. Ahogy előttem lépked, a pillantásom lejjebb siklik a testén. Szeretném automatikus pillantásnak nevezni, de sajnos nem az. Nincs értelme hazudnom magamnak, nagyon vonzónak találom a testét, és odabent nem tudom, hogy mire készüljek pontosan.
A terem olyan, mint amilyennek az előbb is láttam: sötét, csak a fények játéka kölcsönöz némi diszkrét félhomályt, és nincsenek olyan sokan. Ahogy beérünk, a kezem Alison hátára simítom, és ott is tartom, míg beljebb terelgetem egy kicsit, majd úgy az egész kóceráj közepén megállok vele, és a kezemet a hátáról lustán a derekára csúsztatva szembefordulok vele, és a szemébe nézek.
- Évezredek óta nem táncoltam ilyen helyen - mosolyodom el egy picit, de nem veszem le a tekintetem az arcáról.

At least i've got my friend...

Ritkán fordul elő, hogy valami kísértetiesen pont úgy történik, mint ahogy elképzelem és, bár a forró csók elmarad, amit még látok magam előtt képzeletben, a válasz megérkezik. "Téged."
Hirtelen képtelen vagyok bármit is reagálni. Egyszerűen nem megy. Csak bámulom Jasont lélegzetvisszafojtva és várom, hogy mi fog most történni. Megcsókol vagy sem? Ha megteszi, az talán azt jelentené, hogy a tegnap este ellenére vonzónak talál és ez egy kicsit javítana az önértékelésemen. De nem tesz ilyet. Kiszáll a kocsiból, én pedig szintén bevonulok vele együtt a sörözőbe, ami most már nem is tűnik olyan jó ötletnek, de persze a világért se mutatnám ki neki, hogy sikerült teljesen összezavarnia.
-Biztosan meg szeretnéd tudni?- biccentem picit oldalra a fejem, ahogy sikerül újra összeszedni magam és előadni, hogy ma olyan leszek, mint egy díva. Jason máris mesél két típusról, de még nem döntötte el, hogy én melyik is vagyok igazán, nekem pedig gőzöm sincs. Nem mondom, sokszor igen csak jót tesz az egomnak, ha minden pasi megfordul utánam, de azt hiszem, én mégis csak a tökéletes pillanatra várós fajta vagyok. Addig pedig csendben figyelek, csábosan pillogok és kéretem magam.
Az asztalnál ülve valamiért ismét közénk furakodik a zavar, így aztán kicsit olyan érzésem van, mintha egy béna első randin ücsörögnék egy ismeretlennel. Komolyan nem értem, mi folyik köztünk, de végül sikerül megtörni pár szóval. Igaz, hogy ezek bántanak is, mert azt sugallják, hogy Jason attól tartott, hogy a barátnőjének néznek, mintha ez neki gáz lehetne, így végül inkább nem is foglalkozok az egésszel. Iszom a Martinimet és nézelődök. Jason viszont, ahogy szóba hozom, hogy bemehetnénk a táncos részlegbe, csak közli, hogy én döntök, feláll és amint csatlakozok hozzá én is, követni kezd befelé.

Szinte érzem magamon a tekintetét, amitől ismét csak zavarba jövök, ahogy pedig megérint, a szokásos libabőr is megjelenik. Fogalmam sincs, hogy most mi fog történni, de eszemben sincs megállni, amíg a hely közepére nem érünk, ott pedig oldalra sandítok Jasonre, aki szép lassan elém sétál, kezét pedig derekamra simítja. Eszembe jut a tegnap este, amikor nekem kellett arra kérnem, hogy hajlandó legyen végre megérinteni, most pedig kérés nélkül megteszi. Ez most jót jelent vagy, csak azt, hogy tényleg igazi táncos?
-Akkor épp itt volt az ideje.- mosolyodok el gyengéden, miközben tenyereimet vállára simítom és óvatosan közelebb húzódok hozzá. Nem tudom, hogy szerencse-e vagy épp balszerencse, hogy most épp egy lassú szám szól, de alkalmazkodni kell hozzá. Mégsem ugrálhatunk rá, mint a bolondok, szóval jöhet a lassúzás, ami nem kezdődik mással, mint megingathatatlan szemkontaktussal, majd a reflexszerű mozdulattal, ahogy átkarolom a nyakát. Esküszöm, úgy vonz magához, mint a mágnes és ahogy tekintetem ajkaira siklik, gyorsan el is kapom a tekintetem és inkább a mögötte ácsorgókat lesem, vagy épp a falat vagy tök mindegy mit, csak ne Őt nézzem. Mindezt pedig úgy előadni, mintha nem borzongnék meg minden pillanatban, ahogy hozzám simul a mellkasa, vagy combjaink összesimulnak egy pillanatra, elég nehéz.
-Jöhet a következő kör, ugye?- szólalok meg végül, miközben rápillantok hirtelen, aminek az az eredménye, hogy vészesen közel kerül az arcom az ő arcához és hirtelen már azt is elfelejtem, hogy mit akartam. Inkább csak lopva lepillantok ajkaira és azon mantrázok, hogy húzzak már el a bárpulthoz még egy kör piáért, mert ennek nem lesz jó vége.

Alison & Jason

Ahogy a kocsiban felé fordulok, és kimondom, hogy őt figyeltem, látom rajta, hogy megdermed egy picit, úgy néz rám, mint aki nem is hiszi el, amit mondok. Pedig igaz; én pedig egy kis elégtételt érzek befelé menet, és nem is állom meg, hogy ne mosolyogjak. Jó látni, hogy azért én is meg tudom akasztani néhány pillanatra.
- Egész biztos – nyújtom át neki a martinit, és letelepedünk az egyik asztalhoz, de nem maradunk soká, épp csak addig, amíg megisszuk az első adagot. – Gondolod, hogy jelent bármi kockázatot?
De ez inkább csak a táncteremben fog kiderülni, ahová időközben el is indulunk. Ha az első verzió lép életbe, azt bizonyára észre fogom venni. Egy férfi mindig észreveszi, ha egy nő nem csak neki táncol. Különösen, aki maga is tánccal foglalkozik. Ha viszont a második típus, akkor... akkor talán egy kicsit bajban vagyok, mert tegnap óta világossá vált számomra, hogy nem vagyok egészen immunis rá. A játékaira, a provokálására, a közelségére, az érintésére, külön-külön még elbírok velük, de ha már több fronton támad, azt megsínylik az érzékelőim.
Persze ez a veszély csak akkor áll fenn, ha esetleg be akarna cserkészni, mint férfit. De tegnap és a mai nap folyamán kiderült, hogy nincsenek ilyen szándékai. Ami tegnap történt, az csak a fogadás miatt volt, ha komolyabban akart volna bármit, akkor nem állított volna le.
A kérdés már csak az, hogy én mit akarok. Igazából örülök, hogy rátaláltam valakire, akivel esetleg jó barátok lehetünk a későbbiek során, de mikor a tánctéren a karjaim közt tartom a derekát, amiről még nagyon is elevenen él bennem az emlék, hogy mikor érintettem utoljára, és milyen szituációban, és mikor a nyakam köré fonja a karjait, valahogy egyre távolabb kerülnek tőlem a baráti gondolatok.
Egy pillanatra lehunyom a szemem, ahogy végigszalad rajtam a borzongás, mikor az ujjai mozdulat közben véletlenül végigszaladnak a nyakam vonalán, és egy kicsit talán még közelebb is vonom magamhoz, de figyelek, legalábbis próbálok figyelni rá, hogy ne legyek túlságosan indiszkrét. Mikor azt kérdi, menjünk-e még egy körért, kinyitom a szemem, és az arcát centiméterekre találom az enyémtől.
Nagy a késztetés, hogy az ajkaiba csókoljam a választ, és lassan meg is indulok felé, a bal kezem már el is engedi a derekát, csak hogy fogást találjon a tarkóján, amikor az utolsó előtti pillanatban végül enyhén irányt váltok, és az arca mellett milliméterekkel elsuhanva, célba veszem a fülét.
- Csak mondd, hogy mit szeretnél, és már hozom is – mormogom, és az ajkaim beszéd közben lágyan érintik is a füle vonalát, de én magam sem tudom eldönteni, hogy szándékos-e a mozdulat, vagy tánc közben éppen így sikerült.
Valahogy aztán csak kikeveredünk a teremből, vissza a bárpulthoz, és részemről már biztosan garantált a whisky. Kell valami erős, hogy feloldja ezt a helyzetet. Míg a pultos elkészíti a kért italokat, várakozóan nézek rá, hogy ha van valami kívánsága, most mondja. Magamon pedig érzem, hogy minden egyes másodperccel jobban kívánom, hogy elfelejtsem végre, miért is nem akarom újra a tegnapi helyzetnél kilyukadni.

At least i've got my friend...

Jelent-e kockázatot? Úgy, hogy szinte perzsel köztünk a levegő és alig bírom visszafogni magam, hogy ne próbáljak meg kiharcolni magamnak egy olyan csókot, mint amit tegnap kaptam? Szerintem elég necces a helyzet, igen. Ha ő még neki áll most azt vizslatni, hogy melyik típusú díva lehetnék én, akkor nagyon érdekes estének nézünk elébe.
-Ez majd biztosan kiderül.- vonok végül vállat, mintha nem lenne meg a konkrét véleményem, hogy mi kockázatos és miért, végül "miért is ne?" üzemmódba kapcsolok és elvonulok vele táncolni. Én marha. Komolyan elment az összes eszem, de ennek ellenére élvezem az egészet. Ahogy keze a derekamon pihen és, ahogy alig érezhetően, de közelebb húz magához, mikor megérintem a nyakát. Komolyan el tudnám viselni ezt minden nap. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem ment el az eszem. Ez a pasi tényleg érdekel, mert nem csak vonzó, de még jó fej is és még véletlenül se lehet rá azt mondani, hogy bunkó lenne. Azt hiszem, túl jó lenne nekem.
-Megyek veled.- sóhajtom vissza a választ és, csak remélem, hogy nem érződik ki rajta, mennyire kellemes volt az az édes mormogás és azt is remélem, hogy nem azt figyeli majd, hogy az egész testem csupa libabőr az érintésétől. Én ezt nem fogom sokáig elviselni, ebben biztos vagyok.

Ahogy a pulthoz bandukolunk, valamennyire sikerül összeszednem magam, de érzem, hogy kell valami ital, hogy tompuljanak az érzékeim, mert ez így halálos egy este lesz.
-Tequilát kérek.- pillantok végül a csaposra és szívem szerint mindjárt hármat kértem volna. Egyet Jasonnek, kettőt nekem, mert egy kevés lenne, de ugyebár nem akarok én tök alkoholistának kinézni.
-Lehet, hogy haza kellene vinnem a kocsit.- vigyorodok el végül, ahogy kitölti a pultos a két tequilát, majd az egyiket Jason kezébe nyomom, a másikat pedig magamhoz veszem.
-Ezt már én állom.- lesek rá ellentmondást nem tűrő tekintettel, majd poharam az övéhez koccintom és a szokásos sós-citromos rituálé után le is húzom a kis italomat. Végig perzseli az egész nyelőcsövemet, de ez most kell ahhoz, hogy észhez térítsen és, hogy esetleg letisztázódjon bennem, hogy mit akarok. Mármint tudom, hogy mit akarok, csak az nem lenne normális dolog és nem tudni, hogy mi lenne a folytatása. Viszont a kis ördög bennem folyamatosan azt mondogatja, hogy miért is tiltanám meg magamnak ezt a kis élvezetet? Talán Jasonnek sem lenne ellene kifogása és, ha tényleg komolyan barátok akarunk lenni, egy forró éjszaka után is lehetnénk azok. Sőt. Azzal talán kinyírnánk kettőnk közt ezt a vibrálást és rájönnénk, hogy csak testileg érdekelt minket a másik. Vagy nem. Jézusom, már teljesen elment az eszem.
-Lesz még kettő.- pillantok a srácra, aki tölti is ki és szerintem sejtette, hogy ez lesz, mert nem pakolta messzire az üveget, végül amint megkapom az újabb két pohárkát, magamhoz veszem őket és az asztalhoz indulok. Vállam fölött visszalesek Jasonre vigyorogva és az asztalunk felé biccentek, vagyis jelzek neki, hogy örülnék, ha csatlakozna. Nem kell nekünk táncolni. Így is elég kínos minden pillantás, amikor összeakad a tekintetünk.

Alison & Jason

Kiderül. Na igen, én is pont attól tartok, hogy sok minden kiderülhet még ma éjszaka. Nem is értem, miért csináljuk ezt. Férfi és nő vagyunk, akik érezhetően vonzódnak egymáshoz, akarni viszont nem akarják ezt a fajta kapcsolatot. Az eddigiekből ítélve legalábbis egyikünk sem akarja, hogy átlépjünk egy bizonyos határt, aminek a szélén táncolunk. De ha nem tudjuk kordában tartani a „barátságot”, akkor mi értelme törekedni rá?
Már így is szinte csikorognak a fékeim, amikor a táncos szobában vagyunk. Valami ütemes számot még-még jobban elviselnék, bár annak is meg lenne a maga veszélye, ez a lassúzás viszont teljesen kikészít. A kezeim legszívesebben útnak indulnának a testén, akár fölfelé, akár lefelé, de egyre kevésbé elégednek meg a derekával.
Mikor a nyakamhoz ér, kénytelen vagyok lehunyni a szemem néhány pillanatra, hogy elkergessem a fejemből az egyre forróbb gondolatokat, vagy épp hogy beléjük merüljek egy kicsit?
Mi van ebben a nőben, hogy ennyire nem bírok magammal? Én nem vagyok ilyen – fontolgatom már a pultnál, mikor szerencsére magára hagytuk a tánctermet egy újabb adag alkoholért. Kell is az most. Jobban, mint bármi más. Ha nem gyűröm magam alá a gátlásaimat, úgy érzem, hamarosan ők gyűrnek maguk alá engem. Viszont az is igaz, hogy ki kellene találni valami okosat, mert nagyon nem jó felé tartunk. Már megint. De valahogy nem akaródzik lefújnom az estét, hívni egy taxit, és hazafuvarozni. Ezek után már túl magányos lenne a lakás.
Én ugyan whiskyre pályáztam, de Alison megelőz a tequilával, ráadásul dupláz is, amin már elgondolkodom egy másodpercre, hogy biztos jó ötlet-e, de amikor a válla fölött hátrapillant felém, meg se fordul a fejemben, hogy ellenkezzek vele.
- Ebből most már nem nagyon lesz kocsikázás – pillantok le az újabb adag tequilára már az asztalnál, és ugyan mosolyogva mondom, biztos, hogy nem engedném vezetni, akármennyire profi is benne egyébként.
Valószínű, hogy taxi lesz, már csak az a kérdés, hogy egy vagy kettő, szuggerálom a tequilás poharat, aminek a tartalmát hamarosan szintén elfogyasztjuk. Ekkor már azért eléggé érzem, hogy munkálkodik bennem, amit ma este legurítottam. Akármennyire vagánynak gondolom magam, ilyen diéta mellett nem tudom tartani a régi adagokat.
Szükségem van rá, hogy lemozogjam, így nem is mondok semmit, csak felállok, majd az asztalon keresztül megfogom Alison kezét.
- Gyere – vonom gyengéden a táncterem felé, és ha nem ellenkezik, pár pillanat múlva már bent is vagyunk ismét. Váltakoznak a számok, mi pedig jól elszórakozunk, mígnem megint egy lassú következik. A kezem most már automatikusan a derekára simul, semmi hezitálás nem előzi meg a mozdulatot, ahogy azt sem, hogy olyan közel hajoljak hozzá, hogy az állam már majdhogynem a vállához ér. A szuszogása a nyakamat csiklandozza, és már megint érzem, hogy egyre nehezebb ellenállnom neki. Nem tudom megállni, hogy a tenyerem ne csúsztassam be a vékony top alá a derekánál, és az ujjaim most már a fedetlen bőrét cirógatják, végig a gerince mentén.

At least i've got my friend...

Nem tudom, mennyi tequilát kellene meginnom ahhoz, hogy végképp kidőljek, de most lehet az lenne a legbiztonságosabb, mert amíg Jason közelében vagyok és folytatódik ez a játszadozás, addig nem lesz nyugtunk. Ma, amikor eldöntöttem, hogy elviszem a versenyre magammal, nem volt még konkrét tervem, hogy mi lesz velünk utána, de egyre inkább kezd most már kirajzolódni valami a fejemben. Azt viszont nem merném meglép, ahogy Ő sem, ha egyáltalán hasonló elképzelései vannak, így megmarad köztünk ez a szenvedés, amitől már lassan a falat fejelgetem. Miért lenne olyan rossz, ha engednénk a kísértésnek? Szerintem senki sem ítélhetne el érte minket és nem is hiszem, hogy megbánnánk bármit is. Már, ha tudnánk utána hideg fejjel gondolkodni és nem összekutyulni végképp mindent.
-Szerintem se. Majd hívok egy taxit vagy sétálok.- vonok vállat vigyorogva, majd lehuppanok az asztalhoz és minden figyelmemet a tequilának szentelem, vagy legalábbis úgy csinálok, mintha, mert közben lopva igen sűrűn Jasonre lesegetek. Próbálok rájönni, hogy mi célból vetette elém a Sors vagy akármi, de nem tudnám megmondani. Egyértelmű, hogy nem hasonlítunk, ha az életstílust vesszük alapul. Én egy kis tetováló vagyok, aki rosszalkodik is esténként, ha verseny van épp, ő pedig egy rendes pasas, akiből óriási celeb lesz előbb vagy utóbb. Semmi olyat nem tudok neki nyújtani a lazításon kívül, ami előrébb lendítené, ő pedig úgysem tud engem megjavítani. Akkor mégis miért akadtunk egymásra?

-Mi?- lesek Jasonre meglepetten, ahogy feltápászkodik és elkapja a kezemet, de nem ellenkezek. Tudnék én nemet mondani ennek a "gyere" felszólításnak? Nem. De annak sem tudok ellenállni, hogy alkalom adtán ne simuljak hozzá egy-egy tánc közben, aminek meg is érkezik az eredménye a következő lassúzáskor. Immár teljesen feloldódva ér hozzám. Egy pillanatig se haboz, mintha teljesen megszokott dolog lenne, hogy a derekamra simítja tenyereit. Cseppet sem bánom, mert őrült dolgokat hoz ki belőlem az érintése. Borzongás, libabőr és egyéb olyan dolgok, amiktől csak még inkább érzem a kényszert, hogy az ajkaira tapadjak még ma este.
Arcom nyakába fúrom és egész addig lehunyt szemmel koncentrálok a "nem csinálok semmit"-re, amíg meg nem érzem kezét, ahogy a bőrömre simul. Nem a felsőn keresztül. Csak úgy szabadon, utat törve magának, amitől a pulzusom máris az egekbe szökik és képtelen vagyok nem végig húzni alsó ajkam nyaka vékony bőrén. Szinte észre se veszem, hogy idő közben teljes testemmel hozzásimulok, míg végül hátrébb dőlök picit, hogy az arcát is láthassam és érdeklődve, kíváncsian, repesve toporgok, hogy vajon mi fog történni most, hogy egymásra nézünk és olyan közel vannak az ajkaink. Azt már akkor tudom, hogy pillanatokon belül én fogok lépni, ha ő nem teszi, amikor először pillantok az ajkaira és körülbelül századjára borzongok meg, amiért a gerincem vonalát simogatja. Nem tudom, hogy érzett rá erre a pontra, de sikerült megtalálnia azt, amivel a leginkább be lehet indítani. Aljas.
Kezem egy pillanatra az arcára simítom, hüvelykujjam pedig gyengéden végig húzom azon az apró seben. Nem tudom beszéltünk-e róla, hogy került oda, de most nem is ez érdekel. Az jut eszembe, hogy ettől is csak még sármosabb. Tenyerem aztán tovább áll és a tegnapi helyre téved, Jason tarkójára, ahol akaratlanul is a hajába túrok és érzem, hogy innentől nincs megállás. Ha nem lép, én fogom megcsókolni és nagyon lassan közelebb is kezdek araszolgatni hozzá, de közvetlenül az előtt, hogya ajkaink összeérnének, hideg zuhanyként ömlik rám legalább fél liter sör, ahogy a mellettünk totyorgó ittas hapsit kicsit meglöki valaki.
-Francba!- lesek végig magamon és próbálom letörölgetni a sört, mintha bármit is elérhetnék ezzel, majd Jasonre lesek fülig pirulva -az iménti majdnem megtörtént eset miatt.
-Azt hiszem ez egy jel arra, hogy menjek haza.- motyogom, majd el is indulok az asztalunkhoz, hogy magamhoz vegyem a kabátom. Teljesen elment most már az eszem.

Alison & Jason

Tegnap a whisky, most a tequila oldja meg végül, hogy fesztelenül tudjak viselkedni a közelében. Jót tesz ilyenkor az alkohol, mert miután végigégeti a torkom, a fölösleges gondolatokat is kitakarítja a fejemből. Így most nem kattogok egyfolytában azon, hogy mit kellene tenni, hova vezetne, ha ezt csinálnám, vagy mire következtetne, ha azt mondanám, hogy...
Csak ráhangolódok a zene lassú ritmusára, és engedem, hogy azt tegyem, amihez kedvem van. Óvatosan persze, azért bunkó mód sem akarom letaperolni, de mikor már olyan közel van, hogy a testünk szinte teljesen egymáshoz simul, a jobb kezem útnak indul a derekáról. A felsője alá csúsztatom a tenyerem, majd finoman felsimítok a gerince mentén, nem túl magasra, csak amíg feszülés nélkül engedi az anyag, és az ujjaim megállás nélkül játszadozni kezdenek a bőrén.
Szinte látom magam előtt az a meztelen, csalogató ívet, ahol a derekánál a gerince mentén előbb meghajlik a teste, csak hogy utána a feneke vonala újra kidomborodjon. Táncosként folyamatosan dolgozom női testtel, ismerem, látom és érintem szinte minden pontját, de ez a lágyan hullámzó vonal egyike azoknak a részeknek, amik a leginkább lenyűgöznek, és a fantáziámat is gyorsan képesek beindítani, ha nem figyelek oda.
Most pedig egyáltalán nem figyelek oda. Annyira nem, hogy amikor a puha ajkait gonoszul végighúzza a nyakamon, a derekán pihenő tenyerem arra használom, hogy még inkább a csípőmhöz szorítsam az övét, de csak egyetlen másodperc erejéig, aztán inkább engedem hátrébb húzódni egy kicsit, hogy láthassam az arcát. Tudni akarom, hogy minderre hogyan reagál, mert nekem már kezd kissé kicsúszni az irányítás a kezeim alól. Nagyon felhúzott már megint, pedig az ujjai még nem is barangolták végig a mellkasomat, mint tegnap többször is. De most talán hiba volt erre gondolni, mert ahogy elém kerülnek az ajkai, ugyanazt a vágyat érzem, ami tegnap hatalmába kerített.
Az arcomra simítja a kezét, és az egyik ujja gyengéden végigszalad a hegen, ami alig pár milliméterre húzódik a számtól, és ettől érdekes módon az ajkaim is bizseregni kezdenek. Azon kapom magam, hogy őrülten vágyom rá, hogy ott is megérintsen, és mikor a hajamba túr, már hajolok is, hogy megcsókoljam, mikor valamiért hirtelen elugrik tőlem.
Először nem is értem, hogy mi történik. Arra gondolok, hogy már megint szórakozik velem, ahogyan tegnap is tette kb. ugyanígy időzítve, de aztán látom, hogy valaki végigöntötte egy jó nagy korsó sörrel. A vékony top, ami rajta van, a hátán teljesen átázott.
Reflexből arrébb paterolom a részeg fickót, jó messzire tőlünk, dühös vagyok rá, nem is finomkodok annyira, de nem mondok neki semmit. Azt hiszem, egyelőre nem is tudnék megszólalni, még túlságosan az előbbi jelenet tölti ki az agyam, de mikor visszatérek Alisonhoz, közli, hogy inkább menni akar.
Vágyakozva és kicsit csalódottan nézek rá, de csak bólintok, hisz megértem, hogy elég kellemetlen lehet, és azt sem akarom, hogy megfázzon. Elindul vissza az asztalhoz, és felveszi a kabátját, én pedig közben a telefonom után kutatok, hogy hívjak egy taxit magunknak.
Olyan éles a váltás, és olyan gyorsan történik minden, hogy már csak azt veszem észre, hogy Alison autója mellett ácsorgunk, mintha csak elbúcsúznánk tőle holnapig, és várjuk a taxit, amit szinte azonnalra ígértek.
- Minden rendben? – kérdezem halkan, mikor felé fordulok, és most már úgyis mindegy alapon végigsimítok a hátán, és könnyedén magamhoz húzom egy kicsit, hogy ne fázzon. – Nem fázol? – kérdezem meg azért, hogy megindokoljam a mozdulatot.
Mióta az a részeg fazon közbeszólt, nem nagyon nézett rám, és ebből most nem tudom leszűrni, hogy mit gondolhat. Hogy őt is bosszantja-e, hogy így lett vége az estének, vagy hogy most tért csak észhez, és már meg is bánt mindent, vagy egyszerűen csak zavarban van?
Fogalmam sincs, most mi van, vagy mi lesz, az talán attól függ, hogy mennyire vette el a kedvét ez a kis incidens, mert ami engem illet, ennyi nem volt elég ahhoz, hogy teljesen lehűtsön.
- Mindjárt itt lesz a taxi - dörzsölgetem finoman a hátát, mert érzékelem, hogy így éjszakára már egy kicsit lehűlt a levegő.

At least i've got my friend...

Annyira jó érzés, ahogy megérint, ahogy a hátam simogatja és, ahogy teljesen egymáshoz préselődünk. Komolyan nem bánnám, ha ez sűrűbben előfordulna, mert Jason érintése annyira... gyengéd, ugyanakkor érezni rajta az elfojtott vágyat is főleg, ahogy csípőmet az övéhez húzza. Halkan sóhajtok egyet és gondolatban én már régen előrébb járok, ahol minimum egy-egy ruha hiányzik mindkettőnkről és nem törődve semmivel csak hagyjuk, hogy az történjen, amit akarunk. Mert mindketten vágyunk a másikra, ez egyértelmű. Kérdés, hogy meddig tudjuk visszafogni magunkat.
Felpillantok rá kissé félénken, de vágyakozva és miután arcára simítom a kezem, az apró heget veszem szemügyre, ami nem messze helyezkedik el ajkaitól és nekem nem, hogy nem tetszik, de még vonzónak is találom.
Kezem teljesen önállóan kúszik le végül a nyakára, majd csúszik hátra a tarkójára, hogy beletúrjak a hajába és máris azon kapom magam, hogy ajkai felé közelítek, ő pedig ugyanígy tesz. Az izgatottság teljesen eluralkodik rajtam és már semmi mást nem látok magam előtt, mint a célt, hogy újra megcsókoljon, ahogy tegnap tette.
Mindezt viszont pillanatok alatt tönkre vágja egy részeg pasas, aki rám borítja a sört, én pedig azonnal észhez térek. Anélkül, hogy Jasonre pillantanék, már el is indulok kifelé. Nem akarom, hogy lássa rajtam, mennyire zavarba ejtett ez az egész és én sem akarom látni azt a vágyat a tekintetében, ami már a majdnem csók előtt is ott virított. Őrülten kívánom ezt a pasit és ez nem jó. Mindent elronthatok vele, ezért is döntöm el azonna, hogy haza megyek.

A számlát séta közben intézem, majd a kocsim mellett megállok és megvárom Jasont, aki idő közben már hívja is a taxit. Lopva lesek csak rá, aztán inkább a betont kezdem vizslatni, de az újabb érintésnek már nem tudok ellenállni. Helyette odasimulok hozzá és fejem mellkasára fektetem, hogy sebesen zakatoló szívének dallamát hallgassam, miközben tenyereim oldalára simítom. Még az illata is olyan őrülten jó, pedig kevés férfi parfüm van, ami nekem tetszeni szokott.
-Persze. Jól vagyok, csak egy picit hideg van.- sóhajtom, miközben lehunyom szemeimet és egy pillanatra elképzelem, hogy együtt vagyunk és ez az összebújás teljesen normális dolog, nem olyan furcsa, mint jelen esetben. Elképzelem, ahogy bevágódunk a taxiba és együtt hazamegyünk és esküszöm, hogy a kép, amit magam előtt látok, egyáltalán nem rossz. Talán épp ez a baj.
-Remek.- mondom, mintha tényleg annyira várnám azt a taxit, holott az az esténk végét is jelenti egyben. Akarni nem akarom, hogy vége legyen, de talán az a legjobb, ha most mindketten hazamegyünk szépen. Kétlem, hogy a következő alkalommal ellen tudnék állni neki.
Mikor megérkezik a taxi, már nyitom is az ajtaját, hogy bevágódjak és, miközben Jason is beszáll, elmondom a címet a sofőrnek. Csak ezután dőlök hátra az ülésen és lesek Jasonre.
-Sajnálom, hogy így ért véget az este. Pedig... kellemes volt.- motyogom halkan és véletlennek álcázva tenyerem a kezére simítom, ami mellettem pihen az ülésen. Lopva rápillantok csak, hogy lássam, mi a reakciója erre, de a kezem nem veszem el. Elegem van ebből az óvatoskodásból. Szeretném, ha megértené végre, hogy semmi miatt nem neheztelek rá, sőt. Szimpatikus nekem és szinte igénylem, hogy újra megcsókoljon vagy megérintsen. Mi bajom lehet ebből? Maximum pofára esek. Nagy ügy.

Alison & Jason

Míg helyre teszem a fickót, Alison ott hagyva mindent, kiviharzik a helyiségből, én pedig csak pislogok utána. Fogalmam sincs, hogy most mit érezhet, mire gondolhat, hiszen annyira sok lehetőség van. Mégis valahogy az a legerősebb sejtésem, hogy zavarban van, és talán meg is bánta ezt az egészet, ami az utóbbi félórában idebent lezajlott. Különben miért rohanna el ilyen hevesen, egy szó vagy egy pillantás nélkül?
Megint túlzásba vihettem, simítom hátra a hajam feszülten a homlokomból, miközben a taxit tárcsázom, és Alison után battyogok, aki már ki is lépett a söröző ajtaján. De én is férfiból vagyok, ráadásul olyanból, akire nagyon is hatással van a teste, a közelsége, a kisugárzása, képtelen voltam ettől jobban visszafogni magam. És lehet, hogy most pont ezzel rontottam el mindent.
Mikor én is kiérek az udvarra, látom, hogy a kocsija mellett ácsorog, de nem ül be. Odalépek mellé, és talán mert még mindig meg van a tequila hatása, talán mert még nem csillapodtam le teljesen az előbbi után, nem gondolkodom azon, hogy mit fog reagálni, ha magamhoz húzom. Látom, hogy fázik.
Jó jel viszont, hogy nem csak engedi a mozdulatot, de még jobban hozzám is bújik, a fejét a mellkasomra fekteti, a kezeit pedig az oldalamra simítja. Így pedig a saját fülével hallhatja, hogy mivel kell megküzdenem, ha tartósan a közelemben van, és ha történetesen olyasmiket csinálunk, mint az előbb. A pulzusom ugyanis még mindig zakatol, de inkább most nem foglalkozok ezzel, csak még jobban átölelem, mikor meg is jegyzi, hogy hideg van. Azt végképp nem akarom, hogy beteg legyen.
Megérkezik a taxi, és Alison olyan hévvel tépi fel az ajtót, és ül be, mintha menekülne valamitől. Vajon kitől. Kicsit elhúzom a szám, majd az autót megkerülve, beülök mellé a másik oldalon. Azt hiszem, nem kellett volna ezt csinálnunk ma este. Talán még a versenyre is hiba volt elmennem. Jobban vonzódom hozzá, mint amit kezelni tudok, és ez már csak azért is zavar, mert azon túl, hogy így tönkretesszük a barátságot, ami kialakulhatott volna köztünk, még bűntudatom is van miatta. Most legalábbis nagyon megrohan, mert pontosan tudom, hogy ha máshogy alakul az este, kész lettem volna felmenni a lakására, és engedni, hogy megtörténjen köztünk az, ami akár már tegnap is beteljesedhetett volna. Nem hogy engedni... olyan hévvel szeretkeztem volna vele, amit már lassan kezdek elfelejteni. Ha ezt műveli velem egy-egy óvatlan érintése, akkor efelől nincs sok kétségem.
Viszont pont ez a baj. Nem tudom, hogy vonzódhatok ennyire valakihez testileg, ha közben mást szeretek. Elég szánalmas lehet, és soha nem is vallanám be senkinek, de mégis képtelen vagyok túltenni magam a három évvel ezelőtti történeten. Amyn, azon, hogy meghalt, és hogy azóta sem gyengültek bennem az iránta való érzések. Egyszerűen nem tudok felejteni.
Alison ez első, aki képes elérni, hogy megfeledkezzek róla egy kis időre, például tegnap, vagy akár ma is. Teljesen kifordít önmagamból, vagyis abból az énemből, ami azóta lettem. Talán ezért is olyan fontos számomra, hogy maradjunk meg barátok.
- Az volt... – felelem neki csendesen, amikor megszólal, és hagyom, hogy a keze az enyémhez érjen. Jól esik az érintése, és mikor megáll a taxi a címénél, nagy a kísértés, hogy felmenjek vele, de tudom, hogy akkor nagy rá az esély, hogy nem jövök le, csak holnap. Ezért csak felé fordulok, de a szemébe nem nagyon akarok nézni.
- Köszönöm az estét, és a versenyt is – mondok csak ennyit, ebből bizonyára megérti, hogy most elbúcsúzunk, és miután kiszáll, hazafuvaroztatom magam.

At least i've got my friend...

Még mindig nem vagyok tisztában sem az érzéseimmel, sem Jason érzéseivel sem azzal, hogy mi lesz az este végkimenetele. Fogalmam sincs, hogy miért műveljük ezt egymással vagy, hogy mi értelme az egésznek, de azt tudom, hogy őrülten jó hozzábújni és hagyni, hogy a hátamat simogassa azon aggódva, nehogy megfázzak. Nem panaszkodok. Megszoktam én már, hogy saját magamról kell gondoskodjak és soha senki nem aggódik értem, de azért én is ember vagyok, én is nőből vagyok még, ha jól titkolom is, hogy ugyanolyan csajos érzéseim vannak, mint másoknak, ezáltal nekem is jól tud esni, ha valaki törődik velem egy picit.
Ennek ellenére nem akarom túlságosan beleélni magam semmibe, így amint megérkezik a taxi, lecuppanok Jasonről és sietve be is szállok a kocsiba. Nevetségesek vagyunk. Ez tény. Hol önfeledten összebújunk, hol pedig úgy teszünk, mint két idegen, és épp ez az, ami miatt úgy döntök, hogy pontot teszek végre az ügy végére.

Félénken és óvatosan teszem ugyan, de megpróbálok valamiképp nyitni Jason felé és a tudtára adni, hogy én már nem akarom visszafogni magam vagy épp megjátszani, hogy hidegen hagy ez az egész. Ezt érzem helyesnek és egyébként is köztudott, hogy a pasik betojik és maguktól ritkán nyitnak. Hát én jó fej leszek és zöld lámpát adok, de ennek ellenére reakció nem sok érkezik, csak egy "Az volt...". Ez még nem is olyan furcsa, mert betudom annak, hogy biztosan ő is zavarban van de, amikor megáll a taxi, ő pedig hanyagul odavágja, hogy köszöni az estét, pillanatok alatt elszáll a romantikus kedv és a nyithatnék, helyét pedig az enyhe sértettség veszi át, amit ugye megint csak nem akarok kimutatni, mert akkor csak még inkább szánalmas lennék.
Pár pillanatig azon gondolkozok, hogy most erre mit kéne lépjek vagy, hogy egyáltalán mondjak-e valamit, de semmi nem jut az eszembe. Ez a rideg megnyilvánulás most teljesen leblokkolt és nem is tudom hova tenni ezt a hirtelen változást. Nem rég még a pólóm alatt simogatta a hátam és nem sokon múlt, hogy megcsókoljon. Látszott, hogy ezt akarja és vágyik rá, én pedig hajlandó voltam nyitni felé, és most bamm. Mintha nekifutottam volna a repülőtéren egy plexi falnak.
-Aha. Jó éjt.- bököm végül oda, majd oda nyújtok tíz dollárt a sofőrnek nem törődve azzal, ha esetleg Jason ellenkezik az ellen, hogy én fizessek és anélkül, hogy egy pillantásra is méltatnám kiszállok a kocsiból. Erősen elgondolkozok azon, hogy visszasétálok a sörözőbe a kocsimért és elindulok az éjszakába de, ha így is döntenék, azt nem most tenném mert, ha meglátná, hogy nem hazafelé megyek, biztosan sejtené hova indulok. Na de miért is gondolom, hogy érdekelné? Most lettem elég csúnyán lekoptatva! Akkor meg?
Minden esetre elindulok az ajtóm felé, előszedem a kulcsomat és anélkül, hogy hátra lesnék rá vagy intenék, belépek a lépcsőházba és jó erőteljesen bevágom az ajtót magam mögött. Megsértett. Nem kicsit. Nem tudom, hogy ezek után mit gondoljak már tényleg erről az egészről, de a legrosszabb, hogy most egy utolsó luvnyának érzem magam. Nem az sért, hogy nem jött fel és szexuált meg azonnal a lakásomon, mert nem ez volt ennek a lényege, hanem az, hogy tíz perc alatt 180°-os fordulatot vett a pasi és úgy csinált, mintha semmi sem történt volna köztünk. Még a végén kiderül, hogy a szeretnivaló Jason igazából egy tapló.
-Gratulálok, Alison. Ismét hülyét csináltál magadból!- sziszegem magamnak dühösen, miközben berúgom a fürdő ajtaját és a zuhanyzó felé veszem az irányt próbálva nem tudomást venni arról a pár könnycseppről, ami végig csordul az arcomon és ami valószínűleg azért potyog most, mert ég a bőr a képemen és rohadtul megaláztak. Az ilyesmit elég rosszul viselem és csak még inkább arra késztetnek ezek az esetek, hogy soha többé ne bízzak senkiben és ne adjam ki magam.

» Jason Brooks
» Jason & Alison
» Jason McAlan
» Why so s...mysterious? - Valeri & Jason
» Hope Wonder - Jason Mc Alan