Újabb médiabotrány. 3 magazin címlapján smárolok 3 különböző nővel és a cikk írói szerint ezt egyetlen éjszaka alatt sikerült összehoznom. Akár meg is lepődhetnék, de felesleges, hiszen semmi emlékem az elmúlt 3 éjszakáról, így valószínüleg a lesifotósok sokkal jobban tudják, hogy én mit csináltam. Ez viszont azt is jelenti, hogy az én drága, egyetlen Lunam megpróbál puszta kézzel megölni, vagy esetleg a magassarkújával ha az elöbbi csődöt mond. Nem is nagyon merek megjelenni a monzai pályánál, ahol ma edzésem lenne. Természetesen rettegésem addig fajult, hogy fél órát késtem, amiért valószínüleg megintcsak le fogja szedni a fejemet, de legalább bebiztosítottam magamat, hogy nem lesz sok ideje kioktatni mielőtt autóba szállnék. A taxi a pályáig visz, onnan egy szervező kísér el a box utcáig. Még a folyosón meglátom Luna-t így gyakorlatilag bevetődök az öltözőbe. Annyira csak nem lehet elvetemült, hogy még ide is kövessen. Gyorsan vetkőzök, majd felöltözök. A kelleténél jóval tovább tart ez a procedúra, mint egyébként, de itt most az életem a tét. Ezzel nem szórakozhatok. Végül úgy döntök, hogy erőt veszek magamon és kilépek az öltözőből. Velem szemben Luna, a falnak támaszkodva és máris megbántam, hogy nem töltöttem odabent az egész napot. Lazán karolom át a vállát és húzom magammal a kocsi felé. -Szia Luna! Milyen napod van? Csodálatos itt az időjárás nem? Én igazán kedvelem Olaszországot.-el is érjük a garázst, de a csapatom sehol, így még a szó is belém szorul. A tekintetem az órára csúszik. Rohadt időeltolódás. Nem késtem. Sőt. Fél órával elöbb értem ide a kelleténél és természetes, hogy Luna már itt volt, valószínüleg a kardját élesítette, hogy minden rendben legyen mire ideérek. -Úgy sajnálom.-veszem elő egyböl kiskutya szemeimet, hátha van egy kis esély a túlélésre.
Rengeteg ember irigyli az életemet, de valószínűleg csak azért, mert nincsenek az én helyemben. Külső személő számára talán csodálatosnak és idillinek tűnhet ez az egész. Utazások, sztárok körülöttem, és csupa izgalom meg csillogás minden. A felszín alatt azonban valami borzasztó tud lenni. Ezt főleg azóta tapasztaltam meg, mióta Jamievel kellene dolgoznom. Egyszerűen olyan gyorsan ki tud hozni a sodromból, mint talán még soha senki. Profi vagyok, úgyhogy igyekszem uralkodni magamon a legtöbb esetben, de hát ez nem így működik sajnos. Jelenleg roppant türelmetlenül sétáltam fel és alá a folyosón, míg arra vártam, hogy mikor bukkant fel életem legfőbb megkeserítője. A szandáljaim sarka csak úgy visszhangzott, ahogy róttam a métereket egymás után, közben pedig folyamatosan a telefonomat nyomkodtam, vagy éppen hívtam is rajta valakit. Muszáj volt valamit varázsolnom ezzel a helyzettel, mert olybá tűnt, hogy egyre rosszabb irányba haladunk. Mire ez a drága ember méltóztatott kijönni az öltözőből, én már közvetlenül az ajtóval szemben álltam, és próbáltam lazaságot erőltetni magamra. Azt hiszem, hogy nem sokra mentem vele, ugyanis határozottan kezdtem úgy érezni percről-percre, hogy fel fogok robbanni rövid határidőn belül. Szinte kedvem lett volna szétverni a fejét, és attól talán máris jobb kedvem lenne. Ehelyett durva, türelmetlen mozdulattal toltam fel a napszemüveget a tökéletes frizurámba, úgy pillantottam rá szikrázó íriszeimmel. Eddig csak azért volt rajtam, hogy ne ijesszek el mindenkit, mert a szemmel verés bizony nagyon jól ment nekem. - Fogalmam sincs, hogy milyen az időjárás, Jamie! – mondtam vészjósló nyugodtsággal. – És tudod, hogy miért nem tudom? Mert a reptérről egyből ide jöttem. Sőt, az egész napom rohadt szar, ha már így kérdezed, ugyanis miattad át kellett utaznom a fél világot! Azért, hogy eltakarítsam utánad a mocskot, amit már megint hagytál. Hányszor kell még újra és újra elmondanom neked ugyanazt? – ahogy kezdtem belelovallni magam, úgy lett a hangom is erőteljesebb. – Egyik füleden be, a másikon ki, ugye?! – közben a telefont úgy löktem bele a táskába, mintha az ártott volna nekem. - Nem, ne is próbálkozz! Vedd le rólam a kezedet! – hárítottam egyből, és minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy elhúzódjak tőle. – Arra tetted fel az életedet, hogy tönkretedd a karrierem? Azzal együtt meg a sajátodat is? – ingattam a fejemet, és még az sem tudott érdekelni, hogy az enyhe szellő belekapott a hajamba. – Esküszöm, ilyenkor legszívesebben megölnélek! – zsörtölődtem magamban tovább, csupán fél szemmel nézve rá. – Hát persze! El tudom képzelni, hogy mennyire sajnálod… - horkantam fel, forgatva a szemeimet. – Nem most jöttem le a falvédőről, nálam ez a tekintet nem jön be. Rájöhettél volna már. A reakciódból ítélve pedig rohadtul elfelejtetted átállítani az órádat, ugye? – lesajnáló pillantásban első voltam szerintem. – Csodálkoztam is, hogy ilyen korán megjelentél… - sóhajtottam végül, bár a feladás még mindig nem szerepelt a szótáramban. Inkább mondjuk talán beletörődésnek? Belefáradás? Igen, ez már egészen illett arra, amit éreztem jelenleg.
Luna ugyan elvileg az én alkalmazottam és a csapaté, de sokszor, szinte mindig, úgy érzem, hogy ő inkább a méhkirálynő a kasban. Hajtogathatnám, hogy nem direkt volt meg ilyenek, de úgysem hinne nekem és igazából nem is várom el tőle, hiszen a berugásra igen ritkán mondhatja az ember, hogy véletlen volt. A nőzés azonban részegen már nem teljesen tudatos úgyhogy azt még talán ki is tudnám dumálni, de valamiért azt érzem, hogy teljesen felesleges, csak jobban fel fogom bosszantani, ha megpróbálkozom vele. Mély levegőt kellett vennem mielőtt kiléptem a folyosóra , hiszen úgy éreztem magam mint egy kisgyerek, aki labdával összetörte édesanyja kedvenc vázáját, amikor előtte világosan megmondta, hogy ne labdázzak odabent. Meglátva villogó íriszeit elkezdem fosni a szót, hátha megmenekülök, de mit ad Isten még az érkezésemet is elcsesztem, de legalább a késés miatt nem tud lebaszni, hiszen meg se történt. Egyetlen sóhajt sem merek kiereszteni magamból, amíg beszél. Persze tudtam mire számítsak Lunaval kapcolatban, de valamiért a mai napig képes vagyok meglepődni , hogy még mindig ugyanúgy reagál. -Ha kevésbé lennél dögös, miközben haragszol talán kevesebbszer tennék keresztbe magunknak.-megvonom a vállamat. Nem hiszem, hogy akkara tragédia lenne néhány újságcikk, de igazából Ő ért hozzá, úgyhogy ebbe a dologba inkább bele sem szólok egyszerűen. -Címlapon vagyok. Nem azt szokták mondani, hogy a rossz reklám is reklám?-pillantok rá fél szemmel, bár nem szeretném jobban felbosszantani, de valami azt súgja, hogy egész jól haladok abb az irányba. -Igen elfelejtettem.-fordulok végül felé. Valahogy ki kell békítenem házisárkányomat, mert nem szeretek rosszba lenni vele. Az nekem sosem jelent jót. Taktikát fogok váltani. Miért gonosz és ideges a legtöbb nő? Mert nincs aki mindet megdugja. -Luna... ne haragudj.-kisimítok az arcából egy tincset miközben a szemeit figyelem. Tettem felé egy lépést, hogy kisebb legyen köztünk a távolság. A garázsban két kocsi állt. Egyik a forma 1-es amit ma is használok, a másik viszont egy rally autó, amit nekem készítettek valamelyik jótékonysági versenyre. Megfogom Luna derekát és a rally autóig hátrálok vele nem hagyva hogy ellenkezzen. Ráültetem a motorháztetőre. -Komolyan Luna. Nem akarom megkeseríteni az életed.
Tudom én, hogy sokszor egyáltalán nem vagyok egyszerű eset, de általában igyekszem jól végezni a munkámat. Ez abból áll, hogy olykor túlságosan kemény és akaratos vagyok, az önfejűségről már nem is beszélve. Lehet nekem a hátam mögött olyanokat mondani, hogy frigid vagyok, meg ki tudja még, hogy milyen válogatott gyönyörűségekkel lepnek meg a „jóakaróim”, de mégsem érdekelt különösebben. Nekem ez volt a munkamódszerem, aztán vagy tetszik a kedves munkaadónak, vagy meg lehet szökni. Nem voltam én rászorulva Jamiere sem, legalábbis szerettem ezt mondogatni magamnak. Ha annyira utáltam volna tényleg, mint amennyire sokszor előadtam, akkor már rég nem dolgoztam volna vele. Szerintem ez számára is egyértelmű volt. - Szerintem ezt most te sem hiszed el! – horkantottam nem túlzottan nőiesen, de most olyan mérges voltam rá, hogy valami hihetetlen. – Azért csinálod, mert meggondolatlan és éretlen vagy. Ennyi idősen azért visszafoghatnád már magad egy kicsit. Nem egy begerjedt kamasz vagy, az isten szerelmére! – legszívesebben agyon csaptam volna itt helyben, ha nem kellett volna megjelennie félóra múlva ezen az edzésen. Tényleg csoda, hogy legalább azért nem kellett most lecsesznem, mert elkésett. Szerintem sohasem volt még ott ennyire időben sehol. Legalább egy jó pontot felírtam neki a képzeletbeli noteszemben, még ha szóvá eszem ágában sem volt tenni. - De igen, azt szokták mondani. Én viszont nem ezt szoktam mondani, és ezt te is tudod! Nem érdekel, hogy mások hogyan érik el, hogy róla beszéljenek. Én azt akarom, hogy mostantól kerüld el a botrányokat. Mégis mit gondolsz, milyen hatással lesz ez a karrieredre? Versenyzőként piálsz minden este? Szerintem teljesen még az alkohol sem ürült ki a szervezetedből… - igen, erről határozottan meg voltam győződve. – Nem fognak csak úgy leszerződtetni egy balhés alakot, ha egyszer úgy hozza a sors, hogy váltanál! – tettem hozzá, mielőtt még beleköthetett volna, hogy márpedig neki nagyon jó itt. Igen, most még talán, de sohasem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő, igaz? - Sejtettem! – vágtam vissza egyből, mihelyt elismerte, hogy elfelejtette. Szinte diadalt éreztem, hogy jól gondoltam. Azért amikor hozzáért a hajamhoz, egy pillanatra megakadtam. Mindössze egy másodperc volt, utána ideges mozdulattal elütöttem a kezét az arcomtól, és letoltam a napszemüveget az orromra, ahol a helye volt. Sokkal jobban éreztem most magam úgy, hogy nem látta a szemeimet. Nem vagyok én olyan hideg és érzéketlen, mint amilyennek kinézek általában, így nem mondhattam azt sajnos, hogy nem volt rám hatással a közelsége. Jamie helyes és vonzó férfi, a maga csapodár módján, de az ügyfelem. Ez pedig automatikusan azt jelentette, hogy nem szűröm össze a levet vele. Mondhatjuk azt is, hogy házi nyúlra nem lövünk! - Pedig ezt teszed! – nyögtem ki végül. Ajkaim erősen szorítottam össze, bár hagytam, hogy ráültessen a motorháztetőre. A táskámat a kocsi tetejére ejtettem, majd két karomat elutasítóan fontam össze magam előtt. – Ugye tudod, hogy nálam ez nem jön be? Nagyon jól tudom, hogy mi a célod! – böktem meg a mellkasát komolyan. Persze valamennyire mégiscsak elérte, amit akart, de ezt neki nem kellett tudnia. Ahogyan azt sem, hogy örültem neki, hogy ülök, mert a térdeim egy pillanat erejéig elgyengültek. – Meg akarsz puhítani, de mint már olyan sokszor mondtam neked, én nem olyan üresfejű liba, vagy buta kis csitri vagyok, akiket fel szoktál szedni általában. Náluk ez lehet, hogy hatásos, de nálam nem lesz az! A felnőtt nőkkel nem így működnek a dolgok... – jelentettem ki végül határozottan, hátha akkor elhátrál egy kicsit. Túl közel volt, nem éreztem így olyan magabiztosnak magam. Nőből vagyok, az istenért!
A látszat ellenére nagyon is kedvelem Luna-t. Ha nem lenne olyan erős személyiség amilyen már réges régen itt hagyott volna valami sokkal egyszerűbb munkáért, ami nem cseszi el saját magát. Mégis itt maradt és ez azt jelzi, hogy kitartó, nem hajlandó feladni még akkor sem ha a kliens jó úton jár a karrierjének kettéroppantásához. Halkan felnevettem a horkantáson, pedig tudom, hogy nem lett volna szabad. -Az Istenért Luna. Huszonéves vagyok. Nem tudok csomót kötni a farkamra, ha ennyi rá a jelentkező.-vonom meg a vállamat. Végülis igaza van. Ha hajlandó lennék érettebben viselkedni valószínüleg Jack bácsi is jobban kedvelne. Persze szeret meg minden, de ezek már nem a kisiskolás csínytevéseim, amiken anno olyan jókat nevettük. -Ugyanmár. Szerinted érdekel bárkit, hogy mivel ütöm el az időmet, amíg enyém a pole pozíció?-nézek rá felvont szemöldökkel. A lányok bírnak. Az emberekkel szót értek, de a versenyzés az életem. Ha azt látnám, hogy a vezetési képességeim rovására megy a piálás már rég leszoktam volna róla. A forma 1-el járó sztresszt azonban csak így tudom levezetni. Nem próbáltam mást, mert bejött és nem szeretnék új hobbi keresésébe fogni a szezon ideje alatt. -Nem Luna. Te nem sejtesz dolgokat. Te tudod és fogalmam sincs, hogy hogyan csinálod.-sóhajtok fel megadóan. Valószínüleg most csesztem el az egyetlen jó cselekedetemet a mai napban, hogy beismertem bűnösségemet, de valódi lebaszásra nem számítok, hiszen így vagy úgy, de végülis idekeveredtem időben. Elkapom a kezét, amikor az ujja mellkasomnak szegeződik. Nem mondok semmit, csak játékos mosollyal az arcomon figyelem miközben kezét még mindig nem eresztem. -Akkor meséld el, hogy hogy működik.-csendesebben beszélek, mert közelebb hajolok hozzá, be a privát szférájába. Minden vágyam, hogy egyszer kibillentsem ebből a fölényes nő szerepből és megleshessem egyszer a nőt. -Lazíts egy kicsit. Engedd, hogy megháláljam, azt amit értem teszel.-elengedem a kezét és megtámaszkodok combjai mellett. Az esetek döntő többségében határozott vagyok és ezzel meg is szerzem amit akarok. Kiváncsi vagyok, hogy képes-e megadni magát nekem.
- Igen, tisztában vagyok a koroddal, köszönöm szépen! – közöltem nemes egyszerűséggel, ugyanis nagyon uralkodnom kellett most magamon ahhoz, hogy ne pofozzam fel. Egészen biztos voltam abban, hogy ez egyszer be fog következni, de egyelőre mindig sikerült visszafognom a késztetést, hiába volt annyira erős, mint amilyen most is. Különösen akkor, amikor jöttek az alkohollal párosuló nőügyek. Na, az volt a halálom! Nem csak nála, hanem az összes ügyfelemnél eddig, bár Jamie sorsát valahogy kivételesen a szívemen viseltem olykor-olykor, még ha magamnak sem voltam hajlandó bevallani. Máskülönben rég faképnél hagytam volna, hadd menjen tönkre. – Azonban, ha másképp nem fog menni, hát én szíves örömest csomót fogok rá kötni, ha már neked nem megy! – vágtam vissza dühösen. – Hidd el, akkor hirtelen már nem is lesz olyan sok jelentkező rá… - tettem még hozzá mintegy mellékesen, miközben lenéző pillantást küldtem felé. Ezt már rengeteget gyakoroltam a tükör előtt még fiatalabb koromban, úgyhogy tudtam, hogy most is tökéletesen átment az üzenet általa. - Igen, képzeld el! Egy valakit máris tudnék mondani, akit érdekel, hogy mivel ütöd el az idődet – forgattam a szemeimet kelletlenül. – Engem! – böktem ki végül kissé még mindig agresszívan, de hát ez nem úgy működik nálam, hogy hopp, hirtelen elfújta a szél a haragomat. Sajnálatos módon nálam időbe telik, amíg lehiggadok valamelyest, de utána általában egészen kellemes társaságnak szoktam bizonyulni. – Ó, istenem, sosem fogom abba a csökött agyadba beleverni, amit akarok, igaz? – sóhajtottam gondterhelten, miközben beletúrtam a hajamba. – Javíthatatlan vagy! – cigi után kezdtem kutatni, hogy máris rágyújthassak egy újabb szálra. Az segíteni szokott ilyenkor rendszerint. - Úgy, hogy ez a dolgom! Ezért fizettek! – vonogattam a vállaimat, de néha magam sem tudtam, hogy miként éreztem rá olyan jól, hogy mikor kell megjelennem. Vagy éppen melyik emberrel kell megismerkednem ahhoz, hogy abból később hasznot húzhassak. Mindenesetre most nagyon ment a szekér az utóbbi években, a kapcsolatrendszerem is kiváló volt, úgyhogy senkinek sem lehetett panasza a munkámra, hiszen profiként végeztem mindig is. Alább nem adnám amúgy sem! Nem számítottam rá ugyan, hogy megfogja majd a kezemet, de nem húztam el riadt kislány módjára, helyette a napszemüvegem lencséinek a takarásában egyenesen az ő szemébe néztem. Ebben persze nem lehetett teljesen biztos, de talán érezte a pillantásom súlyát egy egészen kicsit. A másik kezemben egyébként még mindig ott füstölgött a cigi, ahogy előbb rá, majd a kezeinkre, aztán megint rá néztem, jelzésértékűen. - Ezt nem elmesélni kell, ezt magadtól kellene tudnod! És ha képes leszel felnőni, akkor talán rájössz majd, hogy mi a különbség a te nőismerőseid között, és egy igazi nő között – kicsit oldalra billentettem a fejemet, amikor közelebb hajolt hozzám, de még mindig nem fújtam visszavonulót. Az gyávaságra vallott volna, én pedig minden vagyok, csak gyáva nem. Nem fogok megijedni egy suhanctól. – Ó, épp elég hála nekem a fizetésem, a kiemelt juttatások és jutalmak, emiatt csak ne fájjon a fejed! – felvontam a szemöldökömet, miközben közelebb hajolt, ugyanis nem igazán tudtam mire vélni. – Ezzel nem fogsz menni semmire! Régen kinőttem már abból a korszakomból, amikor az efféle manipuláció hatott nálam. Hidd el nekem, ebben én vagyok a profi. És egyébként sem vagyunk egy súlycsoport, Drágám! – vörösre festett ajkaim kaján mosolyra húzódtak, beszéd közben pedig egyenesen az arcába fújtam a füstöt, mielőtt eldobtam volna a kocsi mellé a még mindig füstölő cigarettát. Magas sarkú szandálommal egyenesen rátapostam, aminek hála a combom egyenesen az övéhez dörzsölődött. Nem tartott tovább pár másodpercnél, de talán éppen elég volt ahhoz, hogy rájöjjön, hogy pontosan tudom, mit akar. És ha ez felhívás volt keringőre, akkor én bizony elfogadtam a táncot. Régóta kóstolgatott már, de korántsem fogja annyira élvezni, ha a kihívás részemről is meglesz.
Szerintem még az aktámon is-ha létezik- az áll, hogy nehéz eset. Sosem állítottam, hogy könnyű velem vagy, hogy megkönnyítem az emberek dolgát. Csinálom, ami jól esik és semmi mással nem törődök, mert nem igazán vagyok rákényszerülve. A csapat valósznüleg Lunanak is elég szép summát fizet minden eltakarított nyom után. Mr Coleman biztos a haját tépi párszor, hogy időről időre képes vagyok ugyanabba a gödörbe belelépni és még csodálkozom is , hogy ez meg az vajon miért történik. -Ebben nem lehetünk olyan biztosak nem éri meg kockáztatni. Majd egyszer úgyis felnővök, csak várd ki.-pillantok rá nyugodt tekintettel. A kocsik között egyenlőre nem tudtam tennia dolgomat, mert nincsenek itt a többiek. Haydennel úgyis beszélnem kell az összetört Mustangom miatt. Majd este megkeresem vagy valami. Halkan felsóhajtok majd megrázom a fejemet. Túldramatizálja, de végülis ez a dolga tudtommal, hogy engem cseszegetve kordában tartson, csak ezek szerint még neki is kihívást jelentek. Nála jobb nincs. A legjobb a szakmában. Amit Luna nem tud elintézni az konkrétan lehetetlen. -Ne add fel.. még van egy kis esély..-vigyorgok rá. Megint cigarettáért nyúl. Ha tönkremegy szegény az valószínüleg az én lelkemen fog száradni. Válaszára csak elmosolyodok. Mindenki tudja, hogy ha valami kiszivárog az nem Luna ügyetlenségét, hanem az én mérhetetlen tehetségemet jelzi a botrányok iránt. Mr Coleman is rajong Luna munkájáért és szerintem a csapat más területein is alkalmazni fogja hamarosan, vagy akkor ha már velem nem lesz ennyi baj. Még szerencse, hogy az öreg fiaként szeret és eszébe sincs kihajítani a csapatból pedig már rég megtehette volna, hiszen a szerződésemben benne van, hogy botrányok miatta kár okozás miatt simán kitehetnek az utcára. -Majd jelentkezem 5 év múlva.-vigyorodok el és még teszek egy óvatos próbát és ugyan a teste igent mond a szája nemet, úgyhogy visszavonulót fújok és megadóan felemelve a kezeimet hátrébb lépek. Ez talán még Colemannek is sok lenne, hogy a csapaton belül is bomlasztom a rendet, úgyhogy jobb nem szítani a tüzet. Még szerencse, hogy nem kezdtünk neki semminek, mert az ajtó nyílt és két szerelő már be is lépett. -Reggelt.-köszönök és elkezdek készülődni az indulásra. -Kell valamikr megbeszélést tartanunk?-nézek Lunara mielőtt nekikezdenénk az edzésnek.
Kezdőlap
Tárgy: Don't kill me. Luna & Jamie 
Vas. Szept. 07 2014, 20:58
