My Precious. Hayden & Jamie

Még volt körülbelül 1 óra a rajthoz való felsorakozásig. Az időmérőfutamon jó időt mentem, de ez csupám a 3. pozícióhoz volt elég, ami egyébként tényleg nem katasztrófa, de szerettem volna pole pozícióból indulni.
A sokadik jeges energiaital csúszik le a torkomon mégis úgy érzem, hogy kimondottan alacsony a vércukorszintem. Piros overálom csak a derakamig volt felhúzva, mert egyenlőre túlságosan melegített volna. Felöl egy egyszerű fehér pólót viseltem, ami egyébként is mindig a csapat színeit, illetve támogatóit jelző overál alatt szokott lenni. Idegesebb vagyok a szokottnál, hiszen előző évben ezen a pályán elég csúnya balesetem volt és annak ellenére, hogy komolyabb sérüléseket nem szenvedtem nem szeretném megismételni azt a produkciót.
A vezetőségnek gyűlése van, így azt sem tudtam, hogy Hayden hol lehet. Türelmetlenül fészkelődtem egy kicsit a fotelban aztána a kocsihoz sétáltam, majd a hűtőhöz vissza a kocsihoz és egyszerűen nem tudtam, hogy mit kellene kezdenem magammal. Két hete járunk hivatalosan Haydennel, amiről az apja már természetesen tud, emiatt pedig úgy érzem, hogy állandóan legalább 6 szemmel figyel, ami most sem könnyíti meg a helyzetemet. Nem csalnám meg Haydent, de úgy tűnik, hogy erről az apját nehezebb lesz majd meggyőznöm, mint Haydent. Türelmetlenül kisétálok a műhelyből. A lelátók tömve vannak, az aszfalt szinte izzik és kezdem tényleg úgy érezni, hogy agyvérzést kapok. Hátam mögött kinyílt az ajtó és a vezetőség végre csatlakozott hozzánk, így szinte azonnal mentem vissza a csapathoz az árnyékba. Két szerelő között átpréseltem magamat, hogy végre elérjem hullámos hajú barátnőm vékony derekát. Hátulról finoman magamhoz öleltem.
-Segíts valahogy... felrobbanok...-suttogom a fülébe, de amikor felnézek Mr. Coleman tekintetével találkozom, így elengeden egy pillanatra Haydent, amin persze jót nevet magában az öreg és újra elmélyed a papírokban. Nem utált meg azóta, hogy a lányával vagyok de úgy tűnik kifejezetten élvezi a morcos após szerepét. Amint lekerül rólam figyelő tekintete megint magamhoz ölelem Haydent.
-Gyere ki az öltözőbe velem egy kicsit..-suttogok megint a fülébe és finoman félkézzel végigsimítom a hasát.

Az öreg folyamatosan szivat annak ellenére, hogy tudja, hogy tiszták a szándékaim, de igazából szerintem csak be akarja biztosítani a lányát, hogy még véletlenül se bántsam meg. Ha eddig terveztem volna bármi ilyemit már biztos, hogy kiment volna a fejemből, hiszen egyre jobban kezd rámijeszteni Mr. Coleman és a szigorú apus tekintet, amikor a lányához érek nyílvánosan. Ha komolyan az lenne a szándéka valószínüleg már az állásommal is megfenyegetett volan, de mivel ez eddig nem történt meg, így nem gondolom, hogy bármi ilyesmiről szó lenne.
Most is csak jelzés értékűen néz rám, amikor egyből Haydenhez megyek a megbeszélés lezárulása után, de különösebben nem foglalkozik a dologgal szerencsére, mert nekem ennél most sokkal nagyobb szükségem van a lányára. Legalább annyira aggódik, mint én bár én inkább amiatt félek, hogy nem fogok megfelelően teljesíteni és ne adj Isten még a kocsit is összetöröm, ami már csak a hab lenne a tortán. Hayden értem aggódik, de ez nem fog abban megakadályozni, hogy tövig nyomjam a gázpedált amikor csak tudom.
Nem ellenkezett sőt egyből kézen ragadt, amikor jeleztem az igényemet egy kis privát időtöltésre még a futam előtt.
Engedelmesen követtem őt és amint bezárult a hátam mögött az ajtó ajkai az enyémekre tapadtak és nem győztem viszonozni a csókját. Amikor elvált tőlem enyhén szuszogtam.
Nem fogok most vele vitába szállni, hiszen nem vagyok abban a helyzetben.
-Megígérem.-bólintok egyet, de mindketten tudjuk, hogy az első helyért versenyzem és nem fogom lejjebb adni a dolgot, hiszen a karrierem is ezen múlik.
-Mondtam már, hogy milyen gyönyörű vagy?-kérdezem miközben fenekére csúsztatom a kezemet. Fordítok egyet a helyzeten, hogy háttal legyen a falnak, én pedig vele szemben. Csak az ajkait bírom figyelni.
-Még szerencse, hogy ennyire szép vagy.. különben még mindig aggódnék.-mosolygok rá majd benyúlok feneke alá és megemelem majd combjai közé igazítom magamat. Hevesen csókolom meg ajkait és karjaimmal finoman tartom őt. Nem akarok neki fájdalmat okozni.

Akárhogy is nézzük nekem ez a munkám. Ez tette lehetővé, hogy úgy éljek, ahogyan azt most tezem, ez tette lehetővé, hogy megismerjem Haydent, akit mostmár büszkén nevezhetek a barátnőmnek. Ez viszönt kötelességekkel jár, ami pedig kockázatokat is jelent ebben a sportban. Nem mondhatok le minderről azért, mert Hayden már az életem része, hiszen szeretnék neki legalább olyan jó életet biztosítani, mint amilyenben most él, ehhez viszont nem ismerek más utat. Bárhogyan is nézem máshoz egyáltalán nem értek csak és kizárólag a vezetéshez. Ha kiöregszem majd lehetek tesztpilóta vagy valami hasonló, de akkor sem leszek képes elszakadni végleg a forma 1-től hiszen én itt nőttem fel, nekem ez az életem. A kevésbé veszélyes munkákig azonban nagyon sok kanyart kell még bevennem és nagyon sok összetört kocsiból kell még kimásznom, hogy megérdemeljem. Nem mellesleg pedig má hozzászoktam ehhez az élethez, amit most élek, szinte lehetetlen lenne beletanulnom valami újba, mert ehhez képest minden unalmasnak tűnne. Szerintem Hayden sem várja el tőlem igazán, hogy változtassak a vezetési stílusomon vagy a munkámon, hiszen tudja, hogy mennyit jelent a számomra .
Mérhetetlenül jól esett kicsit elvonulni vele mindenki elől, hiszen amióta együtt vagyunk még nem feküdtünk le egymással, így konkrétan a tesztoszteron túlteng bennem, hiszen nem igazán ehhez vagyok hozzászokva. Semmi olyanra nem volt alkalmunk, amivel levezethetném a feszültséget.
-Akkor éppen itt volt az ideje..-mosolygok rá. Igazából már régóta nem a verseny körül forognak a gondolataim, hanem körülötte ls hogy mennyire vágyom le. Nem tudom mennyire lenne illendő itt helyben leteperni, de ha őszinte akarok lenni ez jelenleg cseppet sem érdekel.
-Hogy nem mutatok majd jól a képeken.-mondom, de már meg is emelem, hogy kicsit közelebb kerüljünk egymáshoz. Félkézzel tartom, szabad kezem pedig végigsiklik a combján miközben hevesen csókolom ajkait. Kérdése egy kicsit kizökkent, de türelmes maradok.
-Tudod, hogy nem lehet.. tovább kell utaznunk…-mondom miközben végigcsókolom a nyakát és amikor keze a mellkasomra siklik végleg elvesztem a kontrolt. A két fotel egyikéhez sétálok vele, ami a versenzőknek van fenntartva. Finoman teszem őt le én pedig letérdelek vele szembe a földre, hogy nagyjából egy magasságban maradjunk. Felgyűröm ruháját és végigcsókolom szabaddá vált combja belső vonalát onnan pedig csípője vonalát.